Doufukuai

Amióta léteznek összecsapások, harc, háború, azóta a pszichológiai hadviselés is jelen van. Elég ha elhitetjük az ellenséggel, hogy nincs remény, hiszen a manipuláció, illetve a pszichológiai harc végső soron belső ellentétek kialakulásához, s az ellen összetartó erejének a szétzúzásához vezet. Erre számtalan példát láthattunk a történelem során, a XX. század két világháborújában pedig már nagyon is tervezetten és tudatosan igyekeztek használni a különböző manipulatív technikákat. Mégis az ellenség demoralizásának egyik legegyszerűbb módja, ha saját hiedelmeikben élő félelmet fordítják ellene. Egy erre való extrém kísérletról fog szólni e bejegyzés. A kontextus megértéséhez a második világháborúra kanyarodunk, mely során a japánok és az amerikaiak széleskörű propaganda-hadjáratot illetve pszichológiai hadviselést folytattak egymás ellen, több-kevesebb sikerrel. Ilyen volt a  Csendes-ócean déli részein, a japánok által közvetitett Tokyo Rose propaganda rádióadása , aminek célja a

Az imént olvastam Robert B. Cialdini: Influence - The Psychology of Persuasion cimű könyvében egy érdekes fejezetet, melyben a következetesség elvéről van szó, azaz hogy milyen erősen tartunk ki döntéseink illetve elmondottjaink mellett. Pszichológia kutatások alapján ha az ember állást foglal egy bizonyos dologgal kapcsolatban - akkor ezen elv alapján - nagy valószinűséggel akkor is kitart mellette, ha bebizonyosodik a tévedése. Mindezt többek között egy érdekes kinai példával igazolja a szerző. A koreai háborúban (1950-1953) számos amerikai katona találta magát kinai fogolytáborokban. Az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a kommunista kinai vezetés gyökeresen eltérő mód kezeli a foglyokat, mint Észak-Koreai szövetségese, mely utóbbi szigorú megtorlások és büntetések útján vélte hatalma biztositását, valamint a fogva tartottak betörését. A kinaiak egy egészen más, és sokkal hatékonyabb módszert válaszottak. Tudatosan mellőzve a brutalitást, fizikai fenyitéseket egy