Doufukuai

A mesterséges intelligencia ma már tíz másodperc alatt generál neked egy tökéletes tōkyōi sikátort.A piros lampionok pont jó helyen lógnak. Az eső pont annyira veri fel az aszfaltot, amennyire kell. A háttérben egy magányos salaryman kortyolja az utolsó sörét. Az algoritmus pontosan tudja, mit akar látni a gaijin. Csak azt nem tudja megrajzolni, amikor péntek este 11-kor egy ötvenhat éves salaryman úgy próbálja megtalálni a nyakkendőjét, hogy közben az rajta van. Pedig valahol ott kezdődik a true Japán krimó feeling, haver. A napokban olvastam, hogy rekordsebességgel mennek tönkre az izakayák. Ezek azok a helyek, amelyek nappal úgy néznek ki, mintha az ÁNTSZ és a tűzoltóság közös rémálmából épültek volna, este viszont hirtelen megtelnek folyamatosan torzuló élettel az erősen illuminált embereken keresztül. Jó mocskosak, de azért sterilek is, nyugi.  Az idei izakaya csődhullám állítólag olyan méreteket öltött, amilyenre évtizedek óta nem volt példa. Az oké hogy bezár egy klas...

Én a vadregényes kétezres évek közepén kezdtem el kínai nyelven tanulni, ami akkoriban elérhető volt az éppen megalakuló Konfuciusz Intézetben, aztán meg a kínai szak nyelvóráin. Nyilván megtanultam gyökök alapján szótárazni, tudod, a kis piros kínai angol (Oxford, vagy Commercial Press?) zsebszótárból, a tankönyvekre nem is emlékszem, talán a 汉语教程 meg hasonló sztorik, New Practical Chinese Reader, etc.  De mindig is adaptív voltam az éppen elérhető technológiákra, bár amikor még először Kínában jártam 2010-ben, a menő gyerekeknek leginkább különböző szótárgépei voltak, ellenben a telefonok még nem voltak annyira okosak - emlékszem koreai csoporttársak mutogatták bőszen az éppen piacra dobott Galaxy készülékeiket -  de pár év alatt ugyebár hatalmas nagy fejődés ment végbe és amikor már mesterképzésre mentem vissza Shanghaiba , már én is táblagéppel felvértezve vágtam neki, és mindenféle szótár - alkalmazást használtam, amikor akkoriban pár bejegyzést is írtam. Ezt követően ...