Koxinga krónikája




Zhèng Chénggōng
(郑成功 / 鄭成功, 1624-1662) első hallásra talán nem sokat mond, de Koxinga neve hallatán ( 国姓爷 / 國姓爺, pinyinben Guóxìngyé vagy Pe̍h-ōe-jī átírással Kok-sìng-iâ, mi utóbbi holland közvetítéssel eredményezte a Koxingát) már máris ismertebb figuráról beszélhetünk, már ami a világ nyugati féltekét illeti. Ő volt ugyanis az a császárhű, Míng-lojalista hadvezér, aki mindvégig ellenállt a mandzsu Qǐng-dinasztia hódításának, és folyamatos harcokba bonyolódott velük a XVII. században Kína délnyugati partjainál. 1661-ban győzelmet aratott a tajvani holland helyőrségen, majd leszármazottjai (鄭氏) egészen 1683-ig, Tungning királyság néven (Dōngníng Wángguó, 東寧王國) uralták Tajvan egy részét.

早年生活 - Korai élete


Koxinga 1624-ben született a japán Hiradóban (平戸), a korabeli Hizen tartományban (肥前国), mely a mai Nagasaki és Saga prefektúrákat foglalja magában. Apja Zhèng Zhīlóng (郑芝龙 / 鄭芝龍, 1604-1661), keresztény nevén Nicholas Iquan Gaspard, befolyásos kínai kereskedő-kalóz-hadvezér-politikus volt foglalkozását tekintve, míg anyja japán, egy bizonyos Tagawa Matsu (田川マツ). Koxinga hét éves koráig Japánban nevelkedett (addig egyébiránt Fukumatsu nevén (福松 szólították), majd ezt követően a Míng-dinasztia (1368-1644) irányítása alatt lévő Fúzhōuba tartományba költöztek, ahonnan az édesapja származott.

XVII. századi holland ábrázolás Zhèng Zhīlóngról és Koxingáról

1638-ban Koxinga sikeres, a császári közigazgatásban a karrier kiindulópontját jelentő hivatalnokvizsgát tett, és egyike lett Nan'an (南安) városának lǐnshàn shēng yuán-jének (廩膳生員), ami afféle junior manager pozíció volt a kor viszonyait tekintve. 
Koxinga portré

1641-ben feleségül vette egy magasrangú császári hivatalnok, Dǒng Yángxiān [董飏先] lányát, Dǒng Yǒut (董友), majd 1644-től a híres Guozijian (國子監) császári akadémián folytatta tanulmányait (napjaink fogalmával élve MBA-re ment), ahol a kor neves gondolkodójának, Qián Qiānyì (钱谦益) tanítványa lett, egyszóval ragyogóan ívelt a pályája felfelé. Csakhogy közben történet némi politikai változás Kínában, ahogy megjelentek a mandzsuk és rohamos gyorsasággal elkezdték elfoglalni az országot. 

大明朝崩溃 - A Ming-dinasztia bukása

1644-ben, miután Běijīng elesett a Lǐ Zìchéng (李自成) vezette parasztfelkelésben, az utolsó Ming császár, (崇祯帝, 1611 – 1644) Chóngzhēn felkötötte magát a Jingshan park egy fáján, majd a mandzsu seregek Wú Sānguì (吳三桂, 1612 - 1678) segítségével kipucolták a felkelőket, és átvették a város irányítását. A megmaradt Ming erők Nánjīngba menekültek, és Fu herceget (Fuba, 福八) nyilvánították császárrá Hóngguāng (弘光帝, 1607-1646) császári néven, a terv pedig az volt, hogy innen folytatják a Ming-dinasztiát. A következő évben azonban, a mandzsu seregek Dodo (ᡩᠣᡩᠣ;) herceg vezetésével folyamatosan vették be a délebbi területeket is, először Yángzhōu, aztán Nánjīng városát is, Shǐ Kèfǎ (史可法) Míng hadvezér a harcokban esett el, míg Hóngguāng császárt elfogták és kivégezték.

隆武时期 - Lóngwǔ uralkodása s Zhèng papa pálfordulása


Hóngguāng kivégzésével a Ming-dinasztia azonban egyelőre nem ért véget, ugyanis 1645-ben Koxinga édesapja, a nagyhatalmú Zhèng Zhīlóng  hathatós támogatásával gyorsan a trónra pattintották Táng hercget (唐王), mint a Déli-Ming (南明) dinasztia fejeként. Császári nevén Lóngwǔ (隆武帝) a dél-kínai Fúzhōuba (福州) helyezte székhelyét, mely az említett Zhèng Zhīlóng irányítása alatt álló terület volt. Mindeközben furcsa szólamok ütötték fel a fejüket...


...ugyanis feltűnt egy újabb Ming herceg, Lǔ (魯王), aki kinevezte magát régens uralkodóként (jiānguó, 监国), és saját uralkodói udvart rendezett be Shàoxīng (绍兴) városában. Bár mindkét herceg a Ming-dinasztia sarja volt, céljaik eltérőnek bizonyultak. Jóllehet, egyikük sem tudott maradandót alkotni a kor viszonyai között.

Lóngwǔ császár ábrázolása

Fújiàn (福建) tartomány, illetve annak központja Fúzhōu városa földrajzi adottságaiból adódóan egy nehezen áthatolható, s jól védhető terület volt mindig is - ezért is sikerült olyan nehezen betaglózni a kínai birodalomba -, továbbá a Zhèng család katonai kapacitásai végett Lóngwǔ császár átmeneti nyugalmat élvezhetett. Lóngwǔ császár Zhèng fiacskájának - apropó akit akkor még Zhèng Sēnnek hívtak (郑森) - új nevet adományozott, mint Chénggōng (成功, azaz "siker, diadal"), és ekkor kapta a Guóxìngyé titulust (国姓爷), ami valami olyasmi hogy "a császár nevében úrrá lett / a császári nevet viselő" (egyébiránt ez nem saját kizárólagos titulusa, de egyik unokatestvére által birtokolt rang is volt). És ahogy a bevezetőben említettük, ennek a a Guóxìngyének Pe̍h-ōe-jī (peh-oe-ji) romanizációs olvasata Kok-sìng-iâ (korabeli egyházi alfabetikus átírás a Tajvani / Xiàmén hakka dialektusokra), ebből ered a holland Koxinga kiejtése.


Közben a mandzsuk folyamatosan araszoltak dél felé, és az újonnan kinevezett Koxinga került a Ming seregek élére, hogy megszervezzék az ellenállást. Lóngwǔ uralkodása azonban nem bizonyult túl tartósnak Fúzhōuban, ugyanis a nagyfőnök Zhèng Zhīlóng, Koxinga édesapja nem támogatta Lóngwǔ offenzívára irányuló tervezetét, látva mandzsuk által alapított, újdonsült Qǐng-dinasztia (请朝, 1644-1911) látványos előrenyomulását, úgy vélte nincs értelme ellenállni és inkább a mandzsukra tette lapjait: a Xiānxiá-hágó (仙霞關) - Fúzhōu városának természetes védőövére - kivezényelt csapatait visszavonulásra utasította, a Qǐng seregek ezáltal gond nélkül bevonulhattak Fújiàn tartomány területére, majd 1646 szeptemberében Fúzhōut is elérték. Zhèng Zhīlóng visszavonult a tengerparti erődjébe seregével, Lóngwǔ császár pedig magára maradt szemben a korszak legütőképesebb hadseregével szemben: a Qǐng erők gyorsan szétkapták Lóngwǔ csekély számú védelmét, a Déli Ming császárt elkapták és folyó év októberében kivégezték.

田川氏之死 - Tagawa mama halála



A Qǐng kormányzás értékelte Zhèng Zhīlóng kezessége, felajánlották neki, amennyiben megadja magát és behódol a mandzsuknak, megteszik Fújiàn valamint Guǎngdōng (广东, Kanton) tartományok kormányzójának. Zhèng Zhīlóng elfogadta az ajánlatot, és 1646. November 21-én megadta magát a Qǐng erőknek. Ugyanakkor Koxinga és unokatestvérei továbbra is a Zhèng família katonai parancsnoki körében maradtak, és ők korántsem támogatták a papa mandzsu szimpatizáns hozzáállását, ellenben a Qǐng-ellenállás megszervezésére kezdetek.

Xiàmén korabeli térképe


Koxinga unokatestvéreivel Xiàmén (厦门) városánál összpontosították erőiket, és tengeri flottájukat kihasználva gyors csapásokat mért az akkor már mandzsu fennhatóság alatt álló területeken Fúzhōu tartományában, és elfoglalta a Quánzhōuhoz tartozó (泉州) Tóng'ān (同安) városát 1647 elejére, jóllehet nem voltak képesek sokáig megtartani a mandzsu erőkkel szemben. 1647 tavaszán ugyanis újabb támadásba lendült a Qǐng hadsereg, és egészen Ānhǎi (安海) városágig, a Zhèng család hagyományos központjáig nyomultak, majd ellenőrzés alá vették. Koxinga japán édesanyja, Tagawa 1645-ben érkezett Fújiànbe (egyébiránt Koxinga egyik testvére, Tagawa Shichizaemon végig Japánban maradt, és hogy a család miért nem egyszerre költözött Kínába, erről azt találtam hogy az akkori japán shōgun nem engedélyezte, hogy együtt hagyják el az országot a sakoku (鎖国) izolációs politikából adódó szigorú kijárási tilalom miatt), hogy újra együtt lehessen a családjával, mindazonáltal ő sem osztotta Zhèng papa mandzsu mániáját, így miután a Qǐng sereg elfogta, öngyilkosságot követett el (más nézetek szerint a mandzsu katonák megerőszakolták, és utána követte el az öngyilkosságot). 

东南抗清 - With a rebell yell


1650-re Koxinga elég erősnek érezte magát, hogy átvegye a Zhèng família családfői szerepét, és a Déli-Míng dinasztia újonnan élére választott Yǒnglì (永历, 1623-1662) császár szövetsége lett. Yǒnglì e rövid életű Déli-Míng dinaszita negyedik, és egyben utolsó császára volt, a megmaradt Míng lojalisták élére állt, sebtében összeverbuvált sereggel a háta mögött. E szövetség Yǒnglì és Koxinga között nem bizonyult hosszú életűnek, mivel Koxinga úgy érezte, hogy nincs elég ereje a Míng-restaurációra, ezáltal inkább a dél-kínai tengerparti területek megtartására kezdett koncentrálni.

Koxinga ténykedésének térképe


1651 és 1652 között Koxinga számos győzelmet aratott, ami egyre inkább aggodalomra késztette a Qǐng kormányzatot. Zhèng papa közben levelet küldött Koxingának Běijīngből, vélhetőleg az akkor regnáló, második mandzsu császár Shùnzhì (順治, 1644-1662) noszogatására, amiben arra kérte fiacskáját, hogy üljön le tárgyalni a mandzsukkal, mire hajlandónak is bizonyult. 

父教子忠,不闻以贰。
Az apa hűségre tanítja fiát, ha nem hallgatsz rám, az árulás - Zhèng papa Koxingának

Az egészen 1654 novemberéig tartó egyeztetések azonban eredménytelenül záródtak. 

父亲已经投降清廷,万一有什么不幸,我做儿子的只能戴孝为你报仇而已。
Édesapám már behódolt a mandzsuknak, netán ha bajod esne, mint fiad csak gyászolni tudlak, s bosszút állni érted - Koxinga Zhèng papának (amúgy nem eredeti szöveg, csak egy kínai oldalon találtam). 

Ezután a Qǐng kormányzat Jǐ Dù herceget (济度, 1633–1660) uszította rá Koxingára, kinek serege 1656 május 9-én támadás alá vette Jīnmén (金门, Kinmen /Quemoy) szigetét, Xiàmén közelében ahol Koxinga seregének kiképzési központjának használt.

Egy nem várt hatalmas viharnak köszönhetően is, de a mandzsu sereg vereséget szenvedett, mi több flottájuk nagy része odaveszett. A Qǐng flotta hiányában pedig Koxinga gond nélkül küldhette seregeit Zhōushān (舟山) szigetére, amint a Nánjīng elfoglalására irányuló művelet bázisává tett. Noha ezidáig Koxinga hadviselésre elsősorban a gyors, meglepetésszerű rajtaütéseken alapult, a nánjīng végső ütközet tervezetét mégis jó előre, nyíltan kommunikálta, ami elegendő időt biztosított a mandzsu seregek felkészülésére. Mindezt azzal magyarázzák, hogy Koxinga egy mindent eldöntő, végérvényes vereséget szeretett volna mérni a Qǐng-dinasztiára, úgy mint Zhèng papa anno a Liàoluó-öbölnél (料羅灣海戰) 1633-ben a hollandokra, ám mint utóbb kiderült, ez nem bizonyult jó stratégiának.

南京之役 - Nánjīng ostroma 


A Nánjīng elleni támadás híre meglehetősen aggasztóan hatott a Qǐng-dinasztia számára, mivelhogy a város esetleges bevétele esetén Koxinga képes lett volna a Nagy-csatorna (大运河) logisztikájának megbénítására, mely ellátási gondokkal sújthatta volna Běijīnget. Egy kicsivel későbbről, 1671-ből származó, az akkori Qǐng fővárosban tartózkodó francia misszionárius feljegyzései szerint már azon gondolkoztak a mandzsuk, hogy Nánjīng eleste esetén feladják Běijīnget és visszamennek eredeti, mandzsúriai szálláshelyeikre. Erről számolt be egy Běijīngben tartózkodó hivatalnok Nánjīngban tartózkodó családjának küldött levele is, mely szerint a mandzsuk a főváros feladásán gondolkoznak, mi több arról is, hogy minden kommunikációt felfüggesztenek a két város között. Sőt, megemlíti hogy az elmondások szerint Koxinga serege láthatatlan, vagyis plasztikusan szemléltette az aggodalmat a Qǐng oldalról. Koxinga csapatai megszerezték a levelet, és utólag belátta, hogy jobb lett volna az eddigiekhez hasonló, gyors rajtaütésre Nánjīnggal szemben is, semmint felkészülési időt biztosítani a mindent eldöntő ütközetre.


Koxinga Míng-lojalistákból álló serege elsősorban han kínai katonákból álló Qǐng erőkkel vette fel a harcot Nánjīngban. Az augusztus ostrom mintegy három hétig tartott, mindazonáltal Koxingának nem sikerült teljesen bekerítenie a várost, a mandzsuk így folyamatos ellátáshoz, illetve erősítéshez juthattak. A védők által indított lovasroham végül megfutamodásra késztette Koxinga seregét, akik hajóikra szállva menekültek Xiàménbe. Az időközben házi őrizetbe került Zhèng papát a mandzsuk 1661-ben, Běijīng Càishìkǒu (菜市口) nevű vesztőhelyén kivégezték.  

Nánjīng sikertelen elfoglalását követően úgy tűnt, a Qǐng-dinasztia megszilárdította hatalmát Kínában, vagyis az akkor rendelkezésre álló haderővel és állátási lánccal reménytelennek tűnt az erőviszonyok megváltoztatása. Koxinga ezért egy olyan terület keresésébe kezdett, ahonnan elkezdheti seregének újjáépítését. Egy Hé Bīn (何斌) nevű egyén, aki a Holland Kelet-indiai Társaságnak dolgozott, Xiàménben egy Tajvan térképet bocsátott Koxinga rendelkezésére, ami ideális helynek mutatkozott.

攻取台湾 - Tajvani kalandok


1661-ben Koxinga csapatai Kinmenből indulva először Penghu (澎湖縣) szigetekhez érkeztek mintegy 25,000 emberrel, majd innen meneteltek tovább Lakjemuyse-öbölhöz (鹿耳門), az akkoriban holland gyarmati igazgatás alatt álló Tajvanon, mégpedig azzal a céllal, hogy visszavegyék a szigetet a hollandoktól: volt némi összetűzés a holland erőkkel, de a partraszállás alapvetően zökkenőmentesen lezajlott. A tajvani bennszülöttek egyszerre harcoltak a kínaik, és a hollandok ellen is, és bár korábban lepaktáltak a hollandokkal az 1652-es Guōhuáiyī felkelés alatt (郭懷一事件) a kínaiakkal szemben, majd a partraszálló Koxinga hadseregén is több rajtaütésszerű támadást hajtottak végre - összesen nagyjából 2200 emberét megölték - végül mégis Koxingáék oldalára álltak, a tartományi központként működő Fort Zeelandia erődje elleni ostromban, miután Koxinga megbocsátást ígértek nekik.

Koxinga katonájának korabeli (vélhetően) holland ábrázolása

1662. Február 1-jén Tajvan holland kormányzója, Frederick Coyett feladta Fort Zeelandiát Koxingának (mivel Coyett rossz kapcsolatokat ápolt a regionális holland gyarmati vezetőkkel, és nem tudott utánpótlást szerezni). Coyett feljegyzései szerint az ostromot követően Koxinga életét egy bizonyos Hans Jurgen Radis van Stockaert nevű egyén mentett meg, aki azt tanácsolta Koxingának hogy inkább ne merészkedjen az erőd bástyájára, mivel a visszavonuló hollandok annak felrobbantását tervezték, jóllehet kínai vagy másegyéb kortárs források nem említenek ilyen nevű fickót.
Fort Zeeland korabeli ábrázolása

A békeszerződésben - mely végett vetett a Holland Kelet-Indiai Társaság Tajvan szigetének 38 éven át tartó uralmának - Koxinga megnevezése a Teibingh Tsiante Teysiancon Koxin/ Dàmíng Zhāotǎo Dàjiāngjūn Guóxìng / 大明招讨大将军国姓 vagyis a " Nagy Míng Büntetőhadjárat Tábornoka Koxinga" volt. 

Az 1662-es békeszerződés

Koxinga Tajvan szigetét tervezte egy bázissá alakítani, ahonnan kiindulva visszaállíthatja a Míng-dinasztiát majd. A holland gyarmati rendszert leváltva, hangsúlyozott szimbolikával megspékelve Míng típusú állami adminisztrációt vezetett be, hogy Tajvant afféle regionális, Kína trónjára jogigényt formáló Míng-dinasztia legitim helytartóságaként működjön. Tajvant átnevezte Tungtura (tōngdū, 东都, keleti főváros, úgymint keleti Míng főváros 东都明京), amit majd fia Zhèng Jīng (郑经) változatott tungningre (dōngníng 东宁). 


A legnagyobb problémát Tajvan elfoglalását követően az élelemhiány okozta, ezért Koxinga bevezette az ún. tuntian (屯田) vagy tunken (屯墾) "katonai-földművelő" rendszert, ami azt jelentette, hogy a katonánkat földművesekké tette, hogy ezáltal a szolgálati idejükön kívül a földöken dolgozhattak. Ez már az ókori Kínától kezdve egy elterjedt gyakorlat volt az újonnan meghódított, kietlen avagy műveletlen területek kolonizálására, önfenntartó közösségek kiépítésének céljából. A korábban hollandok által birtokolt földeket felosztották Koxinga rokonai, illetve katonái között, az őslakosoknak pedig széleskörű technológia know-how-t biztosított földművelés ügyben, továbbá szerszámokat, ökröt, Míng-kori ruházatot valamint dohányt ajándékozott nekik, a baráti, de legalábbis nem ellenséges viszony fenntartásának érdekében.

郑成功之死 - Koxinga halála


Miután végeztek a hollandokkal Tajvanon, Koxinga erői tovább folytatták "kalandozásaikat" és számos fülöp-szigeteki várost kifosztottak. Koxinga egyik fő tanácsosa egy olasz keresztény misszionárius, Vittorio Riccio volt, ki utóbbit még Xiàménben ismert meg, és Koxinga őt küldte megbízottként az akkoriban spanyol kelet-indiai gyarmati ellenőrzés alatt álló Manilába, hogy sarcot követeljen a helyi közigazgatástól. A spanyol gyarmati kormány megtagadta ezt, és megerősítették állásaikat Manila körül, Koxinga tervezett büntetőhadjárata azonban korai halála miatt végül nem került sor.

a hollandok kivonulása Tajvanról

1662 júniusában ugyanis, pár hónappal a hollandokon aratott győzelmet követően, Koxinga 39 éves korában maláriában elhunyt. Kortárs - fenntartásokkal kezelendő - kínai elbeszélések szerint Koxinga állítólag megbolondult, miután tudomására jutott, hogy fiának, Zhèng Jīngnek viszonya van Koxinga öccsének dajkájával, mivel ezt vérfertőzésnek tekintette (vélhetően rokonak voltak). Kitörő haragjában elrendelte fia, és a dajka kivégzését, a tábornokai viszont nem voltak hajlandóak végrehajtani ezt, és ez vezetett megbolydulásához, majd megbetegedéséhez is. A már említett Vittorio Riccio atya (kínai nevén 李科罗) egy későbbi, 1676-os elbeszélése szerint Koxinga egy súlyos hőgutába halt bele, de ő is megemlíti a tébolyodottságra utaló jeleket, miszerint utolsó napjaiban Koxinga eltorzult arccal, ujjait rágva szenvedett.

Koxinga halálát követően fia, Zhèng Jīng követte őt, de az már egy másik bejegyzés tárgya.

历史遗产 - Koxinga öröksége 


Koxingát a Tajvani-szoros mindkét oldalán különleges tisztelet övezi. Kína déli részének tengerparti övezeteinél, kivált Fújiàn tartomány egyes helyein, Délkelet-Ázsia kínai diaszpórájának körében, illetve Tajvanon is akadnak akik istenként tisztelik. Tajvan Táinán (臺南) városában saját temploma van, mi több Tajvan egyik legjobb egyeteme - National Cheng Kung University (国立成功大学) is Koxingáról kapta nevét. 

A modern politikai narratívában a Kínai Népköztársaság, Tajvan és Japán is egyaránt hősként ábrázolja, jóllehet különböző okokból. Japán is sajátjaként tekint rá, s személyét is igyekezett felhasználni legitimációs szempontokból Tajvan okkupációja alatt (1895–1945 között). A Kínai Kommunista Párt szemében Tajvan meghódítója, a nagy Qǐng-ellenálló hadvezér, aki visszavitte a han kínaiak kultúráját, illetve gazadasági befolyását is Tajvanra.

A Kínai Köztársaság, azaz Tajvan esetében pedig - miután a Guómíndǎng elvesztette a kínai polgárháborút, és Tajvanra menekült - szintén Qǐng-rebellis patriótaként tekintenek rá, aki véget vetett a holland gyarmatosításnak és ezáltal a "szabad Tajvan" megteremtője is (kit érdekelnek az őslakosok...), kire mint a "Hegyet bontó szent király" (Kāishāng Shèngwáng, 開山聖王) ergo a Tajvant megnyitó nagy királyként is hivatkoznak időnként.

Kapcsolódó bejegyzések:

Fejed vagy a  hajad: a mandzsu copf története 



Kis kardok társasága - Qing-dinasztia ellenes titkos társaság

Sir Edmund Backhouse - himi-homi kalandok a Qing-kori Beijingből

Császárok és sztorijaik - anekdoták Qing Shihuangtól Puyi-ig

A hanok - Yandi és Hungdi fiai

Cixi császárné, aka 孝钦慈禧端佑康颐昭豫庄... - a kínai császárok rekordhosszú posztumusz tiszteleti nevei

Mandzsu-nyelv - magyar blog a mandzsu nyelvről

A japán kereszténység rövid története vol. 1 - első rész

A japán kereszténység rövid története vol. 2 - második rész 

Jezsuiták akcióban a Keleten: Matteo Ricci története

Hattori Hanzō története - a japán trónok harca korából

Makaót kilóra - Japán birodalmi törekvéseinek részeként tényleg meg akarta venni Makaót?

Japán agresszió Mandzsúriában - a bábállam történetéről

A 731-es alakulat - bevezetés a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba, Mandzsúriából

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A kínai írásjegyek

1945. augusztus 6/9