Tōyama Mitsuru és a Sötét Óceán Társasága

Korábbi bejegyzésekben szó esett már a kinai titkos társaságokról, par exemple a Zöld Bandáról vagy éppen a Kis Kardok Társaságáról, ezúttal pedig egy kortárs japán ultranacionalista szervezetre, a Gen'yōshára, illetve annak alapitójára, Tōyama Mitsurura fogunk bővebben kitérni. 

Tōyama és a haverok

Az eredetileg Kōyōshaként (向陽社）működő szervezet Hiraoka Kotarō (平岡浩太郎, 1851–1906) ex-szamuráj, többek között mandzsúriai érdekeltséggel rendelkező bányatulajdonos, valamint Tōyama Mitsuru (頭山 満, 1855 -1944) egy szintén korábbi szamuráj az egykori fukuokai hanban (藩, az Edo és Meiji-kori nagybirtok) összefogásának eredményeként alakult meg. Mitsuru a korábbi, feudális japán rendszer visszatéréséért, illetve a szamuráj társadalom kiváltságianak újbóli beiktatásáért tevékenykedett, melyek elsősorban a Kyūshū szigetén történt, Meiji-kormány ellenes különböző szamuráj-felkelésekben manifesztálódtak. 

A Satsuma-lázadás (西南戦争) leverését követően - mely az egyik utolsó nagy szabású szamuráj-lázadás volt az újonnan alakult Meiji-kormánnyal szemben, ám az 1877. január 29-én kezdett akciót ugyanazon év szeptember 24-re elfolytották a kormány-erők (ezen még Tom Cruise sem tudott segiteni) - a Kōyōsha tagjai mintegy politikai paradigma-váltással inkább csatlakoztak a Jiyū Minken Undō (自由民権運動), vagyis a polgári jogi mozgalomhoz, és a nemzeti parlament megteremtését támogatták. 

1881-ben aztán újfent fordult a kocka: a Kōyōsha immáron nevet változtatva Gen'yōsha (玄洋社), azaz Sötét/Fekete Óceán Társaságaként megalakulva előfutárként szolgált a későbbi japán titkos társaságoknak, patrióta vagy éppen szélsőségesen nacionalista csoportosulásoknak. Új, meglehetősen homályos céljai közt szerepelt a császár tisztelete (皇室の敬戴), a birodalom iránti elkötelezettség avagy patriotizmus (本国の愛重) vagy a nép jogainak védelme (人民権利の固守). E szép eszmék ernyeje alatt azonban egy sokkal pragmatikusabb aspiráció lebegett. 

Tōyama a Fekete Sárkányokkal

Valójában ugyanis a Gen'yōsha Tōyamával az élen, kitaszitott ex-szamurájokkal karöltve az éppen szárnyait bontogató japán militarizmus támogatásával a kor szélségesen nacionalista eszméit meglovagolván sokkal nagyobb szabású terv megvalósitásán dolgozott, mégpedig Ázsia meghóditásán (s közben nem mellesleg tekintélyelvű hatalomgyakorlás megvalósitásán a hátországban). A Sötét Óceán elnevezés ehhez kapcsolódóan a Korea és Japán között található Genkai-tengerből ered (玄界灘), amiben a Korea irányába utaló hatalmi expanzió kifejezésre rejlik. 

Ázsia meghóditását pedig nem éppen soft-power módszerek alkalmazásával képzelték el, mi több rövidesen egy tulajdonképpeni terrorszervezetté alakult át a társaság. Részint továbbra is magába fogadta a korábbi ex-szamurájokat, részint viszont a szervezett bűnözéshez köthető figurákat is egyre inkább vonzani kezdte a szervezet, mely számos tevékenysége mellett liberális politikusok ellen előszerettel hajott végre gyilkos merényleteket. Tōyama nem pusztán vizionálta, de kis túlzással egykezűleg formálta valósággá azt a nacionalista csoportosulást, mely a kortárs japán politikai élet meghatározó paramilitáris erejévé, illetve társadalmi mozgalmává nőtt. Hol terror, hol zsarolás, hol gyilkosságok útján, a Sötét Óceán Társasága nagyon hatékonyan keverte a lapokat a legfelsőbb japán politikai körökben, és nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Japán háborúba keveredjen kelet-ázsiai szomszédjaival, majd késúbb az Egyesült Államokkal is. (Ergo a rizs országával).

Tōyama Mitsuru követői az aktuális követelményeknek megfelelően hol felkorbácsolták, hol csititották Japán politikai nyugtalanságát, mind az egyes politikai körök, mind a szavazópolgárok bizalmába kerültek, s ha kellett eltiportak bárkit, aki vezetőeik szemében megérett az eltiprásra. 

Ōkuma Shigenobu

Ennek egyik hiresebb esete, mikor 1899-ben az akkori külügyminisztert, Ōkuma Shigenobut (大隈 重信) próbálták meg likvidálni a politikai életből (is) - ami sikerült is. Ōkuma külügyminiszterként a Japán és nyugati hatalmak közti egyenlőtlen szerződések újratárgyalását kapta, a közvélemény szemében azonban túlzottan megengedő volt a nyugatiakkal, legjobb volt hát fölrobbantani - a merényletet súlyos sérülésekkel bár, de túlélte. Ugyanakkor ezt követően Ōkuma visszavonult a politikától. Számtalan emberrel lehetne még bőviteni a Sötét Óceán Társaság áldozatait, a kor ismertebb liberális politikusai közül Itagaki Taisukét (板垣 退助) megkéselték (ő túlélte), mig a Meiji-restauráció (ami valójában nem is volt restauráció), azaz a modern Japán állam egyik megteremtőjének számitó Ōkubo Toshimichi (大久保 利通) halála szintúgy nevükhöz köthető.

1892-ben a japán politikában egy új jelenség ütötte fej a fejét, mégpedig a választási rendszer hatályba lépése. Ennek kapcsán Tōyama és kompániája nagy nagy örömmel szemlélhette az alvilági elemek és a szélsőjobboldali politikai erők egymásba borulását. A társaság lepaktálva a Meiji-kormány konzervativ tagjai megkezdte saját erőszakos kampányát. Attól tartván, hogy talán a társaság ereje nem lesz elegendő, Tōyama a kumamotói bandák vezérét illetve annak embereit hivta segitségül, aki háromszáz emberét küldte Fukuokába erősitésként. Ez az egyesitett csoportosulás még kiegészült a helyi rendőrséggel - utóbbiak egyenesen az akkori belügyminiszter utasitására csatlakoztak Tōyamáékhoz - hogy szisztematikusan leamortizálják a politikai ellenzéket. Az eredmény ennek értelmében a japán történelem egyik legvéresebb választása lett, köztük halottakkal és számtalan sebesülttel: a Sötét Óceán Társasága minden lehetséges erővel igyekezett csirájában elfolytani a fukuokai demokratikus illetve liberális politikai csoportosulásokat.

A Gen'yōsha tagjai gyakorta szolgáltak kormánytagok testőreiként, vagy éppen helyi politikai erők akaratát érvényesitő verőlegényekként, de voltak köztük teljesen hétköznapi szakmunkások, úgymint asztalosok vagy kőművesek. Az alvilági társadalmi spektrum megkülönböztetetett tagjainak vélték magukat, klasszis gengsztereknek akik Tōyama szuperpatriotista politikai ideológiájának védőszárnya alatt össze nem mérhetőek a pitiáner szerencsejátékosokkal (bakuto, 博徒) vagy a közönséges szélhámosokkal (tekiya, 的屋).

A Gen'yōsha nem pusztán a japán belpolitikára fejtette ki hatását, ám az ország külpolitikájára is formáló erővel birt. A szervezet ügynökeit ugyanis mind Kinába, Mandzsúriába, Koreába kémmissziókra küldték, akiknek szerteágazó tevékenységi köréhez tartozott többek között a helyi ultranacionalista egységek létrehozása illetve kiképzése is. E képzett Gen'yōsha ügynökök harcművészetekben, idegen nyelvekben illetve kémkedési technikában való jártasságával egy nagyon kifinomult japán kémhálózatot hoztak létre a második világháborút megelőzően. 

A Gen'yōsha külföldi ellenségei között szerepeltek a különböző kinai titkos társaságok is egyben, melyek közül néhány valóban erős Japán-ellenes nézeteket vallott. Mindazonáltal e kinai titkos társaságoknak és a Gen'yōshának volt egy közös célja, mégpedig: a Qing-dinasztia megdöntése. 

Még 1881-ben Tōyama közel száz embert küldött Kinába, hogy épüljenek be a kinai titkos társaságokba, valamint információkat gyűjtsenek tevékenységükről. Az egyik első, a kinai titkos társaságok működéséről illetve történetéről szóló átfogóbb mű Hiroya Amane nevéhez fűzhető, aki a Gen'yōsha Hangzhoui bázisának létrehozásában vállalt tevékeny szerepet . A Gen'yōsha nem pusztán fegyverekkel és egyéb ellátmányokkal segitette az egyes kinai titkos társaságokat, de a Qing-dinasztia által lelepzett vezetőeiknek is menedéket kivánt Japánban. Az ismertebb arcok közül Tōyama hathatós támogatásban részesitette Sun Yat-sent (孫逸仙), olyannyira, hogy mikor az 1911-es, a császári dinasztiát megdöntő Xinhai-forralom (辛亥革命) megkeződött, Tōyama Kinába utazott, hogy személyesen felügyelje a Gen'yōsha helyi tevékenységeit, illetve hogy segitségére legyen Sun Yat-sennek. Később majd ugyancsak a japán érdekek jegyében került többek között Jiang Jieshi, vagyis Csang Kai-sek Tōyama kegyeltjei közé.

Tōyama spanjával, Jiang Jieshivel (aka Csang Kaj-sek)

Mindezek mellett a Gen'yōsha bordélyházak egész hálózatát épitette ki Kinában, melyet később Délkelet-Ázsiára is kiterjesztettek. A kuplerájok egyrészről találkozóhelyet biztositottak a tagok számára, továbbá információgyűjtés szempontjából is fontos létesitménynek bizonyultak. Azon túl, hogy egyrészről nyereséges vállalkozásként üzemeltették a bordélyházakat, a kuncsaftokról számos olyan dolgokat tudhattak meg a kémkedésre kiképezett prostituáltak útján, amivel később zsarolhatták őket. (Sapporóban kiképző iskolát is alapitottak kémnők számára). 

Kinán kivül a Gen'yōsha Koreában is működött, példának okáért ők szerveztek egy különitményt Korea topográfiai térképek titokban való készítése a jövőbeli japán invázió előkészitésének érdekében. Sőt mi több, magát a casus bellit is a társaság szolgálta fel Japán számára. Tōyamát ugyanis az akkori japán hadügyminiszter egy titkos küldetéssel bizta meg, mégpedig a Koreával való háború kirobbantásával, hogy ez a bizonyos invázió megkezdődhessen.

Ennek első lépcsőjében a Sötét Óceán Társasága támogatásában részesitette a Donghak paraszt-felkelést 1894-ben, tudván hogy a felkelés nagy valószinűséggel a Japánnal való háborúba sodorja majd Kinát (a XIX. századi Korea társadalmi-gazdasági elégedetlenségéből fakadóan számos felkelésre került sor, a Donghak már a sokadik volt a század során, a koreai kormány pedig a Qing-dinasztiától kért segitséget a felkelés leverésére. A Qing kormányzat 2700 katonát küldött a japán kormány értesitésre nélkül. Mivel a Qing-dinasztia és a Meiji kormány által kötött 1885-ös Tianjini konvenció leszögezte, hogy egyik fél sem küld katonai erőket Koreába a másik értesitése nélkül, Kina megszegte az egyezményt. Japán erre várva háborút indott - ez lett az első kinai-japán háború). Egyébiránt a Min királynő elleni merénylet, majd testének petróleummal való leöntése és feljgyújtása szintén egy speciálisan kiképzett Gen'yōsha különitmény kezéhez tapad, akik a koreai császári palotába infiltrálódva meggyilkolták a királynőt.  A Koreában Eulmi incidensként (乙未事變) ismert gyilkosság a Gen'yōsha forgatókönyvének megfelelően mintegy a megszállás felvezető események szolgált: a japánok maradtak is vagy ötven évig. Korea gyarmatositásával a két ország közötti Sötét Óceánt magába foglaló expanzió realitássá vált. 

Min királyné története szomorú véget ért

A Gen'yōsha számtalan hasonszőrű csoportosulás megalakulását eredményezte nem csak Japán, de Kelet-Ázsia szerte. Ezek közül az egyik legismertebb talán a Kokuryūkai (黒竜会), vagyis a Fekete Sárkány Társaság volt, melyet Tōyama jobbkeze, Ryōhei Uchida (内田 良平) alapitott 1901-ben. E titkos társaság nevében is benne rejlett az expanziós szándék, ez esetben az Amur, kinaiul a Fekete Sárkány-folyó (黑龍江) irányába való terjeszkedés, mely folyam Mandzsúria és Oroszország természetes határvonalát képzi. A Fekete Sárkány Társaság ambiciói nem pusztán Mandzsúria, de egész Ázsia feletti komplett hatalomátvételig feszültek. A Fekete Sárkányok az ún. hakkō ichiu (八紘一宇) "a világ nyolc sarka egy fedél alatt", ergo a világ egy fedél alatti politikai fantazmagória létrehozásában hittek, melynek szimbolikájában a "tető" alatt a japán császárt értették. A Fekete Sárkány Társasága a Gen'yōsha szellemét és céljait átvéve Tōyama dirigálása alatt - miután Japán háborúba sodródott Oroszországgal - profiljukat nem meghazudtolva ellenséges területeken is politikai gyilkosságokat hajtott végre, - és akárcsak a Sötét Óceán Társaság ügynökei Koreában - azon dolgoztak, hogy előkészitsék a körülmények az újabb japán invázióra.

Ryōhei Uchida

Noha a szélsőjobb politikai körök mint láthattuk a szinfalak mögött gyakorta a Gen'yōsha segitségére támaszkodott, a japán birodalmi hadsereg kezdetben teljesen ignorálta a Sötét Óceán Társaságát, ám az első kinai-japán háborúban (1894-1895), majd az orosz-japán háborúban (1904-1905) mind a birodalmi hadsereg illetve a birodalmi haditengerészet számára igencsak hasznosnak bizonyult a Gen'yōsha kiterjedt kém-, illetve terrorhálózata Kelet-Ázsiában, amivel a társaság különleges alakulatai (Tokubetsu Inmutai, 特別任務隊) az ellenséges vonalak mögötti szobatázs-akciókat is megszervezhettek.

Visszakanyarodva a hátországhoz, az 1920-as évekbeli ún. Taishō-éra (大正時代) alatt a japán liberalizmus csimborasszója volt. S jóllehet a politikai légkört továbbra is gyilkosságok, rendőri elnyomás, valamint az egyre erősödő militazmus mérgezte, az ország gazdasági fejlődése töretlenül folytatódott. Bevezették az általános szavazójogot, egyre nagyobb számú szakszervezet jelent meg, s a gazdasági növekedésből adódóan megteremtődött a társadalmi középosztály. Tōyama azonban nem tűnt el, ellenben továbbra is aktiv kapcsolatokat ápolt vezető japán politikusokkal, sőt még a császári családtól is anyagi támogatásban részesült, ezzel párhuzamosan pedig egyre szélesedett a Gen'yōsha, és az ahhoz kapcsolódó vagy amellett párhuzamosan működő szervezetek köre.

A felszinen nyilt lapok között politikai párttá alakulva létrehozták a Nagy Japán Termelői Pártot - Dai Nippon Seisantō (大日本生産党), hogy a szakszervezetekben erősődő szocialista eszmék ellen küzdjenek. 

Takejiro Tokunami

Az ultranacionalista bábmester következő nagy dobása a szinfalak mögött pediglen a Nagy Japán Nemzeti Esszencia Társaságának, vagyis a Dai Nippon Kokusui-kai (大日本国粋会) megalakitása volt, mely szervezet mintegy 60,000 főt számlálva foglalt magába bűnözőket, munkásokat és szélsőséges nacionalistákat is. Mindebben készséges segitséget nyújtott neki az akkori japán belügyminiszter, Takejiro Tokunami (床次竹二郎). 

A Dai Nippon Kokusui-kai a közel negyven éve alapitott Gen'yōsha által lefektett sineken sineken haladva mondvacsinált ideológiáját illetően a császár végtelen szeretetét és az ősi japán értékek megőrzésére volt hivatott, a valóságban pedig afféle paramilitáris erőként alkalmazták az ultranacionalista politikai mozgalom különböző akcióban, úgymint tüntetések és tömegmozgalmak elfolytására. Tokunami belügyminiszter saját maga vezette a szervezet Tōyama főtanácsadása mellett hasonló szerepet töltött be, mint a kortárs fasiszta mozgalomban Mussolini rohamosztagosai, a fekete ingesek. 

A Kokosui-kait nem pusztán a belügyminisztérium, de a rendőrség és egyes magas rangú katonai tisztek is támogatásukban részesitették. Az erőt a sztrájkok elnyomásán túl Tōyama és haverjainak fekete listájára került elemek kiiktatására is bevetették. Az egyik legismertebb akciójukra 1920-ban került sor, mikor a yawatai vasművek mintegy 28,000 sztájkoló munkását támadták meg, hogy a rendőrség, zsandárok, tűzoltók s egyéb alakulatok kollektiv összefogásával véget vetett a demonstrációnak. A Kokusui-kai nem sokkal később a Seiyūkai (政友会), a kor egyik legmeghatározóbb politikai párjának fél-katonai szervévé vált. 

Láthatjuk tehát hogy a későbbi éveiben a Gen'yōshából kinőve a Tōyama vezette csoportosulások csápjai már meglehetősen messzire értek. Az 1930-as években a korszellemet követve a jobboldali politikai csoportosulások egyre inkább megerősödtek, s a harmincas évektől a háború végéig a japán rendőri feljegyzések hivatalosan mindössze csak 29 (szélső)jobboldai csoportosulásokhoz köthető incidenst követtek el, számok értelem szerűen sokkal többre tehető. Noha e néhány hivatalosan feljegyzett eset közül elég súlyos akciók is voltak, úgymint katonai államcsiny-kisérletek és politikai gyilkosságok, ami utóbbiban két japán miniszterelnök is életet vesztette - erről ebben a blogban olvashatunk bővebben. 

Konoe Fumimaro miniszterlnök kormányzása alatt lépett be Japán a második világháborúba

Ahogy a demokrácia szinte kipusztulni látszott 1930-sas évektől kezdve, az idősödő Tōyama csillaga legmasabb pontjára ért. Az immáron széles körökben nagy megbecsülésnek, tetemes vagyonnak és politikai befolyásnak örvendő manipulátor császári vacsorák és a már tárgyalt szélsőjobb társaságok rendszeres vendége volt. Szimbolikusan reprezentálta Tōyama hatalmát, hogy ő mutatta be a japán népnek az új miniszterelnököt, Konoe herceget (Konoe Fumimaro, 近衛 文麿) közel húszezer ember előtt 1937-ben. Tōyama támogatóinak illetve szövetségeinek legfelsőbb hatalomba kerülésével kiteljesedett az az időszak Japánban, amire egyesek csak mint a "sötét völgyre" - kuroi tanima (暗い谷間) hivatkoznak 1931-1945 között. Mindeközben a nácik átvették a hatalmat Németországban, a fasiszták Olaszországban, Japánban pedig szintén eluralkodott a militarizmus. Japán háborúba lépett Kinával, majd az Egyesült Államokkal. Tōyama ultrancionalista vágyálmai beteljesülni látszottak. 

Ám Tōyama Mitsuru - az "árnyék sógun", a "kémmester", a "főnökök főnöke" - ahogy többek között hivatkoztak rá élete során -  végül 1944-ben 89 éves korában elhunyt, még mielőtt láthatta volna, hogy az olybá szerett Japánja elfoglalja Ázsia és Csendes-óceáni térség jelentős hányadát.  1945 augusztusában az ameriak azonban atomcsapást mértek az országra, a szovjetek bevonultak és átvették az irányitás Mandzsúria felett, Japán pedig nem sokra rá végül lettette a fegyvert. A második világháborút követően amerikai megszálláló hatóság számolta fel hivatalosan a Sötét Óceán Társaságát 1946-ban. Mindazonáltal Tōyama szellemi örökségenek továbbvitelére számos későbbi szervezet jelentkezett. A Sötét Óceán Társasága képezte a közös alapot a második világháborút követően a szélsőjobbos politikusok és a yakuzák, illetve a szervezett bűnözők egymásra találásának is. De az már egy másik bejegyzés tárgya. 

Kapcsolódó bejegyzések:

A 731-es alakulat - bevezetés a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba 

Gyilkosságok a Tokyo Ekinél - sötét múlt mementói a város szivében 

Korea története sorozat vol. 3  - e bejegyzéshez kapcsoló intervallumot tárgyalva 

Konfuciánus gengszterek - a Yakuza története 

A Zöld Banda története Shanghaiból - a város egyik legismertebb bűnszervezetének története

A Kis Kardok Társasága - Qing-dinasztia ellenes kortárs titkos társaság 

Fekete beszéd - a korabeli kinai titkos társaságok argója