Bejegyzések

kínai nyelv címkéjű bejegyzések megjelenítése

Sárkány fia sárkány - sárkánnyal kapcsolatos mondások a kínai nyelvben

Kép
A sárkány esztendőjébe (龙年) lépünk ezúttal, a kínaiak nem mellesleg a sárkány leszármazottjainak tekintenek magukat (lóngde chuánrén, 龙的传人). Jóllehet Kínában a sárkány motívumának használata igen régre tekint vissza, a sárkányt mint a nép képviselőjét igazából csak a XX. század 70-es éveitől kezdve kezdték széles körben alkalmazni. A császárkorban a sárkány elsősorban az uralom szimbólumaként szolgált, már Yuan-dinasztia (1279-1368) idejétől szigorú szabályozások tiltották a közemberek számára a szimbólum használatát. Habár a Qing-dinasztia (1644-1912) kormánya használta a sárkányt az állami jelképek részeként a kínai zászlón, csak a korai Köztársasági korszakban kezdték el a sárkányt használni mint a kínai civilizáció jelképét. Akárhogy, a kínai holdújév apropóján előveszek pár sárkánnyal kapcsolatos mondást a kínai nyelvből, minthogy tesszük azt az állatövi jegyek esetében immáron sokadik alkalommal. Apropó hogy mit is jelentett a régi Kínában sárkányt látni, arról itt olvashatsz...

给我一杯朋克

Kép
LinkedIn felületén követem James Wattot , a kissé ellentmondásos sörpunk BrewDog sörművek alapítóját, és legutóbbi, a kínai piacra való betörési kísérletük kapcsán láttam ezt a fotót. Jó pár évvel ezelőtt írtam már nyugati márkák kínai fordításairól lásd a becses lótól a boldogság ízéig vagy az örömteli dolgoktól a fürge párducig című  posztokat, ezúttal pedig a BrewDog söreinek kínai fordításait vesszük gócsó alá.  Maga a BrewDog kínai fordítása niàngjiǔgǒu (酿酒狗), ami egy puszta tükörfordítás, a niàngjiǔ (酿酒) fermentálás útján készült szeszes ital (úgymint sör vagy bor), a gǒu (狗) pedig a kutya, mi utóbbiról az alábbi posztban írtunk korábban.  A képen szereplő sörök sorrendben: Elvis Juice fordítása Māo Wáng (猫王), egyszerűen így hívják Elvist kínaiul.  "Macska Király"?!  Merthogy az írásjegyek ezt jelentik...Egy kis keresgélés után azt találtam, hogy Elvisre karrierje kezdetén úgy is hivatkoztak, mint " hillbilly cat " (a hillbilly az Appalache-heg...

Hány ürege van a ravasz nyúlnak? Nyúllal kapcsolatos mondások a kínai nyelvben

Kép
A nyúl évébe csöppentünk, ami számomra nem csak abból a szempontból különleges, hogy magam is nyúl évének szülöttje vagyok , de a nyúl évére (兎年) legutóbb éppen 12 évvel ezelőtt került sor, mikor is még Nánjīngban tengettem diáknapjaimat, mely nem mellesleg az első Kínában megélt holdújévem volt. S lám a kínai zodiákus köre forgott egyet azóta, hogy repül az idő! De ha már itt tartunk, ahogy azt a korábbiakban is számos esetben tettük - lásd  kígyó , patkány és tigris  - most pár nyúllal kapcsolatos mondást veszek elő a kínai nyelvből , jöjjön először talán az egyik legismertebb: 守株待兔 Tönk mögül várja a nyulat A Tavaszok és őszök korából ( i.e. 771 - i.sz. 476) származó sztori szerint volt egyszer egy paraszt, aki hosszú napjait követően gyakorta heverészett egy fa töviben, s egy nap munka közben arra lett figyelmes, hogy egy megriadó nyúl úgy beleszalad a fába - ahol a paraszt pihenni szokott - hogy menten megdöglött. A paraszt nagy örömében azon kezd el gondolkozni...

Ha a tigris hátára ülsz... Tigrissel kapcsolatos kínai mondások

Kép
Holdújév utáni szórványos szokásosom, hogy az adott állatövi jegynek megfelelően összegyűjtök pár érdekes kínai kifejezést , idiómát, ennek tükrében volt már szó kígyóról , patkányról, hát ennyi, nem találtam többet, mondtam hogy szórványos szokásról van szó, akárhogy is, a tigris éve kapcsán jöjjön pár kínai kifejezés a panthera tigrissel kapcsolatban alább: 骑虎难下 Ha a tigris hátára ülsz, ott is maradsz Szó szerinti fordításban a 骑虎难下(qíhǔ nánxià) jelentése, ha meglovagolod a tigrist, nehezen szállsz le róla - különösebb elmélkedés nélkül is érhető szituáció, ugyanakkor az alábbi sztori nélkül a magyarázat nem lenne teljes: úgy tartják a történet eredete egészen a Keleti Jìn dinasztia korába megy vissza (晉朝, Jìn Cháo, i.sz. 317–420), miután Sīmǎ Yán (司馬炎, császári nevén Jìn Wǔ Dì 晋武帝) lett az új uralkodó . Nem sokáig élvezhette újdonsült titulusát, mivel az egyik tábornoka puccsot hajtott végre ellene, és elfoglalta az akkori fővárost , a napjaink tyúkszaros urbanisztikai diszt...

Kantoni tájszólástól a japán-magyar szótár kiadásáig: Metzger Nándor története

Kép
Kiss Sándor Japán vonzásában című könyvében számos korabeli érdekes magyar figuráról van szó, akik valamilyen úton-módon eljutottak Japánba, avagy szimpatizáltak az országgal, és van köztük egy kedves sztori egy Metzger Nándor (1895-1987) nevű fiatalemberről, aki a XX. század elején kezdett ismerkedni önszorgalomból ázsiai nyelvekkel, hogy aztán a későbbiekben valóban Ázsia, pontosabban Japán szakértőjévé váljon.  Ez az egyetlen fotó, amit neten találtam a már felnőtt Metzger Nándorról, és egyébiránt roppant érdekes: a képaláírás szerint ez az első tokaji borszállítmányt Japánban érkezése során készült ! Katoni tájszólástól a japán tolmácsolásig  Ennek kapcsán a vele kapcsolatos első történet Kiss könyvében, hogy a főhőst elbűvölte a feltörekvő szigetország sikerei, az akkori világ egy új nagyhatalmának számító Japán renoméja, és úgy gondolta megtanul japánul. Metzger Nándor szavaival: “A következő nap bementem egy ecsetboltba és vettem magamnak egy pár japán íróecsetet és ho...