Doufukuai

Vajon a rézfaszú bagoly elrepül idáig? Van-e valami krampusz alternatíva? Vasorrú bába, vagy hasonló? Ezeken gondolkozva kicsit utána jártam, hogy régi népi figurák vagy legendák vannak Japánban, amikkel a szülők vagy nagyszülők próbálják fegyelmezni vagy ijesztgetni a gyerekeket, ha éppen okuk van rá. Ergo gyermek rémisztgető, vagy ehhez kapcsolódó figurákról következik egy kis összeállítás alább: なまはげ Namahage, az akitai ogre  Ez talán a legismertebb. A Namahage egy busó kinézetű lény, aki Újév környékén jár házról házra a falvakban, és kiabálja: 泣く子はいねがー！ Van itt valami síró kölök?! Főként Akita prefektúra ( Tōhoku régió ) vidéki falvaiban ismerik és tartják számon. A figurák szörnyű maszkot viselnek – vöröset, kéket vagy feketét – vadul kinéző hajjal, nagy, szúrós szemekkel és agyaras fogakkal. A ruhájuk szalmából készül (mint egy brutális madárijesztő), a kezükben pedig gyakran fakést és fából faragott vödröt hordanak. És ordibálják a fentebbi szlogen miszerint van-e itt...

Idén másodjára jártunk Naganóban, ezúttal a Kurumayamát (車山) kerestük fel a Japán Alpokban, mely egyébiránt nem túl ismert, de anyósék számára kedves hely, kifejezetten az ott található hütte, melyet már a kilencvenes évek óta rendszeresen látogattak, s töltötte ott gyerekkorának szép emlékeit asszony és a sógorok is. A hütte tulajdonosa egy idős pár, ki már a család jó barátjává vált az évek során, és mivel elég idős házaspárról van szó, anyósék tudtára adták hogy jó lenne még az idén elmenni hozzájuk egyszer, mert nemsokára lelövik a rolót koruknál fogva. Szóval bepattantunk a kocsiba és irány a hegyek, 3,5-4 órás út Tōkyōból , és bár már végre felénk is beköszöntött a kellemes őszies idő, és végre hűvösebb van, itt a hegyekben 1915 méteren még délután is csak 7 fok volt.  Megérkezésünk után elmentem futni, hiszen ki kellett használni e kilátást a horizonton tespedő ormokra - a hírös ún. Venus Line (ビーナスライン), majd az ósdi, ám hangulatos hütte forró fürdőjében sous-videáltam mag...

A matagi (マタギ, vagy 又鬼) Japán észak-keleti, Tōhoku régiójának, évszázados hagyományokra visszavezethető, hagyományosan téli medvevadászatra szakosodott, képzett vadászai, melyek közössége szórványokban bár, de a mai napig fennmaradt. A japán középkortól kezdve dokumentált vadászkultúra a XIX. században, a modern lőfegyverek , úgymint a Murata-puska (村田銃, Murata jū) bevezetésével párhuzamosan folyamatosan hanyatlani kezdett, mindazonáltal nem tűnt el teljesen. Ma elsősorban az Akita (秋田), illetve Aomori (青森) tartományok között elterülő Shirakami-Sanchi (白神山地) hegyvidéki területén élnek hagyományőrző matagik, akiknek kultúrája igen sok elemben osztozik az ainuk medvekultuszával is. A matagi közösségnek sajátos nyelvezete van, mely egyfelől a társadalmi helyzetükből, illetve foglalkozásukból adódó szociolektus (csoportnyelv), a helyi észak-japáni nyelvjárási hatások illetve az ainu nyelvből eredeztethető kifejezések egyedi keveredését mutatja. E sajátos matagi zsargont még a lokális falv...