Bejegyzések

Nanjing címkéjű bejegyzések megjelenítése

Sárkány-észlelések a korabeli Kínában

Kép
Ha kapásból két kínai folyót kellene megnevezni valami vetélkedőn, talán beugrana a Cháng Jiāng (长江), ergo a Jangce , meg mondjuk a Huáng hé (黄河), szittyásan Huai ho, a Kék-folyó, ami  nem is kék . Amiről Kínában igazán ismert, vagy inkább hírhedt a Kék-folyó a történelem folyamán, azok a pusztító áradásai.  Azon a területen viszont, ahol a Nagy Kanális találkozott a Huái hé folyóval, egészen 1517-ig nem számított egy kiemelten árvízveszélyes térségnek. Ahogy arról azonban a Míng Shílù (明实录), a Míng-dinasztia igaz története című munka beszámol, 1517 július 7-én nem kevesebb mint kilenc sárkány ereszkedett N ánjīng (南京) városa fölé, sötétségbe borítva az eget. A sárkányok pedig elkezdték kiinni a vizet a Huái hé folyóból, óriási vízoszlopokban hömpölygött fölfelé a víz a behemót bestiák pofája. Egy hajót is magával sodort az égbe szökő vízörvény, de utasukat megkímélte az egyik sárkány és gond nélkül visszaengedte. Nem volt ilyen szerencsés azon hajók sorsa, melyet három é...

Nanjing újratöltve

Kép
Annyira felspanoltam magam saját bejegyzésemen , hogy el kellett menjek Nanjingba a hétvégére. Megfáztam mint a szar, de így is gyorsvonatra pattantunk. A gaotie a legjobb fajta vonat Kínában, de persze előfordul, hogy disznót zsákban kell 250 km/h-val átszállítani A pontból B-be. Miután elmondták, hogy csak ott szálljunk le, ahova valóban menni szeretnénk, nem szálltunk le Kunshanban .  Megérkezve Nanjingban, iszonyat hőség és pára fogadott, tartós 200-as pm 2.5, nehezebb volt lélegezni Shanghaihoz képest, ahol momentán jó a levegő. A szállásunk a Fuzimiaóban volt, Sunflower Youth Hostel , semmi extra, viszont a sörkészletük változatossága dicséretre méltó.  Mivel még késő délután volt, elmentünk a Xuanwu-tóhoz, ahol az az ötletünk támadt, hogy vízibiciklizzünk.  Ez egy elbaszott ötlet volt.  Alig lehetett tekerni a rozsdás hajtókart, tekertük mint a barom de így is lehagyott egy vadkacsa, iszonyat hőség volt, így visszaevickéltünk a partra. Tettü...

Kínába készülő ösztöndíjasoknak

Kép
Az utóbbi pár hónapban rendre kapok leveleket Kínába készülő deákoktól, amikre személyes preferenciám, illetve tapasztalataim alapján szoktam volt nagyjából egyforma választ adni. Ezekkel nem szükséges egyetérteni, pusztán személyes tanácsok három év Kínában való tanulás után. Hova érdemes menni tanulni?  Teljesen egyénfüggő, kinek az északi, kinek a délebbi országrész jön be jobban. Az én személyes szimpátiám a Jangce delta legjobb városai: Nanjing, Hangzhou, Shanghai.  De hát a nyelvjárások miatt... Milyen nyelvjárások? Mp3-ban lehet már csak kínai nyelvjárásokat hallani, a KKP sarlóval-kalapáccsal kipusztította a nyelvjárásokat, kiskanállal szedik össze a maradványaikat . Egyetemen mindenhol putonghuát fogunk tanulni . Ha valami elbaszott kínai sivatagban akarunk tanulni, ott is putonghuát fogunk tanulni. Ha egy jak hátán Tibetben, ott is putonghuát fognak tanítani (mi több biztosra veszem, hogy Tibetben, a Góbi-sivatagban, Belső-Mongólia füves pusztáiban, ...

Színes mozzanatok

Kép
Nanjing, Fuzimiao Az öreg állandóan a Nanjing úton görkorizik

Metrós modellkedés Nánjīngban

Kép
2012. január 11-én a nánjīngi metró 1-es vonalából provizórikusan egy catwalk (伸展台) lett, miképp  egy szokatlan, szemgyönyörködtető ( 大饱眼福)  qípáo-enumerációnak (旗袍) lehettek tanúi a meglepett utasok. Az esemény egy internetes webáruház üzemeltetőinek szervezésében zajlott, a modellek (模特) rejtélyes mintájú kódokat (神秘图案) -  ezúttal nem betörni készültek  - viseltek testük több pontján az utasok nagy csudálkozására, melyek valójában QR-kódok (二维码) voltak; ergo miután  okostelefonjaikkal  (智能手机) lefotózták a leánzókat, készülékükön keresztül máris a webáruházban találhatták magukat az éppen bemutatott qípáo-k között. A modellek saját bevallásuk szerint maguk is előszeretettel viselnek qípáo-t partik (派对) során, s az ahhoz dukáló köztársaságkori (1912-1949) kontyos hajviselettel (发髻) operálnak. 哇噻! 

Jiang Jieshi Japán-politikája a nanjingi évtizedben, 1928-1937

Kép
Jiang Jieshi hatalomra jutását remek taktikai érzékén kívül azoknak a politikai és gazdasági hatóerőknek köszönhette, melyek Kína sorsát ténylegesen befolyásolták. 1928 és 1931 között Jiang Kínája visszakapott bizonyos jogokat, melyekről a Qing-dinasztia alatt lemondani kényszerült: a szabad kikötőkben csökkentették a külföldi koncessziók számát, egyes vámokból, a sóadóból és postaszolgálatból származó bevételek visszaszálltak a nacionalista kormányra. A vagyonos polgári osztályok elégedettek voltak az újonnan kialakult rendszerrel, mely nagyszabású reformokba fogott. A nanjingi rezsim viszont oly korszakban jött létre, melyben a japán militarizmus fellendülőben volt. A Jiang Jieshi vezette Guomindang-rendszer hatalomra kerülését követő jelentős modernizációs törekvéseit, a stabil nemzeti rezsim létrehozására tett kísérletet azonban erősen korlátozta e japán militarizmus. A Guomindang kormány nanjingi évtizedére folyamatosan nyomást gyakorolt a japán agresszió. [1] Jiang egyrészr...