Doufukuai

Amikor a japán újévre, azaz a Shōgatsu (正月) ünnepére gondolunk, legtöbbünknek a szentélyek előtt kígyózó sorok, a toshikoshi soba , vagy éppen az osechi ételek jutnak eszébe. A japán újév azonban a manapság fősodratú hagyományokon túl olyan rétegeket is rejt, amelyek az évszázadok homályába vesznek, vagy éppen csak a vidéki közösségek emlékezetében élnek tovább. Ezen elfeledett rituálék és népi hiedelmek közül fogunk megvizsgálni néhányat, amelyek a Heian-kori udvaroncok kifinomult világától az Edo-kor babonás éjszakáiig vezetnek. De mégis hogyan váltottak valóra álmokat egyetlen papírlappal? Miért borultak virágba a fák a legnagyobb fagyban? És miért volt a hosszú élet záloga adott esetben egy sziklakemény hamika? Takarabune (宝船) és a rémálomevő Baku  A hatsuyume (初夢) képzete A japán hitvilágban az év első álma, a hatsuyume (január 1. vagy 2. éjszakáján) sorsfordító erejű. De mi van akkor, ha nem a szerencsét hozó Fuji-heggyel, sólyommal vagy éppen padlizsánnal álmodunk (一富...

Osechi-ryori (おせち料理), azaz hagyományos újévi kaja anyóséknál. Minden falat szerencsét, hosszú életet, bölcsességet vagy a jövőbe látás képességét hordozza. Par exemple: Kamaboko (かまぼこ) – piros és fehér halpástétom: A bal oldali nagy tál tetején látható szeletek. A félkör alak a felkelő napot jelképezi, a piros–fehér színkombináció pedig szerencsehozó. Datemaki (伊達巻) – édes tojástekercs: A kamaboko mellett látható sárga, hullámos szélű szeletek. Formája egy feltekert irattekercsre emlékeztet, így a tudást és a tanulást szimbolizálja. Namasu (紅白) – ecetes répa és retek: A bal oldali üvegtálban lévő vékonyra vágott fehér és narancssárga zöldségek. Színei az ünnepi dekorációkat idézik. Ebből ipari mennyiséget csinálnak anyósék. Chikuzenni / Nimono (筑前煮 / 煮物) – párolt zöldségek: A középen lévő kék-fehér tálakban látható vegyes zöldségek (lótuszgyökér, répa, shiitake gomba, taro). A lótuszgyökér a lyukai miatt a „tisztán látást a jövőbe” jelképezi, például hogy holnap is ezt eszed majd....

Már évek óta magyarázkodom ilyenkor év végén, valamikor a covid kezdete környékén, a vadregényes 2020-ban siklottam ki, már ami a fotózást illeti. De nem is tudom miért, vagy kinek magyarázkodom állandóan, hiszen egyrészt általában 3 megtekintés szokott lenni a fotós posztjaimon, amiből minimum kettő én vagyok. Most nem túl domináns helyet kap az életemben a fotózás, amikor szabad időm van, inkább bicajozni megyek, ennyi . Amikor meg utazni megyünk, akkor kiccsaládot' felültetem shinkansenre, s ugyancsak elbicajzok a hotelig , és hát a full frame váz meg a 24-70 kombó nem túl aero, ergo nem fér el a mezemben sem. Hát, íme, ami van, a 2025-ös év szűk terméséből: Van itt egy park a közelünkben, ahova minden februárban elmegyünk megnézni a szilvavirágzást, hát így virágzik a szilva. Spoiler alert: a fotók túlnyomó többsége növény vagy virág, meg makró lesz. Anyóséktól minden évben kapunk egy nagy kaspónyi virágot, amik szerintem szépek, meg úgy nagyjából megéln...

Ezen hangosan röhögtem! Tény és való, számos olyan japán fogalom létezik, amelyeket a nyugati populáris kultúra hajlamos kiszakítani eredeti kontextusukból és gyakran misztikus, mély filozófiai tartalommal ruháznak fel, a "különleges, megismerhetetlen japán lélek" esszenciájaként mutatnak be. Az ikigaitól a shinrin-yokuig minden japán szó olyan, mintha egy extra erős gésakávéból született volna: mély, titokzatos, és csak beavatottak érthetik, igaz, Anjin-san? Bár ezek a fogalmak valóban a japán kultúra részei, jelentésük a mindennapokban sokszor egyszerűbb és pragmatikusabb, mint ahogyan azt a nyugati önfejlesztő irodalom és média bemutatja. Számos ilyen szándékosan vagy éppen pont tudatosan félremarketingel fogalom létezik. Hirtelen felindulásból ilyenek jutnak eszembe: Par exemple az ikigai (生き甲斐) fogalmát gyakran egy Venn-diagrammal magyarázzák: amit szeretsz, amiben jó vagy, amire a világnak szüksége van, és amiért fizetnek neked. Ezzel szemben Japánban az ikigai sokkal...

A vadászat szerepe a kínai civilizációban hosszú, folyamatosan változó történettel rendelkezik, de talán sosem szólt pusztán zsákmányszerzésről. Mielőtt a császárok rákaptak volna a porcelángyűjtésre és a költészetre , a kedvenc elfoglaltságuk a vadászat volt. Nem azért, mert nem volt jobb dolguk, hanem mert ez volt az a terep, ahol minden szem látta, ki az igazi főnök . Az udvari vadászat egyszerre volt élő reality show, hadgyakorlat és politikai kampány. A korai idők óta a természetfeletti renddel, a hatalommal és az uralom legitimációjával fonódott össze - mondhatni tehát, a vadászat a császár és az arisztokrácia privilégiuma volt. Ebben a posztban végigjárjuk a kínai vadászat történetét: az úri dzsemboriktól a nagyszabású császári hadgyakorlatokig, külön kitekintéssel a népi vadászatra és a kínai etnikumok vadászathoz kapcsolódó szokásaira. A Zhou-kortól a Tang-korig: a hatalom szertartásos vadászatai Már a Zhou-korban (i. e. 1046–256) a királyi és arisztokrata vadászatok elsősor...