Ugrás a fő tartalomra

精选博文

I ♥ 侬

A hagyományos kínai társadalom felbomlásától a marxizmusig

A XX. század első felében Kínában egyfajta széthullási folyamat figyelhető meg. A politikai és gazdasági hatalomátvétel nyomán kialakuló új csoportok heterogén összetételűek voltak, és egymást nem ismerő, gyakorta ellenséges szekciókból állták. Az újonnan létrejövő kínai polgárságot pusztán egyéni érdekei mozgatták. Az ipari proletariátus helyzete kiábrándító volt: átlagosan tizenkét órás munkaidő, az elbocsátás folyamatosan fennálló réme, beteg- és baleset-biztosítás nemléte, asszony- és gyermekmunka. A szakszerveződést legfeljebb önsegítő csoportosulások jelentethették, kik az azonos faluból vagy régióból származó emberek tömörülését jelentette. A munkásszervezetek csak 1919-1921-ben tűntek fel, ám 1927-ben Jiang Jieshi (Csang Kaj-sek) szétverte őket. A nacionalista kormány által létrehozott új, hivatalos szakszervezetek, amelyeket a bűnözők és a rendőrség tartottak ellenőrzésük alatt, megakadályozták, hogy 1928 és 1949 között a gyenge kínai munkásosztály szerepet játsszon a politikában.[1]
Nyomasztóan hatott rájuk a függetlenség hiánya, illetve a japán és nyugati vállalatok kényszerítette versenyhelyzet, és éppen emiatt voltak fogékonyak a hazafias szólamokra. Általános helyzetképük hiányában azonban képtelenek voltak elszakadni az idegen kizsákmányolástól, valamint azok gyarmati rendszerüktől, így nem is járulhattak hozzá, hogy Kína kiszabaduljon alávetett helyzetéből. [2]
Meglehetősen komplex kérdést vetett fel az évszázados hagyományokra támaszkodó rendszer megváltoztatásának mibenléte, illetőleg, hogy miként lehetséges az új és a
modern szintézisét megvalósítani.[3] Az erőteljes múltközpontú kínai gondolkodásnak fontos következményei voltak: „a kínai valóság, a múltbéli tradíciók és a jelen realitásai nagymértékben befolyásolták a kínaiak gondolkodását bármely külföldi eszmerendszert[4] illetően”[5] – így a kommunizmust is. Egyes nézetek szerint bármely tan, ha történelmi befolyásra tesz szert, korlátlanul rugalmassá válik[6]A nyíltabb szellemiségű és az ország súlyos helyzetét átlátó, Japánban és a nyugati országokban járt, tanult értelmiségiek már képesek voltak tükröt tartani saját országuk elé, és értékítéletet alkotni arról. Ám ezen értelmiséget, szakembergárdát is utolérte az általános erkölcsi bomlás: rendkívül bizonytalan életkörülmények, a számukra való munkalehetőség hiánya végett számos esetben a politika vagy a tanítás jelentette a kiutat számukra. Ezekhez a különálló csoportokhoz mindenképpen hozzá kell számolni a katonai vezetők és alárendeltjeik maroknyi csapatát: e rendszerint közepes iskolázottságú emberek kulcsszerepet játszottak a XX. század első felének kínai történelmében.
A különböző csoportosulások közös pontját a kardinális probléma: Kína megmentése képezte.[7] A modernizáció irányába tett lépésekre több alternatíva is kínálkozott: a westernizáció, a tradicionális konfuciánus ren
dszer újragondolása, a reformok vagy éppen a forradalom útja egyaránt járhatónak tűnt, miképp a XX. század első két évtizedére nagy hatással bíró hagyományorientált nacionalizmus helyét a forradalmi nacionalizmus vette át.[8] E forradalmi nacionalizmus lényegi pontját az egységesített, politikailag integrált nemzetállam létrehozásának törekvése vezette; ezt azonban nagymértékben hátráltatta, hogy e korban a társadalmi összefogás megszűnt, pusztán az egyéni boldogulás maradhatott életcél gyanánt. S részben ez szolgál magyarázatul annak, hogy a kínai értelmiség miért érdeklődött annyira a nyugati középosztályt foglalkoztató eszmék iránt: az egyén romantikus rajongása, az élethalálharc, a legalkalmasabb kiválasztódása. 1927-től úgy tűnt, hogy Kína számára a marxizmus hozhatja el a megváltást.[9]
Kínában a szocializmus, illetve a szocialista eszmék nem voltak teljesen előzményektől mentesek.
A Taiping felkelés (1851-64) mintegy hidat képzett a kínai parasztfelkelések, a kínai tradíciók és a kommunista doktrína között. A kínai kommunizmus gyökerei így nem pusztán a nyugati forradalmi tradíciókba (Rousseau, Hegel, Marx, Lenin) nyúlnak vissza, de a titkos társaságokba, tömeges parasztmozgalmakba, illetve az azokat kordába tartani kívánó birodalmi törekvésekben is, melyek mind fontos szerepet képeztek a kínai történelemben[10].


[1] James Pinckney Harrison: The Long March to Power. A History of the Chinese Communist Party, 1921-72. New York, 1972. 9.p.
[2] Jacques Gernet:A kínai civilizáció története. Bp.,2005.468.p.
[3] Jordán Gyula: A szocializmus kezdetei Kínában. In: Múltunk. 2001. 2-3. 212.p.
[4] A kínai történelem során természetesnek tűnt valamennyi hit- és eszmerendszer vagy éppen intézmény kínai viszonyokra épített, az ország struktúráinak adekvát, sajátos adaptációja. Mind a buddhizmus avagy az idegen uralkodódinasztiák – a mongol Yuan, a mandzsu Qing – teljes asszimilációja példának tekinthető erre.
[5] Jordán Gyula: A szocializmus kezdetei Kínában. In: Múltunk. 2001. 2-3. 234.p.
[6]Richard Pipes: A kommunizmus. Bp., 2004. 147.p.
[7] Jordán Gyula: A szocializmus kezdetei Kínában. In: Múltunk. 2001. 2-3. 212.p.
[8] Uo.
[9] Jacques Gernet:i.m.,469.p.
[10] James Pinckney Harrison: i.m., 6.p.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Obon お盆 és a japán túlvilági képzetek

Július végétől kezdve kezdődik Japánban az Obon (お盆) ünneplése, mely a voltaképpeni japán halottak napja, pontosabban ünnepségsorozata, mely során a az emberek meglátogatják s rendbe rakják elhunyt családtagjaik sirját (ohakamairi, 御墓参り) avagy tiszteletüket róják le eltávozott hozzátartozóiknak. Itt Tōkyōban az ünnepléssorozat főként Augusztus hónapjára esik. Ezzel egyidejűleg az obon ideje egy félhivatalos nyáriszünet is, a legtöbb japán cégnél ilyenkor szabadságra mennek, sokan használják fel ezt az időt arra, hogy hazalátogassanak.


Az obon hagyományának története igencsak hosszú és szerteágazó gyökerekre vezethető vissza. A korabeli Edo-korban használatos holdnaptár eredetileg júlis 15-re tette az ünnep napját  (kinai példa nyomán, amiről a kinai szellemünnep és túlvilági képzetek bejegyzésben irtunk már korábban) a modern naptár pedig augusztus 15-re updatelte. (Egyébiránt ugyanerre a napra esik Hirohito császár beszéde is, melyben bejelentette Japán fegyverletételét a második vi…