Bejegyzések

puyi címkéjű bejegyzések megjelenítése

Az utolsó kínai császár

Kép
A gyerek Pǔyí a Tiltott Városban Halála éppen a mai napon történt, ötven évvel ezelőtt. 1967. október 17-én, kora reggeli órákban Aisin Gioro Puyi (愛新覺羅 溥儀) eltávozott az élők sorából. Ahogy egy korábbi bejegyzésemben már szót említettünk róla, Pǔyí (溥儀) három éves ült a Sárkánytrónra, az anyacsászárné Cixi választottjaként. Hét éves volt, amikor a Xīnhài forradalom megdöntötte a Qing birodalmat, és ezzel együtt a császárság intézményét is, ettől függetlenül Pǔyí továbbra is a Tiltott Városban maradt, a császárságot visszaállítani hivatott, sikertelen kísérlet után is egészen 1924-ig.  1924-ben Féng Yùxiáng (馮玉祥) hadúr puccsal átvette az irányítást Běi​jīng felett, Pǔyínak pedig lépnie kellett, átmenetileg a japán nagykövetségre került. Reginald Johnston, Pǔyí skót tanítója és tanácsosa japánpártiként úgy vélte Pǔyí nagyobb biztonságban lehet a japánokkal (mivelhogy a japán állami berendezkedésben illetve a nép szemében is különleges tisztelet övezte a császár személyét), se...