A matagi és a japán vadászkultúra


A matagi (マタギ, vagy 又鬼) Japán észak-keleti, Tōhoku régiójának, évszázados hagyományokra visszavezethető, hagyományosan téli medvevadászatra szakosodott, képzett vadászai, melyek közössége szórványokban bár, de a mai napig fennmaradt. A japán középkortól kezdve dokumentált vadászkultúra a XIX. században, a modern lőfegyverek, úgymint a Murata-puska (村田銃, Murata jū) bevezetésével párhuzamosan folyamatosan hanyatlani kezdett, mindazonáltal nem tűnt el teljesen.



Ma elsősorban az Akita (秋田), illetve Aomori (青森) tartományok között elterülő Shirakami-Sanchi (白神山地) hegyvidéki területén élnek hagyományőrző matagik, akiknek kultúrája igen sok elemben osztozik az ainuk medvekultuszával is. A matagi közösségnek sajátos nyelvezete van, mely egyfelől a társadalmi helyzetükből, illetve foglalkozásukból adódó szociolektus (csoportnyelv), a helyi észak-japáni nyelvjárási hatások illetve az ainu nyelvből eredeztethető kifejezések egyedi keveredését mutatja. E sajátos matagi zsargont még a lokális falvak közösségei sem értették, beleértve a nőket, hiszen ez csak a férfi vadászok egymás közötti kommunikációra használt nyelvezet volt. De kik is ezek a matagik, és hogyan őrizhettek meg egy ilyen sajátos kultúrát illetve tulajdonképpeni izolációt hosszú évszázadokon keresztül?

A matagik eredetete

Az Akita tartományból eredeztethető, általánosan ismert hagyomány szerint a magatik története a dan no urai (壇ノ浦の戦い) ütközetre vezethető vissza, ami a Heike (Heike/Taira (平家/平氏 klán) illetve a Minamoto-klán (源, vagy on'yomi kínai olvasattal Genji 源氏) közötti összecsapás volt - ennek az ütközetnek a hátteréről ebben a bejegyzésben írtunk - amely a Heike klán totális vereségével ért véget, a klán túlélői pedig az ország különböző területeire menekültek. 

A mintegy 500-1000 főre tehető túlélők egy része a mai Nagano tartomány területén telepedett le, míg más csoportok Niigata és Nikkō régiójának irányába mentek, de volt, aki a mai Akita tartomány Ani (阿仁) járásánál jutott menedékhez, és pontosan ezen Ani járásban megtelepedett Heike klán leszármazottjait tartják a matagik őseinek, és a mai napig a matagi hagyomány spirituális központja is egyben. Itt pedig kapcsolatba kerültek a Tōhoku-régióban élő ainu őslakosokkal, és ezen érintkezések alatt az ainu kultúráról, valamint az ainu vadásztechnikákról is egyaránt tanulhattak, beleértve a medvevadászatról, és az azt övező szertartásos gyakorlatokról is.

Történeti forrásokat illetően a matagi közösség pontos helyet és megalakulásának idejét illetően hivatalos dokumentumok nem maradtak fenn, az egyik legkorábbi említésük egy bizonyos a 'Hirosaki klán vadászatai' (弘前藩の狩猟) című, késő XVII. századra datált műben található, mely szerint a helyi Tsugaru klán (津軽藩), Nanbu klán (南部藩) és Akita klánok (秋田藩) kiemelkedő támogatásban részesítettek egy vadászközösséget, akik magukra mint matagira hivatkoztak, és megkülönböztették magukat a hagyományos / átlagos vadászoktól sajátos spirituális hiedelmeik illetve életmódjuk miatt. 
Példának okáért, mielőtt a matagi közösség tagjai vadászni indultak volna a hegyekbe, a saját házi oltáruknál (神棚) vagy a helyi szentélynél morobi fenyőágat füstölnek (モロビ vagy ōshirabiso オオシラビソ) amivel nem pusztán az ártó szellemeket tartják távol, de saját testüket is megfosztják a falu, vagy az emberi közösség szagától. Szokás ilyenkor továbbá előre szakrális felajánlást nyújtani az állatoknak, amiket levadásznak, saját matagi nyelvükön keresztül kellett a hegy istenéhez (yama no kami, 山ノ神) fohászkodniuk, aminek érdekes részét képezte a szárított kőhal (Synanceia horrida, japánul okoze 鬼鰧/鬼虎魚) felajánlása a hegy istenének, pontosabban istennőjének, ugyanis a matagi értelmezésben nőnemű entitásról van szó!

És hogy miért pont a halálos mérgű, és egyébiránt valóban nagyon ronda kőhal, mint felajánlás? Nos, a matagi hiedelmek szerint ezen hegyi istennő irgalmatlanul ronda, és úgy lehet igazán a kedvében járni, ha még egy nála is rondább teremtményt ajánlanak fel neki. Fontos is volt a hegyi kami kedvében járni, hiszen az ő felhatalmazására volt ahhoz szükség, hogy a matagik vadászni indulhassanak. Az állat leölését követően újfent egy szakrális gyakorlat bemutatására volt szükség a matagi hagyományok szerint, amit a későbbiekben a medveáldozatnál bővebben kifejetünk. 
Apropó, visszakanyarodva az eredettörténetre, a matagikkal kapcsolatos legendák e történelmi forrásoknál jóval régebbre teszik e vadászközösség múltját, egyenesen a mitológiai testvérpárra, a nagyszerű íjászokra, Banjit (万二) és Banzaburót (万三郎) tekintik őseiknek.  Éspedig Banzaburo volt az a bizonyos íjász, aki segítette Nantai-hegy istenét abban a szörnyű összecsapásban az Akagi-hegy istene ellen a Senjōgahara mezején. A Nantai-hegy istene pedig jótette végett felhatalmazta Banzaburót, hogy Japán minden hegyében szabadon vadászhasson. 

Ezen legendából származó isteni felhatalmazás a vadászat jogára egyébiránt sarkalatos pontjává lett a matagi spiritualitásnak, és rituális gyakorlatnak egyaránt, ahogy azt látni fogjuk. De mit jelent maga a matagi elnevezés, és honnan származik?

A matagi elnevezés eredete

Maga a matagi kanjijának 叉鬼 vagy 又鬼 eredetét tekintően nincs tudományos konszenzus. Az egyik elképzelés szerint, a Tōhoku régióban a vadászokra alkalmazott yamadachi (ヤマダチ/ 山立) elnevezés torzult az idők során matagivá, miszerint hogy a hegyvidéki területen őshonos shinoki (Tilia japonica, シナノキ), azaz japán hárs másik elnevezése éppenhogy mata (マタ), és e hárs kérgét hántoló férfiakra ragadhatott át a kifejezés. 

Mások szerint a matagu (跨ぐ), "átlépni, hosszú lépésben / szétterpesztett lábbal átkelni" igéből származtatható a kifejezés, ami arra utal, hogy a matagik a hegyvidéki területeket jól ismerve, laikus falusiak szemében szinte szökkentek  a hegyek-völgyek, illetve a vad bércek között. Ugyanezen gondolatmenet mentén magyarázzák a ki matagi (木またぎ, a fák között szökkenő) és a yama magati (山マタギ, a hegyek között szökkenő) jelzőket is, amik egyaránt különleges ismeretekkel rendelkező, képzett vadászt jelentett. 


Ámbár a matagi leírására használt kanjik, a mata 又 'megint, ismét' illetve a ki /oni 'ördög, démon, szellem' mindezt nemigen tükrözik vissza, nyilván atejiről (当て字) van szó, 当て字, 宛字), amikor egy kanji-t pusztán fonetikusan használnak kiejtése/olvasata végett, sem mint jelentéstartalma miatt. Ugyanakkor ha nem is tudományos, de attól függetlenül érdekes az alábbi matagi leszármazott öregúr elmondása, miszerint ez a kanji összetétel arra utal, hogy a vadásznak a vad, a tulajdonképpeni ártatlan élőlény életének kioltásához (ez az ún. sesshō 殺生), az állat megölésének pillanatában újra és újra a gyilkolni képes ördög képét kell magukra ölteni:
 
Mindemellett van egy olyan teória is, hogy a matagi elnevezés is az ainu matangi vagy matangitono, azaz a "tél embere" vagy "vadász" szavaknak kölcsönvételéből származik. 

Ainu jövevényszavak a matagi szociolektusban 

Az ainuk tehát Hokkaidō szigetén túl, ahogy említettük a Tōhoku-régióban is jelen voltak (beleértve az egykori emishi népcsoport területén), és évszázadokon keresztül viszonylagos békében éltek a később betelepült etnikai japánokkal. Jóllehet a XVII. századig számos nagyobb összecsapásra került sor az ainuk és a japán kormányzat között, ez az ainuk és a matagik kapcsolatát a jelek szerint nem befolyásolta, legalábbis semmilyen olyan kútfő nem maradt fenn, ami ellenségeskedésre engedne következtetni közöttük. Mi több, a matagi vadászok dokumentálhatóan sokat merítettek mind az ainu nyelvből, és a kultúrából is a XI. - XVII. századok között. 

Az ainu nyelv ugyanis is nagyon is élő nyelv volt Japánban az Edō-korig (1603-1867) bezárólag, miután azonban a a Meiji (1868-1912), a Taishō (1912-1926) illetve a korai Shōwa-érában (1926-1989) a japán kormányzat erőszakos asszimilációs politikájának köszönhetően folyamatosan eljapánosították az ainu közösségeket, hathatósan kiirtották az öntudatukat és kultúrájukat, és vele együtt a nyelvüket is. 

Mindazonáltal a japán és az ainu nyelv nem csak lexikális, de morfológia és szintaxis (alaktani és mondattani) szinteken is kölcsönvett bizonyos elemeket egymásból a hosszú évszázadok alatt. E témához kapcsolódó tanulmány egyébiránt érdekes példákat hoz fel e a kölcsönszavak esetére, amik főképp a környezeti viszonyok, időjárás, domborzat, élőlények vagy használati tárgyak (elsősorban vadászattal kapcsolatos), alapvető élelmiszerek megnevezéséhez kapcsolódtak, úgymint: 

Ainu {kanto} = 'ég, mennybolt' | Matagi {kado} = 'időjárás'

Ainu {pake} = 'emberi / állati fej' | Matagi {bakke} = 'medvefej' {hake} /  {gashira} ~ {hake} ~ {hakke} = 'levágott, testétől megszabadított medvefej' (a {gashira} vagy {kashira}  itt a japán かしら【頭】mint 'fej')  {hakketa} = 'szikla' (aminek formája a medve fejének hátsó részéhez hasonló) 

Ainu {pira} = 'szikla, sziklafal' | Matagi {hira} = 'medvefogó háló'  {hira-odoshi} / {occho} = sziklával, kövekkel ellensúlyozott, mechanikus kioldó szerkezetű csapdával való medvevadászat  {odoshi hira} = '[ezen kioldó szerkezetes] medvecsapda elhelyezése'

Ainu {pono} = 'kis, kicsi' (melléknév)  | Matagi {hono} = 'közepes méretű japán széró / japán kecskeszarvú zerge (Capricornis crispus)', vagy 'kis gyermek'  / {honogo} = 'kifejlett japán széró' 

Ainu {sampe} = 'szív'  | Matagi {sabe} = 'medve szív / széró szív, belsőség'

Ainu {seta} = 'kutya'   | Matagi {heda} / {seda} / {seta} = 'kutya' {setta} = 'kutyahús'

Ainu {wakka} = 'víz'   | Matagi {kasuke wakka} = 'ködös, opálos nihonsú' / {meguri wakka} = 'ködös, opálos nihonsú'  / {nigori wakka} = 'ködös, opálos nihonsú'  / {kiyo wakka} = 'tiszta, szűrt nihonsú'   / {ma wakka} = 'tiszta, szűrt nihonsú' / {waka} = 'esővíz' / {wakka} = 'víz, alkoholos ital'

Ami egyébiránt e kölcsönzések kapcsán érdekes, hogy a matagi szókészletben nem érhető tetten a különböző ainu nyelvjárások eltérései, jóllehet ezen együttlét évszázadai alatt a régiót erősen befolyásolták a dialektológiai fejlődések. Ennek magyarázatára olyan teóriák vannak, hogy:

- azalatt az idő alatt, mely során a legtöbb ainu jövevényszót átvették a matagik, nem következett be változás az ainu nyelvben (ergo elkerülték a nyelv fejlődésének későbbi fázisait)
- az is lehet, hogy egyszerűen a matagi vadászok számára nem voltak jelentősek az ainu dialektusok közötti különbségek, ergo egyszerűen nem ismerték fel azokat 
- vagy lehet hogy érezték az ainu nyelvben bekövetkezett változásokat, mindazonáltal nem közvetítették azt a helyi japán közösségek felé, így ebből adódóan dokumentálásra sem került a dolog.


A jövevényszavakon kívül azonban a matagi vadászok az ainu kultúrából is igen sokat merítettek, úgymint a medvekultuszból. Vessünk is egy pillantást erre az ainu medvekultuszra!

Az ainu medvekultusz hatása a matagi kultúrára

Az ainu medvekultusz, illetve az Omante (Iomante, medveáldozat) gyökerei kutatások szerint az i.sz. XI. századra vezethetőek vissza. Az újnak számító rituális gyakorlati elemeket az ainuk vélhetőleg a tunguzok és egyéb szibériai népcsoportoktól vettek át az ún. Satsumon kultúra (擦文文化, i.sz. 700-1200 / más forrásban 600-1100) vége felé, és vélhetőleg innentől származik az ainu számára oly fontossá váló medvekultusz illetve a medveáldozat gyakorlata is, hiszen a korszak korábbi etapjaiból nem maradtak fenn medvecsontok, amik ezen áldozati hagyományra utaltak volna. A medvekultusz az ainu kultúra meghatározó része lett és továbböröklődött egészen a modern korig.

S noha a matagiknál az ainuktól függetlenül is kivételes szerephez jutott a medve tisztelete, az állathoz kapcsolódó spirituális gyakorlati elemeket illetően a matagi vadászkultúrába sokat merített az ainu medvekultuszból. Apropó, itt érdemes némi szót ejteni magáról a medvéről, és annak úgy általánosságban a mainstream japán kultúrában betöltött meglepően csekély szerepéről. 

月輪熊

Az ázsiai fekete medve, vagy örvös medve (Ursus thibetanus) már jóval az ember megjelenése előtt jelen volt szerte Japánban, Honshū, Shikoku és Kyūshū szigetein, és a szigetek legnagyobb állata lett, miután a jégkorszak végével a megafauna kipusztult. Ennek ellenére is, érdekes módon a medve meglehetősen perifériára jutott mind a japán folklórban, az irodalomban és művészetekben, és úgy általánosságban a japán kultúrában egyaránt. 

Ezt elsősorban azzal magyarázzák, hogy a japán kultúra alapvetően a síksági területeken élő, mezőgazdasági termelést végző közösségek értékrendjét tükrözi vissza (satoyama 里山, vagyis a lakott területek), ami éles kontrasztban áll a felföldi illetve hegyvidéki területek kultúrájával (okuyama 奥山), ahol a vadászat, és a gyűjtögetés, valamint a sajátos helyi képzetek, hegyi entitások (úgymint a yama no kami) tisztelete viszonylagos elszigetelést mutatott.  

「山は山の神が支配する場所、そして熊は山の神からの授かり物」

"A hegyet a hegy istennője uralja, a medve pedig az istennő ajándéka lévén"

A japán hagyományban ezen ismeretlen, távoli hegyvidéki területek mindig is egyfajta félelmetes, veszélyes területként éltek, szörnyek, démonok, szellemek, és egyéb entitások földje, melyet gyakorta azonosítottak a halállal, illetve a túlvilággal (ikai 異界). 

Ezen távoli hegyekben és rengetegekben tanyázó, a falvakba, és lakott területekre betörő vadállatok garázdálkodásai, köztük a medvéé vélhetőleg egy generációkon átívelő traumát okozhatott (seishinteki higai 精神的被害) a korabeli közösségek számára, ergo a medve a közösségek számára jobbára az okuyama manifesztációjává vált, amihez pedig nemigen kapcsolódtak pozitív képzetek. 
ainu Omante

Nem úgy, mint a hegyvidéki közösség, avagy távolabbi megközelítésben a sarkköri kultúrák értékrendjében. A medve kiemelt szerepe, illetve a medvéhez kapcsolódó kultusz és spirituális gyakorlatok Michael Witzel a The Origins of the World's Mythologies című munkája szerint számos hasonlóságot mutatnak Észak Amerika őslakos indiánjai, a skandináv számik (lappok), az inuitok, valamint az észak-ázsiai gilják (nyivh) és aninu népcsoportok között. A hasonló elemek ellenére természetesen valamennyi népcsoport saját gyakorlatában egyedi elemek is visszaköszönnek, nincs ez másképp a matagiknál sem. 

Kebokai, a matagi medveáldozat 

A legnagyobb különbség az ainu Omante és a matagi medveáldozat között, hogy az ainu két évig neveltek egy kifejezetten e rituáléra szánt medvebocsot, mielőtt szakrálisan feláldozták volna, addig a matagik a vadonban elejtettet medvén mutattak be egy hasonló gyakorlatot, aminek a központi eleme jóllehet hasonló fogalmak illetve rituálé köré kapcsolódik: e szemlélet szerint az állat maga az isten, a kami földi létben testet öltött formája, ezáltal az elejtettet és leölt állatot a kellő tisztelet megadásával szükséges visszavezetni isteni őseikhez.       

A matagi kebokai (ケボカイ) elnevezésű, vadásztőrhöz kapcsolódó medveáldozat, mely során a medve szellemét felajánlják a hegy istenének: az állat feldarabolását követően, a medve fejét északi irányba állítják, majd lenyúzzák a bőrét, miközben a hegy istenéhez kántálnak. Ezt követően a medve tetemét szimbolikusan megtisztítják (ismételten a szentelt morobi /ōshirabiso fenyőágakkal borítják, sót hintenek a tetem körül) és szellemét a hegy istenéhez küldik. A medve szívéből, májából és veséjéből három darabog vágva hurkapálcikára fűzik, és szintén áldozati felajánlásként mutatják be. 

Az elejtett állat húsának egymás közti felosztása illetve közös elfogyasztása is szertartásos, és közösségi jellegű gyakorlat, éppen azt elkerülendő, hogy az adott esetben túlzott, személyes dicséretben részesített vadász hiuságból több vadat ejtsen el, mint amire a közösségnek szüksége volt, ergo a túlvadászat elleni természetes fékek a helyükön voltak.

Az Omente medveáldozat - mely során a családtagként felnevelt medvebocs (még olyan legenda is létezik, hogy a medvebocsokat együtt szoptatták az emberi csecsemőkkel, mármint hogy emberi anyatejen nevelték őket) szakrális feláldozását követően - a medve húsa szintén szétosztásra került a közösség tagjai között, és mélyen spirituális gyakorlatnak számított a földi formát öltött isten testének elfogyasztása (itt óhatatlanul is párhuzamot vonhat az olvasó a keresztény eucharisztiával avagy úrvacsora - "aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad, és én őbenne" szólnak Krisztus szavai, lásd János 6, 53-59)

A szertartás az alábbi tantrikus vagy ezoterikus buddhista szólamok ismételésével zárul:

南無財宝無量寿岳仏 mantrát Amitabha Buddhához hétszer ismételve
光明真言 kōmyō shingon, a fény mantráját háromszor ismételve
これより後の世に生まれて良い音を聞け "a túlvilágon újjászületve a jó dolgokat halld" (helyes tanításokat kövesd?) egyszeri elmondásával ér véget a könyörgés. 

Feltűnhet esetlegesen, hogy mégis hogyan köszönnek itt vissza buddhista tanítások a matagi közösségekben, illetve a spirituális hagyományban. Tudniillik, hogy a buddhizmus Japánban való megjelenésével milyen nagy hatást gyakorolt a társadalom egészére, és többek között magával hozta az újjászületés, a reinkarnáció fogalmát, mely szerint az ember akár egy állat is lehetett előző életében, illetve következő életében újfent állatként születhet újjá. A nép hiedelmek, a sintó és a buddhist tanítások szinkretikus értelmezésében az ember nem állt az állat fölött mint felsőbbrendű életforma, ellenben egyenrangú, legalábbis a kamihoz, mint istenséghez egyenlő távolságra lévő létformaként tekintettek. 

「猟に入る前には水垢離(みずごり)を行う」

"Vadászat előtt tisztálkodjunk" *

Az ember és állat kapcsolatának morális aspektusát illetően a buddhista tanítások alapvető gondolata a már említett sesshō, vagyis az élet kioltásának tiltása köré összpontosult. Egyes buddhista szektákban ez jóllehet igen extrém mértékig ment, és még a legapróbb vagy legidegesítőbb élőlények mint legyek életének tiszteletben tartásáig. Mindazonáltal, az élet bizonyos területein túlbecsülni sem érdemes eme buddhista tanokat, éppúgy ahogy a Bibliában is szerepel többek között, hogy "szeresd a szomszédodat, mint te magad" és hát ahogy ehhez a keresztény kultúrkörben sem mindig tartották magukat az emberek, ugyanígy a buddhista értékrendet követőek között is sokan túltették magukat afféle intéseken, hogy tilos az élet kioltása. Kifejezetten azon közösségek, mint a matagik, akiknek megélhetése a vadászaton, és ezzel egyidejűleg az állatok leölésén múlott. Ezen szertartás viszont, az imént leírt elemeivel, a kamihoz való fohásszal az állat megbocsátásáért, illetve szellemének kiengeszteléséért is szolgált egyben. 


Nyilván nem csak, de talán éppen eme tantrikus buddhista tanítások nyomán is vált tilossá anyamedvét ölni, ha pedig egy bocsokkal rendelkező medvét öltek le tévedésből, a matagi kötelessége lett a bocsot felnevelni. A mértékletesség, és a fenntarthatóság, illetve a "zero waste" (nulla hulladék, szemétmentes életmód) már jóval azelőtt meghatározta ezen közösségek értékrendjét és életmódját, mielőtt ezen fogalmakat népszerűvé tették volna napjaink marketingesei, illetve top keresőszavakká lettek volna a Googleben, vagy a Baiduban

A matagi vadászok kellékei

Jóllehet a spirituális hagyomány kulcsfontosságú szerepet tölt be a matagi közösség kultúrájában, az általuk használt eszközök, illetve vadászfegyverek legalább ennyire fontosak. A korábban elsődlegesen alkalmazott íjakat és lándzsákat a későbbiekben felváltották a kanócos, majd kovás puskák, muskéták (a portugál közvetítésű japán muskétáról itt olvashatsz bővebben), majd a második világháborút megelőzően a bejegyzés elején említett Murata puskák. Napjaink matagi vadászai természetesen modern lőfegyvereket használnak, és ennek kapcsán a medvét a lehető legkevesebb szenvedéssel törekszenek leölni, egyetlen lövéssel. 
Ugyancsak nagyon fontos szerephez jut a matagi vadásztőr (nagasa  ナガサ/ 山刀), ami szakrális jellege mellett nagyon is praktikus a vadonban való túléléshez, a gallyak metszésétől kezdve az étel előkészítésén át az állat bőrének lenyúzásáig, illetve feldarabolásáig a matagi életének valamennyi területén, sokrétűen használt eszköz. 

A fegyvereken kívül a matagi kellék-paletta részét képezi még az amabutának (アマブタ) nevezett főfedő, süveg, ami általában vízhatlan prémből készült. Kesztyű, ásó, hójáró keret (ez az ún. kanjiki かんじき / 樏/橇/檋/梮), illetve a csapdák is. Azt gondolhatnók vadászkutyát (狩猟犬) is alkalmaztak, sőt magati inu (マタギ犬) típusú vadászkutya is létezik Japánban, valójában azonban a vadászatnál a matagik nem alkalmaztak kutyát. Ez egyrészről a vadászati stílusuk miatt is van, miszerint vagy lesben várva ejtették el (shinobi kari シノビ 猟), vagy nyolcfős csoportokban nyomkövetés után cserkészték be, a kutyát viszont nem tartották hasznosnak a vadhajtásban. 

A matagi tudás 

E sajátos, 'titkos', kívülállók számára nem érthető matagi nyelv a közösség kultúrájának megőrzésére is szolgált, egy olyan közösség kultúrájának, ami csak annyit vett el a természettől, amire szüksége volt. E nyelv és identitás fontos szerepet játszott a hegyek, és a természet megóvásában, nem csak spirituális értelemben.

S bár szinte nomád körülmények között éltek a matagik és üldözték a vadat, s őrizték kultúrájukat is, ugyanakkor nem izolálták magukat a helyi falvak, települések lakói között, sőt számos esetben éppen a helyiektől informálódtak egy adott vad hollétét illetően, vagy akár az időjárást illetően: ez utóbbi nagyon fontosnak bizonyult a vadonban való túlélésben, a matagik tevékenysége pedig erősen évszakfüggő volt, elsősorban téli és kora tavaszi szezonra bontva (amíg hó borította a hegyeket). 


És azt is meg kell jegyezni, hogy már kezdetektől fogva sem volt lehetséges pusztán a vadászatból megélni. Télen, amikor a vadászoknak nem volt munkalehetőségük, teljesen érthető volt hogy a vadászattal foglalkoztak. Tavasszal általában hegyi vad zöldségeket ill. gyógynövények (sansai 山菜) gyűjtöttek, nyáron halásztak (tenkara módszerrel テンカラ釣り, ami tulajdonképpen a legyező horgászat japán változata, szintén évszázados hagyomány), míg ősszel gesztenyét és gombát szedtek, és ezáltal igen széleskörű tudásra tettek szert a környezetükről. (Persze, sokan közölök egyszerűen napszámosként dolgoztak földeken). 

És erre szükségük is volt: a hegyvidéki, hófödte környezetben nélkülözhetetlen, hogy az ember képes legyen előre látni, és a természeti viszonyok rohamos gyorsaságú változása esetén megfelelően reagálni azokra. 


A különböző állatfajok - nem pusztán a medve, de valamennyi állatfaj, úgymint széró, vadnyúl, fácán, róka, etc. - viselkedésének ismerete nem csak azért fontos, mert eltérő helyeken (odvakban, erdőrészeken) élnek, és máshogy reagálnak az időjárás változásaira is. Az állatok szokásainak ismeretének birtokában a vadász pedig képes előre jelezni a préda vonulását, avagy tartózkodási helyét, még azelőtt, hogy belevetné magát a vadonba.  Vagy más esetben, ha mondjuk a medve lábnyoma nyoma veszik egy pataknál vagy mocsaras területen, a matagi képes kikövetkezetni, hogy a medve mondjuk folyásnak felfelé, vagy lefele haladt tovább, pusztán a medve lábnyomának formájából, mielőbb a vízbe lépett volna. 


Az időjárás változásaira adott válasz képessége nem csak az űzött vad, de vadász számára is éppoly meghatározó, kivált hogy a hegyi időjárás nagyon hamar képes megváltozni, ezért is lényegbeli, hogy a matagi ismerje par example a menekülő útvonalakat, amennyiben egy áradásra kerülne sor. Ennek érdekében már fiatal koruktól elkezdik megtapasztaltatni a hegyet a leendő magati vádászokkal a hegy minden évszakát és minden lehetséges időjárási körülményét. 

Az ehető hegyi zöldségek, a sansai illetve a gombák ismerete szintén nagy kincs a matagik számára, hiszen különlegességként értékesíthették a helyi közösségeknek, illetve teszik azt a mai napig, ahogy azt olvastam Winifred Bird Eating Wild Japan című munkájában.  Mindezek összessége, a vad kitartó megfigyelése és űzése, az ehető hegyi növények és gombák, valamint az időjárási viszonyok ismerete, illetve az ezekkel való együttélés hosszú éveken keresztül igazán különleges tudással, és a természet iránti tisztelettel vértezi fel a matagi közösséget, már ami fennmaradt belőle napjainkra. 

Apropó! Az Akita városában található Oriyamake vendégház a matagi kultúra népszerűsítését tűzte ki célul, és számos programot szervez az év során az őszi gombaszedéstől kezdve a nyári csillaglesen át a kenuzásig, vagy éppen helyi finomságok készítését, mint a kiritanpo (きりたんぽ), késkészítést, és persze vadhús kóstolást!

*A mizugori hideg vízben való megmártózás a test és lélek bűneitől való rituális tisztálkodás


Felhasznált irodalom:

Yoshizo Itabashi: The Origin and History of the Extinct Contact-Induced Language, Matagi. In:Indigenous Language Acquisition, Maintenance, and Loss and Current Language Policies. IGI Global, 2020. 

C.H. Knight: The Bear As a Barometer: The Japanese Response to Human-Bear Conflict. PhD disszertáció, University of Canterburry, 2007.

Paul Gaskell: Matagi: Spiritual Hunters of Japan’s Snowy Mountains. (discovertenkara.com)


Kapcsolódó bejegyzések:

Emishi - egy kihalt, rejtélyes népcsoport a régi Japánban

Heikegani rákok - a halott Heike szamurájok lelke rákokban él tovább 

A hegyi bálna - nem az aminek gondolod.  De minek is gondolod egyáltalán?

Pokolvölgye majmai - téli vértelen majomvadászat 

Aokigahara: a halál erdeje

Yamadera - kolostor a hegy tetején

72 japán évszak - ennyi az annyi 

Senjōgahara - a kedvenc mocsaram. Itt volt az a misztikus csata, ahol a matagi ős segített a Nantai-hegy istenének 

Túrázás e félelmetes hegyek között - túrabeszámoló szerte Japánból

Shirasagi-no-mai - táncika a Heian érából


Horror-macska - nekomata krónikák a hegyekből

Tanegashima - korabeli japán kovás puskák 

Nők írása - titkos női írás Dél-Kínából 

Mósuō - matriarchális közösség Dél-Kínából



Kapcsolódó filmajánló:



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A kínai írásjegyek

Amerika, a rizs országa

Hattori "Démon" Hanzō története