Ugrás a fő tartalomra

精选博文

I ♥ 侬

Jezsuiták akcióban a Keleten: Matteo Ricci

A katolikus szerzetesrendek közül a jezsuiták a kezdettől fogva igen tevékeny, aktív munkát végeznek a hit szolgálatában, Matteo Ricci atya (1552 – 1610, 马泰奥·里奇) viszont sok szempontból is kiemelkedő alakja volt a rendben belül. Mikor az olasz misszionárius Kínába hajózott, az ország kvázi teljesen ismeretlen volt a Nyugat számára. A misszionáriusok jóllehet mindig is kellőképpen töltve voltak vállalkozó/ és kalandszellemmel, Ricci azonban, egyfajta India Jones archetípusaként kellően intelligens és tökös volt ahhoz, hogy e távoli kultúra kincseit felfedezhesse, és ezzel az eljövendő korok számára is példát állítson. 

1582-ben útra kelt az akkor 30 éves Ricci Kínába, azelőtt a jezsuiták nem sok sikerrel jártak Középső Birodalommal. Noha mintegy harminc évvel korábban Xavéri Szent Ferenc (方济·沙勿略) számos útját (majd japán misszióját) követően elhatározta, hogy Kínába megy, ám csak a Kanton közelében lévő Shangchuan sziklaszigetig (上川岛) sikerült eljutnia, ahol legyengült szervezete miatt lázban elhunyt, mielőtt a szárazföldi Kínába léphetett volna. 

Az utazás maga Ricci számára sem volt ismeretlen fogalom, négy évet töltött az akkor portugál gyarmatként működő indiai Goában, mielőtt Makaó-szigetére érkezett volna (mi anno egyébiránt szintén portugál fennhatóság alatt volt), hogy kínai nyelvi és kulturális tanulmányaiba kezdjen. Ricci előtt mindössze egy misszionáriusról, Miguel Ruggieról tudunk, aki kínai tanulásba fogott volna, s pont utóbbi lesz az, ki Riccinek segítséget nyújt majd a szárazföldi Kínába jutásba, mely azelőtt nyugatiaknak nemigen sikerült. A korábbi gyakorlattól eltérő, új jezsuita missziós stratégiának gondolata mindenekelőtt Alessandro Valignano (1539-1606) atya nevéhez fűzhető, ki 1574-1606 között Kelet-Ázsiában tevékenykedett, és Ricci felettese is volt egyben. Valignano a japán jezsuita misszió tanulságait elemezve arra jutott, hogy a jezsuiták Japánban minimálisan alkalmazkodtak a japán kultúrához, ezért elengedhetetlenül fontosnak vélte, hogy Kínában a kínai nyelv és kultúra elsajátításával kezdjenek munkához. Így jött a képbe először Ruggiero, őt követően pediglen Ricci. Ricci lett viszont az, aki először volt képes megvalósításba helyezni Valignano koncepcióját. 
A korabeli viszonyokat illetően, XVI. századi Ming Kína még csak tapogatózott külföld felé. Túl vagyunk már Zheng He felfedező expedícióin, diplomácia kapcsolatot létesítettek Délkelet-Ázsiával és Afrikával, ám a Nyugat továbbra sem igazán férkőzött be Kínába, és legfőképpen a Tiltott Városba nem. 

Ami nagy különbség volt Ricci és kortársai tevékenységében tehát, hogy míg általánosságban véve a misszionárius hittérítés a Nyugat szupremáciáját kiindulópontul téve közelítette meg az idegen kultúrákat, Ricci Valignano nyomán a kínai kultúra és civilizáció alapján állt hozzá munkájához. Ez segített elfogadtatni magát a helyi hivatalnokokkal, később pediglen megkerülhetetlen intellektuális forrássá tenni magát a kínaiak számára. 
Makaó és Zhaoqing után Shaozhou (韶州) Nanchang (南昌) Nanjing (南京), Tianjin (天津) s végül Beijing

Ezt az is bizonyítja, hogy már 1584-ben, mindössze két évvel megérkezését követően megbízatást kapott Zhaoqing (肇庆) kormányzójától, hogy készítse Kína első európai stílusú térképét, melyet ma a "Hegyek, tengerek s földek teljes térképeként" (山海舆地全图) ismerünk (melynek egy későbbi, és egyben fennmaradt kiadása a "Világ nemzeteinek teljes térképeke" (坤輿万国全图) - ami egyébiránt az egyik kiinduló oka annak, hogy a mai japánban miért nevezik Amerikát a rizs országának. E térkép (itt elérhető) kulcsfontosságú volt a kínaiak tágabb világgal kapcsolatos ismereteinek bővítésének következtében, valódi összefogás volt a nyugati és kínai tudósok között, a kontinensek részletes bemutatásával, s persze a kínai császárnak való nem kis nyalással.
Világ nemzeteinek teljes térképeke (坤輿万国全图)
Mindemellett Riccihez köthető egy portugál-kínai szótár elkészítése is - mely az első európai nyelven írt kínai szótár is volt egyszersmind, mely az alapját jelentette a kínai írásjegyek latin betűs átírási kísérleteinek is. Nem meglepő, hogy 1597-ben Riccit a teljes kínai jezsuita misszió vezetőjévé választották. 

Mindezen túl Ricci az európai kultúra és technikai újítások megismertetőjeként is fontos szerepet játszott. A jezsuiták tulajdonképpen Kína egyetlen forrásának bizonyultak a nyugati csillagászati vagy éppen geometriai ismeretek megszerzésében, ám Ricci ezeken kívül az európai kulturális és morális értékrend megismertetésében is tevékenyen részt vett - ez pedig nem volt véletlen, hiszen ahhoz, hogy a kínaiak érdeklődést mutassanak a keresztény tanok irányában, először is arról kellett meggyőzni őket, hogy van mit tanulni a Nyugattól, s hogy az európai civilizáció korántsem megvetendő, ellenben attraktív. Ennek kapcsán Ricci órát ajándékozott a császárnak, európai művészek festményeivel kápráztatta el a kínai hivatalnokokat, Euklédész munkáiból fordított a kínaiaknak, és a korábban említett térképekkel a világban történt új felfedezésekkel ismertette meg őket. A kínai intellektuális elitből Ricci hatására megtérültek közül Xu Guangqi (徐光啓, 1562-1633), Li Zhizao (李之藻, 1565-1630) és Yang Tangyun (杨廷筠, 1557–1627) neve a legkiemelkedőbb, mint a kínai kereszténység három pillére. 1601-ben, erőfeszítéseinek elismertetéséül meghívást kapott Wanli császártól (萬曆, 1563 – 1620) a császári udvarba, ami egészen kivételes dolognak bizonyult: ő lett az első nyugati, aki beléphetett a Tiltott Városba. 

Miután berendezkedett Beijingben, és kiépített kapcsolathálózatát a császári hivatalnokkal, hozzálátott a keresztény tanok terjesztésébe is a "fentről lefele elv" alapján, ergo a társadalmi elitet meggyőzve próbálta volna elérni a szélesebb tömegeket. A kínai kultúra és konfucianizmus elválaszthatatlanságát felismervén a már létező kínai koncepciók formájában próbálta magyarázni a keresztény tanokat, s ő volt az első, konfuciánus klasszikusokat nyugati nyelvre átültető tudós is. S noha a rendben belül nem mindenki nézte jó szemmel a kínai kultúrához való affinitását, befolyása megkérdőjelezhetetlen volt. 1610-ben, Beijinben bekövetkezett halálakor már a kínai társadalom belül is elismerést szerzett magának, s míg a Ming-dinasztia szabályai szerint a külföldieket Makaón kellett eltemettetni, addig Ricci sírja Wanli császár engedélyével a kínai fővárosba került.



利玛窦墓地:历经沧桑数百年

Kapcsolódó bejegyzések:

Amerika, a rizs országa - és hogy jön ide Ricci?



Megjegyzések

  1. Hű, ez a 葡漢辭典 nagyon klassz!

    Ricci világtérképén Mo. is felbukkan 翁阿利亞 néven :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, emlékszem hogy valamelyik korábbi blogodnál volt róla szó :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Obon お盆 és a japán túlvilági képzetek

Július végétől kezdve kezdődik Japánban az Obon (お盆) ünneplése, mely a voltaképpeni japán halottak napja, pontosabban ünnepségsorozata, mely során a az emberek meglátogatják s rendbe rakják elhunyt családtagjaik sirját (ohakamairi, 御墓参り) avagy tiszteletüket róják le eltávozott hozzátartozóiknak. Itt Tōkyōban az ünnepléssorozat főként Augusztus hónapjára esik. Ezzel egyidejűleg az obon ideje egy félhivatalos nyáriszünet is, a legtöbb japán cégnél ilyenkor szabadságra mennek, sokan használják fel ezt az időt arra, hogy hazalátogassanak.


Az obon hagyományának története igencsak hosszú és szerteágazó gyökerekre vezethető vissza. A korabeli Edo-korban használatos holdnaptár eredetileg júlis 15-re tette az ünnep napját  (kinai példa nyomán, amiről a kinai szellemünnep és túlvilági képzetek bejegyzésben irtunk már korábban) a modern naptár pedig augusztus 15-re updatelte. (Egyébiránt ugyanerre a napra esik Hirohito császár beszéde is, melyben bejelentette Japán fegyverletételét a második vi…