A japán kereszténység rövid története vol. 1

Keresztény mártírok Japánban

1543-ban érkeztek meg az első európaiak Japánban. Két (vagy három) portugál kereskedő kínai hajók fedélzetén kényszeredetten ért földet Tanegashima szigetén, a mai Kyūshū tartományban. Mintegy hat évvel később már az első keresztény misszió is megérkezett a szigetországba, s ami azután következett, arra a történészek gyakorta mondják, hogy Japán "keresztény évszázada". Száz évnyi viszonylagos keresztény dominancia egykoron ide vagy oda, manapság a japán lakosság mintegy 1%-a vallja magát kereszténynek. Nézzük meg, hogy mi történt az elmúlt pár évszázadban keresztény ügyileg Japánban.

A történet kontextusának középpontjában a XVI. század lesz, mivelhogy talán ez a legmeghatározóbb időszak a japán kereszténység szempontjából, mi több a korszak a japán történelem szemszögéből az ugyancsak nagy jelentőséggel bíró Hadakozó Fejedelemségek - sengokujidai (戦国時代) - időszaka is egyszersmind, amiről a blogon már korábban számos egyéb téma kapcsán írtunk, de röviden annyit kell tudni e véráztatta évekről, hogy a folyamatos belháborúkban különböző szamuráj klánok irtották egymást a széttagolt ország egyesítésért folyó küzdelemben.

Krisztus harcosai

Egy spanyol nemesi család sarja, Xavéri Szent Ferenc (1506-1552, polgári nevén Francisco de Jassu y Javier) vezette az első keresztény missziót Japánban. Nevéhez főződik egyébiránt a Jezsuita rend megalapítása is, mi egyébiránt az első, kifejezetten a kereszténység terjesztését célul kitűző szervezetként működött, és szerte a világban terjesztették az igét - köztük Kínában is ahogy arról Matteo Ricci kapcsán itt írtunk - vagy éppen az indiai Goában is. Xavéri Ferenc 1541-ben hajózott Goába - mely portugál gyarmat volt a XVI. század eleje óta - hogy átvegye az ottani keresztény kolóniai irányítását, majd pár év szolgálat után egy másik portugál kolónia, a malajziai Malakkába vitte tovább útja 1545-ben.

Xavéri Ferenc Malakkában találkozott egy japán fiatalemberrel, egy bizonyos Anjiróval (弥次郎, ヤジロウ, más források szerint Yajiróval, mi több későbbi felvett nevén Paulo de Santa Fé), aki fogékonynak bizonyult a keresztény tanokra. Anjiro Satsumából származott (a mai Kagoshima tartomány), Kyūshū-sziget déli szegletéből. Miután belekeveredett egy gyilkossági ügybe, Anjiro Malakkába menekült, ahol valamennyire megtanult portugálul, és elkezdett érdeklődni a keresztény vallás iránt. Ezen érdeklődése, valamint a Japánról való elbeszélései meggyőzték Xavéri Ferencet, hogy Japán lehet a keresztény expanzió következő nagy durranása, s kínai hajókra pattanva két spanyol jezsuita társával, egy megtérített indiaival és két japánnal együtt vitorlát bontottak és Japán irányába hajóztak. 1549. augusztus 15-én megérkeztek Kagoshimába.

Ebben az időben a Satsumát uraló Shimazu-klán fennhatósága alá tartozott Tanegashima szigete is, ahol az első európaiak földet értek Japánban. A Shimazu-klánt lenyűgözték az európai tűzfegyverek - ennek kapcsán a korabeli japán kovás puskák kapcsán itt írtunk - kisvártatva a puskák sorozatgyártását is megkezdték. Ebből adódóan, mikor Xavéri Ferenc és kompániája megérkezett, az európai tudományok és innovációk iránt érdeklődő Shimazu-klán szívélyesen fogadta őket. Japán tolmácsokon keresztül engedélyt kaptak a prédikálásra is, majd Xavéri és spanyol kollégái japán tanulásba kezdtek, egy idővel saját maguk próbálkoztak japán nyelvű mise tartásával, latin abcvel - effektíve romajival - leírt japán szövegek felolvasásával.

Xavéri Ferenc és társait magával ragadta a japánok kultúrája. A jezsuiták a hit kérdésében bár nem ismertek kompromisszumot, a helyi szokásokat illetően nagyon is fogékonynak bizonyultak. Példának okáért mérsékelték húsfogyasztásukat, hogy ezzel is jobban beilleszkedjenek a helyiek közé. A korabeli japánokhoz hasonlóan napi fürdő vételére Krisztus harcosait nem sikerült bár meggyőzni, de elérték hogy legalább heti egy alkalommal megmosakodjanak (telente két hetente egyszer is elég volt). S noha számos követendő kvalitást találtak a japánokban, a helyi buddhista klérussal - rivális ideológiaként - kölcsönösen gyűlölték egymást. A jezsuiták lusta, szodomita bálványimádókként vádolta a buddhista papoknak, míg a buddhista papok szerint az jezsuiták szemenszedett hazugságokat terjesztettek.

Dainichi engem úgy segéljen!

A jezsuiták japán missziójának egyik legnagyobb akadályát a nyelvi korlátok képezték. Xavéri Ferenc egészen odáig ment hogy a "japán nyelv maga a Sátán nyelve". Jóllehet főként tolmácsokon keresztül prédikáltak, a keresztény episztemológia, teológiai eszmék, hittani tételek precedens nélküli fogalmak voltak Japánban, és nem is ment problémamentesen az átültetésük. Par example Anjiro "Istent" nemes egyszerűséggel Dainichinek (大日) fordította, ki utóbbi - Dainichi-Nyorai (大日如来) a mikkyō (密教) ezoterikus buddhista doktrína központi figurája. Ennélfogva a helyiek azt hitték hogy Xavériék valami újhullámos buddhista szekta képviselői, erre egyébiránt Xavéri csak két évvel később jött rá. Ezt követően a latin "Deus" isten meghonosításával próbálkoztak, ez hangzásában viszont a daiuso összetételhez (大嘘) "nagy, mocskos hazugság" konvergált, ergo újfent kevéssé attraktív választásnak bizonyult. Végül a Tenshúban (天主) vagyis az "Ég Ura" fordításban jutottak konszenzusra. Mivel más fogalmak átültetése esetében is számos a buddhista terminológiából kölcsönzött kifejezést véltek felfedezni, fokozatosan áttértek a latin vagy portugál kifejezések meghonosítására egy-egy fogalom fordítása kapcsán. Példának okáért saját magukra mint bataren (バテレン) hivatkoztak, a portugál padre "atya, pap" kifejezésből, hogy ezzel is megkülönböztessék magukat a buddhista papoktól.

Dainichi-Nyorai, aka Mahāvairocana, 

Mintegy tíz hónapra Xavériék megérkezését követően a Shimazu-klán keresztényekhez való hozzáállása éles fordulatot vett: megtiltották a hittérítés folytatását, aminek vélhetően az lehetett az egyik oka, hogy Hiradónál, Kyūshū-sziget északi részén egy újabb portugál hajó bukkant fel - mely terület kívül esett a Shimazu fennhatóság alól - így annak reményét is elvesztették, hogy a keresztény misszionáriusokon keresztül monopolizálják az Európával folytatott kereskedelmet. Xavéri ezután Hiradóba ment - Kagoshimában alig száz embert sikerült megtérítenie - ahol ismét közel száz új hívővel gyarapította a japán keresztények számát. Itt sem maradt túl sokáig, hiszen tovább utazott Kyōtōba annak reményében, hogy találkozzon a shōgunnal, vagy magával a császárral, azonban az éppen dúli polgárháborúval kellett szembetalálnia magát.

Sengokuji jidai korabeli ábrázolása

A shōgun száműzetésben volt, a császár tehetetlen, a helyi lakosokat pedig jobban aggasztotta a várható következő támadás híre, mint az újfajta, ismeretlen tanokkal való ismerkedés. 

Sengokuji jidai korabeli ábrázolása

Xavéri ennek láttán elhatározta, hogy visszamegy oda, ahonnan indult, ugyanazon az úton. Még Kyōtō felé tartva találkozott egy helyi daimyōval, Ouchi Yoshitakával (大内 義隆, 1507-1551), akire akkoriban nem tett valami jó benyomást, ezért a visszaúton ismét megpróbálkozott nála, ezúttal selyem reverendát öltött, és ajándékokat is hozott a nagybirtokosnak, köztük egy órát, bort, különböző textileket, csiszolt üveget, teleszkópot, valamint egy kováspuskát is.

Mindez jobb kedélyre derítette a daimyōt, és rendelkezésükre biztosított egy elhagyott templomot, Daidōjit (大道寺), ahol megszállhattak és prédikálhattak is egyszerre. Xavéri négy hónapot töltött itt el, majd a történelmi Bungo (豊後) tartományba folytatta útját, Kyūshū keleti részén. Mikor egy portugál hajó érkezett Bungo tartományba, Xavéri remélte hogy hallhat az indiai missziót illetően, amire viszont nem került sor így úgy érezte, muszáj visszatérnie Goába. Két és fél év Japánban töltött idő, és a japán misszió megalapítása után Xavéri Ferenc búcsút mondott a szigetországnak, melyről később azt nyilatkozta, hogy Japán "az egyetlen ország a régióban ahol a kereszténység fennmaradásának reménye tartós gyökereket vet". A következő évben Xavéri betegségben életét vesztette egy kínai szigeten.

Otomo Sorin

Mielőtt viszont Goa felé vette volna az irányt, Otomo Sorin (大友 義鎮, 1530-1587) daimyōhoz nyert meghallgatást. Otomo a jezsuiták rendelkezésére bocsátott egy épületet, ami a későbbiekben a japán központjuk lett. Sok évvel később egyébiránt Otomo maga is felvette a keresztény hitet, jóllehet kezdeti buzgóságát vélhetően a portugál kereskedőkkel való szívélyes viszony kiépítése érdekében tett politikai gesztus volt.

Omura Sumitada

Kyūshū a későbbiekben a kereszténnyé váló japán nagybirtokosok melegágya volt. Ilyen földesúr volt Omura Sumitada (大村 純忠, 1533 -1587), aki Kyūshū északnyugati részét uralta. 1561-ben környékezték meg a jezsuiták, azzal kecsegtetve, ha meghagyja számukra a szabad prédikálást, az Úr majd nem győzi mind világi, materiális, mind spirituális javakban elhalmozni. Omura a jezsuitáknak adta Yokose-ura (横瀬浦) kikötőjét, és maga is felvette a kereszténységet 1563-ban. Ezt követően Sumitada buzgó keresztényként rombolt buddhista templomokat és sintóista szentélyeket, ami viszont nem nyerte el a tetszését egy rivális klán szemében: a rivális klán leromboltatta Yokose-ura kikötőjét. Omura ez okból egy újabb kikötőt biztosított a jezsuiták rendelkezésére, mégpedig Nagasakiban. Nagasaki ekkoriban egy kis halászfalu volt, a későbbiekben viszont a külföldi közösségek központjává vált.

Ellenségem ellensége a barátom, ugye?

Nagyjából ezzel egyidőben a jezsuiták a korszak egy igazi nagyágyúját, a szofisztikált állat Oda Nobunagát (織田 信長 1534 - 1582) sikerült megnyerniük maguknak. Japán tulajdonképpeni első nagy ország egyesítője 1568-ban kezdte protezsálni a keresztényeket. Cserébe Nobunaga könnyebben jutott kereskedelmi üzletekhez a portugálokkal, akik puskákkal és ágyúkkal látták el, Nobunaga pedig szerette a puskákat és ágyúkat. Mindazonáltal a tényleges üzleten kívül Nobunaga számára valóban megnyerő volt a jezsuiták visszafogottsága főképp a korszakban látványosan luxusban élő és szenvedésről papoló buddhista klérus tükrében. Bár Nobunaga maga sosem lett keresztény, ennek tükrében elmondható, hogy a buddhistákért sem rajongott. Sőt, itt muszáj pontosítani: nem hogy nem rajongott értünk, egyenesen tömegmészárlást végezett köztük: a Hiei-hegy (比叡山) nagy buddhista templomkomplexumát földög rombolta, becslések szerint 25,000 halálos áldozatot követelve, és mintegy tizenegy éven keresztül harcolt az Ikkō-ikki (一向一揆) elnevezésű, harcos buddhista mozgalom tagjaival.

Nobunaga szálláshelyén Azuchiban a jezsuiták iskolát alapíthattak - Seminario - ahol a helyi arisztokrata családok gyerekeit oktathatták. Itt többek között latint tanítottak, a kereszténység történetét, zenét de japán irodalmat is. Mindösszesen három esztendőt oktathattak is, ugyanis miután 1582-ben Nobunagát elárulta egyik tábornoka, a nagyhatalmú hadúr az öngyilkosságot választotta az elfogás megaláztatása miatt. Az árulók elfoglalták Azuchi várát (安土城), és lerombolták a Seminariót is. Nobunaga halálával együtt a japán jezsuita közösség jövőjének reménye is sírba szállt.

Toyotomi Hideyoshi

S miután Toyotomi Hideyoshi (豊臣 秀吉, March 1537 -1598) átvette Nobunaga helyét, és végül egyesítette a hosszú széttagoltság után Japánt. Származása végett shōgunná nem lehetett bár, de facto az ország ura volt, és az általa meghatározott rendelkezések pecsételték meg Japán sorsát az elkövetkező évszázadokra: a kereszténységet pedig nem nézte jó szemmel.

Bungo ura

Ahogy az előbbiekben említettük, Xavéri meghallgatást nyert egy bizonyos Otomo Sorinhoz, Kelet-Kyūshū tényleges urához, ki utóbbi nem nagyon akaródzott a jezsuitával találkozni a buddhista egyház lejárató elbeszélései alapján, de végül egy portugál hajókapitány szavára hallgatott, aki Xavérit egy nagyhatalmú egyénnek írta le, kinek parancsára bármikor európai hajók jelenhettek meg a szigetországban. Otomo szabad vallásgyakorlást és prédikálási jogot biztosított a jezsuiták számára, valamint egy épületet is a javukra adományozott, jóllehet nem hitbuzgó mivoltából, mi több maga is a buddhista klérus segítő tagja lett 1562-ben.

Bungo korabeli térképe

Ahogy az idők változtak, úgy Otomo vallási meggyőződése is: 1578-ban hirtelen felindulásból felvette a kereszténységet, mi Xavéri Szent Ferenc iránti tiszteletéből a Francisco nevet is. A megtérést valódi hátterét illetően Omoto 1550-ben egy olyan nőt vett feleségül, aki nem éppen szimpatizált a jezsuitákkal. Miután 1578-ban Otomo megbetegedett, a jezsuiták Jezebelt - ezt a nevet aggasztották Omoto feleségére - tették felelőssé. Otomo lábadozását egy, a háztartásába tartozó nő végezte, akibe a földbirtokos beleszeretett. E nő pedig keresztény hitre tért, felvette a Júlia nevet, Otomo pedig követte és maga is baptizált és összeházasodtak. Mivelhogy Jezebel immáron "pogánynak" számított, már nem volt aggályos a korábbi kötelékük felmondása. Sokat kortárs szemében keltett ez felháborodást, de nem a jezsuitáknál, akik csak helyeselni tudták a dolgot.

mimigawai csata

Otomo boldogsága viszont nem tartott sokáig. A korábban említett Shimazu-klán - kik nem tértek át a kereszténységre - terjeszkedésbe kezdett északon, és a mimigawai csatában (耳川の戦い, 1578) vereséget mértek Otomora. Az 1580-as évek közepére Kyushu nagyrésze a Shimazu-klán kezére került, és Otomo nehéz helyzetbe került: Toyotomi Hideyoshitól kért segítséget a Shimazuk ellenében. 1587-ben Toyotomi meg is érkezett hadseregével, és fokozatosan visszaszorította a Shimazukat, mi több végül teljes megadásra késztette őket.

Japán jezsuiták Rómában 

Otomonak egyébiránt egy további említésre méltó tette is volt a japán kereszténység szempontjából. A 1582-ben, még a Shimazukkal való harcok kellős közepette, másik két szintén kereszténységre tért japán földesúrral egyetemben megszponzorálták az első hivatalos, Európába irányuló japán diplomáciai utazást. A voltaképpeni japán nagykövetség megalapítása egy, már több mint három éve Japánban élő olasz jezsuita, Alessandro Valignano (1539-1606) ötletet volt. A Tenshō követség (天正の使節) - az uralkodói éra után elnevezve - tagjait négy japán keresztény hitre tért követ képezte, valamint egy tolmács, és két kiszolgáló személy. Makaón és Goán keresztül érkeztek meg Lisszabonba 1584-ben, majd onnan Rómába vezetett útjuk. Valignano is velük tartott, de Goánál elváltak útjaik.

Alessandro Valignano

Európai útjuk során számos királlyal és két, egymást váltó pápával is találkoztak. Az egyik megtért japánt tiszteletbeli polgárrá avatták Rómában. 1590-ben tértek vissza Japánba, ahol az említett Valigano felszentelte őket mint az első japán jezsuitákat.

Látszólagos tolerancia

A kortárs japán történelmet illetően ott hagytuk abba, hogy Toyotomi Hideyoshi miután meghódította Kyushút, befejezte a Nobunaga által elkezdett országegyesítést. Nobunagához hasonlót Toyotomit is érdekelték az európai technológiák. Ezért miután a Tenshō követség visszaérkezett Európából, az ōszakai várban fogadta őket, és érdeklődve hallgatta elbeszéléseiket, valamint az európai hangszeren, a csembalón való játékukat, mi utóbbi használatát az útjuk során tanulták meg a követség tagjai. Ugyanakkor mindez nem azt jelentette, hogy Toyotomi a keresztény ideák iránt is fogékony lett volna, ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk. Mi több, éppen Toyotomi alatt kezdődik majd a keresztény misszió hanyatlása Japánban.

1587-ben ugyanis, egy rendeletben kiutasította a misszionáriusokat (jóllehet ez nem érintett minden Japánban tartózkodó európai származását). Leginkább az aggasztotta Toyotomit, hogy egyre több japán nagybirtokos kezdte felvenni a keresztény hitet, és saját alattvalóiakra is rákényszerítették azt, és ez magával hordozta annak lehetőségét is, hogy esetlegesen megtagadják a Toyotomihoz fűzött hűségüket. Ebben a helyzetben érkeztek meg a Ferences misszió tagjai, akik a szigorú tiltás ellenére is folytatták a prédikálást. Így lettek japán első keresztény mártírjai.

A huszonhat mártír

1596-ban a San Felipe nevű spanyol gálya vert partot Shikokunál, főként selyemmel és arannyal megrakodva. Miután a helyi japán hatóságok a rakomány nagyjából teljes egészét konfiskálták, majd fogságba zárták a legénységet, a hajó kapitánya figyelmeztette őket, hogy ennek nem lesz jó végé, valamint hogy jobb lenne a misszionáriusokat is mint a spanyol király előőrseként tekinteniük. 

korabeli európai ábrázolás nagasaki mártírtokról 

Ez nem hatotta meg Toyotomit, akik a mai Kansai régió területén élő mintegy 4,000 lajstromba vett keresztény közül 24-et őrizetbe vetetett, és kivégzésüket elrendelve Nagasakiba vezényelte őket. Nagasaki a korabeli japán kereszténység központja volt, ezért is volt szimbolikus e helyen kivégeztetni a híveket. A kivégzésre ítéltek több mint 700 kilométeres menetelés során további két főt tartóztattak le, köztük egy 12 éves fiút, ki utóbbinak felajánlották hogy tagadja meg újonnan felvett hitét, de erre nem volt hajlandó. 1597. február 5-én Nagasaki dombján 26 keresztény feszítettek keresztre, mi utóbbi minden keresztény töltet nélkül egy bevett japán büntetőeljárás volt.

Tokugawa in da house 

Egy korábbi bejegyzés kapcsán már írtunk Toyotomi Hideyoshi koreai inváziójával kapcsolatban, melynek során tekintélyes létszámú japán haderő lett átcsoportosítva a szomszédos ország leigázására 1592-1598 között. Érdekességképpen, két legfelsőbb rangú tábornoka - Konishi Yukinaga (1555-1600) közül az egyik történetesen maga is egy megtért keresztény volt. Nem is jött ki túlságosan jól a másik tábornokkal, Kato Kiyomasával (1561-1611), ki utóbbi Nichiren buddhista hívő volt. Miután 1598-ban Hideyoshi meghalt, a koreai harcokban elfáradt sereg két tábornoka megegyezett a koreai invázió befejezéséről. Yukinaga problémái azonban csak itt kezdődtek.

Konishi Yukinaga

Miután ugyanis Toyotomi Hideyoshi elhunyt, megkezdődött a frakcióharc a támogatói, valamint a néhai Oda Nobunaga egy másik szövetségese, Tokugawa Ieyasu (徳川家康, 1543-1618) között. A két oldal közötti 1600-ban történt sekigaharai csatába végül Tokugawa került ki győztesen. Konishi Yukinaga a vesztes oldalon állt, de a vereséggel járó rituális öngyilkosság - seppuku - elkövetése helyett a kivégzést választotta, hiszen ahogy arról ebben a bejegyzésben korábban kifejtettük, a keresztény értékrend szerint az öngyilkosság nem megengedett cselekménynek bizonyult.

Ergo Tokugawa lett az új shōgun, és megalapította a "dinasztiát" mely de facto uralta Japánt az elkövetkező 268 évben. Kezdetben Tokugawa maga is gyanakodva figyelte a keresztények ténykedését, ugyanazon indokból amiért korábban Toyotomi Hideyoshi is, miszerint a keresztény közösségek potenciális veszélyforrást jelenthetnek a későbbiekben a hozzá való hűség megtagadásával. Példának okért, egy keresztény szamuráj végső soron kinek tartozott feltétlen hűséggel? 

A shōgunhoz vagy a pápához? 

Állítólag volt olyan kivégzésre példa, amikor is halálra ítélt pap azt találta mondani, hogy az egyházhoz való hűség mindenek felett, mi több a nagybirtokos daimyō maga is az egyháznak tartozik beszámolással.

A japán kereszténység hanyatlása a Tokugawa uralom alatt

1612-ben egy megvesztegetési botrány tört ki, melynek érintettjei egy aimyo, valamint Tokugawa személyi tanácsának az egyik tagja volt, mindketten keresztények, ami elég rosszul vette ki magát a keresztények megítélésének szempontjából. Ez is volt többök között az indítéka annak, hogy Tokugawa betiltatta a kereszténység gyakorlatát a követetlenül a shōgunátus által kormányozta daimyōk területén, majd számos további szövetségese követte ezt a példát a saját birtokaik területén.

Tokugawa Ieyasu

1614-ben a Batarenek kiűzéséről szóló rendeletet került kibocsátásra, melynek kapcsán a keresztény papokat azonnali országielhagyásra kényszerítették, a keresztény hitre térteket pedig felvett hitük megtagadására utasították. A legtöbb misszionárius ekkoriban hagyta el az országot, de néhányan megmaradtak és titokban folytatták munkájukat. A elkövetkező Tokugawa shōgunok alatt pedig elmondhatjuk, hogy tovább romlott a japán keresztények helyzete: míg 1612-ban mintegy 300,000 ezer főre becsülték számukat, 1625-re a közösségük mintegy felére apadt. 

Éspedig innen folytatódik a második rész:

A japán kereszténység rövid története vol. 2

Forrás: Aya Francisco: Christians in Kyushu: A History. How Jesus Was introduced, accepted and ousted from Japan. Tofugu, January 8, 2015

Kapcsolódó bejegyzések:

Jezsuiták akcióban a Keleten: Matteo Ricci története 

Hattori Hanzō története - a japán trónok harca korából 

Makaót kilóra - Japán kísérlete az egykori portugál gyarmat felvásárlására 

Oda Nobunaga - szofisztikált állat 

Kivégzőhelyek a korabeli Japánban - Kozukappara 

Keresztény templom Shanghaiban