Japán folklór vol. 3 - Namazu - a földrengető harcsa

A japán mitológiai képzetek előszerettel kapcsolják össze a fölrengéseket az óriási harcsa, Namazu (鯰) alakjával. A japán folklór ezen - yōkai (妖怪) ergo természetfölötti szörnye - óriásharcsájának velejárója a szerencsétlenségek és katasztrófák sora, miképpen mozgásával az egész világot képes romokba dönteni.

Az ukiyo-e (浮世絵) alműfaja a namazu-e (鯰絵) harcsát ábrázoló fametszetei, az alábbin a harcsa kettéosztja a képet fent a vagyonos kereskedők, míg lent a földrengésben nincstelenné vált tömegekre. A földrengés képzetéhez tartozott a javak illetve a vagyon re-disztribúciója, miszerint 'a kozmikus béke' visszaállításának érdekében a vagyonosak kötelesek megosztani bőségüket a rászorulóknak.

A randalírozó óriásharcsát egyedül Takemikazuchi (建御雷) avagy a tiszteletére épített szentély nevéből adódóan Kashima-no-ten-no-Ōkami (香島の天の大神), a villám és kard istene képes csak megfékezni, aki a bevett sztori szerint egy Toldi Miklós-szerű figuraként egy jókora kővel (要石) mozgásképtelenné teszi az emberiesség elleni bűnök elkövetésének alapos gyanújával vádolt Namazut. Mindazáltal az istenek is elfáradhatnak, s ha Takemikazuchi ha egy kicsit elbóbiskolna, az óriásharcsa máris ugrik, a világ pedig ismét földrengéstől szenved. 

Takemikazuchi a kaname-ishvel (要石) hatástalanítva Namazut fegyelmezi a kisebb harcsákat (melyek korábbi földrengéseket személyesítenek meg), és emlékezteti őket hogy pusztításuk nem marad büntetlenül. A mitológiai magyarázat szerint harcsa rossz magaviselete azzal magyarázható, hogy egyszerűen irigy a többi halfajtára, melyek sokkal népszerűbbek és a japán kulinária is nagyobb becsben tart.

Valamikor a Tokugawa-sógunátus (1603-1868) korától kezdődően lett a folyami entitás óriásharcsa a természeti katasztrófákkal, főként árvizekkel és heves esőzésekkel asszociálva. Ami érdekes viszont, hogy a legkorábbi ábrázolásokon a Namazu mintegy a veszély előrejelzőjeként figyelmeztette az embereket a várható katasztrófára, vagy épp maga előzte meg a természet pusztításait, azaz eredendően nem mint a pusztitó jelent meg, ez csak később változott meg.

Ezen ábrázoláson a Namazu barátságos oldalát mutatják be, melynek során a harcsák segítenek az embereknek helyrehozni a földrengés okozta károkat. 

Általánosságban véve Japánban a földrengéseket gyakorta vélték istenségek, vagy természetfeletti kreatúrák mozgásának, ezen lények alakjai közt felbukkantak ökrök, sárkányok, kígyók vagy éppen halak. A sárkány ugye egy nagyon ősi és erőteljes szimbólum volt Kínából, így kezdetben gyakorta magyarázták a földrengéseket a sárkányok mozgásával, a XVIII. századtól kezdődően viszont az óriásharcsa képzete fokozatosan kiszorította a sárkányt a japán emberek hiedelemvilágában. Mivel a sárkányt is gyakorta képzelték vízi entitásként, ez némi összekötő kapcsot képzett abban, hogy egy hétköznapibb, az emberek valós életében jelenlévő élőlény, a harcsa alakjára változott a világromboló szörnyeteg alakja.    

Az 1855-ből származó alkotáson a fölrengés-károsultak meglincselik Namazut. A lincselők között találhatók parasztok, ágyasok, a háttérben kézművesek jönnek segíteni - akik megvagyonsodnak majd a város újjáépítéséből. Az Edo-kori földrengések emberáldozatok ezreit követelték, a katasztrófák a hagyomány szerint egybeestek a 'istentelen hónappal' - Kannazuki (神無月), mely időszak alatt Japán valamennyi istene egy titkos templomban gyűjt össze. Kihasználva, hogy az istenek nem figyelnek az emberiségre, a Namazu fellázadt és romba döntötte az emberek világát.

A XIX. században, az Edo-korszak utolsó katasztrofális, 1855-ös földrengését követően újfent némi fordulat következett be a Namazu megítélésben, és már nem  is annyira önkényes pusztítóként, de jobbára az emberi kapzsiság büntetéseként jelentkezett; s úgy változott meg a hozzá kapcsolódó képzet, hogy a harcsa okozta pusztítás tulajdonképpen (mintegy proto-szocialista programként) a javak egyenlő újraelosztására hivatott, ebben a szerepében a Namazu immáron mint Yonaoshi Daimyōjin (世直し大明神) 'a világ helyesbítésének isteneként' tetszelgett. 

A világ nagy megjavítójának filantróp szerepében Namazu harakirit követ el, áldozatával a hasából felszabaduló pénzzel és arannyal segít a rászorulókon. Ezek az ábrázolások talizmánként is szolgáltak, kik saját otthonaikban helyezték el, védelmet élveztek a földrengések ellen, a csomaghoz extra 10,000 évnyi jó szerencse is tartozott. 

S jóllehet a harcsa alakja ahogy a fentebbi példákon keresztül láthattuk többször is megváltozott, ami közös viszont a klasszikus Namazu-e fametszetekben (több, mint 300 ilyen metszetről tudunk) hogy egytől-egyig az Edo-korszak nagy földrengéseire adott válaszokként tekinthetők. Az érthetően szomorú és tragikus események megörökítése, illetve magyarázata mellett azonban a művészek gyakorta megpróbálták megragadni a földrengésben lévő pozitívabb elemeket (úgymint a vagyon igazságos újraelosztása avagy a társadalmi egyenlőtlenségek orvoslata), hogy ezáltal segítsenek a katasztrófákat követő közmorál javításán. Ugyanezen okokból a Namazu lehetett szatíra tárgya is, miszerint a semmirekellő, gyáva harcsa csak akkor mer pusztítani, mikor az istenek nem figyelnek rá, ami a kortárs arisztokrácia és az inkompetens közhivatalnokokra való utalás is volt egyben. 

Kashima és  Namazu kötélhúzása. A földrengés károsultjai Kashima isten mögött sorakoznak fel, míg a földrengésből hasznot húzók (építészek, tűzoltók, hírközlők) az óriásharcsa mögött.

Az 1855-ös földrengés a legenda szerint tehát annak tudható be, hogy Kashima elhagyta őrhelyét, és Ebisu (恵比寿) istenségnek adta azt át, aki viszont elbóbiskol ahelyett hogy őrző-védő munkáját végezné. A magyarázat szerint jobboldalt Kashima lóháton rohan vissza, míg balra Raijin (雷神) mennydörgés és vihar istene dobokat ürít (Ebisut felébresztendő?). Megfigyelhető továbbá az égből való pénzérmék potyogása, mely ugyancsak a javak újraelosztását szimbolizálja.

E szintén talizmánként szolgáló fametszeten Kashima az Edo-kori vöröslámpásnegyed -Yoshiwara - leányzóinak társaságában korholja meg harcsákat a földrengésekért. 

A legenda egyes változataiban az őrjöngő harcsát megfékező Kashima nem is követ, de kardot használt Namazu legyűréséhez, de más változatban más isten, példának okáért Kadori zabolázza a harcsát egy óriás varázstökkel. 

Kashima karddal aprítja Namazut

Kadori pedig varázstökkel nyomul

Kadzusa-ya Iwazo 1842-es fametszetén pediglen a szintén misztikus Tanukik óriásira duzzadt heréjükkel verik agyon a harcsát. 

A japán szólásra való utalás, miszerint a legfélelmetesebb dolgok a földrengés, a mennydörgés, a tűz és az apa (地震·雷·火事·親父)

A földrengés elszenvedői a Namazu-család agyonverésére készülnek 

Még több Namazu-e ábrázolásért klikk a Pink Tentacle blog posztjára.

Kapcsolódó bejegyzések: 

Fing-tekercsek az Edo-kori Japánból

Grandmeister Kunoyoshi & Kunisada - beszámoló egy ukiyo-e kiállításról

Japán csáperotika - 触手強姦

海女 - a japán gyöngyhalásznők

Japán folklór vol. 2 -Nekomata - a japán folklór macskaszörnye

Japán folklór vol. 4 - a kappák és a Shirikodama, misztikus lélekgolyóbis az ánuszban

Japán folklór vol. 5 - A gigantikus tanuki-here

Japán folklór vol. 6 - szamuráj-szellem rákok - a Heikegani legendája

Japán folklór vol. 7 - Baku, az álomfaló

Japán folklór vol. 8. - Umibōzu, a tengeri szerzetes

Teknős és hal Kínában