Doufukuai

A sárkány esztendőjébe (龙年) lépünk ezúttal, a kínaiak nem mellesleg a sárkány leszármazottjainak tekintenek magukat (lóngde chuánrén, 龙的传人). Jóllehet Kínában a sárkány motívumának használata igen régre tekint vissza, a sárkányt mint a nép képviselőjét igazából csak a XX. század 70-es éveitől kezdve kezdték széles körben alkalmazni. A császárkorban a sárkány elsősorban az uralom szimbólumaként szolgált, már Yuan-dinasztia (1279-1368) idejétől szigorú szabályozások tiltották a közemberek számára a szimbólum használatát. Habár a Qing-dinasztia (1644-1912) kormánya használta a sárkányt az állami jelképek részeként a kínai zászlón, csak a korai Köztársasági korszakban kezdték el a sárkányt használni mint a kínai civilizáció jelképét. Akárhogy, a kínai holdújév apropóján előveszek pár sárkánnyal kapcsolatos mondást a kínai nyelvből, minthogy tesszük azt az állatövi jegyek esetében immáron sokadik alkalommal. Apropó hogy mit is jelentett a régi Kínában sárkányt látni, arról itt olvashatsz...

Ha kapásból két kínai folyót kellene megnevezni valami vetélkedőn, talán beugrana a Cháng Jiāng (长江), ergo a Jangce , meg mondjuk a Huáng hé (黄河), szittyásan Huai ho, a Kék-folyó, ami  nem is kék . Amiről Kínában igazán ismert, vagy inkább hírhedt a Kék-folyó a történelem folyamán, azok a pusztító áradásai.  Azon a területen viszont, ahol a Nagy Kanális találkozott a Huái hé folyóval, egészen 1517-ig nem számított egy kiemelten árvízveszélyes térségnek. Ahogy arról azonban a Míng Shílù (明实录), a Míng-dinasztia igaz története című munka beszámol, 1517 július 7-én nem kevesebb mint kilenc sárkány ereszkedett N ánjīng (南京) városa fölé, sötétségbe borítva az eget. A sárkányok pedig elkezdték kiinni a vizet a Huái hé folyóból, óriási vízoszlopokban hömpölygött fölfelé a víz a behemót bestiák pofája. Egy hajót is magával sodort az égbe szökő vízörvény, de utasukat megkímélte az egyik sárkány és gond nélkül visszaengedte. Nem volt ilyen szerencsés azon hajók sorsa, melyet három é...

Legújabb kedvenc könyvem Sandor Ellix Katz: The Art of Fermentation című munkája, aminek kapcsán a különböző ázsiai erjesztési eljárásokról (发酵技术) is bőven esik szó, ennek kapcsán gondoltam érdekes lesz utána járni a témának és egy kis releváns sorozatot indítani a blogon, ennek pedig első állomása a kínai jiàng (酱) lesz. A fermentálás Kínában már a neolitikumtól kezdve bizonyítható. A kezdetben alkohol-erjesztéshez használt eljárások és technológiákat a későbbiekben a kínai kulinária is elsajátította, ennek az egyik megnyilvánulása a jiàng (酱) mint szósz, öntet, mártás egyszerre (vagyis a történelmi forrásokban elsősorban) jelenthet egy sűrű, pépes, kásás állagú öntetet - többnyire fermentált szójababból / gabonából készítve, viszont e kategória manapság elég szerteágazó: a kínai konyhával kapcsolatos modern szakácskönyvek előszeretettel hivatkoznak a jiàngra mint "szósz", úgymint dòubànjiàng (豆瓣酱) "chiliből és erjesztett szójababból készült szósz, làjiāojiàng (辣椒酱) ...

A Laoximen (老西门), vagy a Régi Nyugati Kapu szomszédsága egykori Shàng​hǎi​ t ölelő városfalon már közel 500 éves történelemmel, mi több számos szép shikumennel (石库门), ergo a város egyik hagyományos építészeti stílusát képviselő épülettel rendelkezik, de ez sem fogja megakadályozni abban, hogy nemsokára a környékbeli területek sorsára jusson és eldózerolják a bús picsába. Legutóbbi shàng​hǎi​i utunk során ebből adódóan el is sétáltunk a szomszédságba, hogy készíthessünk pár koremléket e városrész sajátos hangulatáról, mely a jövőben már egyre kevésbé fogja jellemezni Kelet Párizsát, vagy talán semennyire. A Laoximent magába foglaló terület mintegy két négyzetkilométert ölel át, jóllehet ennek mintegy kb. fele ami ténylegesen kívül esett bárminő felújításon. Az elpusztítandó terület hozzávetőlegesen 111,000 négyzetmétert érint, ami bár nem tűnik olyan veszettül soknak, rengeteg pótolhatatlan kincset rejt. Az egykori városfalat övező terület a XVI. századtól kezdve lako...

A katolikus szerzetesrendek közül a jezsuiták a kezdettől fogva igen tevékeny, aktív munkát végeznek a hit szolgálatában, Matteo Ricci atya (1552 – 1610, 马泰奥·里奇) viszont sok szempontból is kiemelkedő alakja volt a rendben belül. Mikor az olasz misszionárius Kínába hajózott, az ország kvázi teljesen ismeretlen volt a Nyugat számára. A misszionáriusok jóllehet mindig is kellőképpen töltve voltak vállalkozó/ és kalandszellemmel, Ricci azonban, egyfajta India Jones archetípusaként kellően intelligens és tökös volt ahhoz, hogy e távoli kultúra kincseit felfedezhesse, és ezzel az eljövendő korok számára is példát állítson.  1582-ben útra kelt az akkor 30 éves Ricci Kínába, azelőtt a jezsuiták nem sok sikerrel jártak Középső Birodalommal. Noha mintegy harminc évvel korábban Xavéri Szent Ferenc (方济·沙勿略) számos útját (majd japán misszióját) követően elhatározta, hogy Kínába megy, ám csak a Kanton közelében lévő Shangchuan sziklaszigetig (上川岛) sikerült eljutnia, ahol legyengült ...

Shanghaiban számos piac van. Volt már szó standard kínai piacról , muszlim piacról , virágpiacról ...és ez úttal a Renminguangchang parkjánál lévő házasság piacot vesszük terítékre. Kínai elnevezése,  Népparki vakrandi sarok (人民公园相亲角), mely lényegében arról szól, hogy szombat-vasárnap délután szingli felnőttek anyukái-apukái, nagynénjei, nagybácsijai egybegyűlnek, és ők szépen maguk kiválasztanak egy megfelelő párt a még mindig meg nem házasodott gyermekük vagy egyéb rokona számára.  Férfi portfóliók, nem csupán egy plamfet, de egy részletes személyiségleírás az adott versenyzőről. Az egyik portfólión olvasható a 短婚类, ami a rövid, életképtelen házasságok csoportját jelzi. A társadalmi nyomásra rengetegen pusztán kényszerből házasodnak, az ilyen házasságok pedig nem meglepően nem nagyon működnek, így kisvártatva váláshoz vezetnek. Válás esetében pediglen, nos, mindenki visszakerül ide a népparki házasságpiacra, hiszen nem lehet annyival elintézni, hogy a házasság m...