A távol-kelet harcászata vol. 5 - japán kovás puskák - Tanegashima

A Távol-Kelet harcászata sorozat ötödik epizódjában középkori kínai lángszórók és félelmetes koreai teknőchajók után a korabeli Japán felé kanyarodunk, s az első Japánban használt muskétákat vizsgáljuk meg. 

A tanegashima, vagy hinawajū (火縄銃) néven ismert kovás puska vélhetően a Portugál Indiában, azon belül is Goában gyártott, ún. ütőkakasos elsütőszerkezetű fegyverek képezték (az első szélesebb körben alkalmazott fegyvereknél a formára alakított kovát egy karra szerelt pofákba szorították, ezt pediglen formájából adódóan „kakasnak” nevezték el). A tanegashima elnevezését Tanegashima (種子島) szigetéről kapta, miképpen ez volt az a hely, ahol az első portugálok kínai dzsunkákon keresztül földet értek Japánban 1543-ban, majd a sziget előkelője, Tanegashima Tokitaka (1528–1579) két puskát bizniszelt a portugáloktól, a kovácsait pedig fegyver reprodukálására utasította. Erről egyébiránt Fernão Mendes Pinto (1509 – 1583) portugál író-utazó maga is beszámolt Peregrinação című, halála után 1614-ben megjelent emlékirataiban (bár sok más szempontból a memoár történelmi hitelességét erős kételyek övezik). Az elsütőszerkezet másolása viszont némi fejfájást idézett elő a japán kovácsok számára, és addig nem is igazán sikerült, míg a következő évben egy portugál kovács a szigetre nem érkezett, s meg nem mutatta azt a japánoknak. 

A Sengoku-időszak (1467-1603) közepe-vége felé kezdték használni nagyobb számban, a kínai ismétlő számszeríjakhoz hasonlóan elsődlegesen védelmi célokra. 1549-ben Oda Nobunaga (織田信長), a japán hadakozó fejedelemségek korának (戦国時代, i.sz. 1467 – 1603, nem összekeverendő az azonos nevű kínai korszakkal) egyik legbrutálisabbként ismert hadura volt, a korszak három nagy figurájaként uralkodásmódjukat frappánsan foglalja össze az alábbi sztori, mely arról szól, hogy egy zen mester megkérdé őket, mit csinálnának egy énekelni nem hajlandó kakukkal:

鳴かずともなかして見せふ杜鵑 - ha a madárka nem énekel, énekre bírom - Toyotomi Hideyoshi (豊太閤)

なかぬなら鳴まで待よ郭公　 - ha a madárka nem énekel, megvárom [míg énekelni fog] - Tokugawa Ieyasu (大権現様)

なかぬなら殺してしまへ時鳥 - ha a madárka nem énekel, megölöm  - Nobunaga

Szóval Nobunaga alapvetően nem válogatott a hatalomért folytatott küzdelem módszerei között, mi több mindent eszközt, köztük a kor csúcstechnológiáit is bevetette, így ő lett az első daimyō, aki többek között az európai tűzfegyvereket kezdte alkalmazni, 1549-ben 500 darab tanegashimát rendelt, s megszervezte japán első muskétás alakulatát. Valódi harcértéküket azonban erősen megkérdőjelezték a kezdetleges puskák hiányosságai miatt: becslések szerint egy XVI. századi japán íjász 15 nyílvessző kilövésére volt képes azon idő alatt, míg egy muskétás - egyetlen golyóval - megtöltötte és tüzelőképes állapotba hozta fegyverét. Hatótávolságuk sem haladta meg a 80-100 métert, mely képtelen volt a kortárs páncélok átütésére. Ezen kívül a fegyverek ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, hiszen esős vagy párás körülmények között a puskabor benedvesedett és használhatatlanná vált. 

 A tanegashima előnyét leginkább az képezte, hogy míg a yumi (弓) hagyományos japán íjhoz képest - melynek mesteri fokon való elsajátítása éveket vett igénybe - a puska használatának megtanulása lényegesen gyorsabban történt, s képzetlenebb gyalogság is igénybe vehette. Idővel pedig a puskák hatásfokát is hatásosan növelték, nagyobb kaliberűvé, illetve átütőerejévé tették azokat, az időjárási megpróbáltatásokat pedig lakkozott tokokkal védték ki, hogy esőben is használhatóvá váljanak a fegyverek. 

Az 1570-es anegawa-i ütközetben (姉川の戦い) Nobunaga 500 muskétást alkalmazott, míg a nagashinó-i csatában (1575) már pedig 3000 gyalogsági tűzfegyverest, és egyben az utóbbi ütközet hozott fordulópontot a japán hadtörténelemben, miként az első modern japán ütközetnek is szokták volt nevezni. A cölöpkerítés védelme mögött meghúzódó gyalogság szentimentálisan leamortizálta a Takeda-klán (武田) lovasságát. Ahogy azok kb. 50 méteres lőtávolságon belül értek, pont optimális távolságra kerültek ahhoz, hogy a muskétagolyók átüthessék a páncélokat. Egy korabeli lovasroham sikere lényegében azon múlott, hogy mennyire voltak képesek áttörni az ellenség vonalait, Nobunaga muskétásai viszont a horo-shu (母衣衆) elit testőrök irányítása alatt sikeresen visszaverték a lovasrohamokat, a Shinchō kōki (信長公記), Edo-kori feljegyzés szerint a Tekeda-klán mintegy 10,000 embere veszett oda, ami nyilván túlzás, de érezteti, hogy megsemmisítő vereséget szenvedtek Nobunagától, amiben a muskétásoknak is szerepe volt.

Ezen felbuzdulva Japánban kisvártatva több gyalogsági tűzfegyvert állítottak elő, mint teljes Európában, a Korea ellen indított 1592-es nagyszabású invázióban a 160,000 fős sereg mintegy negyede már muskétásokból állt. Az invázió kezdeti sikereit jól érzékelteti, hogy a muskétásokra támaszkodván a landolást követően 18 napon belül bevették Szöult. 

A madárkát énekelni megváró Tokugawa Ieyasu került ki végül győztesen a Japánt régóta dúló háborús időszakból, és 1603-ban megalakította a Tokugawa sógunátust, mely az olyannyira áhított stabilitást és békét hozott a szigetországra az elkövetkező 250 évben, s effektíve ezt a békés korszakot nevezzük Edó-kornak, amikor a japánok végre saját hobbijaiknak élhettek. Ezzel együtt Japán bezárkózott, sakaku (鎖国) - se ki, se be politikájában felszámolták valamennyi külkapcsolatjukat mind a Nyugattal, mind Kínával és Koreával, azonban nem elsősorban ez vezetett a muskéták feladásához. Szimplán nem volt több nagyszabású háború vagy ütközet, ami használatukat indokolttá tette volna, a helyi/személyes agresszív véleménycserekét pedig továbbra is a legegyszerűbb módon, ergo kardokkal rendezték le, ugyanakkor a muskéták gyártása korántsem állt le: az Edó-kor végén még mintegy 200 tűzfegyverkészítő működhetett. Külső ellenség 200 évig való hiányában a muskéta viszont főként a szamurájok hobbifegyverévé vált vadászatok során. 

Amikor azonban Perryék 1854-ben kopogtattak az ajtón, a tanegashima már igencsak elavult fegyvernek számított, 1868-ben pedig véget ért a szamurájkorszak is. Az 1877-es Satsuma-felkelés (西南戦争) során a Meiji-kormány által alapított Japán Császári Hadsereg (大日本帝國陸軍) pedig végleg megértette a szamurájokkal, hogy innentől márpedig Meiji in da house. Ez volt az utolsó feljegyzett alkalom, hogy ütközetben tanegashima muskétát alkalmaztak. 

Kapcsolódó bejegyzések: 

A Távol-Kelet harcászata vol.1. - középkori kínai tűzfegyverek: lángszórók

A Távol-Kelet harcászata vol.2. - középkori kínai tűzfegyverek - ágyúk, isteni tüzet röptető varjúk etc.

A Távol-Kelet harcászata vol. 3 - Kobukson, a koreai teknőchajó

A Távol-Kelet harcászata vol. 4 - kínai ismétlő számszeríj

Edo-kori blogcsokor 

Ázsiai betyárok - Patkánykölyök és Goemon legendája 

Maó elit őrgárdája - a 8341-es alakulat 

Konfuciánus gengszterek - a yakuza története