Project Fantasia: a kitsune szerepe az amerikai pszichológia hadviselésben

Amióta léteznek összecsapások, harc, háború, azóta a pszichológiai hadviselés is jelen van. Elég ha elhitetjük az ellenséggel, hogy nincs remény, hiszen a manipuláció, illetve a pszichológiai harc végső soron belső ellentétek kialakulásához, s az ellen összetartó erejének a szétzúzásához vezet. Erre számtalan példát láthattunk a történelem során, a XX. század két világháborújában pedig már nagyon is tervezetten és tudatosan igyekeztek használni a különböző manipulatív technikákat. Mégis az ellenség demoralizásának egyik legegyszerűbb módja, ha saját hiedelmeikben élő félelmet fordítják ellene. Egy erre való extrém kísérletról fog szólni e bejegyzés.

A kontextus megértéséhez a második világháborúra kanyarodunk, mely során a japánok és az amerikaiak széleskörű propaganda-hadjáratot illetve pszichológiai hadviselést folytattak egymás ellen, több-kevesebb sikerrel. Ilyen volt a  Csendes-ócean déli részein, a japánok által közvetitett Tokyo Rose propaganda rádióadása, aminek célja az amerikai alakulatok demoralizásása volt a háború borzalmainak, illetve veszteségeik előtérbe helyezésével. Az amerikaik cserébe a közelgő japán vereségről szóló röpiratok ezreivel szórták tele a japán városokat, ám mindezek pusztán úgymond a hagyományos szeletét képezték az egymás ellen folytatott pszichikai harcoknak. Az amerikai hadseregnek ugyanis volt egy észveszejtően jó ötlete, hogyan lehet a japánok moráját megtörni, mégpedig:

rókákkal. 

Edgar Salinger az Egyesült Államok második világháborús hírszerzési szolgálatának, az OSS, azaz az Office of Strategic Services-nek tisztjeként (a CIA elődszervezete) volt a Project Fantasia (SAC-26) nevű tervezet szülőatyja. Mielőtt komplett kreténnek gondolnánk, tudjunk meg annyit Salingerről, hogy kereskedőként tevékenykedett Tōkyōban még az első világháborút megelőző években, majd később a Wilson-adminisztrációban a Vámtarifa Bizottságban dolgozott. A második világháború után pedig háborús menekültek megsegítésével, rehabilitációs munkákkal foglalkozott. Művészetekben jártas, szofisztikált figura volt, kiváló csellista, aki hosszú éveket töltött antik műtárgyak gyűjtésével, majd egy helyi művészeti központ vezetője is lett egyben. Ezeket mind-mind felsorolja Salinger a New York Timesban 1971-ben megjelent nekrológja, sőt még az OSS pszichológia hadviselési osztályában való szolgálatáról is említést tesz, a Project Fantasiáról azonban egy szót se,  Salinger szerencséjére.  Még mielőtt belegyünk a hadművelet-tervezet konkrét részleteibe, érdemes pár szót ejteni a róka és a japán hiedelemvilág kapcsolatáról. 

Japán őshonos vallási tanításainak, ergo a sintoizmus (神道) "az istenek útja" első írásos emlékei a VIII. századra tehetőek vissza (a gyökerei pedig még ennél is régebbre), s egészen a mai napig elválaszthatatlan részét képzi a japán hagyományoknak. 1868-1945 között ráadásul állami vallásként is működött, a sintó papok állami hivatalnokként is ügyködtek, a kormány pedig aktivan támogatta a sintó szentélyeket, vallási központokat. Ekkoriban ugyanis a vallást a nemzeti identitás, mindenekelőtt a szélsőséges nacionalizmus szolgálatába állitották a császár oltalma alatt, aki a sintó központi személyisége, tulajdonképpen élő isteneként tekintett entitásként működött. A sintóizmus és az állam ezen szoros kapcsolata a japán birodalom második világháborús vereségével befejeződött, a sintóizmus jelentőségén azonban ez mit sem változtatott, a sintó hagyományok ugyanúgy a japán emberek életének részét képzik afféle kulturális szokásrendszerként: még ha az emberek nem is tartják magukat sintó hivőknek, akkor is tartják magukat a sintó szokásokhoz, rituálékhoz. 

Kitsune szobrocskák a Zenkō-ji templomban

Ha jártál már Japánban, bizonyára láttál már rókaszobrokat a sintó szentélyekben. A róka, azaz a kitsune (狐) a japán folklór egyik ismert alakja, egy intelligens, mágikus képességekkel rendelkező lény. A kitsune képzete a folklórban lehet embereket segitő, jóravaló természetű -  zenko (善狐) - azaz a jóságos róka amihez jószerencse, vagy éppen a bőséges termés képzete kapcsolódik. Vannak azonban ezzel gyökeresen ellentétes, rosszakaró, megrontó, szélhámos rókák, melyeknek gyakorta alakváltó képességük is van, ez a fajta a yako (野狐). A yako becsaphatja és manipulhátja az embereket mindeféle furcsa vagy szörnyű tett elkövetésére a meztelenül szaladgálástól kezdve a gyilkosságra való késztetésig, némelyik pedig akár képes elszivni az ember életerejét is. Ha valaki esetlegesen egy világító kitsunét látott, az nagyon rossz ómen volt. Ugyancsak a róka alakjához kapcsolódik az ún. kitsunebi (狐火, "rókatűz"), az égen minden előzmény nélkül, hirtelen megjelenő különös, lángszerű fények hiedelme, amiről számos helyi legenda beszámol Japán szerte - persze yako áll ezen légköri jelenség mögött is. Mindezt alapul véve, folklórból forgácsolt fegyverrel kellene tehát a japánokat fegyelmezni, gondolta azt Edgar Salinger és az OSS. 

A legelső ezzel kapcsolatos tervekben hőlégballonok voltak. Róka alakú hőlégballonok. Dr. Harris Marshall Chadwell, a nemzeti védelmi bizottság kutatási és fejlesztési osztályának vezetőjét bízták meg 1943-ban a róka-lufi prototípus gyártásával, amiket foszforeszkáló festékkel vontak be (más elgondolás szerint foszforeszkáló gázzal, vagy rádiummal töltötték volna meg) a koncepció szerint az éjszakai harctéren az égbe engedett, világító rókaballonok megrettentik majd a babonás japánokat, akik e mesterséges kitsunebit, rossz óment látva összezavarodnak majd (a kutatók persze kezdettől fogva értelmetlennek tartották az egészet). 

Kép forrása: Secret Weapons, Forgotten Sacrifices Scientific R & D in World War II

Mindeközben az úgynevezett “alvó” ügynökök, az USA szolgálatában álló, Japánban tevékenykedő kémek a városok utcáit járva rémisztő sikolyt keltő sípokkal vegzálnák a népet, vagy éppen maguk is azt a látszatot keltenék, hogy megszállta őket egy kitsune. Olyan szinten belementek ebbe a dologba, hogy az OSS a hadsereg kötelékében dolgozó kémikusokat bízott meg rókaszagú krém illetve por előállítására, hogy ezzel is növeljék az ügynökök jelenetének összhatását. Arra vonatkozólag, hogy mégis hogyan juttatnák ezeket a kémeket a japán városokba, vagy hogy ott élőket szerveznének-e be feladat elvégzésére nem tisztázott a fennmaradt dokumentunok szerint, mindenestre ez a totális audio-vizuális terror érdekes részét képzi a tervezetnek...

Valami azonban mégis hiányzott az ördöngős elgondolásból: a valódi rókák. Végső soron élő állatokkal lehetne talán a legkézenfekvőbb zavarba ejteni a japánokat, jöttek rá az amerikai pszichológiai hadviselés gurujai. Foszforeszkáló festékkel bekent, világító bundájú rókák. Egy teszt során 30 világitó bundájú rókát engedtek New York Central Parkjába, persze hogy a helyi járókelők megijedtek, az OSS ezért pozitívan értékelte a róka-terror emberekre való hatását. 

Ebből adódóan egyre részletesebb tervezésbe kezdte a Project Fantasia kivitelezésével kapcsolatban: első lépésként a japán közelgő vereségére figyelmezető röpiratokkal lepték volna el a szigetország városait, egyrész légi úton, másrészt a már elmitett alvó ügynökök által terjesztve. Ez persze a könnyebb részét képezte a tervnek, hiszen a róka-hadművelethez rókákat is kellően nagy számban volt szükséges beszerezni, ki kellett volna azokat képezni, befesteni a bundájukat és ugyebár Japánba jutattni őket. Elérkezett az idő, hogy tájékoztassák Project Fantasiáról az amerikai hadsereg tábornokát, Douglas MacArthurt is.

MacArthurt korábban is támogatólag viszonyult a különböző pszichológiai hadviselési eszközökhöz, a Project Fantasia kapcsán viszont kapásból kiszúrta a terv legnehezebb részét, hogy mégis hogyan lesznek ezek a rókák Japánba jutattva: ejtőernyő ugyanis nem jöhetett szóba, ha pedig hajóról engednék a rókákat a vízbe a legközelebbi partoknál, a foszforeszkáló festékanyag leperegne a bundájukról. Az 1940-es évek technológiájával a világító festékanyag nem okozott problémát, viszont a vízlepergető-foszforeszkáló festék megalkotása már keményebb diónak bizonyult. Ha pedig a rókák nem világítanak, már nem is annyira félelmetesek, vélte a tábornok. 

Az OSS a Chesapeake-öbölben végzet kísérleteket a hajóról vízbe engedett, festett bundájú rókákon, és valóban a festék nagy része le is pergett a rókákról. Sőt, miután kiértek a partra a rókák lenyalták magukról a megmaradt festéket, szóval nem sok esély mutatkozott a projekt gyakorlatban való sikers alkalmazására. S még mielőtt egy vízálló festék kifejlesztésére, vagy éppen a róka-terror célországban való tesztelésére sor kerülhetett volna, időközben egy egészen más jellegű fejlesztés is végső stádiumba ért, mi több éles bevetésre került, ez pedig nem volt más mint a Manhattan Project és az atombomba, ami véget vetett a japán ellenállásnak, ezáltal a megtörésükre irányuló egyéb furcsa kisérleteknek, mint a Fantasia Projectnek is.

Felhasznált irodalom:

Adam Kline with Robyn Dexter: Secret Weapons, Forgotten Sacrifices Scientific R & D in World War II

Vince Houghton: Nuking the Moon: And Other Intelligence Schemes and Military Plots Left on the Drawing Board

Robert J. Kodosky: Psychological Operations American Style: The Joint United States Public Affairs Office, Vietnam and Beyond

Kapcsolódó bejegyzések:

Az agymosás kínai művészete - manipulativ technikák a szomszédból  

A 731-es alakulat története - középppontban a japánok Dr. Mengeléje, a hátborzongató ember-kísérletek és amerika pestissel fertőzött bolha-bombázásának kiötlője 

Tōyama Mitsuru és a Sötét Óceán Társasága - az ultranacionalista bábmester, aki háborúba sodorta Japánt 

Gyilkosságok a Tokyo Ekinél - sötét múlt mementói a város szivében

Mao Zedong elit őrgárdája - a 8341-es alakulat története

A Távol-Kelet harcászata - hadtörténelmi bejegyzés sorozat 

Japán folklór sorozat - nekomatától a ribancpókig 

Fuchu légitámaszpont - urbex egy elhagyott légitámaszponton

Amerika, a rizs országa - avagy mi rejlik az USA japán elnevezése mögött?