Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 8 - A 731-es alakulat nyomában

A Tōkyō sötét múltja sorozatban esett már szó különböző Edo-kori vidámságokról, évszázadokkal ezelőtti borzalmakkal azonban vélhetően nehezebb együttérezni, mint a közelmúlt kegyetlenségeivel. A sorozat ezen következő epizódjában a XX. századba tekintünk vissza, azon belül is a 731-es alakulat (731 部隊), illetve az azokhoz köthető emlékekhez.

Mindenekelőtt ildomos belőlni a kontextust: második világháború, azon belül is második sino-japán háborúban (1937–1945) járunk. Kina észak-keleti területei - nevezetesen Mandzsúria - japán fennhatóság alatt. A tartomány fővárosa, Harbin (哈尔滨), s annak Pinfang kerülete (平房区) adott helyet a 731-es alakulat működésének, melyen keresztül a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba nyerhetünk némi betekintést.

A Japán birodalmi hadsereg hivatalosan Járványmegelőzési és Víztisztító Osztályának (関東軍防疫給水部本部) nevezett alakulatát a Kenpentai (憲兵隊), a voltaképpeni titkosrendőrség irányitása alatt hozták létre, ám az hamarosan az Északkelet-Kinában és Oroszországban tevékenykedő Kvantung-hadsereg (関東軍) sebész-ezredesének, Shirō Ishii (石井 四郎) kezelésébe került. A szervezet 1941-ben vette fel a 731-es alakulat (満州第731部隊) nevét.

Shirō Ishii

Ishii már az egyetemei évei alatt is pusztán hobbiból tenyésztett baktériumokat, majd mintegy két éves európai tanulmányútja (érdekességképpen Magyarországon is járt) többek között a biológia és vegyi fegyverekről szóló ismereteinek bővitéséről szólt a japán hadügyminisztérium támogatásával. A japán császári expanziós törekvések a térség dominanciájának érdekében háborúra készültek, s úgy hirlett, hogy a nem túl messzi szovjeteknek volt egy ütőkártyája, ami Japánnak akkor még nem: a biológiai fegyverek. Az Ázsia feletti uralom átvételéhez pediglen a japán vezérkar úgy vélte, elkerülhetetlen az efféle arzenál saját fejlesztése.

S jóllehet az 1925-ös genfi jegyzőkönyv tiltásba vette a biológiai és vegyi fegyvereket, Ishii is meggyőződéssel vélte, hogy ezen módszerek alkalmazásával háborút nyerhet Japán. 1931-ben megkezdődött a japán agresszió Mandzsúriában, majd kisvártatva 1932-ben Ishii megkezdte a titkos biológiai fegyverfejlesztőközpontot a hirhedt Zhongma erődben (中马城). A japán katonai vezérkar megvetéssel bizonyult a kinaiakkal szemben, alacsonyabb rangú emberi életformának tekintették őket, akikkel bármit megtehetnek. Olyan aberrált dolgokat is, amiket a saját országukban nem tudtak megtenni.  Ezért sem estek semmilyen korlátozás alá a Kinában végzett emberkisérletek. Másrészről pedig, a polgárháborús megosztottságban lévő, illetve az ország északkeleti részein durva japán okkupáció alatt álló ország embertömegei folyamatos elletást biztositottak ezen kisérletekhez. Ha kifogytak a tesztalanyokból, a Kenpentai egyszerűen kiment Harbin utcáira és összefogdosott egy tucat kevéssé előnyös társadalmi helyzetben lévő kinait, akik aztán az intézet falai közt lelték halálukat.

A hivatalosan a japán katonák járványvédelméért végző kutatóintézet a valóságban éppen hogy a tömegpusztitó járványok terjesztésén munkálkodott. A Zhongma börtöntáborban közönséges bűnözőkön keresztül politikai foglyok, japán-ellenes felkelők kerültek, akiken Ishii bubópestist, fekete himlőt, kolerát, antraxot és egyéb kórokozókat tesztelt. Egyre több emberkisérletet végző katonai egységet hoztak létre, Ishii közel 10,000 alkalmazottból (kutatók, orvosok, ellátó személyzet) álló mini-birodalmat hozott létre.

A börtöntábort alkot foglyok többsége kinai volt, de kisebb részben oroszok, mongolok, koreaiak, illetve az elfogott szövetséges országokból származók is az áldozatok közé kerültek. Az emberkisérletek a fertőzéseken kivül kiterjedtek viviszekcióra (élveboncolás), kényszeritett abortuszra, szexuális úton terjedő betegségek terjedésének és hatásaian megfigyelésére. A borzalmas kisérletek palettáján kapott még a helyet a mesterségesen előidézett szivroham, fagyási sérülések illetve hiportemia, égési sérülések, sugárzás emberi testre gyakorolt hatásainak vizsgálatára. Történészek becslései mintegy 250,000 főre teszik csak a 731-es egység Pinfangi bázisának emberkisérleteiben elhunytak számát. 

A Japán Birodalmi Hadsereg a második világháború utolsó hónapjaiban a biológiai fegyverek bevetéséről döntött, az amerikai San Diego lett a célpont, ahol az Esti Sakura hadművelet (夜桜作戦) keretében 1945. szeptember 22-én vetette volna be pestissel fertőzött bolhákat tartalmazó bombákat, ám közbejött két atombomba és Japán végül 1945. szeptember 2-án kapitulált.

Érdekes módon a 731-es alakulat - köztük Ishiivel - amerikai közbenjárásra nem kerültek hadbiróság elé, és ennek megvolt az oka: miután a Szövetségesek a nürnbergi perben elővették a nácikat - többek között az embereken kisérletező orvosokat - az amcsi hirszerzés úgy vélte jobb lesz gyorsan szőnyeg alá söpörni a dolgot Tōkyōban. Elkerülendő, hogy a japánok emberkisérleteinek kutatási anyaga illetve eredményei szovjet kézre kerüljenek, az USA a MacArthur vezette tōkyō-i perben megalkudott: az információkért cserébe a programban részt vevő japán kutatók - vagy éppen maga Hirohito császár és köteléke, akik bizonyára szintén tudtak az emberkisérletekről - nem kerültek felelősségre vonás alá.

Elég hosszú bevezető volt, és joggal tehetnénk fel a kérdést: oké, de ennek mi köze Tōkyōhoz?

A régi katonai orvosi iskola (旧陸軍軍医学校) területe akkor...

Nos, a város közepében, Shinjuku negyedben pár perc sétára a Waseda megállótól, 1989. július 7-én, a ma Nemzeti Járványkutató Intézet (国立感染症研究所) területén végzett felújitási munkálatok során nagyszámú emberi csontokra bukkantak, aminek kivizsgálásához nem meglepően meglehetősen vonakodva kezdtek hozzá. A helyi önkormányzat (Ushigome, 牛込) tisztviselője háromszor kérvényezte levélben az Egészségügyi Minisztériumot a maradványok vizsgálat alá vételére, ám a minisztérium elutasitotta a kérvényt, miszerint a csontok mielőbbi elhamvasztása és nyugalomba helyezésére volna szükség...

És most...

Az akkori Shinjuku kerületi polgármester, Yamamoto Katsutada (山本 克忠) azonban elhatározta, hogy saját független nyomozásba kezd, a csontok vizsgálatával pediglen Sakura Hajime (佐倉朔) professzort, a Nemzeti Természettudományi Múzeum Antropológiai Osztályának (国立科学博物館人類研究部) vezetőjét bizta meg, végül 1991-ben készült el a jelentés (戸山人骨の鑑定報告書） - amit ezen a linken keresztül elérhetünk -  s a következők derülnek ki belőle:

1. A sirban talált egyéneket több, mint harminc-negyven éve, és kevesebb mint száz évvel ezelőtt temethették el

2. Noha pusztán 62 homlokcsontot (前頭骨) találtak, a csontok teljes száma alapján több mint 100 főre lehet következtetni az itt eltemetettek számát

3. 3:1 arányban vannak a férfi és női holttestek, gyermekcsontvázakat is azonositottak

4. A holttestek ázsiai, de nem japán eredetűek, köztük számos mongoloid tipusú

5. A csontokon súlyos sérülések nyomát azonositották, melyek emberi eszközök, 

úgymint fűrész, fúrok, kalapács okoztak. Koponya-műtétre utaló nyomokat is találtak.

6. A csontokon továbbá vágások, szúrások, golyó általi sérülés nyomai is észrevételezhetőek. A sirban felleltek teljesen összezúzott csontvázakat is. 

7. A csontok egy részét formalinban konzerválták illetve találtak kiszáritott csontokat is

Ezen a helyen ugyanis korábban egy katonai orvosi iskola működött (旧陸軍軍医学校跡地), melynek egyik része egy járványmegelőzési osztály volt (minden konteó nélkül elég érdekes egybeesés, hogy ma is járványkutató intézet működik itt...), ami pedig szoros kapcsolatban volt az előbbiekben bemutatott 731-es alakulattal. A csontvázak felfedezését követően számos kutató egyértelműen a japán háborús bűnökkel hozta egyértelmű párhuzamba a dolgot.

Shinjuku önkormányzata azonban hajthatatlan volt, mindenáron el szerették volna hamvasztani a csontokat, hiszen a japán kormány ameddig csak lehetett, tagadta az emberkisérletek vádját. Ámde a csontok ügyének felderitésért összefogott civil csoportosulás, az (Emberi) Csontok Bizottsága (人骨の会) Keiichi Tsuneishivel (常石 敬一) az élen a legfelsőbb biróságra vitte az ügyet. A felsőbbiróság bár elsőfokon elutasitotta kérülmüket, az Egészségügyi Minisztériummal folytatott tárgyalások eredményeként végül a 2002-ben eltekintettek a csontvázak elhamvasztásáról, illetőleg egy szimbolikus siremlék felállitását rendelték el - nem mellékesen ekkor ismerte el a kormány hivatalosan is, hogy valóban emberkisérleteket végeztek a háború alatt.

Ennek ellenére az ügy nem sokadt haladt egészen 2006-ig, mikor is a létesitmény egy korábbi dolgozója, Toyo Ishii （石井とよ）nyugalmazott nővér mintegy 60 év hallgatás után bevallotta, hogy kollégiáival együtt egyébiránt 1945-ben a fegyverletételt követően hullákat, illetve testrészeket kellett elföldelniuk mielőtt a bevonolú amerikai csapatok rálelhettek volna az emberkisérletek bizonyitékaira. További öt évet kellett várni, hogy az addigra a területre épült objektumok közül elbontsanak néhányat és 2011-ben végre megkezdődtek a feltárások.

A Csontok Bizottsága Kinába utazott, hogy felvegye a kapcsolatot a 731-es alakulat áldozatainak egyesületével, és egy peticióval tértek vissza, hogy a japán kormány egy átható vizsgálat keretében nyomozza ki az elhunytak személyazonosságát DNS vizsgálatok útján- a Csontok Bizottságának kérvényében a csontvázakat vissza kell szállitatni szülőföldjükre végső nyugalmuk és a múlttal való szembenézés miatt. A kinai hozzátartozók később beperelték a japán kormányt és kompenzációt kértek, a japán Legfelsőbb Biróság azonban már lezártnak tekintette ezt a dolgot a második világháborút lezáró békerszerződések, valamint a korábban Kinával kötött megállapodásokkal járó kollektiv kártérités értelmében.

És noha számos tōkyō-i főpolgármester megigérte már, hogy lépéseket fognak tenni a csontvázak azonosságának kideritésében, mindeddig túl sokat nem haladt a dolog.

Alább megtekinhetünk egy dokumentumfilmet is a 731-es alakulatról:

Kapcsolódó olvasmányok: 

戸山人骨の鑑定報告書

Kapcsolódó bejegyzések:

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol.1 - Masakado átka - a főt vesztett szellem átka a mai napig kísért

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara, az Edó-kor nagy vesztőhelye
Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 3 - Jōkanji, a ribanctemető

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 4.- Suzugamori vesztőhelye

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 5. - Denma-chō börtöne

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 6 - Gyilkosságok a Tōkyō-ekinél

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 7 - Hitachi repülőgépgyár áramellátó állomása

Aokigahara - félelem és reszketés a Fujinál 

Urbex-sorozat - urbánus barangolások

Japán agresszió Mandzsúriában - némi háttérsztori

8341-es alakulat - Maó elit őrgárdája