Sárkány-észlelések a korabeli Kínában

Ha kapásból két kínai folyót kellene megnevezni valami vetélkedőn, talán beugrana a Cháng Jiāng (长江), ergo a Jangce, meg mondjuk a Huáng hé (黄河), szittyásan Huai ho, a Kék-folyó, ami nem is kék. Amiről Kínában igazán ismert, vagy inkább hírhedt a Kék-folyó a történelem folyamán, azok a pusztító áradásai. 

Azon a területen viszont, ahol a Nagy Kanális találkozott a Huái hé folyóval, egészen 1517-ig nem számított egy kiemelten árvízveszélyes térségnek. Ahogy arról azonban a Míng Shílù (明实录), a Míng-dinasztia igaz története című munka beszámol, 1517 július 7-én nem kevesebb mint kilenc sárkány ereszkedett Nánjīng (南京) városa fölé, sötétségbe borítva az eget. A sárkányok pedig elkezdték kiinni a vizet a Huái hé folyóból, óriási vízoszlopokban hömpölygött fölfelé a víz a behemót bestiák pofája. Egy hajót is magával sodort az égbe szökő vízörvény, de utasukat megkímélte az egyik sárkány és gond nélkül visszaengedte.

Nem volt ilyen szerencsés azon hajók sorsa, melyet három évvel később, három tűzokádó sárkány támadott meg a Jangce-delta környékén, emelett mintegy háromszáz házat is leromboltak, sok százan vesztették életüket, olyanok is voltak, akik a sárkányok puszta látványától szörnyethaltak félelmükben.

Alig egy évre rá, újfent egy tucat sárkány jelent meg az égen, vad harcot vívva egymással a Póyáng-tónál (鄱阳湖), mintha csak Zhū Yuánzhāng (朱元璋, aka Hóngwŭ császár, a Míng-dinasztia alapítója) legvérmesebb csatáit elevenítették volna meg újra. A sárkányharc ezúttal is özönvízzel, és a környező területek pusztításával járt.

Ergo az esetek többségében a sárkány-észlelés többnyire valamilyen kataklizmával járt együtt, legyen az imént említett özönvizek esete, de szélviharokat vagy vörös esőt és másegyéb természeti katasztrófákat is szintúgy a sárkányok megjelentésével hozták párhuzamba, mintegy száz alkalommal a Yuán-, (元, i.sz. 1271-1368) és Míng-dinasztiák (明, 1368 - 1644) időszaka során, számos forrás által megörökítve. Timothy Brook, a University of British Columbia professzora, a Míng-korszak szakértőjének érvelésében a sárkány-észlelés, illetve az erre utaló feljegyzések önmagában feltétlenül azt jelentette, hogy a korszak emberei valóban, azaz a saját szemükkel sárkányt láttak volna, vagy hogy egyáltalán hittek-e volna létezésében.

Jóllehet a késő császárkori Kínában (1368-1912) általánosan elmondható, hogy nem vonták kétségbe a sárkányok létezését, misztikus voltuk ellenére sem. Részletes beszámolókat ismerünk a sárkányok eredetéről, megjelenéséről, élőhelyeikről vagy éppen éppen étkezési szokásaikról. Noha számos egyelőre megválaszolatlan kérdés van lényükkel kapcsolatban, par exemple elevenszülők-e sárkányok vagy tojásból kelnek ki? De ennél is fontosabb, hogy hogyan lehet az, hogy a sárkányok tűzokádó képessége - mely extrém yáng (阳) paraméter - azzal párosul, hogy megjelenése viszont esőhöz, viharhoz és özönvízhez - vagyis egy erőteljes yīn (阴) dinamikához - kapcsolódik? Ezek további kutatások tárgyai. 

Modern megközelítéssel élve természetesen a misztikus entitások észlelése egyaránt lehetett tömeghisztéria, vagy az extrém időjárás metaforája, nem nehéz egy természeti katasztrófát, legyen az áradás, tsunami, tájfun, földcsuszamlásokat, földrengéseket valamilyen természet fölötti erők működésének tulajdonítani. Még napjainkban is a világ valamennyi nyelvében előfordulnak a szélsőséges időjárást antropomorf jelzőkkel való leírásai, a magyar nyelvben is lásd üvölt a szél, az ég haragos színei, őrült villámok, könyörtelen hőség, etc.

De visszatérve a kínai sárkánytámadások esetéhez, ha pusztán a rossz időjárás megtestesítőinek tartjuk őket, még ez esetben is számos adalékot nyújtani a kínai történelem megértéséhez, hiszen az időjárási viszonyok kezdetektől fogva az emberi létezés egyik alapvető eleme, mi több minél messzebb megyünk vissza az időben, annál fontosabbá válik az időjárás és az éghajlat a korabeli közösségek mindennapi túléléshez illetve boldoguláshoz.

Brooks szerint a sárkányok félelmetes természete azzal magyarázható, hogy a Yuán-, és Míng-dinasztiák periódusa számos nehéz éveket, valamint kihívást adott a kor embere számára: az autokrácia vagy kommercializáció, illetőleg az új technológiák megjelenése egészen más méreteket öltött, mint korábban. A társadalmi szokásgyakorlatok jelentős változásokon mentek keresztül, a kulturális termelés új formákat öltött és új célokat is szolgált. A kor nagy gondolkodói elvetettek számos, a konficiánus gondolkodás alapkövének számító elgondolást. Vélhetően a Yuán-, és Míng-dinasztiák embere is ugyanúgy érzékelte a rossz időt, mint bárki napjainkban, ha viszont egy sárkányt láttak, az többet jelenthetett mint pusztán meteorológiai megfigyelést: a sárkány szimbolikája egyenlő volt a kozmikus zavarral.

A császár egy olyan hatalmas, hierarchikus rendszer feje volt, mely rendszer egyaránt biztosított számára omnipotens hatalmat, és ugyanakkor meg is kötötte azt számos szempontból. A sárkány pedig nemcsak a hányatott nép, de a császár számára is éppoly veszélyes entitásnak bizonyult.

Mivelhogy a császár, az Ég fia (tiānzǐ, 天子) egyfajta közvetítő is volt a természetfölötti és az emberek világa között, amikor viszont a nép elkezdett sárkányokat látni - ahogy említettük számos alkalommal a Yuán-, és Míng-dinasztiák alatt - az azt is jelentette, hogy a természetfeletti erők túllépték a megszokott határaikat, szörnyű csapásokat előidézve ezzel, vagyis a császár rosszul mediált és így hatalma is megkérdőjelezhetővé vált. Ha viszont a császár képes volt uralkodni a sárkányok fölött, az legitimációját is biztosíthatta. 

Hóngwŭ

A kissé paranoid, Míng-dinasztia alapító Hóngwŭ (洪武) császár példának okáért éppen azt bizonygatta, hogy ő is pórázon tartja a sárkányokat (és közben olyan föld, öntözőrendszeri, illetve árvízvédelmi reformokat vezetett be amivel háromszáz éven át uralkodó dinasztiát teremtett), és bár erre hivatkozott az utolsó Míng császár, Chóngzhēn (崇祯, 1611-1644) is, ez mégsem mentette meg szomorú sorsától, mivelhogy öngyilkos lett. Nem mellékesen, újabb kutatások szerint a Míng-dinasztia bukásához egy nagy kiterjedésű aszályos időszak is hozzájárulhatott, mely valamikor 1638 és 1641 között sújthatta Kínát, a legnagyobb pusztításokat az ország észak-keleti részén, Běijīng közelében okozva. Az aszály nyomán folyamatos parasztlázadások törtek ki, ami olyan társadalmi elégedetlenség generált, amely végül elvezettet a dinasztia végéhez is. Úgy tűnik teheát Chóngzhēn mégsem tudta pórázon tartani a sárkányokat...

Az utolsó "hivatalos" sárkány-észlelésre Kínában egyébiránt a XX. század elején került sor: 1905 novemberében, hat évvel azelőtt, hogy az utolsó kínai császár elvesztette volna a sárkánytrónt.

Forrás:  James Carter: Not just a metaphor: Dragons of imperial China show us how people lived. The China Project. July 5, 2023

Kapcsolódó bejegyzések:

Namazu - földrengető harcsa a szomszédból

Az alvó sárkány legendája - városi legenda Shàng​hǎi​ból 

Kínai kísértethistóriák 

Császárok és sztorijaik 

Az utolsó kínai császár 

Míng királysírok

Kínai szuperhősök

Koxinga krónikája - Míng-lojalista sztorija

Nánjīng - minden bejegyzésem szeretett városomról 

A hanok 

Fejed vagy a hajad - a mandzsu frizkó története

Kúszó sárkányok - modernkori japán öngyilkos alakulat a második világháborúból