Makaót kilóra? Japán kísérlete Makaó megvásárlására 1935-ben
Az 1930-as évek nyugati sajtójában előszeretettel ábrázolták Makaót, mint bűnözők, csalók, zsiványok tanyáját, hol lutrival verték el a napot, s ópiumot fülstöltek az éj folyamán. A két háború közötti években nagy népszerűségre szert tett francia író, Maurice Dekobra 1938-as, Macao, enfer du jeu (Makaó, a szerencsejátékok rejtett oldala, az USÁban mint Maco, Gambling Hell-ként jelent meg) című novellája bombasiker lett, amit egyébiránt filmre is vittek a kor nagy sztárjaival: Erich von Stroheim, Mireille Balin, valamint az első japán színésszel, aki mind Hollywoodot és mind az európai mozit is meghódította: Sessue Hayakawa (早川 雪洲 a színészvilágban ismert nevén, valójában Kintaro Hayakawa, 早川 金太郎).
 |
| fogadások a korabeli Makaóban |
Korábban ugyanis a portugál kormány különböző koncesszióin keresztül (beleérve persze a szerencsejátékokat is) mintegy 5000 dolcsi volt a lutri-sziget napi bevétele (ez kb. mai árfolyammal számolva 100,000 dollár naponta, avagy 35 millió évente). Jóllehet ez eltörpül a kaszinó-ipar mai bevételeihez képest, akkoriban a portugálok számára ez igen jelentős anyagi forrásnak bizonyult. Miután a britek lekapcsolták az illegális tevékenységekből származó pénzpumpát, a lisszaboni kormány arra utasította a helytartótanácsát, hogy kezdjenek el új bevélteli forrásokon gondolkozni.
 |
| ópium-barlang, koreabeli Makaó |
Hong Kong már régtől kezdve a régió elsődleges kereskedelmi központjának bizonyult. Makaó hagyományos iparágai, mint a halászat, petárdák gyártása, tea és dohány feldolgozása elenyésző bevételeket produkált. Instant gyárosodás, illetve új iparágak meghonosítása a sziget kis létszámú lakosságából - kevesebb mint 200,000 fő - adódóan szintén nem bizonyult járható útnak. Mindazonáltal, éppen kibontakozóban volt egy olyan gazdasági ágazat, ami nem igényelt sem túl nagy munkaerőt vagy éppen befektetést a helyi kormány részéről, és nemcsak hogy profitábilis lenne Makaó vagy Lisszabon számára, de még a térképen is kiemelt helyként tüntetné fel a gyarmatot, ez pedig a transz-csendes-óceáni repülés megjelenése volt.
Az egykori New York székhellyel rendelkező Pan American Airways már régóta tervezgette csendes-óceáni Pacific Clipper járatát, mely az USA nyugati partvidéke illetve Dél-Kína között haladt volna, a hawaii Oahu, valamint a fülöp-szigeteki Manilánál található leszállópályákon keresztül. A Glenn L. Martin (amiből később lett a Lockheed Martin) három Martin M-130 hidroplánt épített - Hawaii Clipper, Philippines Clipper valamint a China Clipper a XIX. századi vitorlások után, melyek a Csendes-óceánon keresztül szállították a teát Amerikába. Ez a repülő típus kepes volt szemely és áruszállításra az USA és Kína között, mi több vízről és földről is egyaránt képe volt felszállni.
Az amerikai postahivatal (US Post Office) szintén a csendes-óceánt átívelő szállítási útvonalak elindítását tervezgette, San Franciscóból Hawaii, Guam és a Fülöp-szigeteken keresztül Kínába. A postahivatal már persze korábban is alkalmazta a Pan American Airwayst légipostai szolgáltatásokra, Amerikai Szamoán kersztül Új-Zélandra illetve Ausztráliába való szállításokra. A megélénkülő légiposta szolgáltatásán keresztül mindkét fél új bevételi forrásokat remélt.
Harllee Branch főposta hivatalnok vezette a csendes-óceáni szállítmányozási projektet, és nyilvánosan előállt azzal, hogy Californiából Hawaiira, és bármely egyéb ázsiai vagy ausztráliai címre képes lesz másfél nap alatt eljuttatni egy levelet, az addig megszokott három héthez képest. Legyen bárhol is a célállomás, a bélyeg nem került többe, mint 1 dollár.
A japánok is érdekeltek voltak a buliban. A japán légiforgalomi terv a Tokyo - Guangzhou járat megvalósítása volt, Shanghaion kereszült. Mindazonáltal 1934-ben, miután a japán császári csapatok megszállták Mandzsúriát, és kikiálltották Manchukuót, az utolsó kínai császárt, Puyit téve a bábállam fejének. Shanghai a kínai és japán csapatok harcterévé vált, az 1932-es shanghai incidens végett pedig értelemszerűen elég fagyos volt a kínai nemzeti kormány és japán közötti diplomácia viszony.
Ekkor került hirtelen vissza az addigra már a feledés homályába vesző Makaó a térképre, földrajzi közelségében adódóan az amerikai posta illetve Pan American légitársaság, valamint a japán birodalmi légitársaság számára is. Megkezdődött a harc a szigetért, ami kulcsfontosságú tranzit-állomásnak bizonyult az éppen formálódó csendes-óceáni légiközelekedésben. Egy kortárs pletyka szerint a japánok nem kispuskáztak, hanem ajánlatot tettek Portugáliának Makaó megvásárlására.
 |
| Jelentése a The Berkshire Eagle napilag 1935. július 11-i számából |
Az 1931-ben, Japán mandzsúriai inváziója után a Kwantug hadsereg parancsára a japán birodalmi légitársaság létrehozta helyi kirendeltéségét Mandúzsiai Légitársaság névén (Manshū Kōkū Kabushiki-gaisha 滿洲航空株式會社), ami Tokyóból Kobeba, valamint a japánok által megszállt Koreába, az észak-kelet-kínai Shenyang, Harbin, és Mandzsukuo bábállam új fővárosába, Changchunba indított járatokat.
Japán észak-kelet-kínai terjeszkedése nem ütközött különösebb ellenállásba a külföldi hatalmak szemszögéből, Dél-Kínában már más volt a szituáció: míg Changchun mintegy 2600 km-re volt az angol gyarmat Hong Kongtól, Guangzhou mindössze 130 km-re.
Az biztosra vehető volt, hogy a britek soha nem adnák el egyik gyarmatukat sem, viszont a letűnőben lévő portugálok esetében már volt némi esély a dologra. A világháborúk közötti időszak nem csak Makaó, de Portugália számára is viszontagságos időszak volt. Az 1910-ben alapitott Első Portugál Köztársaságot 1926-ban buktatta meg egy katonai puccs, ezzel megkezdődött a Ditadura Nacional (Nemzeti Diktatúra), majd 1933-ban az ún. Estado Novo (az Új Állam, vagy Második Köztársaságként is hivatkoznak rá), ami egészen 1974-ig tartott, a szegfűs forradalomig, ami végül visszaállította a demokratikus kormányt.
A lényeg pedig, hogy az Első Köztársaság, majd a katonai puccsot követően Portugália gazdasági helyzetében igencsak bizonytalan állapotok uralkodtak, és ahogy korábban említettük már Makaó sem úgy muzsikált mint régen.
S ekkor jött elő a sztori, ami napjaink szóhasználatával élve virális lett, hogy Japán 100 millió dollárt ajánlott fel Portugáliának Makaó megvásárlására (ez kb. ezermilliárd dollár lenne mai árfolyamon). A hírt a londoni Daily Express napilapnak dolgozó hong kongi tudósitó robbantotta ki, aki azt állította, hogy a hivatalos delegáció már úton is volt Tokyóból Lisszabonba, hogy megbeszéljék a szerződés részleteit. Noha hivatalos úton sem a japán, sem a portugál fél nem erősítette meg az ajánlatot, a pletyka megállíthatatlanul terjedni kezdett.
A brit sajtó azonnal támadni kezdte Japánt, miszerint az nyíltan a Dél-Kínára tervezi kiterjeszteni befolyását, ami ugyebár angol érdekszféra volt. És még Mandzsúria megszállását követően a Nemzetek Szövetsége tehetetlen volt Japánnal szemben, addig Shanghai esetében - ahol ugyebár számos nemzet, köztük angol, amerikai, francia koncessziók voltak - 1932-ben már nemzetközi összefogással megtorpantották Japán törekvéseit a város teljes elfoglalására, Makaó átadása Tokyónak pedig szintén elképzelhetetlen ötlet volt.
 |
| Nakajima AT-2 |
Az amerikai posta és a Pan American szintén nem örült a híreknek, hiszen a China Clippers hidroplánok már bevetésre készen álltak. Mindeközben a japán birodalmi, illetve a Mandzsúriai légitársaság a japán kormány támogatásával új repülőterek kiépítésén dolgozott - úgymint a hanedai reptér létrehozásán Tokyoban, ami Taiwanra, Koreába és Changchunba indított járatokat. A japánok a saját fejlesztésű Nakajima AT-2 repülőt használták, majd a Nakajima gyártási engedélyt kapott az ameriaki Douglas DC-2 előállítására is, amiből hat darabot készítettek. A DC-2 erőteljes motorral rendelkezett, és 14 személy szállítására volt képes, viszont a China Clippers hidroplánokkal szemben földi kifutópályára volt szüksége a fel és leszálláshoz.
Ugyanakkor mind az amerikai, mind a japán fél problémákkal küszködött: a Pan Am San Franciscóból el tudott repülni Manilába Hawaii, Midway, a Wake-sziget és Guam érintésével. A japán birodalmi légitársaság pedig Japánból Észak-Kínába, majd Taiwanra, de ez volt az összes elérhető lehetőség. Folytak bár tárgyalások a britekkel Hong Kong légiközlekedésre való bevonására, viszont a fontos dél-kínai kereskedelmi központ, Guangzhou elérése továbbra is probléma volt.
Noha a portugálok már 1557-ben megjelentek Makaón, a sziget viszont csak 1887-ben lett hivatalosan gyarmat a lisszaboni szerződéssel. 1935-re e szerződés már közel fél évszázados volt, viszont az alapvető kíkötései továbbra is érvényben voltak, miszerint Kína elismeri Portugália jogát Makaó elfoglalására és kormányázára. E szerződés egy cikkelye szerint viszont, Lisszabon kínai beleegyezés nélkül nem adhatja át Makaót egy harmadik fél számára.
A brit sajtó ellenben azt fejtegette, hogy a japán és a portugál felet vélhetően nem tartaná magát e kínaik jogát illető záradékhoz. Kína több sebből vérzett, Japán megszállás Északon, külföldi koncessziókban lévő kikötők az ország partvonalai mentén, hadurak dúlják a nemzetet Hubeitől Xinjiangig, a kommunisták gyilkolják egymást Jiang Jieshivel (Csang Kaj-shek), etc. Lisszabonnak pedig jól jött volna az üzletből származó bevétel és egyben megszabadulhatott volna a költségessé váló gyarmattól is. Az erősődö Japán pedig Mandzsúria megszállása után vélhetőleg szintén nem aggódott volna túlságosan a kínaiak beleszólási jogáért Makaó adásvételével kapcsolatban.
 |
| korabeli kínai kommunista háborús propaganda |
Különben is, ha mondjuk a Portugálok elfogadják a pénzt Makaóért, mégis mit tehetett volna Kína? Megtámadni a japánok által megszállt Makaót, ami csak újabb üregyet adhatott volna Tokyo számára Dél-Kína lerohanására? Attól a Nemzetek Szövetségétől segítséget várni, ami tétlenül nézte a japánok mandzsúriai invázióját? Vagy netán megtámadni a mintegy 10,000 kilomérre lévő Portugáliát? Aligha tűnt ezek közül bármelyik is reális megoldásnak.
De megintcsak Mandzsúria és Makaó között hatalmas különbség volt, hogy utóbbi a Brit Birodalom kulcsfontosságú gyarmata, azaz Hong Kong közelében volt. Egyes londoni lapok szerint a britek arra utasították Lisszabont, hogy ne fogadja el a japánok ajánlatát.
A rendelkezésre álló hivatalos források hiányában azonban nehéz megmondani mi is történt 1935 nyarán. Japán valóban tett ajánlatot Makaó megvásárlására? Portugália tényleg elgondolkozott gyarmatának az eladásán? A britek komolyan arra utasították Portugáliát, hogy ne bizniszeljen a japánokkal? Avagy az egész csak annak a hong kongi tudosítónak a kitalációja, aki egy szenzációhajhász hírt jelentve remélt busás jutalékot? És mi van akkor ha ez tulajdonképpen a japán katonai hírszerzés szándékos félretájékoztatása volt, avagy pont hogy kínai katonai hírszerzés akciója hogy felhívják a nemzetközi figyelmet Dél-Kínára? Számos fejtegetés létezik a pletyka mibenlétét illetően.
Mindenesetre 1935. május 15-én a portugál gyarmatügyi minisztérium vehemens tagadásba kezdett, mégpedig hogy "egy falatnyi Portugál kezelésben álló terület sem eladó sem Japán, sem más országok részére". Japán részről nem történt hivatalos tagadása annak, hogy megtették volna az ajánlatot. Ezt követően számos napilap átvette a minisztérium szavait hogy a Portugál területek nem eladóak Japán, vagy bármely más nemzetnek. Megjelentek olyan hírek is, amik szerint Japán tengeri blokád alá fogja venni Makaót, hiszen akkoriban már elenyésző portugál haditengerészeti jelentét maradt a gyarmaton. Megint más híresztelések szerint a Brit Királyi Haditengerészét Távol-Keleti flottája biztosan nem engedné ennek megtörténtét.
A sztori azonban tovább bonyolódott. 1935. május 28-án, a portugálok újfent kinyilvánították, hogy semmilyen általuk kezelésben lévő terület nem eladó, ezúttal Makaót külön kiemelve. Csakhogy most a hivatalos nyilatkozat nem Lisszabonból, hanem a Berlinben lévő portugál nagykövetségtől származott. A nagykövetség szerint erre a német lapokban megjelenő Lisszabon-Tokyo Makaót illető spekulációval kapcsolatos hírek miatt volt szükség. A pletyka nem akart elhalni. Még 1935 júliusában is erről cikkeztek mind amerikai, mind európai lapokban, sőt még a South China Morning Postban vagy a szingapúri Straits Timesban is. Amerikai hírek szerint Lisszabon tagadása pusztán az alkudozás része volt, hogy jobb árajánlatot kapjanak a gyarmatért.
Mindamellett a nyár végére úgy tűnt, hogy Japán letett a sziget megvásárlásáról és olyan beszámolók jelentek meg, hogy a japán küldüttség Makaóban - közel a szárazaföldi Kína Zhongshan városához - egy japán település megalapításának céljából (kereskedelmi szándékkal) kezdett tárgyalásokba a portugál gyarmati helytartósággal.
Miután a nanjingi kínai kormány ugye megtadta a Pan American számára leszállási engedélyt, a légitársaság Makaó felé fordult, és 1935 szeptemberében engedélyt kapott a Gyöngy-folyó deltájában kialakított tengeri leszállópálya használatára. Innen az utasok rendszeres komp-járatokkal Hong Kongba és Guangzhouba mehettek tovább. Makaó éppolyan fontosságúvá vált a Pan American légitársaság számára, mint a XVI. században a portugál flottának.
1935 novemberében indult az első járat, a China Clipper 18 utassal a fedélzetén San Franciscóból 17 órás út útán Honoluluba érkezett. Itt feltankolva a következő állomás Midway, Wake és Guam szigete volt, majd Manila. Innen további fél napos út vezetett Makaóba, onnan pedig komppal érhették el az utasok Guangzhout. Guangzhouból volt elérhető a csatlakozás Shanghai, Nanjing és Beijing városaiba. A 14,500 km-es út hajóval legalább három hét lett volna.
A japán birodalmi légitársaságok is egyre több járatot indítottak közben Koreába és Mandzsúriába, valamint katonai hidroplánokat átalakítva megkezdődött a személyszállítás a Szahalin-szigetekre, Saipanra és Palaura szigeteire Csendes-óceánon. E birodalmi légitársaság megpróbálkozott hosszútávú repülőutak szervezésével Irán, sőt még Olaszországba is 1939-ben, viszont a háborús szükségletek átmenetileg visszavették a civil légi utasszállítás fejlődését.
Akárhogy is, a kortárs Japán nagyszabású birodalmi törekvéseit nézve - amiről itt olvashatunk bővebben - Csendes-óceáni térség elfoglalását vélhetően nem arra alapozta, hogy kicsenget 100 millió dollárt Portugáliának és ezzel véget vet a dolognak. S mint kiderült, Japánnak sokkal nagyobb és ambíciózusabb tervei voltak Kínával - Mandzsúria pusztán a kezdet volt, 1941 végére a japánok elfoglalták Dél-Kínát és Hong Kongkot is. A japán birodalomnak aligha volt szüksége Makaóra többé, ami egyébiránt akárcsak a gyarmattartó Portugália, megőrizte semlegességét a második világháború alatt.
Forrás: Paul French: Did Japan really offer Portugal US$100 million for Macau in 1935?. In: South China Morning Post, 2020 February 8.
Kapcsolódó bejegyzések:
Hazel Ying Lee: az első kínai pilótanő
Japán agresszió Mandzsúriában - a bábállam történetéről
Tōyama Mitsuru és a Sötét Óceán Társasága - a bábjátékos, aki háború sodorta Japánt
A 731-es alakulat - bevezetés a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba
A szétlőtt Hitachi repülőgépgyár - mai is látható a lövegek nyoma
Chiune "Sempo" Sugihara - a filantróp japán diplomata, a zsidók megmentője a második világháborúban
Jiang Jieshi japán politikája a Nanjingi évtizedben - blog a kortárs Kináról
A Guomindang reformkísérletei - a korabeli Shanghaiban
A Guomindang reformkísérletei - a korabeli Shanghaiban
A Zöld Banda története Shanghaiból - a város egyik legismertebb bűnszervezetének története
Project Fantasia - az amerikaiak ördögi terve, hogy rókákkal kényszerítsék térde Japánt a második világháborúban
Az agymosás kínai művészete - az elvtársak sem hagyták magukat
Amerika, a rizs országa - nem a hambié?
Az agymosás kínai művészete - az elvtársak sem hagyták magukat
Amerika, a rizs országa - nem a hambié?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése