Japán kocsmológia vol. 6 - Sapporói sörmúzeum

Sapporói kiruccanásom bizony nem pusztán a whiskyről szólt, hanem legalább annyira a sörről is, igyekezvén a képzelt Hokkaidói szesz-ekvilibrium betartására. A japán kocsmológia tudományos blogsorozat következő epizódjában a Sapporói sörmúzeumról, illetve magának a Sapporo sör történetéről lesz szó.

Régen, ha utaztam, minden múzeumot megnéztem egy városban. Szépművészeti, folklór, nemzeti történelmi, Tōkyōban még egy parazita múzeumot is. Isten báránya, könyörögj érettem. Mentségemre legyen szólva, hogy ma már viszont csak olyan múzeumba járok, ahol sörözni is lehet.

A Sapporo Bīru Kabushiki-gaisha (サッポロビール株式会社) egyébiránt Japán legelső saját sörmárkája 1876-os alapitásával, ami mindenekelőtt Seibei Nakagawa (中川清兵衛, 1846 - 1916) sörfőző mester nevéhez köthető. Ezzel a videóval hangolódj rá, miféle tökös dolog volt ez:

Mig Masataka whisky-ügyben járt a skótoknál, addig Nakagawa elsőként japánként a németeknél kötött ki végül, hogy ott a sörfőzés tudományát elsajátitsa. Nakagawa 16 éves korában egy német kereskedőháznál dolgozott, s miután megspórolt némi pénzt, pusztán kalandvágytól fűtve, 17 éves korában lelépett Japánból, ami akkoriban szigorúan tiltott dolognak számitott a  Tokugawák által kitalált, a szigetország fejét saját seggébe dugó izolációs nemzetpolitikája miatt.  

Lebukás esetén amúgy efféle kalandvágyó törekvéskért fővesztés járt a korabeli Japánban, Nakagawa azonban sikeresen kisurrant először nem is Németországba, de Angliába (jé van egy ilyen kifejezés hogy 渡英 = Angliába menni), az odáig rendben volt, csakhogy pénz és kapcsolatok nélküli külföldi kamaszgyerekként nem volt könnyű dolga, kubikolva bár, de egész hét évet lehúzott itt. Megelégelvén az angolokat, továbbált a németekhez, s egy Bremerhaven nevű észak-németországi kikötővárosban találta magát, ahol sikerült összetálkoznia az akkoriban egyébiránt éppen Berlinben tanulmányútját töltő honfitársával, Shuzo Aokival (青木周蔵). Aoki egy szamurájcsalád szülöttje volt, akit aztán kipicsáztak Németországba a nyugatiak jogát tanulmányozni, Aoki viszont nemcsak jogot, de haditechnológiáktól kezdve a papirpénzek nyomtatásán át a sörfőzés mesterségéig a fejlett Gaikoku minden hi-tech gyümölcsét megizlelte (később amúgy  a Meiji-kormány külügyminisztere lett belőle). 

Nakagawa sörfőzdés kollegáival

Aoki mintegy véletlenül találkozott Nakagawával, s mint külhoni japánnal gyorsan megbarátkozott vele, főleg annak köszönhetően, hogy Nakagawa szorgos legénynek tűnt, aki nemcsak angolul, de kisvártatva németül is megtanult. Micsoda tehetség (逸材), vélte Aoki, ilyen fickókra van nekünk szükségünk, hogy a sörfőzés tudományát elsajátithassuk, s közbenjárása végett Nakagawát beszervezték egy berlini sörgyárba, a Fürstenwaldéba. Nakagawának bár semmi köze nem volt a sörkészitéshez, két évig mégis keményen dolgozott - azaz hogy ebben az időben a "szabi" fogalma még nemigen létezett, az alvást leszámitva, bár az se nagyon - s közben végül is sörfőzést is sikerült neki kitanulnia. Mivel már közel egy évtizede távol volt otthonától, és húszas éveinek közepére rájött, hogy mi az élete értelme (ikigai, 生き甲斐), úgydönt visszamegy Japánba. 

Mint Herr Nakagawa, der braumeister, Mein Schatz!

Mindeközben 1869-ben a Meiji-kormány megvetett a lábát fent északon Hokkaidóban, létrehozva a Kaitakushit (開拓使), a nemzeti kormány feljesztési tanácsát, hogy fejlesszenek mindenfélét itt a nagy semmi közepén, melynek eredményeként számtalan új üzlet működése indult meg. Köztük majd a sörfőzés is. 1876-ban Nakagawa éppen visszatalált Japánba, ahol történetesen pont egy ilyen Németországban tapasztalatra szert tett sörfőző mestert próbáltak rekrutálni, ergo rá is bizták az újonnan alapitandó sörgyár épitésének felügyeletét, mint főmérnök. Segitőtársa pedig egy Hisanari Murahashi (村橋久成) nevű fószer lett, aki a gyár mendzserévé vált. Még folyó év szeptemberében elkészült a Kaitakushi sörgyár. 

Egy év múlva pedig ki is jött a gyárból az első Sappo láger sörszállitmány, az ötágú csillaggal a cimkén, ami a honlap szerint mint az Északi Csillag, az úttörők, azaz felfedezők szimbóluma volt (angolul Pioneers, ezért egy pillanatig valamiért átfutott az agyamon hogy ennek lehetett-e bármi köze szovjet úttörőmozgalomhoz, azaz a vöröscsillaghoz, de nemcsak az időbeli eltérés miatt sem, hisz utóbbi 1922-ben kezdődött, a japán leirás világossá tette a megoldást: szóval a Honshú szigetéről az akkor még javarészt ismeretlen és vad Ezo (蝦夷, Hokkaido korábbi elnevezése) irányába való navigációban az Északi Csillag "útmutató csillag" szolgált navigációs segédpontként, ez pedig egy utalás a felfedezők bártoságára és tettrekészségére, kiváncsiságára, hiszen a Kaitakushi sörgyár is hasonlóképp úttörő volt a Japánban még ismeretlen ital meghonositásában.

1886-ban a hokkaidói kormány hivatalos megalakitását követően a sörgyárat átkeresztelték Sappro Sörművekre (Sapporo Brewery Factory, 札幌麦酒醸造場), és eladták az Okura kereskedőháznak (大倉商会). Aztán következő év decemberében egy vállalkozókból álló csoport a japán kapitalizmus atyjának tartott Eiichi Shibusawával (渋沢栄一) illetve üzlettársával Soichiro Asanóval (浅野 総一郎) az élen megvették a gyárat az Okura kereskedőháztól, és magalapitották a Sapporo Sör Vállalatot (Sapporo Beer Company / Sapporo Bakushu Gaisha/ 札幌麦酒会社), ami természetesen a Japán söriparnak az egyik meghatározó mozgatórugójává vált. 

S közben Honshún sem söretlenkedtek a helyiek, 1887-ben, a mai Ebisu Garden Place területén Tōkyōban egy másik vállalkozói csoport megalakitotta a Japán Sörműveket (日本麦酒醸造会社), egyenesen Németországból fejvadászva a sörfőző mestereket, hogy aztán 1890-ben piacra nyomják saját portékájukat, a Yebisu sört (恵比寿ビール). Megkezdődött az ádáz harc a piacért a Sapporo sör és a Japán Sörművek között, amibe aztán beszállt egy újabb játékos Osakából (大阪麦酒), ami nem volt más mint a jelenlegi Asahi elődje. Ennek végül egy cégegyesülés lett a vége, 1906-ban a Sapporo, a Japán Sörművek és az Oszakai sörfőzde fúziójával megalakult a Nagy Japán Sörvállalat (Dai-Nippon Beer Company / 大日本麦酒株式会), aminek egészen a második világháborút követő időszakig sörmonopóliuma volt az országban. 

Majd 1949-ben a háború után bevezett új versenyjogok miatt a Dai-Nippon feloszlatták, lett belőle egye Nippon és egy Asahi sörfőzde, az előbbi Nippon sörfőzde tovább nyomatta a Sapporo sör készitését, és 1964-ben a cég nevét is átkeresztelték a maira, azaz e bejegyzés elején emlitett Sapporo Bīru Kabushiki-gaishára, azaz Sappro Sörművekre (Sapporo Breweries). A Sapporo Black Label sör gyártására pedig 1977-ben került sör, pardon, sor. Az eredeti sapporói sörgyár telephelyén pediglen 1987-ben megalakitották a bejegyzés cimét is adó Sapporo Beer Museumot (サッポロビール博物館), az alkoholisták Roxfortját. 

Kedves olvasó, ha idáig eljutottál, szivből gratulálok! Jussod az idő, hisz a fenti sorok s újonnan megszerzett lexikális tudásod birtokában ugyanis semmi értelme végigjárnod a múzeumot, mert effektive ugyanerről lesz szó, amit leirtam, ergo mehetsz egyből a sörcsapokhoz! 

A Star Hall csillagcsarnokában - ami a múzeum kóstolóterme - három fajta sör közül válogathatunk, a legjobb mind a hármat egyszerre megkóstolni, ami e sorok irásakor 600 yenőbe került.  A fenti illusztráción az eredeti Kaitakushi sörgyár receptje alapján készült Kaitakushi sört, a Black Labelt ,valamint a csak Hokkaidón kapható "Classicot" láthatjuk, amiket oda-vissza kóstoltam saját magamnak gyártott, válogatottnál válogatottabb nehézségű sörkombinatorikai feladványokban, mire a plafonon egyszer csak megjelent az Északi Csillag, csak nekem. 

Gondoltam ez elegendő volt ahhoz, hogy továbbálljak, s igy is tettem. Szerintem nagyon érdekes hely, de ha pusztán ilyen látens-töribuzi vagy, akkor nem biztos, hogy neked találták ki, én mindenesetre ajánlom. Sapporo Classic-ot viszont a múzeumon kivül bármelyik sapporói konbiniben is beszerezhetsz, a Kaitakushi sör pedig egyénfüggő, hogy kinek jön be (nekem például bejött). Kedvcsinálónak itt alább pedig a saját videómat tekintheted meg, amit a sörmúzeumban készitettem:

Japán sörök kapcsán pedig amúgy Winkler Róbertnek - akinek bár szeretem a műsorait, s e tesztjében a Sapporót is kipróbálta - ne higgyetek, inkább próbáljátok ki magatok, mert a puding próbája az evés, a söré pedig az ivás, nemdebár?

Megközelités: én a Naebo (駅舎) állomásig mentem a JR Hokkaido vonalon, de onnan is egy jó 15 perc séta, tulajdonképpen a JR Sapporo ekitől is elgyalogolhatunk (lesz vagy 25-30 perc), mivel sajnos pont nagyjából a két állomás között helyezkedik el a múzeum,  Naebóhoz kicsit közelebb van talán. Busz is van biztosan. 

Kapcsolódó bejegyzések:

Japán kocsmológia vol. 5 - Nikka whisky lepárló, másik kalandom Hokkaidóban 

Japán kocsmológia vol. 4. - Whisky-szószedet japánul

Japán kocsmológia vol. 3 - Sültcsirke apoteózis atsukanon suhanva

Japán kocsmológia vol. 2 - Nonbei Yokochō, a pityókások sikátora

Japán kocsmológia vol. 1 - Omoide Yokochō, Shinjuku izakaya-labirintusa

Kinai sörtipológia - igy évek távlatából kissé kezdetleges kocsmológiai iromány

Kinai szesz-szódet - borfajták kinaiul, etc.

Mivanmivanmivan – milyen beszólások előznek meg egy verekedést Kínában?

Verbális védekezési technikák a kínai krimókban – önvédelmi csapszék-szókészlet

Baijiu-centrikus elukubráció – kínai pálesz s passzió

Még több kínai kocsmológia