Az utolsó kínai császár

A gyerek Pǔyí a Tiltott Városban

Halála éppen a mai napon történt, ötven évvel ezelőtt. 1967. október 17-én, kora reggeli órákban Aisin Gioro Puyi (愛新覺羅 溥儀) eltávozott az élők sorából. Ahogy egy korábbi bejegyzésemben már szót említettünk róla, Pǔyí (溥儀) három éves ült a Sárkánytrónra, az anyacsászárné Cixi választottjaként. Hét éves volt, amikor a Xīnhài forradalom megdöntötte a Qing birodalmat, és ezzel együtt a császárság intézményét is, ettől függetlenül Pǔyí továbbra is a Tiltott Városban maradt, a császárságot visszaállítani hivatott, sikertelen kísérlet után is egészen 1924-ig. 

1924-ben Féng Yùxiáng (馮玉祥) hadúr puccsal átvette az irányítást Běi​jīng felett, Pǔyínak pedig lépnie kellett, átmenetileg a japán nagykövetségre került. Reginald Johnston, Pǔyí skót tanítója és tanácsosa japánpártiként úgy vélte Pǔyí nagyobb biztonságban lehet a japánokkal (mivelhogy a japán állami berendezkedésben illetve a nép szemében is különleges tisztelet övezte a császár személyét), semmint mondjuk a britek kezében, ezért is dirigálta Pǔyít a japánok irányába. 

A japánoknak pedig - akik világra törő terveik részeként szépen lassan elkezdték kiaknázni Észak-Kelet Kínát, azaz Mandzsúriát (hiszen nyersanyagban nagyon gazdag terület volt, aztán a nehézipart is kiépítették), majd 1931-ben a mukdeni incidenst követően a Kvantung-hadsereg meg is szállta a területet - pont kapóra jött Pǔyí személye, hogy ezzel legitimálják az újonnan létrehozott bábállamot, Mandzsukuót (az ugyanis kicsit sok lett volna, ha kapásból japán nemzetiségű vezetőt tesznek a Kínában létrehozott új állam élére). 

Szóval Puyu Mandzsukuo (滿洲國) névleges vezetőjeként szolgált Kangde császár néven 1932 és 1945 között. Nyilván csak névleg volt ez császárság, gyakorlatilag minden rendeletet aláírt, amit alá kellet írnia, ezért a kínaik szemében egy behódoló jellemként maradt meg. Első felesége ópiumfüggő volt, nem is kerültek túl közel egymáshoz, mellesleg ebben az időszakban is számos ágyasa volt, a rossznyelvek szerint pár hapsi is, ami eredendően nem volt ismeretlen dolog a császárkori fővárosban - lásd Backhouse kalandjait. 

Miután a japánok letették a fegyvert, Pǔyí megpróbált Japánban menekülni, de meghiúsult a terve és szovjet fogságba került öt évre, mielőtt kiadták volna a Kínai Kommunista Pártnak, hogy aztán a tokiói per (1946, itt egy Youtube video a perről) eljárásaként kapjon még plusz 10 év börtönt az újdonsült Népköztársaságtól is, igazából csak azért nem végezték ki, mert Mao rájött arra, hogy Pǔyí értékesebb az Égalatti mindenható uralkodójából proletárrá váló átnevelt elvtársként életben tartani - voltaképpeni dialektikus-materialista best practise - semmint halott császárként (mellesleg pedig hogy ezzel is felülemelkedjen a bolsevikokon, akik ugyebár kivégezték az orosz birodalom utolsó uralkodóját, II. Miklós cárt). 

Ergo ennek megfelelően, mint a kínai népköztársaság megtért, rendes polgára, Pǔyí végül egy běi​jīngi botanikus kertben kapott munkát, és 1962-ben feleségül vett egy közönséges származású ápolót, Lĭ Shūxíant (李淑賢). Halálát megelőzően könyvtárosként dolgozott, és a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (人民政协) tagjaként is szolgált. 

Amikor 1966-ban kitört a kulturális forradalom, a vörös gárda feldúlta Pǔyí lakását is, viszont Zhōu Ēnlái (周恩来) miniszterelnök közbenjárása végett a védettek listájára került és nem esett komolyabb baja. Pǔyí gyermektelenül halt meg, jóllehet összesen négy felesége és ágyasai is voltak élete során. 

Az utolsó kínai császár voltam (angolul From Emperor to Citizen, illetve kínaiul 我的前半生, azaz Életem első fele), című emlékirataiba amit a Liáoníng tartományban található Fǔshùn városában történő börtönbüntetése alatt írt, arról számol be hogy ágyasai rendszeresen szexre kényszerítették amíg a Tiltott Városban élt fiatalkorában"többször is egy éjszaka, s majdnem minden éjjel" - kamaszkori traumái végigkísérték életét. Igaz, a másik oldalon ugyanakkor arról is megemlékeznek, hogy Pǔyí végletekig elkényeztetett volt gyerekként, a szolgálókkal pedig különösen szadista mód bánt. Pǔyí 62 éves korában, az egykori Qing-dinasztia illetve Kína utolsó császára Běi​jīngben halt meg veserákban, mintegy nyolc évvel azután, hogy amnesztiát kapott háborús bűneiért, és "jóravaló" elvtárssá lett. Viharos, drámai életet élt, amit a Last Emperor című film is megörökített. 

Hamvait feleségei illetve ágyasa mellé temették a Nyugati Qing királysírokhoz (清西陵), de nem a császári elődeinek végső nyugvóhelyéül szolgáló Hualong (华龙皇家陵园) királysírokhoz, igaz, 1995-ben végül ide helyezték hamvait.

Kapcsolódó bejegyzések:

Császárok és sztorijaik - anekdoták Qín Shǐhuángtól Pǔyí-ig 

Sir Edmund Backhouse - himi-homi kalandok a Qing-kori Běi​jīngből

Japán agresszió Mandzsúriában - a bábállam történetéről

 
Tōyama Mitsuru és a Sötét Óceán Társasága - a bábjátékos, aki háború sodorta Japánt

Makaót kilóra - Japán birodalmi törekvéseinek részeként tényleg meg akarta venni Makaót?

A 731-es alakulat - bevezetés a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba, Mandzsúriából

A hagyományos kínai társadalom felbomlása - avagy az út a marxizmusig

Cixi császárné, aka 孝钦慈禧端佑康颐昭豫庄... - a kínai császárok rekordhosszú posztumusz tiszteleti nevei

Hajad vagy a fejed - a mandzsu frizkó története

Az agymosás kínai művészete - Nem is vagyok császár? Nem is vagyok császár. Nem is vagyok császár! 

Jiang Jieshi japán politikája a Nanjingi évtizedben - bejegyzés a kortárs Kínáról