A kínai írásjegyek

 A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írásnak - gǔ​wén (古文) - nevezték. A Sòng-kori (960-1279) Chún​huà gétiè (淳化阁帖) - Chún​huà császári udvar írásjegymintáiból [itt elérhető] 28 írásjegyet Cāng​ Jié saját fejlesztésének tulajdonítanak. 

Hàn-kori sírok között mindenesetre megtalálták Cāng​ Jié négyszemű portréját, és az ókori kínaiak örömére utaló sorokat, miszerint Cāng​ Jié újításával megtörték az eddig csak az istenek monopóliumát képző gyakorlatot, hogy információkat jegyezzenek le tulajdon kezeikkel. Ez olyan horderejű változást hozott, ami teljesen felforgatta a világot : 仓颉作书，而天雨粟，鬼夜哭 - "Cāng​ Jié megalkotta az írást, az égből [rémültében] köles hullott, s a szellemek éjszakákon át ríttak". Állítólag voltak Cāng​ Jiének kortársai, akik szintén részt vettek az írásjegy-projektben, de valamilyen oknál fogva róluk elfelejtettek megemlékezni. A legenda igazságmagvát tekintve viszont elképzelhető, hogy valóban létezett egy írástudó, aki összegyűjtötte a korában használt írásjegyeket, és az ő alakja nyert visszatükröződést Cāng​ Jié mítoszában. Ezek persze csak legendák. 

Az írásjegyek fejlődése valójában igen hosszú folyamat, ill. társadalmi gyakorlat eredménye lehetett. Híres intellektusok, mint Guō​ Mò​ruò (郭沫若) vagy Yú Xǐngwú (于省吾) egészen a Bànpō ill. Yǎngsháo neolitikus kultúrákig tolják vissza a kezdeteket, mintegy 6000 évre (amit mások kissé meredeknek tartanak), s ezen régészeti lelőhelyekről előkerülő kerámiák mintázataiban a kínai írásjegyek primitív előképét vélik felfedezni. Másegyéb archeológiai feltárásoknál - Dàwènkǒu, Liángzhǔ, etc. - nagy mennyiségben előkerült jádé tárgyak és kerámiák faragásait is egyesek párhuzamba állítják a későbbi periódusra datálható szarvasmarha lapockára és teknőcpáncélokra vésett írásos emlékekkel, amiket ugyebár jóslócsont írásnak, vagy kínaiul jiǎ​gǔ​wén-ként (甲骨文) ismerünk. A legrégebbi jóslócsontok mintegy 3500 évesek, s az azokon található rituális szövegek arról tanúskodnak, hogy akkorra az írás már elterjedt és kialakult rendszerré vált. A csontfeliratok szerves folytatásának tekinthetőek a bronzfeliratok szövegei - jīn​wén (金文), mintegy 5000 fellelt tárgyon 3000 különböző írásjegy szerepel a Shāng-, Yīn-,  Zhōu-dinasztiák korából. A legkorábbi írásjegyek piktogramként (象形) ábrázolják a világ tárgyait és jelenségeit, az írásjegyek következő fejlődési periódusában majd e képszerű írásjegyeket kombinálták egymással, új írásjegyeket létrehozva ezáltal. A fejlődés újabb fázisában pedig az egyszerűbb írásjegyeket forrasztották egybe, melyből lényegét tekintve az egyik írásjegy a hangalakra, a másik a jelentésre utalt. Az írásjegyek megalkotásának egyébként 'hat módozata' - liùshū (六书) ismert a Shuō​wén​jiě​zì (说文解字) 'összetett írásjegyek magyarázata' c. Hàn-kori írásjegyszótár alapján: 

1., piktogramok vagy ikonikus írásjegyek (xiàng​xíng, 象形) - a dolgok konkrét képi megjelenítése: fa 木, ember 人, ló 马, tűz 火 nap 日, hold 月

2., indexikus vagy fogalmi ábra (zhǐ​shì, 指事) - korlátozottan, de absztrakt dolgok jelölésére képes: lent 下 , fent 上, bonyolultabb változata egy ikonikus karakteren való jelölés: gyökér/eredet 本, gyümölcs 果 folyó 江

3., kombinált ikonok, vagy logikai összetételek (huì​yì, 会意) - két grafikai elem jelentéskombinációja, mely "tartósan produktív képzési formának" bizonyult: hisz/bízik, bizalom 信 (ember+szó, beszéd → 亻+ 言), erdő 林 (fa+fa → 木+木) harci, katonai 武 (megállít + balta→ 止+弋)

4., jelentés + hangalak kompozíció (xíng​shēng, 形声) - a legáltalánosabb írásjegy-képződési módszer, a hangalaki utalások mára sok esetben teljesen eltorzultak: wèn - megkérdez, kérdezősködik 问, wén - hall, szagot (meg)érez 闻, yuán - kert, ültetvény 园, wéi - körbevesz, bekerít 围 

5., elfordított, vagy átvitt értelemben használt írásjegyek (zhuǎn​zhù, 转注) - jóllehet a Shuō​wén ​jiě​zì önálló írásjegy-képződési kategóriaként említi, de valójában nem írásjegy-konstrukciós típus, elképzelhető, hogy téves elemzésen alapuló kategória: lǎo -öreg, idős 老 ↔ 考 kǎo - vizsgál, ellenőriz

6., jelentéskölcsönzés (jiǎjiè, 假借) - az "ún. rébusz elv felhasználása" - ha valamire nem volt írásjegy, átvettek rá egy ugyanúgy kiejtett, homofón szó írásjegyét, s rossz esetben az eredeti jelentés elhalványult: lái 来 - az írásjegy eredetileg búzát jelentett, ám a nehezen ábrázolható, és még saját jelölővel nem rendelkező 'jön' lexéma - melyet vélhetőleg ugyanúgy ejtették ki - egyszerűen kölcsönvette magának a 来 írásjegyet, és leszorította róla a 'búza' jelentést.

A kínai írást a császárkor elején (i.e. III. század végén) a 'pecsétírás' formájában szabványosították - zhuàn​shū (篆书) az országegyesítő Qín​-dinasztia hivatalos írása volt,  majd később Zhōng​ Yáo, 151-230 (锺繇) nevéhez kapcsolható kǎi​shū (楷书) vagy zhèngshū (正书) néven ismert reguláris írás gyakorlatilag már azonos a ma használt írásmóddal, a fejlődés itt érte el csúcsát. Az írásszabvány a reguláris írás kialakulásával megmerevedett, s a későbbiekben pusztán művészi jellegű továbbfejlődés van. Mivelhogy a kínai írás nem hangjelölő, ezért szótárakban nem abc, hanem az írásjegyek leggyakoribb alkotóelemeik, azaz a gyökök alapján (ma 214 gyök számít standardnak) rendezik az írásjegyeket, a gyököket pedig vonásszámuk alapján.

Az írásjegyek dióhéjnyi története után pedig következzen pár plasztikus ábra a Fun With Chinese Characters című könyvből, hogy mi is rejlik a látszólag bonyolult írásjegyek ábrázolásában: 

女  nő

A nő írásjegyének etimológiájában kis túlzással a komplett női emancipáció története benne foglaltatik, ahogyan a meghajló, majd térdeplő pozícióból felegyenesedik.

安  csendes, nyugodt, békés

Egy nő 女 van tető 宀 alatt van: (állítólag) akkor van békesség, ha egy házban egy nő van; ha több, máris vége a csendnek-békének [女三人よれば、姦しい] . 

妻  feleség 

 A nő 女 kezében (balra lent) egy seprű (jobbra lent) van: a törvényes feleség a háztartás  vezetője. 

 
 立  (fel)áll, (fel)egyenesedik

 Egy földön álló embert jelenít meg az írásjegy 

木  fa

 Egyszerű piktogram, a fa törzsének 丿 ágainak 一, valamint a gyökerének 八 együttes ábrázolása 

休  megpihen

Egy ember 亻nekidől a fának 木 

田 termőföld, szántóföld, művelt terület

A parcellázott földterület ábrázolása. 

男 férfi, fiú 

A földeken 田 erőfeszítés 力 megy végbe,  mely a férfias jelleg szimbolikája, ergo a férfiak a földeken dolgoznak 

奴 (rab)szolga

 Egy nő 女 van a tulajdonosa keze 又 alatt,  'a nő, aki kéznél van', 'kézi szolga' is lehetne összeolvasva a gyökök jelentését; de férfi szolgát is jelenthet, kik kézzel-lábbal szolgálják urukat 

中 közép, központ

Nyilat 丨lőni a célpont 口 közepébe 

字 írásjegy 

Egy gyerek 子 a tető 宀 alatt (vélhetőleg szorgalmatosan körmöl 笑)

Bartos Huba jegyzetei

Gong Li (szerk.:) Zhonghua wenming shihua - Hanzi shihua. Beijing, 2011. 

Tan Huay Peng (illusztrátor): Fun With Chinese Characters. The Strait Times Collections I. Singapore, 1986.