Brian G. Martin: The Shanghai Green Gang


Brian G. Martin, a Hong Kong University Ázsiai kutatóközpontjának tudományos munkatársa az első nyugati szerző, ki monografikus igénnyel és kritikával vizsgálja a shanghai-i Zöld Banda összetett történetét, karizmatikus vezetőjének, Du Yuesheng alakján keresztül. A helyenként darabos s egymásnak ellentmondó forrásokból – diplomáciai beszámolók, memoárok, rendőrségi jelentések – kísérli meg a város történetének igencsak kaotikus periódusáról egységes képet adni; széleskörű betekintést engedve a Zöld Banda működésébe, felemelkedésébe, majd a Guomindang korporatív államszervezetébe való sajátos beilleszkedésébe.

A könyv bevezetőjében a XX. század első harmada Kína átmeneti időszakának bemutatása kap helyet, mely éra a hagyományos politika széthullásával, s új alternatívák, válaszok keresésével járt. E folyamat az előzőleg meghatározó értékrendekkel való szakítást, forradalmi változásokat foglalt magában, mely a nemzet valamennyi aspektusára – politikai, gazdasági, társadalmi – kifejtette hatását. A Kína sorsát fordító változások a nagyvárosokban kaptak helyet, ezek közül is az egyik legfontosabb volt Shanghai. Itt fejlődtek ki az új társadalmi osztályok, politikai, valamint gazdasági szervezetek, továbbá a tömegmédia első megnyilvánulása is e városhoz köthetőek.
            A hagyományos társadalom elemei nem pusztán egy haldokló rendszer maradványait képezték, ellenben számos olyan szervezet megalakításában vettek részt, melyek szoros együttműködésben voltak az újonnan kialakuló társadalmi, gazdasági, és politikai struktúrákkal. Erre a jelenségnek nyújtanak példát a titkos szervezetek, melyek sikeresen adoptálták a változásokkal járó új rendet, s lettek így a XX. századi Kína első felében felemelkedő új városi társadalom meghatározó elemei.  A Kínában működő titkos társaságok szerepe eltérő megítélést kap. A szerző érvelésében a modern Kína urbanizációs gócpontjaiban - Tianjin, Shanghai – kiemelt szerephez jutnak. Ezen társaságok közé tartozott a shanghai-i Zöld Banda, az egyik legnagyobb befolyással rendelkező szervezet valamennyi közül.
            A szervezet mind a kínaiak, mind a külföldiek körében a legismertebbnek számított. A Zöld Bandát övező misztikus légkör számos különböző irányba terelte az eredetére vonatkozó kutatásokat. Az utóbbi évek eredményei alapján a XIX. és a XX. század fordulóján, Jiangsu tartományában a Nagy Kanális mentén működő társaságokat - Anqing Daoyou („az egyenlőség és tisztaság útjának barátai’), Gelaohui („testvérek és idősek társasága”) szektáját – tartják a Zöld Banda előzményének. Az 1850-es évektől kezdődően a Nagy Kanális elvesztette korábbi jelentőségét, melynek hatására hajósok és csónakosok tömegei – közel 50.000 ember – vesztették el megélhetésüket. Ezek az emberek nyitottak lettek a radikális változásokat hirdető, forradalmi csoportosulások nézeteire, s lettek egyben tagjai is e szerveződéseknek. Az Anqing Daoyou és a Gelaohui erős szálakkal kapcsolódtak egymáshoz, a század végére gyakorlatilag egy szervezetként működtek, az elfogadott nézetek alapján ebből vált ki a Qing Bang, vagyis a Zöld Banda az 1880-90-es években. A modern Zöld Banda megalakulása azonban későbbre tolódott, közel négy évtizedes folyamatot vett igénybe egészen a 1920-as évekig. Ennek az átalakulásnak az egyik meghatározó személyisége volt Xu Baoshan, kinek nevéhez fűzhető az Anqing Daoyou, valamint a Gelaohui közötti szoros kapcsolat kiépítése. Xu követői közül kerülnek ki a Zöld Banda későbbi vezetői, Zhang Renkui és Gao Shikui, ki utóbbiak helyezik majd át Shanghaiban a szervezet működését.
            A modern értelemben vett shanghai-i Zöld Banda szervezeti struktúráit taglaló szabályzatok az 1930-40-es években jelentették meg. A korábbi szerveződési egységeket – bang („flotta/banda”) - felváltotta a porták rendszere – xiangtang („füstös csarnok”), valamint a fogadott testvériségek hálózata. A szervezet tagjai egy klánnak tekintették magukat, s gyakorta hivatkoztak a Zöld Bandára, mint a családra (jia), tagságukra, pediglen mint családtag voltukra (jiali). E jelenség további fontos aspektusa a Zöld Banda generációs határok mentén szervezett hierarchiája, melyben meghatározó szerepet kapott a szenior tagok (shifu vagy laoshi) tekintélye. Az újonnan belépő tagok közvetlenül ezen idősebb társaik irányítása alá kerültek. Eredetileg huszonnégy rangban egymás alatt álló korosztály létezett, melyek létrehozását a Zöld Banda vélt alapítójának, Jin Bifeng-nek tulajdonítanak, az Anqing Daoyou-ból átplántálva, ám a XX. század első felében négyre csökkent számuk – da, tong, wu, xue. Ugyanakkor a szervezeten belül nem pusztán az életkor jelentette az egyedüli utat a felemelkedéshez, a személyes kapcsolatok (guanxi) bárki számára lehetővé tették az egyéni előrejutást. Erre mindenekelőtt a fogadott testvériség biztosított lehetőséget, mely szövetség komoly befolyással bírt a belső harcokban. A fogadott testvériség eszközt jelentett a szervezet tagjainak a politikai és gazdasági elittel való kapcsolatteremtésben is egyúttal.
            A Zöld Bandának szigorú szabályai voltak a tagok magatartására vonatkozólag is, megsértésük akár halálbüntetést is magával vonhatott. A konfuciánus hagyományokat tükröző főbb szabályzatok, melyeket a „tíz nagy törvénynek neveztek” (shi da banggui), mindenekelőtt a szellemiség fenntartását szolgálta, egyfajta kohéziós erőt képzett: a tagok magukat, mint a „becsület és bátorság” (haoxia[1]) embereinek tekintették.
            Shanghai kedvező terepet biztosított a különböző bűnszervezetek, valamit titkos társaságok, így a Zöld Banda számára is. E tekintetben legfontosabb tényezőnek a város földrajzi helyzetéből adódóan a gabonaelosztás számára való kulcsfontosságú volta, a környező vidéki területekről irányuló nagymértékű bevándorlás, s az eltérő igazságszolgáltatással bíró külföldi kolóniák léte számított. Mindemellett Shanghai vezető ipari központtá fejlődött, ez lakosságának óriási iramú növekedését eredményezte: 1910 és 1930 között egymillióról hárommillióra emelkedett a város lélekszáma. A bevándorlók tekintélyes részét a társadalom perifériájára szorult, alacsonyabb státuszú csoportok tették ki: törvénykívüliek, útonállók, elbocsátott katonák, sócsempészek keresték a modern nagyváros nyújtotta lehetőségeket. Számos közülük olyan környező vidéki területről érkezett, mely az Anqing Daoyou-nak, majd a Zöld Bandának is korábbi befolyási övezetét képezte – így egyesek már a tagok közt tudhatták magukat, mikor Shanghaiba érkeztek. A tömeges bevándorlás a bűncselekmények számát is nagymértékben megnövelte, mely komoly gondot okozott a városi rendőrhatóságoknak. További problémát jelentett, hogy Shanghai városrészei – a kínai fennhatóság alatt lévő, a francia koncessziós telep, valamint a nemzetközi telep – egymástól független civil adminisztrációval és jogszolgáltatással rendelkeztek, mely megakadályozta a rendőri intézkedések hatékony összehangolását. Ez a szituáció teret engedett a különböző bűnszervezetek virágzásának és kiterjesztésének, így Shanghai a bűncselekmények hírhedt központjává vált az 1920-as évekre. Becslések alapján közel százezer emberre teszik az ezen időszakban Shanghaiban tevékenykedő gengszterek számát, kik nagy része a legjelentősebb titkos szervezethez, a Zöld Bandához tartozott.
            A Zöld Banda viszont korántsem egy egységes, egyetlen vezető alatt álló szervezetet alkotott. Inkább egyfajta átmenetet képzett a törvényes hatóságok és az alvilág között: 1919 és 1949 között a zöld banda negyvennyolc vezetője Guomindang párttag is volt egyben. Ezek a vezetők saját követőkkel rendelkeztek, s gyakorolták saját hatalmukat a szervezeten belül. E meghatározó vezetők közé tartozott Du Yuesheng (1888-1951), ki Shanghai, és a modern Kína igencsak említésre méltó személyisége volt. Nem pusztán a shanghai-i szervezett bűnözés egy központi alakja, de meghatározó politikai figurájaként írta be magát a történelembe, kinek szolgáltatásaira a Gomindang és a kínai burzsoázia is igényt tartott. Fogadásokon, prostituáltak futtatásán átívelő „karrierjének” első nagyobb állomása a francia koncessziós negyedben Haung Jinrong vezette kábító-szerkereskedelem átvételére irányuló kísérlete volt.
            A mű folytatása az ópium szerepével foglalkozik a Zöld Banda történetében: az ópiumkereskedelem irányításából befolyó jövedelem fedezte a banda kiterjedt bűnhálózatának gyors fejlődését. A kábítószer-kereskedelem Shanghai gazdasági és társadalmi életének számos aspektusát érintette: a banda vezéreinek megnövekedett befolyása révén kapcsolatba kerültek a gazdasági és politikai elittel is. A második ópiumháborút lezáró békeszerződés értelmében az ópiumhasználat legalizálásra került, s virágzó kereskedelmi vállalkozásokat részesített a kínaiak és a külföldiek között. A XX. század első évtizedében jóllehet újfent tilalom alá került a narkotikum, Shanghai továbbra is a drogkereskedelem, illetve droghasználat legfontosabb központja maradt. Az ópium felhasználás növekedett, a kereskedelem szervezettebbé vált.
            A drogkereskedelem lebonyolításáért az ebben az időszakban alakult „Nyolcak pártja” (Bagu Dang) felelt – nyolc nagyhatalmú bandavezetővel az élén – mely szerveződés szintén a Zöld banda rendszerébe tartozott. A Nyolcak pártjának központi bázisa a nemzetközi telephelyen lokalizálódott, Shanghai mellett viszont a ázsiai-pacifikus régióra is kiterjedt fennhatósága, a japán drogkereskedőkkel való kooperációjukból adódóan Yokohamától Tajvan szigetéig részt vettek a tiltott szerek terjesztésében.
            A Shanghai-i Helytartósági Rendőrség (SMP) a drogkereskedelem megfékezésére tett kísérletként 1923-ban felállította a Speciális Kábítószerellenes Osztagot. Az osztag kiterjedt informátor hálózatott alakított ki, folyamatos razziákat intézett az ópiumbarlangok és raktárak ellen, megerősítette az őrséget a drog-elosztás számára frekventált városrészekben. Ezek az intézkedések 1924 és 1927 között fejtették ki leginkább hatásukat, a kampány elsődleges célpontjának a Nyolcak pártja számított. A helytartósági rendőrség történetének legnagyobb sikereként a Nyolcak pártjának a nemzetközi negyedben virágzó hatalmi bázisát letörték, mely így a francia koncessziós negyedbe helyezte át működését. A politikailag instabil állapotokat kihasználván a zöld banda befolyása továbbra is meghatározó szerepet játszott, mi több monopóliummal rendelkezett a drogkereskedelemben, melyet a „Három virágzás vállalat” (Sanxin gonsi) megalapítása is jelzett 1925-ben, melynek vezető tagjai közé tartozott Huang Jinrong, Zhang Xiaoling, valamint Du Yuesheng.
            A következőkben a Zöld Banda és a francia hatóságok kapcsolatát vizsgálja a francia koncessziós negyeden belül a szerző, mely tulajdonképpen lehetőséget biztosított a szervezet számára a drogkereskedelem folytatására. A francia hatóságok és a Zöld Banda kapcsolatának egyik kulcsembere Huang Jinrong volt. Befolyását mindenekelőtt a francia koncessziós negyed rendőrségében betöltött pozíciójából nyerte, miképpen a francia rendőrhatóságok a koncessziós területen belüli presztízsük növelése érdekében előnyösnek látták egy nagyhatalmú bandavezérrel való szövetséglétesítést. Huang kapcsolatai a Zöld Bandával, valamint a Shanghaion kívüli bűnszervezetekkel több esetben kedvezőbb tárgyalási pozíciókhoz juttatta a francia rendőrséget.[2]
            1925-ben került sor megállapodásra a francia hatóságok és a Zöld Bandát képviselő Du Yuesheng között az ópiumkereskedelem kérdésében, mely során a rendőrség megvesztegetését követően azok szemet hunytak a banda tevékenységeire. Az ebből befolyt összeg a koncessziós negyed adminisztratív költségeinek ellátását fedezte, ergo mindkét félnek kölcsönösen kedvezőnek bizonyult. A Zöld Banda térnyerése a koncessziós negyedben vezetőségének átszervezését is magával vonta. Huang Jinrong egy Zhejiang-i hadúrral való konfliktusa miatt fokozatosan veszett szerepéből, a francia rendőrséggel való közvetítő szerepbe Du Yuesheng lépett.
            Az elkövetkező években a Zöld Bandának a Kínában kibontakozó forradalommal, a Guomindang s a felemelkedő Kínai Kommunista Párt harcából adódó új helyzettel kellett szembenéznie. A Zöld Banda kapcsolata az egyes politikai erőkhöz mindenekelőtt gyakorlati szempontokat vett figyelembe: saját érdekeik megvalósítása érdekében nem tettek különbséget a szembenálló felek között, amennyiben az előnyüket szolgálta. Mindazonáltal sem a GMD, sem a KKP nem nélkülözhette a Zöld Banda gazdasági és politikai erejét, melyet az ópiumkereskedelemből, valamint a francia hatóságokkal és a környező hadurakkal való kapcsolatiakból nyerték.
            Jiang Jieshi és a Zöld Banda kapcsolata kínai és külföldi források szerint egyaránt nyilvánvaló volt[3]. A Guomindang és a banda közötti kapcsolat az 1920-as évek közepére vált szorosabbá, a május 30.-a mozgalomban Du Yuesheng élénk szerepet vállalt a mozgalom politikai irányításának megszerzéséért. A diáktüntetés elterelte a közfigyelmet a kábítószer-monopólium jogáról, melyet a francia hatóságok biztosítottak a banda számára, továbbá egyfajta hazafias imázs kialakítását segítette elő a Zöld Banda vezetői számára.
            Jóllehet a Zöld Banda korántsem szimpatizált a kínai kommunistákkal, az ipari proletariátusra mint egy közegre tekintett, kiből az új tagokat toborozhatta. Ily mód, mikor a KKP elkezdte szakszervezetekbe szervezni Shanghai ipari munkásait, a Zöld Banda komoly pozíciójával szembesült a munkások körében. A kommunisták új taktikát alkalmazva beépültek a Zöld Banda szervezetébe, és kommunista befolyású szakszervezeteket alapítottak, majd Li Lisan vezetésével támadni kezdték a bandát, mely eredményeként a Zöld Banda a Gumindang jobboldali szárnyával tovább erősítette szálait.
            Jiang Jieshi számára Shanghai stratégiailag kulcsfontosságúnak bizonyult mind az északi-hadjáratban, mint az elkövetkező politikai harcokban. A Zöld Banda Jiang Jieshi, illetve a Guomindang lehetséges győzelméből saját előnyeit próbálta felmérni, a Generalisszimusszal való megegyezések hátterében a jövőt illető kábítószer-kereskedelem feletti monopólium fenntartása állt. A polgárháború kezdeti erőviszonyainak tükrében, 1927-ben végül a Guomindang támogatásáról döntöttek, s Shanghai különböző bűnszervezeteinek összehangolását határozták el a kínai kommunisták kiirtása érdekében.
            Az elkövetkező „fehér terror” végrehajtásában a Zöld Banda komoly szerepet vállalt nem pusztán Shanghai-ban, de a Jangce alsóbb folyása menti városokban, valamint Észak-Kínában működő hálózataikat is mozgósították. Bárkit megvádolhattak kommunistaként, a Guomindang hatalmának megszilárdításának következtében a terror Shanghai valamennyi társadalmi rétegére kiterjedt. Jiang Jieshi rezsimjének konszolidációjával párhuzamosan a Zöld Banda vezetői is az új politika legitim, elismert tagjai közé emelkedtek – tábornoktól a főkapitányi rangig terjedő pozíciókat betöltvén, melyek ugyan jobbára csak tiszteletbeli címek voltak, fontos volt azonban szimbolikus jelentőségük.
           A Zöld Banda felemelkedésének kulcsembere mindenekelőtt Du Yuesheng volt a francia koncessziós negyeden belül, ki aktív közvetítő szerepet vállalt a Guomindang jobboldali szárnya valamint a francia hatóságok között, a franciák oldaláról jelentős támogatást biztosítva a kommunista-ellenes harcnak. Du Yuesheng a franciák számára a helyi kínai hatóságokkal való konfliktusok kezelésében járult segítségükre, míg a kínaiak Du alakján keresztül remélték érdekeik érvényesítését a francia negyeden belül. Du remekül egyensúlyozva kétoldalú kapcsolatain keresztül mindvégig saját – ill. a Zöld Banda - pozícióját erősítette. Mindez 1931-re a zöld banda a francia negyed adminisztrációja feletti teljes irányítást átvételéhez vezetett, mely komoly aggodalomra adott okot Párizsban.
            Jacques Meyrier, az újonnan kinevezett francia főkonzult bízták meg a koncessziós negyed helyzetének orvoslatára, mindazonáltal az 1932-ben kitört kínai-japán konfliktust követően a francia negyedbeli civil közigazgatást Herr helyettes admirális, a francia haditengerészet távol-keleti flottájának, valamint a Shanghai-i francia katonai erők parancsnoka vette át, ki azonmód tiltás alá vette az ópiumkereskedést, valamint a fogadóirodákat. Du latba vetette valamennyi kapcsolatát, ám fokozatosan elvesztette a francia negyedben való befolyását, a bandavezért véglegesen azonban nem nélkülözhették a Guomindanggal való kapcsolatai miatt.
            A következőkben a szerző a Guomindang és a zöld banda kapcsolatának elemzésére tér ki. E kapcsolat meghatározó elemei közé tartozott a kábítószer-kereskedelem kérdése. A zöld banda vezetői számára – bármely féllel való tárgyalás során – saját ópiumkereskedelmi érdekeiknek megőrzése volt a legfontosabb cél. Jiang Jieshi 1927-es hatalomra kerülését, majd az északi-hadjárat megindítását követően financiális szükségletei érdekében az ópiumkereskedelem monopóliumának megszerzésére törekedett, ennek céljából jött létre a Xin Yuan vállalat, mely Jiangsu és Zhejiang tartományok drogkereskedelmét bonyolította. Később Shanghait, kivált a francia koncessziós negyedet is érdekeltségei közé kívánta venni, képtelen volt viszont a drogkereskedelem monopolizására, további teret engedve ezzel Du Yuesheng számára.    
            A katonai alapokon nyugvó nanjingi rezsim első éveiben politikailag meglehetősen ingatagnak bizonyult, ebben a szituációban a Zöld Banda szabadon kollaborálhatott a rezsimet támogató, illetve ellenző politikai erőkkel. Mindazonáltal a francia negyedben való térveszés után a Zöld Banda számára egyedül Jiang Jieshi kormánya adhatott legitimitást, a nemzetieknek pediglen Du Yuesheng kapcsolatait felhasználva léphettek kapcsolatban a kínai tőkésekkel, a Zöld Banda ekképp a Guomindang shanghai-i hatalmának egyik fontos pillére lett.
            Az 1932-es japán agresszió kezdetekor Du és társai számos japán-ellenes, patrióta mozgalomban vettek részt, köztük a japán-ellenes bojkottban. A hazafias szellem vezérelte társaságokat egyfajta legitimációs eszközként használták a gazdasági elit megsarcoltatására. Egyes kínai üzletemberek a Zöld Banda segítségével politikai és kereskedelmi ellenfeleik eltávolításának lehetőségét vélték a „nemzeti felszabadításban” felfedezni, így Du sikerrel érte el a kínai burzsoázia bizonyos tagjaival való szövetség létesítését.
            Du Yuesheng, a „politikus gengszter” volt az egyedüli Zöld Banda vezető, ki sikeresen tudta adoptálni Shanghai új politikai kihívásait, s képes volt megőrizni hatalmát mind a Zöld Bandán, mind a város politikai életén egyaránt. 1937-re, a kínai-japán háború kitörésére a Gominang korporatív államának egyik meghatározó figurájává vált. A shanghai-i civil társaság (SCA) útján a városi burzsoáziára, a postai dolgozók egyesületében betöltött vezető szerepével a városi szakszervezetekre tudta kiterjeszteni politikai befolyását, és támogatást nyújtva a Guomindang kormányzatnak a nemzeti válságban.
            Du és a shanghai-i hatóságok kapcsolatának alapja az ópiumkereskedelmen alapuló megegyezések voltak, szintúgy a Guomindaggal, mi több félhivatalosan a nanjingi rezsim ópium-monopóliumával rendelkezett. Ennek elsődleges céljául a Jiang Jieshi anti-kommunista hadjáratára fordított jövedelmeinek növelését szánták, ami fölött a nanchangi bázisú Különleges Adóhivatal rendelkezett. Du a megállapodást újfent saját céljaira használta, és fokozatosan csökkentette a Különleges Adóhivatal számára juttatott ópium mennyiségét, mely 1933-ban botrányos összeütközéshez vezetett a Generalisszimusszal.
            Du Yuesheng szerteágazó kapcsolatrendszerének következtében a Zöld Bandán belüli vezető szerepe sem volt kétséges: a harmincas évek közepére valamennyi vetélytársát kiiktatta, köztük egykori szövetségeseit Huang Jinrongot, és Zhang Xiaolint is. A Guomindang korporatív államszervezetében betöltött pozíciója döntő előnyhöz juttatta a Zöld Banda rendszerében, és Shanghai triád társaságaiban is egyaránt.  Du hatalmának növekedése 1932-1937 között természetszerűleg gazdasági érdekeltségeinek kiterjesztését is magával vonta, sikeressége - a többi bandavezérhez képest – kompromisszumkészségében, és sikeres kapcsolatteremtő képességében rejlett: mind a shanghai-i burzsoáziával, mind a francia hatóságokkal, valamint a Guomindanggal egyformán képes volt együttműködni, mely a társadalom legmagasabb lépcsőfokaira vezette politikai és financiális körökben is.
Martin érvelésében a Zöld Banda a XX. századi első felében Kína legbefolyásosabb titkos társasága volt, mely sikeresen alkalmazkodott a modernizáló város társadalmához, bizonyítva ezt a különböző rétegekhez – burzsoázia, ipari proletariátus, külföldi és helyi hatóságokhoz való –  szerteágazó kapcsolatrendszerével. Ezen túlmenően a Zöld Banda a szerző értékelésében több volt, mint pusztán egy bűnszervezet: nem pusztán alkalmazkodott, de részt vett a modernizációban. Vezetői, kiváltképp Du Yuesheng alakján keresztül Shanghai politikai rendszerének fontos részévé vált, mely által nem csak a város, de Kína nemzeti politikájára is kifejtette hatását. Az eredetileg doktori értekezésnek készült mű olvasmányos stílusban készített átfogó elemzést zöld banda szerkezetéről, s a shanghai-i szervezett bűnözésében betöltött szerepéről, kiegészítve a kínai urbanizáció aspektusainak vizsgálatával, a drogkereskedelem, továbbá a szervezett bűnözés világviszonylatban való megvilágításával.


[1] A haoxia képzete a népszerű regények (Három királyság története, Vízparti történet) hősire utal.
[2] Ilyen volt a Lincheng-incidens 1923-ban, a Peking-Shanghai expresszt banditák támadták meg, melynek során 300 foglyot ejtettek, köztük 35 külföldit.
[3] Tagságára is van bizonyíték. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A kínai írásjegyek

百度一下,你就知道!

Hattori "Démon" Hanzō története