"Konfuciánus gengszterek"

A shanghai-i Zöld Banda mellett a kelet-ázsiai kriminológia történetének legismertebb bűnszervezetének a japán yakuza (やくざ/八九三) tekinthető. Az eredete a tradicionális szerencsejátékosok (ばくと/博徒) és utcai csalók (てきや/テキ屋/的屋) szerveződéseire vezethető vissza a XVIII. századi, az Edo-kori (江戸時代) Japánban. Maga a yakuza elnevezés a Hanafuda kártyajáték (はなふだ/花札) egy vesztes lapkombinációját takarja (8-9-3 → ya-ku-za), s a teljesen haszontalan, értelmetlen dolgok megjelölésére terjedt ki jelentése. Később a szerencsejátékokat űző személyekre ragadt rá elnevezésként. 

Szervezeti felépítését és értékrendjét illetően a yakuzák szerveződései bizonyos tekintetben hasonló vonásokat mutatnak a Zöld Bandával: a yakuza tagjai is generációs korcsoportok egymásra épülő hierarchiája szerint tömörültek "keresztapákkal", "idősebb testvérekkel", "fiatalabb testvérekkel", etc. A legfontosabb kapcsolat a főnök - oyabun - (おやぶん/親分) és tanítványa - kobun - (こぶん/子分 ) között húzódott, szinte apa és fia viszony-szerű kötelékként. Az oyabun nyújtott tanácsot, védelmet, segítséget követőjének, ki ezt az oyabun irányában mutatott megkérdőjelezhetetlen hűséggel viszonozta. Ez a kötelék a főnök és tanítványa között rendkívül erős volt - éppúgy mint a Zöld Bandán belül a mester és tanítványa esetén - s szintúgy a legalapvetőbb szervezeti egységnek számítottak.

A yakuzák értékrendszerét egy kegyetlen, ám együtt érző útonálló erényeivel azonosították, kik kiállnak a gyengékért, és keresztbe tesznek az erős, nagy hatalommal rendelkezőknek. E yakuza erények központjában a giri (義理) illetve a ninjo (人情) koncepciója áll. A giri Ruth Benedict meghatározásában: "a kötelezettségek legheterogénebb sorát foglalja magában egy régi szívesség iránti hálától kezdve a bosszú kötelességéig. (...) »Az igazi út; az út, amit az embernek követnie kell; valami, amit az ember vonakodva tesz a világ előtti mentegetőzés megelőzésére«." A ninjo az emberi érzelem, a szív parancsa, a giri és a ninjo a japán lélek legnagyobb konfliktusa a kötelesség és a személyes érzelmek között. David Kaplan amerikai újságíró egy vezető oyabunnal készített, 1980-as évekbeli interjújában is megjelenik: "mi, yakuzák a lovagiasság és hazaszeretet útját próbáljuk járni, ez a legnagyobb különbség köztünk és az amerikai Maffiához között, ez a mi giri és ninjo érzetünk". Ez a nyilvánvalóan idealizált, konzervatív értékrend nagy hasonlóságot mutat a Zöld Banda körében ismert haoxia (豪侠) kultuszával, illetve a konfucianizmus öt alapvető erényével (wuchang 五常: ren 仁- emberiesség, jóindulat; yi 義 igazságosság; li 禮 - tiszteletadás/jóérzés, tapintat; zhi 智 - bölcsesség, tudás; xin 信 - bizalom, hitel). Ergo e gengszterkódok bizonyos értelemben az elterjedt konfuciánus értékek saját társaságaik viszonyaira való adaptációinak foghatóak fel.

A yakuzák szervezeteinek elterjedése a Meiji-restaurációnak nevezett (明治維新), XIX. második felében bekövetkező radikális politikai és társadalmi változásoknak mintegy velejárója: a modern iparvárosok és azok proletariátusának létrejöttével számos yakuza főnök munkaközvetítőnek lépett fel, vagyis irányítása alá vonta a képzetlen munkaerőt, úgymint építőmunkásokat, dokkmunkásokat, riksásokat. A szerencsejátékok és fogadások képezték a yakuza fő tevékenységét, számos vezető volt képes személyén keresztül legitimálni üzleteiket. A szerencsejátékokon és fogadásokon keresztül a yakuza szoros kapcsolatot létesített a helyi rendőrszervekkel, kik kellő honorárium ellenében szemet hunytak azok üzletei felett.

A Meiji-korszak során a yakuza főnökök pragmatikus, jól működő kapcsolatot építettek ki a hivatalnokokkal s politikusokkal egyaránt, kiváltképp a szélsőségesen nacionalista politikusokkal. Ennek egyik legelső példája a Toyoma Mitsuru (頭山 満) által 1881-ben alapított ultranacionalista-expanzionista Gen'yōsha (玄洋社, Sötét Óceán Társaság) titkos társasága; aminek tagjai egyaránt voltak az egyes kormányhivatalnokok illetve helyi yakuza vezérek testőrei. 1919-ben Toyoma szervezte meg a Nagy Japán Nemzeti Esszenciája Társaságot　(だいにっぽんこくさいかい/大日本国粋会), az ország különböző bűnszervezetinek szövetségét, mely közel 60.000 gengsztert tudott maga mögött, egyfajta sztrájk-elfojtó szervezetként működött a belügyminisztérium, a rendőrség és a katonaság erős támogatását élvezve. (Jobbra a képen egyébiránt bal szélen Toyoma Mitsuru, jobb szélen Jiang Jieshi (Csang Kaj-shek) pózol 1929-ből.) 

Az 1920-as évekre a főbb japán politikai pártok - a Seiyūkai (立憲政友会) és a Minseitō (立憲民政党) - egyformán a yakuzából verbuvált paramilitáris erőket tartott fenn; emellett a yakuza együttműködött a hadüggyel is Mandzsúriában s Észak-Kínában az 1930-as és 1940-es években. A yakuzák bevonása Japán politikai életébe szintén hasonló vonásokat mutat a Zöld Banda vezéreinek Guomindang párttagságával az 1920-1930-as évek Kínájában. A yakuza kooperáció a japán katonai hírszerzéssel ugyancsak a Zöld Banda nagy hatalmú kínai vezetőjének, Du Yuesheng (杜月笙) és a kínai katonai hírszerzés, a Juntong (軍統) együttműködését idézi az 1930-as és 1940-es évek során. 

Japán második világháborús veresége nem tette tönkre a yakuza és a politika kapcsolatát, pusztán új formát kölcsönzött annak. A háborút követő megszállás után MacArthur tábornok SCAP (Supreme Commander Allied Powers/連合国軍最高司令官総司令部/szövetséges hatalmak legfőbb parancsnoka) adminisztrációjának belső elhárításaként a yakuza tartotta megfigyelés alatt a baloldali szerveződéseket, valamint a japán kommunisták tevékenységét. Ez jelentette a Kodama Yoshio (児玉 誉士夫) által létrehozott kapcsolat alapját a yakuza és az új politikai struktúrák között a háború utáni Japánban az 1940-es és 1950-es években [itt pediglen egy dolgozat a yakuzák befolyásáról a belföldi és nemzetközi kapcsolatokra a második világháborút követő időszakra].  

Brian G. Martin: The Shanghai Green Gang. Politics and Organized Crime, 1919-1937. California, 1996. 226-229.p.