Még több füstöt, onegaishimasu
A napokban olvastam, hogy rekordsebességgel mennek tönkre az izakayák.
Ezek azok a helyek, amelyek nappal úgy néznek ki, mintha az ÁNTSZ és a tűzoltóság közös rémálmából épültek volna, este viszont hirtelen megtelnek folyamatosan torzuló élettel az erősen illuminált embereken keresztül. Jó mocskosak, de azért sterilek is, nyugi.
Az idei izakaya csődhullám állítólag olyan méreteket öltött, amilyenre évtizedek óta nem volt példa. Az oké hogy bezár egy klasszikus japán korcsma. Még ha kettő is. De ha már tömegesen, ezzel együtt valami más is eltűnik.
Tizenegy éve élek Japánban. Ugyebár az én haza vezető útjaim akaratlan is átkanyarodnak olyan helyeken, mint Shibuya vagy Mizonokuchi amik valódi izakaya safarik.
Az izakaya bár valami antilopfajtának hangzik elsőre, valójában egy sajátos japán vendéglátóipari egység, kocsma, ahol enni is lehet de nem csak zsíros kenyeret lila hagymával, hanem rendesen laktató hamikát. Avagy afféle közvetlen hangulatú étterem, ahol rendesen lehet piálni is. Taverna? Bisztró? Hisz maga szó eredete is erre utal: 居酒屋 ebből az 居 "i", mint maradni és a 酒屋 "sakaya" vagy szakébolt, piabolt összetételből jön, vagyis eredetileg olyan hely volt, ahol nemcsak megvetted az italt, hanem ott helyben el is fogyasztottad.
A középkori Japánban a szakéárusok egyszerűen eladták az italt, amit a vevő hazavitt. Az Edo-korban (1603–1868) azonban néhány kereskedő engedte, hogy a vásárlók helyben is megigyák a frissen vásárolt szakét. A gyorsan növekvő nagyvárosban ugyanis rengeteg volt az egyedülálló melós, kézműves, fuvaros és kereskedő, akiknek nem feltétlenül volt kényelmes vagy vonzó hazavinni az italt. A korabeli források szerint eleinte nem is feltétlenül egy tudatos üzleti modell volt, inkább praktikus alkalmazkodás a városi igényekhez. A szakékereskedők azonban fokozatosan felismerték, hogy ha valaki helyben iszik, gyakran többet fogyaszt, a társasági élet vonzza a további vendégeket, ők meg még többet fogyasztanak, s közben harapnának is valamit.
Eleinte csak néhány hordó vagy pad állt a boltban. Később elkezdtek apró falatokat is kínálni az ital mellé - sózott halat, savanyúságot, tofuételeket. Szóval úgy tartják hogy ezekből a helyekből fejlődtek ki fokozatosan az izakayák.
Az izakaya intézménye már megkerülhetetlen a japán vendéglátás szempontjából, s generációk óta a japán társadalom titkos kenőanyagaként működnek.
A hivatalos meeting után itt zajlott az igazi meeting. Itt lehetett először normálisan beszélni a főnökkel meg a kollegákkal. Itt oldódik fel a vállalati, társadalmi hierarchia a harmadik korsó sör után. Tulajdonképpen az izakaya egy szociális dekompressziós kamra.
Közben a matek meg nem működik. Hát egyrészt Japánban is játszik az infláció. Drágulnak az alapanyagok. Drágul az áram. Nincs ember. Ha van, akkor meg drágább a bérük. Ergo az izakayákban megszokott nomihodai/tabehodai, a klasszik all you can eat - drink menük fokozatosan drágulnak.
És ott van még a home office is. Régen meló után megindultak a salaryman hordák az izakayák felé, most meg már ebben a begyepesedett vállalati kultúrában is egyre többen egyszerűen lecsukják a laptopot a kanapéjukon ülve, otthonról, és kész. Legalábbis ezzel a két okkal magyarázzák, hogy mi vezethet el a tömeges bezárásokhoz.
Mondjuk a magam részéről ezt egyelőre kevéssé konstatálom, egyrészt amióta kaiju nevelők lettünk már nem eszünk annyit izakayában, főleg nem a klasszikus füstös-mocskos vonalon, de gondolom inkább a kevésbé frekventált helyeket érinti a dolog.
Szóval oké, csökken a vásárlóképes vendégek száma meg megváltoznak a munkahelyi szokások, már ami a bennszülötteket érinti, de van itt még egy paradoxon. Tudniillik Japán soha nem volt ennyire népszerű a külföldiek körében.
Turisták csi-trilliói érkeznek. Oszt' mindenki totemo tru, autentikus élményeket keres. Aztán ott állnak egy izakaya előtt, ahol a menü kézzel van felírva, vélhetően még a Showa-korszakban írta fel valaki egy kartonlapra három highball után, és azóta senki sem merte leszedni. Ahol a szellőzés fogalma leginkább filozófiai kérdés, a személyzet meg nem beszél angolul, és ha szembe vele mondjuk ott van egy rámenes automatával való rendeléssel ahol már legalább a kép alapján tudod mit kapsz, beszélni se kell a személyzettel, akkor sok turista inkább rámenezni fog. Ergo nem annyira turista-optimalizált intézmény, és sok hely nem is tudja kihasználni a rengeteg utazóból származó lehetőséget.
Pedig az izakaya az, ahol a füst, a yakitori, a szójaszósz és a húsz éve falba ivódott cigarettaszag olyan egységes, kifinomult aromakompozíciót alkot, amit amit a Noma laborjában sem tudnának reprodukálni kojival, garummal és füstölt moha fermentálással.
Hangos. Zsúfolt. Kényelmesnek sem mindig nevezném.
Néha még azt sem tudod eldönteni, hogy a falra ragasztott cetlin egy étel neve szerepel vagy egy ötven évvel ezelőtti villanyszámla. Én sem tudok minden kézírásos menüt elolvasni, néha random meglepem magam valamivel amiről fingom nincs mi az, a lényeg az hogy magabiztosan rendeljek valami hotaru ika no okizukét amit Jonh McCleanre torzított pofával dafke betolok. És pont ezért jó. Lehet, hogy ezek a helyek pont azért jók, mert nem teljesen felhasználóbarátok ilyen magamfajtáknak. De szerintem a bennszülötteknek is.
Azt szerintem mindenesetre egyelőre túlzás lenni állítani, hogy e képeken valami eltűnőfélben lévő Tōkyō utolsó éveit dokumentáltam.A nagy izakaya-negyedek valószínűleg nem tűnnek el holnap. Shibuya túléli. Mizonokuchi túléli.A japánoknak mindig szükségük lesz valahová, ahol a munkaidő végén emberré válhatnak újra. Lehetőleg egy olyan helyre, ahol a menüt senki sem tudja elolvasni, a szellőzés csak elméleti lehetőség, és a harmadik sör után már mindenki sokkal jobb helynek tartja a világot, mint amilyen valójában.
Addig pedig, amíg égnek a lampionok, én alkalmasint majd továbbra is ott fogok kóborolni a sikátorokban egy fényképezőgéppel a nyakamban, aztán ha kedvem támad, beülök egy jó yakitorira meg egy hideg sörre.
Kapcsolódó bejegyzések:
Kínai kocsmológia - tudományos ismeretterjesztő sorozat
Kraftsör Tōkyōban
Tokyo Whisky Library - a szeszkönyvtár
Shanghai Underground vol.5 - Arkham - amikor még a partik népéhez tartoztam
Shanghai Underground vol. 4 - Yuyintang - a jegesmedve harca a pszeudo-partiarcokkal
Shanghai Undergound vol. 3. - Dada - Hol Innercity-szintű partiaréna, hol girhes késdobáló
Shanghai Underground vol. 2. - Shelter, a particsakra
Shanghai Underground vol.1 - a csobbanás, rejtélyes partiodú zhejiangi minótauruszokkal
Amikor még csak szagolgattam a shanghai éjszakát
Megjegyzések
Megjegyzés küldése