A Távol-Kelet harcászata vol. 3 - Kobukson, a koreai teknőchajó 龜船

A Kobukson (거북선) (vagy Geobukseon), a teknős formájú páncélozott hadihajó nagy szerepet játszott abban, hogy a Toyotomi Hideyoshi (豊臣 秀吉) sógun vezette japán invázió meghökkenjen, illetve hogy a japán flotta a koreai "szalamiszi csatában", közismertebb nevén talán a Hansan-szigeti ütközetben (閑山島大捷/한산도대첩) nagy vereségeket szenvedve elsüllyedjen 1592-ben. 

 A teknőchajókat a Csoszon-dinasztia [Joseon/조선/朝鮮 1391-1897/1910] során folyamatosan használták, első említésük a "Csoszon-dinasztia hiteles történetében" (조선왕조실록/朝鮮王朝實錄) szerepel, az 1413-as, valamint az 1415-ös évből, Gwiseon [귀선; 龜船] névvel, amiket az első generációs teknőchajóknak tekintenek. Az elkövetkező hosszú, viszonylag békés évtizedek miatt azonban átmenetileg kikerültek a forgalomból, csak az előbb említett 1592-1598 közötti japán hódító törekvések ellenében lettek ismételten előkapva. Egyes vélekedések szerint viszont szerepük kissé eltúlzott, miként a teljes koreai flotta hajóállományában egyidejűleg féltucat teknőchajónál több aligha szerepelhetett. 

 A hajók kidolgozását mindenekelőtt Yi Sun-sin (이순신/李舜臣) admirális nevével kötik össze, kinek címe a "három provincia tengeri erejének parancsnoka" (삼도수군통제사/ 三道水軍統制使)* volt (mellesleg a koreai haditengerészet egészen 1896-ig használta e megilletést). Az ő teknőshajóin legalább ötféle ágyú kapott helyett, különös ismertetőjegyként egy sárkányfej szerepelt a hajóorron, melynek szájából további ágyú, alkalmasint lángszóró kukucskált. Valamennyi hajó fedélzete teljesen páncélozott volt, eltérítve a nyílvesszőket, korabeli muskéták golyóbisait, vagy éppen a tüzet okozó robbanószereket, etc. A hajópáncélon az emlékezet szerint kifelé meredő vastüskék sorjáztak, amik kevésbé kívánatossá az ellenség matrózai számára, hogy esetlegesen átugorjanak rá. (Jóllehet erről éppen fennmaradt kortárs koreai források nem számoltak be (!); sőt, egyesek a hajó vaspáncéljának létét is kétségbe vonják, mivel a korszak japán hajóin még nem voltak ágyúk, csak évtizedekkel később, ellenben a fapáncélzat logikusnak tekinthető. Némely japán forrás (高麗船戦記/こうらいぶなせんき) mégis megemlékezik a koreai hajók vasborításáról, ám a Stephen Turnbull hadtörténész által fellelt 1795-ös metszetet kobukson ábrázolása hatszögű formákon alapuló (a valódi teknőspáncél természetes vonásait követve) faborítást feltételez, s a japán elbeszélésekkel ellentétben a tüskék sem látszanak rajta; bár az is megjegyzendő, hogy több, mint 200 év időbeli eltérésről van szó).

A kobukson újbóli bevetésének ötlete a Nanjung Ilgi (난중일기/亂中日記), Yi Sun-sin hadinaplója szerint 1591-ben merült fel a hős koreai tengernagyban és vezérkarában, az első modern teknőchajó tervezőjének Na Dae-yongot (羅大用) tartják. Yi naplójában részletesen beszámolt a hajó felépítéséről, tervezési és kivitelezési folyamatairól, az ütközetekben való bevetésükről, továbbá a hajókon való fegyverek teszteléséről.

A hajón lévő ágyúk 300-500 méteres hatótávolsággal bírtak, egy 1592. március 12.-i tesztnap eredményei alapján, nem sokkal később, 1592. március 27-én már harcba is küldték az első kobuksont.

A harcok során számos különböző kivitelezésben elkészült hajók általánosságban 30-37 méter hosszúak voltak, s egy másik korabeli koreai hajótípus, a panokseon (板屋船) hajóaljának kialakítását követték, mely hajótörzse ill. fenékrésze a kortárs hajókkal szemben sokkal szélesebb felfekvéssel rendelkezett (V-alak helyett U-alak), mely a Korea part menti vizek és dagályöblök nagy ár-apály amplitúdója miatt nagyon praktikusnak bizonyult: lényegesen könnyebb manőverezést, gyors irányváltozásokat tudtak kieszközölni vele, emellett nagyobb stabilitást nyújtott (hajók ütközése során is egyúttal): mindez együttesen döntő előnyhöz juttatta a koreai flottát.

A kobukson tulajdonképpen a panokseon továbbfejlesztett verziója volt, némi hasznos kiegészítővel. A hajóorron szereplő sárkányfejből a tűzfegyverek mellett kénfüstöt is ereszthettek, melyek a közelharcok során tették nehezebben felismerhetővé, behatárolhatóvá a hajót. További opció volt még a mérgező gázok sárkányfejből való kibocsátása, ám e sárkányfej mindenekelőtt a pszichológiai hadviselésben játszott szerepet: egészen egyszerűen baromi félelmetes lehetett. Ha pediglen mérges gáz, ágyúgolyó, avagy lángok törtek elő belőle, e félelem nem volt alaptalan.


A korabeli ábrázolások alapján a hajó elejére került az óriási horgony, ami az ellenséges hajókkal való ütközésben játszott törő-zúzó szerepet. A panokseonhoz  hasonlatosan két árbocot s két vitorlát hordott; ráadásul evezősorok gondoskodtak a sebesség megnövekedéséhez, oldalanként 10-10 darab (bár hajónként eltérő számok lehettek). Átlag tizenegy ágyú pedig a kellően gyilkos tűzerőért felelt, a hajó oldalain, elején-végén egyaránt ágyúcsövek meredtek. A legénységet 50-60 harcoló matróz, valamint közel 70 evezős alkotta. A hajó páncélzata védettséget nyújtott a matrózok számára a távolsági és gyújtófegyeverektől, ha pedig valóban tüskék meredtek ki belőle, úgy megcsákányozásuk sem lehetett kellemes feladat.

Egyes feltételezések szerint a kobukson vasvértes volta XIX. századi Koreában utazó nyugatiak téves következtetéséből származik, kik a vértes hajókról szóló helyi elbeszéléseket saját koruk (nyugati) vaspáncélos hajóival állították párhuzamba, noha a koreai hajók borítását vélhetőleg fapáncélzat adta. Akárhogy is, a koreai kobukson a kora újkori tengeri hadviselés prominens modelljeivel (a johanniták Santa Annája, vagy a japán Atakebune, [安宅船], vagy éppen a holland Finis Bellis) egyenrangú - ha nem jobb - high-tech hadihajónak bizonyult.

A koreai Keobukseon Kutatóközpont (거북선연구원) elkészítette a teknőchajó rekonstruált változatát, a replikák számos múzeumban (War Memorial Museum Seoul, Wasington D.C. War Memorial Museum, Maritime Museum of Great Britain, valamint Japán, Kína, Németország, Franciaország, Kanada, etc. múzeumaiban is) megtekinthetőek.

Keobukseon Kutatóközpont: keobukseon.co.kr

 *a 道 ez esetben provinciát jelöl = koreai do 도, japán dō