A hanok - Yandi és Huangdi fiai

A han kínaiak - Hàn​zú (汉族) - Kína népességének 92%-át kitevő népcsoport, ergo egyenlőnek tekinthető a ma kínaiként ismert néppel. Civilizációjuk folyamatosan fennáll az írásos történelem mintegy 3000 esztendeje óta, gyökereik azonban még messzebbre, a történelem előtti neolitikus kultúrákra vezethetőek vissza. 

A han nép őshazája a Sárga-folyó medencéje volt, az i.e. XXI. évszázadban, a zhōng​yuán (中原), azaz a 'Középső síkság'  (a Sárga-folyó középső és alsó folyása, a mai Hé​nán tartomány, Shān​dōng nyugati része, Shān​xī és Hé​běi déli területei) adott helyet az első faluközösségeknek. A folyó által feltöltött löszhordalékos síkság, ill. a löszös talaj ideális körülményeket nyújtott a földműveléshez, a magasabban fekvő területek pedig ellátták fával és vízzel a gyarapodó lakosságot. A han kínaiak történetét lényegében kultúrájuk és a földművelésre alapozott, állandósult életmódjuk egyfajta betelepülései folyamat során fokozatosan végrehajtott expanzióját jelenti, az általuk megfelelőnek minősített területeken a sztyeppék, sivatagok, dzsungelek alkotta természetes határokig. A han kínaiak által elfoglalt térségek - szemben a különböző etnikumok lakta régiókkal, melyek spodarikusan Kína-szerte fellelhetőek - egymással összefüggő földterületeken, elsősorban a Sárga-folyam és a Jangce medencéjében helyezkednek el. A hanok és a nemzetiségek lakóhelyei, mezőgazdasági tevékenységei, ill. kultúrái között mindig is volt bizonyos átfedés, keveredés, mely az elkövetkező századok során csak fokozódott. E han kínaiak testi megjelenése, nyelve, kultúrája, hagyományai révén viszont megkülönböztetők szomszédjaiktól, a koreaiaktól, japánoktól, mongoloktól, mandzsuktól, tibitiektől, ujguroktól, délkelet-ázsiai népektől, etc. 

Eredetmítoszuk alapján Yán​dì (炎帝) és Huáng​dì (黄帝) , Lángoló és a Sárga császár leszármazottjainak tartják magukat - Yán​ Huáng ​zǐ​sūn (炎黄子孙). Yán​dìt és Huáng​dìt egyaránt a Huáxià (华夏) népcsoport alapító-ősének vélik, a legenda szerint egy törzsből származtak, később azonban egymással ellenséges viszonyt folytató törzsek élére kerültek, s az i.e. XVI. században zajló bǎnquáni csatában - Bǎnquán zhīzhàn (阪泉之战) a Sárga császár szakszerűen leépítette a Lángoló császárt, s a két vezér törzse lassan egyesült az elkövetkezőkben, ebből lett az a bizonyos Huá​xià törzs. Huá​xià népe magát a Hàn​-dinasztiát követően Hàn​nak nevezi (a Táng-dinasztia után esetenként tángoknak, egyes kínai nyelvjárásokban - kantoni, hakka, min - a mai napig - 唐人). Akárhogy is, a kínai civilizáció alapvető vívmányait a hagyomány a kultúrhéroszokkal egyetemben többek között Yán​dìnak és Huáng​dìnek, illetve az ő hivatalnokaiknak tulajdonítja. 

A későbbi uralkodókat a  Xià​-, Shāng-, ​ill. a Zhōu-dinasziáig (夏商周) közvetlen a Sárga császár leszármazottjának véli az emlékezet, igaz, a császárok is előszeretettel szerették családfájukat egészen Huáng​dì-ig (vagy Yán​dì-ig)  visszavezetni. (Mi több, később egyes asszimilálódott etnikumok, pl.: a kitajok is a misztikus császárokat jelölték meg ősapájuknak - 辽之先祖始炎帝)

A Qīng-dinasztia, és a császárság utolsó éveiben az ébredező kínai nacionalizmussal ez a fajta kollektív emlékezet még szélesebb körökben terjedt, főképp a mandzsu eredetű Qīng-ekkel szembeni ellenállás kifejezésre juttatása miatt, a hanok szívesen hangoztatták a "Yán​dì és Huáng​dì fiai, unokái" szlogent. A  forradalmi gondolat szerint: 炎黄之裔，厥惟汉族 - "Yandi és Huangdi egyedüli örökösei a hanok" ,  csakhogy időközben az újdonsült nyugati hatalmak sorra kopogtattak az ajtón,  nemzeti egység megteremtésére volt szükség, így némileg engedékenyebben: 中国皆黄帝子孙 -  "Kína egészében Huangdi leszármazottja", nolens-volens a nemzetiségek is büszkélkedhessenek a Sárga császárral, ha akarnak. Yán​dì és Huáng​dì fiainak égisze nem pusztán a Kína területén élőkre, de a világ számos pontján lévő kínai diaszpórákra is kiterjedt, ergo a világ teljes kínai népességére. 

A Tavaszok és Őszök korát (i.e. 770-460) megelőzőleg is már világosan elkülönültek egymástól a Huáxià, illetve a különböző, barbároknak, legalábbis nem-kínai etnikumok (蛮夷), mind testi ismertetőjegyeiket és kultúrájukat tekintve.

A Hadakozó Fejedelemségek korszakának véget vetve a sokat emlegetett Qín Shǐhuáng (秦始皇), Qín Első Császára i.e. 221-ben egységesítette Kínát. A rövid életű Qín-dinasztiát követte a Hàn-dinasztia (i.e. 206 - i.sz. 220) több, mint 400 éven át, tovább terjesztve a birodalom határait, és kialakultak azok a kulturális jegyek, melyek meghatározzák a későbbi kínai kultúrát és identitást. A Kína egyik aranykorának tartott periódus alatt létrejött, s egészen a modern korokig azonosítható, az egész országban uralkodóvá váló adminisztrációs rendszer, az államot irányító bürokrácia illetve az állami tisztviselők (mandarinok) hierarchiájára épülő kormányzati rendszerek, hivatalnokvizsgák, etc.  A birodalom a stabilitás és a prosperitás új magaslatára jutott, Kína befolyása tovább erősödött, Közép-Ázsiában és Koreában is. Megszilárdultak és meghatározóvá váltak a konfuciánus értékek, császári akadémia alapult a konfuciánus klasszikusok tanulmányozására az új fővárosban, Cháng'ānban (长安); a kínai mezőgazdaság számos sajátos vonása alakult ki - új, intenzív művelést lehetővé tevő öntözési technikák; számos találmány (papírtól a szeizmográfig), első írásjegy-szótárak, többemeletes épületek: mind-mind a Hàn-korhoz köthetőek.  A Hàn-dinasztiát követően pediglen Huáxià népe immáron mint Han hivatkozik magára. 

A kínaiak identitása bonyolult, véget nem érő viták és elemzések tárgya. A hanok az évszázadok folyamán önmagukat tekintették a domináns kultúra letéteményesének Kínában, civilizációs erő birtokában, szemben a kívülállóknak minősített barbárokkal. A hanok többnyire képesek voltak ellenállni a külföldi hódítóknak, néha viszont igencsak behódoltak nekik: a III.-VI. század során is dél fele vonultak vissza a hanok a nomád királyságok - topák (vagy tagbacsok), xiongnuk, dzsürcsik - elől, később a mongolok - Yuán (元朝) 1279-1368,  majd a mandzsuk - Qīng (清朝), 1644-1911 alapította dinasztiák értek el nagyobb sikereket. A han kínaiak viszont oly mód maradtak fenn, hogy nagyobb számarányukból adódóan egyszerűen asszimilálták a hódítókat: a lófarkas lobogós-vérszomjas nomád törzsek leigázták a hanokat, majd kisvártatva azon kapták magukat, hogy maguk is porceláncsészéből szürcsölik teácskájukat, lófarkas lobogó és vérszomj nélkül.

Az aktuális hódítókra kényszerített kultúra és politikai rendszer voltaképpen nekik is feküdt, azonban a nomád törzsek éppúgy szerepet vállaltak a han népcsoport s a kínai kultúra formálásában, megújításában: jóllehet a császári hatalmat, és annak díszes attribútumait  - a palotáktól a porcelánig - a hanok erényeivel kapcsolják össze, ugyanakkor a kínainak nevezett kultúra számos különböző kultúra keverékének tekinthető, melyben ötvöződnek mindazon népek kultúrái, melyek Kína területét lakták és lakják. A kínai kulturális örökség kvintesszenciáját - mintegy magában sűrítve - a han kultúra testesíti meg, mely évszázadokon keresztül idegen hatásokat szívott magába, majd saját képmására formálta azokat, legyen szó etnikumokról vagy eszmékről. Ily mód Yán​dì és Huáng​dì fiainak olyan monumentális emlékműve, mint a Császári Palota Běijīngben, voltaképpen egy multikulturális örökség szimbólumának is tekinthető.