A Távol-Kelet harcászata vol.1. - középkori kínai tűzfegyverek: lángszórók

Taoista szerzetesek és alkimisták századokon át szakadatlan keresték a halhatatlanság elixírét, mindeközben olyan cuccokat sikerült esetenként feltalálniuk, amivel nem éppen meghosszabbították, ám instant kiolthatták felhasználóik életét. Ilyen volt többek között a puskapor - huǒ​yào (火药) is, melyet sokáig csak a tűzijátékok pufogtatására használták, ám a Sòng​-dinasztia (960-1279) korában arra jöttek rá, hogy robbanószerré alakítva nagyszerűen alkalmas az ellenség számának redukálására is. A puskaport alapvetően salétrom, kén il.. faszén keverékéből állították össze, minderről részletesen az 1044-ben írt Wǔjīng Zǒngyào (武经总要) "A legfontosabb harcászati technikák gyűjteménye" számol be. A Zēng Gōngliàng (曾公亮), Dīng Dù (丁度) s Yáng Wéidé (楊惟德) által szerkesztett mű haditechnikai szempontból a kor legfontosabb munkája, gazdag illusztrációi között a katapultoktól a csatahajókon át többek között a kínaiak által használt lángszóró (喷火器具), s másegyéb tűzfegyverek első ismert ábrázolásai kapnak helyet.

kezdő terroristáknak egy 1044-es recept puskapor elkészítésére (ez csak az egyik változat, összesen három szerepelt a Wǔjīng Zǒngyàoban): 

Kezdetben a puskaport papírba, vagy bambuszba csomagolva prezentálták, ami hatalmas robajjal-lármával inkább csak rémületet, semmint valódi pusztítást okozott. Egyébiránt a puskapor mellett más kémikus úton előállított fegyverek is bevetésre kerültek, ilyen volt a "mennydörgő mérgező tűzlabda" (霹雳炮毒火球), mely száj-, és orrvérzést okozó mérgező gázokat bocsátott ki magából, a számos alkotóelem mellett vélhetőleg fehér arzént -As₂O₃ (砒霜) is tartalmazott, mely utóbbi az első világháborúban készült vegyi fegyverek alkotóanyagául is szolgált. 

A kor egyik közkedvelt masinériája a dugattyús lángszóró, kínaiul měnghuǒ yóuguì, azaz "hevesen égő olaj-vető szekrény" (猛火油柜), mely "szekrény" bronzból készült, négy lábon állt, s ebből négy bronzcső csatlakozott egy horizontális hengerhez, mely henger végén helyezkedett el egy pumpa. A horizontális henger első fele puskaporral volt feltöltve,  "tűzháznak" (火楼) nevezték, ez adta a gyújtószerkezetet: meggyújtották a puskaport, majd elkezdték felpumpálni a kőolajat, a puskapor égésekor keletkező gáz nyomása sugárban lövellte ki az égő olajat.

A puskapor mellett a kőolaj használata is éppoly fontosnak bizonyult a korai lángszórókat illetően, miként az égő olaj-vető szekrény alapkoncepciója egészen a Keleti-Hán korba (i.sz. 25-220) nyúlik vissza, a történész Bān​ Gù (班固) már a Hàn​ Shūban (汉书) vagyis a Hàn​-dinasztia történetében is említést tesz róla, hogy a mai Shǎnxī tartomány észak-keleti részén található egykori Gāonú (高奴) járásnál valami különös gyúlékony szubsztanciát találtak, mely beszivárgott a talajba, és a víz felszínén is úszott - vélhetőleg ez volt a kőolaj.

Mintegy háromszáz évvel később, az Északi és Déli dinasztiák korszakának (i.sz. 420-589) alkonyán Fàn​ Yè (范晔) a Keleti Hàn​-kor történetében (后汉书) így számol be a kőolaj hasznosításáról: 

（延壽）縣南有山，石出泉水，大如，燃之極明，不可食。縣人謂之石漆。 

"(Yán​shòu) járásának déli részén hegyek állanak, s [annak] kövei közül, a forrásból folyadék tör fel, melynek lángja módfelett világos, nem ehető. Yán​shòu népei sziklafestéknek nevezik".  

A kőolaj konkrétan kőolajként (石油) való említése Shěn Kuò (沈括) tudós államférfi az "Álomcsermely feljegyzései" (梦溪笔谈) című művében szerepel, 1095-ből, lehet likeolni facebookon is, leginkább azért, mert egy nagyon jelentős alkotásról van szó.  

S a kőolaj pontosan azon tulajdonságának köszönhetően, amit már a yán​shòuiak is megfigyeltek - vagyis a vízen is úszó, és égő volta miatt - kézenfekvő volt a technika fejlődésével hadászati felhasználása is. A különböző lángszóró szerkezetek már az Öt dinasztia periódusban (907–960/979) elkezdték felfűteni a harcterek hangulatát, viszont csak a Sòng​, majd az azt követő Yuán-dinasztia (1279-1367) idején került sor effektív alkalmazásukra, az ostromlott városok védői és ostromlói részérő egyaránt. A kőolaj használata előtt a tűzgyújtás fára és állati zsiradékokra korlátozódott, az égő kőolaj viszont nagymértékben megnövelte a tűz harcászati felhasználásának szerepét, hiszen az égő olaj vízzel való oltási kísérlete csak a lángok további terjedését szolgálták, ami egy faépületekkel, vagy fából készült városkapuval rendelkező ostromlott város esetében nem volt szerencsés dolognak mondható. (Az első feljegyzés 913-ből származik, hogy a mai Shān​dōng tartomány területén egy fa városkaput égő kőolajjal amortizáltak le).  A kőolaj fontosságát jelzik a feljegyzések, miszerint a tárgyalt korszakokban a vietnami dinasztiák is is kőolajjal fizették az aktuális kínai császári dinasztiáknak ildomos hozzájárulásukat.

E lángszórók elsődleges problémáját kis hatótávolságuk adta, ezért is fognak kiszorulni a használatból a Míng- (1367-1644) és Qīng-dinasztiák (1644-1911) korára. A puskapor széleskörű alkalmazásával pediglen a korai tűzfegyverek igen széles arzenálja fog a harcoló felek rendelkezésére állni, melyek a következő bejegyzésekre maradnak.

Tokaji Zsolt: A régi Kína fegyverei. Bp., 1997. 93-94.p.
baidu