Doufukuai

Az atomcsapást megelőzően Hiroshima (広島) városa mind ipari , mind hadászati szempontból egy igen jelentős városnak számított. Számos fontos hadosztály állomásozott a környéken, köztük a legfontosabb a Shunroku Hata (1879 - 1962, 畑俊六) tábornagy Második Hadserege (Dai-ni Sōgun, 第2総軍) is, mely gyakorlatilag egész Dél-Japán védelmét irányította.  Hiroshima nyüzsgő belvárosa az atomcsapás előtt A Második Hadsereg köteléke mintegy 400,000 főt számlált, többségük jóllehet Kyūshū szigetén állomásozott, hiszen innen várták a szövetségesek invázióját, a sereg főhadiszállása azonban a hiroshimai várban volt.　Hiroshima városa fontos logisztikai és ellátó hely is volt egyben a japán hadsereg számára, de kommunikációs központként is funkcionált, nagy forgalmú kikötővel.  A Motoyasugawa (元安川) folyó, és az eredetileg a megyei kereskedelmi kiállítócsarnok épülete, melynek maradványai ma Atombomba dómként ismertek A városban a hadiipar számára repülők , hajók , bombák , kézifegyverek alkatrészeinek

Miki egér Japánban rajongásig szeretett rajzfilmfigura, ha már a Disneyland irányába tartó vonatra szállsz, nem győzöd az egérfüles, felhergelt diáklány-sereget számolni, akik a fővárosi vidámparkba tartanak éppen. Mindazonáltal történt némi paradigma váltás, mielőtt  ezen elevenszülő rágcsáló alakját keblére ölelte volna e nemzet: kezdetben Miki egér ugyanis a gonosz, amerikai , imperialista agresszor megtestesítőjeként szerepelt. Legalábbis ebben a szerepben tetszeleg a Komatsuzawa Hajime (小松沢 甫) által rendezett Omochabako series dai san wa: Ehon senkya-hyakusansanja-rokunen (オモチャ箱シリーズ第3話 絵本1936年, azaz a Játékos doboz 3. sorozat, Képeskönyv 1936) című 1934-es japán propaganda rajzfilmben. A rajzfilm egyébiránt a Youtubeon is megtalálható, ergo itt a linken alább meg is tekintheted:    A sztori arról szól, hogy az aranyos kis élőlények békében élnek egy szigeten, egészen addig amíg a denevérek hátán lovagló Miki egér légideszant el nem kezdi szisztematikusan szőnyegbombázni őket

Egy minapi beszélgetés során hallottam először az emishi (蝦夷) fogalmáról, amit garnéla barbároknak is fordíthatunk, és egy ősi népcsoport értendő alatta, akik Japán Honshū szigetén észak-keleti, vagyis a Tōhoku régióban éltek, michi no oku (道の奥), az út végén , azaz valahol távol a senki földjén. Ami viszont a legérdekesebb dolog velük kapcsolatban, hogy etnikailag se nem japánok, sem nem ainuk voltak.  Mielőtt rátérnénk magára az 蝦夷etimológiájára, vessünk egy pillantást e szőrös- nyilazós népcsoport történetére is. Kezdjük mindjárt azzal, hogy eredetüket illetően nincs konszenzus: egyesek szerint a Jōmon -kultúra leszármazottjai, vagyis azon kőkorszaki embertípusáé, akiktől a mai japánokat is eredeztetik. Mások szerint az ainukkal lehetett rokon népség, ám sokan egy teljesen különálló népcsoportnak tartják őket. Vadászó-gyűjtögető életmódjuk mellett nem volt ismeretlen számukra a gabonatermesztés (köles, árpa) sem, sőt, egyes feltételezések szerint még a rizstermesztés sem az arra

Az ellen szemében csak mint Oni no Hanzō (鬼の半蔵), a Démon" Hanzō néven is ismert Hattori Hanzō (1542 -1596, 服部 半蔵 aka Hattori Masashige 服部 正成) a japán történelem véráztatta Hakozó fejedelemsége korszakának (戦国時代) hírhedt harcosa volt. Hogy történetét kontextusba helyezzük, érdemes egy pillantást vetni magára a korszakra.  Sengoku jidai - a japán trónok harca  A japán Hadakozó fejedelemségek korának (nem összekeverendő az azonos nevű ókori kinai érával) afféle intézményesült káoszában teljesen megszűnt a központi irányítás, s a feldarabolódott ország fejedelemségei 136 éven keresztül gyilkolták egymást. Az évszázadot átölelő harcok fináléjában három hadúr maradt talpon a japán trónok harcában, mégpedig Oda Nobunaga (織田信長), Toyotomi Hideyoshi (豊臣 秀吉), and Tokugawa Ieyasu (徳川 家康), ki utóbbi végül egyesíteni fogja Japánt. Ennek a Tokugawának a szolgálatában állt pedig többek között jelen bejegyzésben tárgyalt Hattori Hanzō (őt megelőzőleg már apja is). (Egyébiránt a nevé

A Távol-Kelet harcászata sorozat ötödik epizódjában köz épkori kínai lángszórók és félelmetes koreai teknőchajók után a korabeli Japán felé kanyarodunk, s az első Japánban használt muskétákat vizsgáljuk meg.  A tanegashima , vagy hinawajū (火縄銃) néven ismert kovás puska vélhetően a Portugál Indiában, azon belül is Goában gyártott, ún. ütőkakasos elsütőszerkezetű fegyverek képezték (az első szélesebb körben alkalmazott fegyvereknél a formára alakított kovát egy karra szerelt pofákba szorították, ezt pediglen formájából adódóan „kakasnak” nevezték el). A tanegashima elnevezését Tanegashima (種子島)  szigetéről kapta, miképpen ez volt az a hely, ahol az első portugálok kínai dzsunkákon keresztül földet értek Japánban 1543-ban, majd a sziget előkelője, Tanegashima Tokitaka (1528–1579) két puskát bizniszelt a portugáloktól, a kovácsait pedig fegyver reprodukálására utasította. Erről egyébiránt Fernão Mendes Pinto (1509 – 1583) portugál író-utazó maga is beszámolt Peregrinação című,