Császárok és sztorijaik

Kínában a császárság* intézménye hivatalosan i.e. 221-ben kezdődött, és 1911-ig tartott, nem számítva az azt megelőző évezredeket, az olyan figurákat, mint a misztikus Sárga Császár- Huángdì (黄帝). Az összes uralkodó felsorolását a blog terjedelme nem teszi lehetővé, mindenesetre érdeklődik itt találhatnak egy bájos listát Yándìtől (炎帝) Pǔyíig (溥仪). Persze nem mind volt kimagasló egyéniség köztük, de így sem nehéz kihalászni egy-egy érdekesebbet.

Maga a császár - huángdì - csak Kína egyesítése után létrejött cím. Előtte a wáng (王) volt a régi Kína nagy kiterjedésű földbirtokkal rendelkező földesura, általában királynak fordítják, de talán a dukátus intézményével jobban körül lehetne határolni. I.e. 221-ben lényegében azt történt, hogy Yíng Zhèng (嬴政) legyőzte a wáng-okat, és kinevezte magát a rangban felettük álló huángdì-nek (皇帝), amit császárnak fordítunk. Felmerülhet a kérdés, hogy nem véletlenül Qín Shǐhuáng (秦始皇) egyesítette Kínát?

De, ő. Yíng Zhèng Qín Shǐhuáng, ergo Qín első császárának személyes neve.  A kínai császároknak ugyanis számos elnevezésük volt. Személyes elnevezésként -  - xìngmíng (姓名), a családnevükön [erről bővebben itt] kívül eleve rendelkeztek egy eredeti utónévvel - yuánmíng (原名), majd ehhez dukált egy adott név - zì (字), a régi kínai elitnél a férfiak 20 esztendős korukban, felnőtté válva kaptak egy két szótagból álló adott nevet. Az eredeti utónevükön ezentúl csak hozzátartozóik, illetve a velük azonos rangúak illethették őket. A császár eredeti utóneve -  míng-je tabunak számított, tilos volt leírni.

miàohào (庙号): 'templomi név' - a Nyugati Hàn-kortól kezdve az utolsó, a Qīng-dinasztiáig az uralkodó elhunytát követően, az aktuálisan legmagasabb rangú templomban az ősöknek bemutatott áldozat során kapott kéttagú neve, általában a dinasztia alapítóősének neve után. Par exemple a Sòng-dinasztia alapítója,  Zhào Kuāngyìn (赵匡胤) halála után a Tàizǔ (太祖) nevet kapta, ami annyit tesz "nagy ős". Majd később utódja, Zhàoguāngyì (赵光义) Tàizōng (太宗) lett halálát követően.

shìhào (谥号): 'posztumusz név', szintén (az általában kiváló képességekkel rendelkező) uralkodó halála után kapta a későbbi generációktól, uralkodásának megítélése tükrében. Bevezetéséről eltérő vélekedések vannak, egyesek már a tavaszok és őszök korától (- Chūnqiū, i.e. 722-481), mások szerint a Keleti Hàn-kortól élt a Qīng-dinasztia végéig. Ilyen volt például a wǔdì (武帝), mely alatt "harci erényekkel ékes császárt" értünk az uralkodó hadakozásai miatt - Hàn Wǔdì (汉武帝), Sòng Wǔdì (宋武帝), Jìn Wǔdì (晋武帝), etc.

zūnhào (尊号): 'tiszteleti név' - az uralkodó életében, és halála után is kaphatott tiszteleti nevet, ezt is lehet egyfajta posztumusz névnek tekinteni. A Táng-dinasztiától (i.sz. 628-907) vált széles körben elterjedtté.  Meglehetősen hosszú név volt, példának okáért a Táng-dinasztia, Kína egyik legjelentősebb uralkodóházának alapító császárának, Táng Gāonak (唐高祖) tiszteleti neve shén guāngdà shèngdà guāngxiào huángdì (神光大圣大光孝皇帝) "az isteni magasztos nagy szent szülőtisztelő császár", és ezek az idők során csak egyre hosszabbodtak...

niánhào (年号): nem személynév, hanem 'uralkodási érára' vonatkozik, minden egyes újonnan trónra kerülő császárral megváltozott. A Míng-dinasztia (1367-1644) előtt viszont egy uralkodó regnálása alatt is változhatott, például egy háború, vagy valamilyen nagy katasztrófa, másegyéb jelentős esemény bekövetkeztével. Pl.: a már említett Táng Gāozōng (唐高宗) 33 éves uralkodása alatt 14-szer váltott uralkodási érát (永徽、显庆、龙朔、麟德、乾封、总章。咸亨、上元、仪凤、调露、永隆、开耀、永淳、弘道: így az első,  yǒnghuī [永徽, 650 első hónapjától — 655 tizenkettedik hónapjáig tartott], az utolsó, hóngdào (弘道 683 tizenkettedik hónapjában, összesen egy hónapig]).  Az új korszak kihirdetése után pedig az éveket nem a császár trónra lépésétől, hanem az új korszak kezdetéről számolták. Táng Gāozōngnál ezért 651 yǒnghuī első éve, 661 viszont már lóngshuò (龙朔) első éve volt. Ez enyhén zavaró volt, ekképp a Míng-kortól kezdve szabályozták, hogy egy uralkodó csak egy uralkodási korszakkal rendelkezhet, tekintet nélkül uralkodásának idejére. 

A huángdì (皇帝) titulust az Első Császár kezdte használni, mint az ég alatti első királya (始王天下者). A Shuōwén-ben (說文解字) a következő magyarázat tartozik a huáng (皇) írásjegyéhez: "皇，大也", itt azonban a dà (大) alatt nem 'nagyot' értünk, de a legendabeli, i.e. III. évezredben ténykedő három fenséges császár sānhuáng (三皇), ill. kultúrhérosz: Suìrén (燧人), Fú Xī (伏羲), Shénnóng (神农) uralkodásának kiterjedését - Dà Jiǔzhōu (大九州), mely a legkorábbi, mondabeli dinasztiák idején Kína egyik közigazgatási egysége volt (mint a 柱州、迎州、神州, etc.) A dì (帝)a legendákban az univerzum megteremtője és kormányzója, a hadakozó fejedelemségek előtti korszakból (i.e. 475-221) továbböröklődött tiāndì (天帝) 'égi uralkodó' titulust a hadakozó fejedelemségek korában már az emberek fölötti uralkodó értelemben használták. A huángdì tehát egyszerre fejezte ki az uralkodó isteni entitását, valamint az emberek fölött gyakorolt hatalmát is.

Következzék pár érdekes császár, és egy-egy hozzájuk fűzhető anekdota:

Kāngxī, (康熙) 1661-1722: a prominens Qīng uralkodó a leghosszabb ideig uralkodó császár Kínában, és a világ történelemben is a leghosszabbak között van - 61 év a trónon nem semmi. Ráadásul nem töketlenkedett, kiterjesztett Kína határait, annektálta Taiwant, háborúzott Vietnammal, az oroszokkal, a csahar mongolokkal, átvette az irányítást Lhásza fölött; nevéhez fűzhető a Kāngxī- szótár, és még ezernyi dolog. Őt tartják a legnagyobb hatalmú, és legszerencsésebb császárnak is. Trónra lépését a legenda szerint betegségének köszönhette, pontosabban annak, hogy túlélte: gyermekkorában himlőjárvány - tiānhuā (天花) - tombolt, maga is elkapta, ám nem halt bele, ezért meggyőzte apját, Shùnzhìt (順治), hogyha a himlőt átvészelte, (ami nagyon veszélyes, többnyire halálos betegségnek számított) akkor császárként se lesz vele gond. Nyolc évesen került trónra, holott a császár harmadik fia volt, és ugyebár az elsőnek nagyobb esélye volt az utódlásra, de apja mégis őt választotta. Hogy vérvonalát biztosítja, a biztonság kedvéért 55 utódot nemzett (+örökbe fogadott egyet), tőlük pedig 97 unokája lett - ebben sincs sok vetélytársa. Mindazáltal nem mindenki volt olyan szerencsés, mint ő.

Shùnzhì (顺治), 1644-1662: Shùnzhì kedvenc ágyasa, Dǒng È (董鄂) halála után szerzetesnek állt.

Guāng Zōng, (光宗) 1620: egy hónapos uralkodása alatt nem sok érdemlegeset hajtott végre, halálát viszont ajzószer-túladagolása eredményezte (春药), a sztori szerint az akkori Kína 8 legjobb nője okozta végzetét. (Csak mint érdekesség, a Viagra kínai fordítása Wěigē (伟哥), 'nagy testvér').

Xiàozōng (孝宗) 1470-1505: ő az egyetlen császár, kinek élete összesen egy 1 azaz egy nőszemélyhez, a császárnőjéhez volt kapcsolható, háreme - hòugōng (后宫) üresen állt. Ez olyan kivételesnek számított, hogy megjegyezték nevét. (A kínai császárok átlagban 100-200 ágyast tartottak).

Táng Xuánzōng (唐玄宗), 685-762: nála viszont mentek a bulik, a történelem egyik legnagyobb háremével rendelkezett, mintegy 3000 nővel* (meg a rossz nyelvek szerint pár férfival). Hogy mi történhetett a háremben, arról lásd a kínai pornográfia rövid történetét.

Sīmǎ Yào (司马曜), 361-396: egy nap igencsak bonyolultra itták magukat kedvenc ágyasával, és  viccesen azt találta mondani neki, hogy "már mindjárt harminc leszel, korod alapján dobnom kellene [téged]" (你已经快要三十岁了，按年龄应该要被废弃了), amin a concubina úgy felhúzta magát, hogy megfojtotta a császárt egy párnával. (Az öregedő szeretők siralma hímnemű változatban a megosztott barack esetében már szerepelt.)

Qínwǔgōng (秦武公), 697- 678: herceg a tavaszok és őszök korából, azzal vált emlékezetessé, hogy egy erőpróba során a lábára ejtett egy iszonyú nehéz dǐng-edényt (鼎), amivel összezúzta azt, és ez nem sokára halálához vezetett.


Jìn Jǐnggōng (晋景公), 599-582: nos, az ő esetét nehéz szépíteni, szó szerint belefulladt a szarba. Egy alkalommal túlságosan teleette magát, elrontotta hasát, rohanvást wc-re ügetett, figyelmetlen volt (vagy más változat szerint rosszul lett), beleesett a wc-gödörbe, s elmerült a fekáliában...囧

Liú​ Bāng (刘邦), i.e. 206/202–195: kapásból egy kínai sem tudna túl sok császárt felsorolni, de Liú​ Bāng bizonyosan köztük lenne, hiszen ő volt a Hàn-dinasztia (汉/漢朝) alapítója, a kínaiak pedig magukra, mint hànokra hivatkoznak, a kínai nyelvre pedig mint a hànok nyelvére - hàn​yǔ (汉语). A történelmi emlékezetben a császári példaképként maradt meg, pedig az ő kezéhez sem kevés vér tapadt. Császári neve Hàn​ Gāo​zǔ (汉高祖).

A kínai császárok közül Kāngxī után második leghosszabb ideig, 60 évig Qián Lóng (乾隆) császár uralkodott, 1735-1796 között. Nem szerénykedhet Liú Chè (刘彻) a Hàn-korból, i.e.141 - 87-ig 54 évével. A legfiatalabbként megválasztottként Liú Lóng (刘隆), ?- 57 - születése után 100 napra már császár volt, de csak nyolc hónapig. (Addig privilégiumait illetően bizonyára császári cumi illette). Maradva a Hàn-kornál,  Liú Bǐng (刘炳), i.e. 144- 145,  két évesen került a császári trónra, de három évesen elhalálozott. Guāngxù (光绪), 1875-1908 - négy évesen került a sárkánytrónra. Nem volt vén róka Xuāntǒng (宣统) sem, 1909-1911, 3 évesen lett belőle császár, éspedig az utolsó. Hisz császári nevén - Pǔyí (溥仪) - talán jobban ismert.



* Kína tiszteleti címeként a Tiāncháo (天朝) - az "égi császárság" is ismert.

* a legenda szerint a Tàipíng-felkelésből ismert Hóng Xiùquán (洪秀全) - aki császárnak titulálta magát, de hivatalosan nem volt az - mintegy 10.000 leányt állomásoztatott háremében. És a könnyű áttekintés végett nem nevekkel, csak számokkal illette őket...