Doufukuai

Mintegy bukolikus idillbe hajló, hajdanvolt teaházak buja fasor ölelésében, a régi Japán letűnt bája valaha a mai főváros betondzsungelének kellős középén is elérhető volt, mégpedig a mai Shinjuku területén. Tōkyō szülte, s Tōkyō temette a nyugalmas kis Jūnisō tavat (十二社池). A Jūnisō-tó története várostörténeti szempontból nagyon érdekes, hiszen plasztikusan szemlélteti Tōkyō városfejlődését.  A bejegyzés fotói az oldjapanphotos.com oldalról származnak 1590-től Tokugawa Ieyasu  (徳川 家康) itt a környéken kezdte kiépíteni hatalmi bázisát a mai Tokiói-öböl mocsaras partján, ám egy kis szeglete a városnak és egészen az XX. századig megőrizte falusias voltát: az 1910-es években még senki nem gondolt arra, hogy itt lesz majd valaha Tōkyō sűrűn beépített felhőkarcoló-negyede, ahol helyet kapnak többek között az építész legenda, Tange Kenzo (丹下健三) által tervezett, ikonikus Tōkyō Városházának ikertornyai is. Igen, a mai Nishi-Shinjuku (西新宿) történetéről lesz szó. Tsunohazu falu 角筈村 Kjeld Duits

A japán kocsmológia tudományos bejegyzések sorában soron következő állomás Tōkyō kocsma-Bermuda háromszögébe fog bevezetni, amit a Denentoshi vonatvonalon található Sangenjaya (三軒茶屋) állomás közelében kell keresni Sankaku chitai (三角地帯) elnevezés alatt, mely "háromszög térség" jelentéssel rendelkezik a terület formája miatt.  Úgy első blikkre talán Shanghai Tianzifangjához tudnám hasonlitani, már ami a kissé bohém atmoszférájú, egymásba torkolló szűk sikátorok zegzugos kialakítását illeti. Habár itt jobbára csak a szesz folyik, na meg a jobbnál-jobb falatok régimódi izakayák illetve hipszter újhullámos éttermek és bárok személyzetének tálalásában. Yakitori, yakiniku, takoyaki, curry, gyoza, kushikatsu, karaage - csak mi hirtelen eszembe jut a számos izakaya portékájából.  Életkortól függetlenül talán mindenki találhat magának valami szimpatikus kis krimót az űbermájer bonvivánoktól a begyepesedett szeszegerekig. S ahogy a 246-os főútról bekanyodunk e vala

今日の仕事はつらかった あとは焼酎をあおるだけ どうせどうせ山谷のドヤ住まい 他にやることありゃしねえ Kemény volt a mai gálya, csak egy kis nyakalás maradt hátra, Úgyis itt tengődöm San'yában, tenni való tán mi más van? Szabados fordításomban a San'ya Blues (山谷ブルース) sorai Nobuyasu Okabayashi (岡林 信康),  a japán Bob Dylan tollából, ami nagyjából Tōkyō egykori gettójának kvintesszenciája is. Igen, jól olvastad: a Tōkyō sötét múltja sorozat újabb epizódjában a város egykori, voltaképpeni nyomornegyedének történetét járjuk kicsit körül. Taitō (台東) és Arakawa (荒川) kerületek között található a valaha  San'yának (山谷) nevezett városrész, kivált a Namidabashi-kereszteződéstől délre található részen. San'yát a fővárosi kormány 1966-ban feloszlatta, és a szétdarabolt közigazgatási egységeknek új nevet adott. San'ya, illetve ezen városrész története egyébiránt egészen az Edo-korig nyúlik vissza, ugyanis már régtől fogva itt kapott helyet kvázi minden olyan létesítmény, ami Edo lakói szerettek vol

Az urbánus kalandozások sorozat soron következő kilencedik részében ezúttal egy elhagyott katonai létesitmény, a Fuchū légtimászpont (米軍府中基地跡) felkutatására indultunk. A támaszpont eredetileg a Japán Császári Haderő kötelékébe tartozott, 1940-1945 között, majd Japán kapitulációját követően a megszálló amerikai hadsereg tette rá a kezét, mi több 1957-1974 között a Japánban állomásó USA haderő főhadiszállásáva lett.  1975-ben a támaszpont végül visszakerült Japánhoz, néhány kommunikációs berendezés kivételével. A teljes terület kb. harmada a Japán Önvédelmi Haderő (JSDF, 自衛隊) kötelékébe került, másik része park, a létesitmény északi részén található szatellit adókat és a hozzájuk tartozó objektumokat pedig az enyészetnek ajándékozták az 1980-as években, és egészen a mai napig nem vették vissza tőle. Ezeket indultunk ma felkeresni. A fenti és a lenti képen a terület feletti google mapsről bezoomolt képeket láthatjuk. A reggeli szakadó esőben bicajra pattantam, reméltem annyival