Kyōto 4. nap - 二条城,金閣寺

Kyōto negyedik napjának reggelén fájdalmas búcsút vettünk a bAkpAk-tól, és egy másik hostelba, a Kyottoko-ba (783 Sabamatsu-cho, Marutamachi-dori Matsuyacyo Nis, Kamigyo-ku) települtünk, mely Kyōto legolcsóbb hosteljének hirdeti magát (pedig a bAkpAk olcsóbb volt!), ám e placcal kapcsolatban sok pozitívumot nem tudok felvonultatni: igénytelen hall, és az ehhez tartozó atom-kolesz életérzés szele csapja meg az ide érkezőket; ami nem minden esetben jelent problémát, ám a hostelektől nem ezt szoktuk meg. Kivált, hogy a bAkpAk után nagyon éles volt a kontraszt, ergo nem ajánlanám ezt a helyet.

Vagyis ahogy lecuccoltunk, nyomban a két sarokra lévő Nijō-jō kastélyába (二条城) inaltunk, melyet még 1603-ban alapítottak, s a már említett Tokugawa Ieyasu rezidenciájául szolgált. A meglehetősen hivalkodó stílusban épült erőd Ieyasu hatalmának reprezentálását is jelentette, főleg, hogy a környező földbirtokosoknak ildomossá tette a kastély felépítésében való hozzájárulást.

A kastély jellegzetessége a "csalogány padlózat" - uguisubari (鴬張り), mely nyikorog, recseg minden egyes lépéskor - a ninják és egyéb hívatlan látogatók nesztelen infiltrálódásának elkerülése végett; emellett titkos kamrákból és átjárókból pattanhatott elő a mindenkori testőrsereg, hogy agresszív véleménycserét folytathasson a kastély ura ellen előre megfontolt, szándékos emberölést elkövetni készülő játékosokkal.

A fényűző bejárati kapun keresztül - karamon (唐門,) - mely a fa-, és vasmegmunkálás mesterművének tekinthető - léphetünk be a 3300 négyzetméteres Ninomaru-palotába, azaz a Ninomaru Gōten-be (二の丸御殿,), mely öt épületre tagolódik számtalan teremmel. A belépés anno a rangon múlott - csak a legfelsőbb státuszban lévők nyerhettek belépést a belső csarnokokba. A dekorációt illető aranybevonásokkal nem spóroltak, és a pompás fafaragványokra is szántak némi időt, a tolóajtók és falak pediglen a Kanō-iskola (狩野派), vagyis az egyik leghíresebb festőiskola mestereinek munkáit dicséri, hiába: mégiscsak a sógun kecójában vagyunk.

A Ninomaru szomszédságában található a Honmaru-palota (本丸御殿), melyet a XIX. század közepére datálnak, a Meiji-restauráció után a kastélyt a császári udvar lakhelyéül jelölték ki, majd 1939-ben Kyōto városára testálták.

A Nijō-kastély után jött a Kinkaku-ji (金閣寺), a híres aranytemplom, Japán egyik legjobban ismert látványossága. Ashikaga Yoshimitsu (足利 義満) sógun öreg évei számára. A fia azonban - apja kívánságára, annak halála után - templommá avatta. A három emeletes épület két felső szintje színtiszta aranybevonatot kapott, meg egy bronzfőnixet a tetejére, mindez a körülötte lévő tó felszínén tükröződik, s igencsak fotogénné teszi, ősszel különösen. Ám ez valamiért kurvára nem jött be annak a fiatal szerzetesnek, aki 1950-ben földig égette. E történet a Temple of the Golden Pavilion (金閣寺)című novellában öröklődött tovább.

1955-re viszont teljesen újjáépítették, az eredeti kivitelezésnek tökéletesen megegyezően, az aranybevonatot viszont az alsóbb szintekre is kiterjesztették. Szerintem nagyon impresszív, bár nem mindenkinek jön be egyaránt, de hát des gustibus non est disputandum, avagy japánul juunin toiro (十人十色) - ergo ízlések és pofonok.

Délután még betértünk a Baskin Robbins (magyarul Baszki Robin-nak lehetne fordítani) fagyi-fellegvárába, majd visszamentünk a Kyōto Station-höz, megismerkedhettünk bitxəšï さん-nal, ezúton is örvendünk a szerencsének, よろしくお願いします! A kellemes beszélgetés után pedig szállásunkra tértünk, és eltettük magunkat másnapra, hogy másnap újult erővel vághassunk neki Nará (奈良)-nak.