Ugrás a fő tartalomra

海女 - japán gyöngyhalásznők

A tengeri emberek, azaz gyöngyhalászok neve ama 海人, (Okinawa szigetén うみんちゅう, míg Izu-félszigeten かいと-ként ismertek)férfi változatban 海士, nőiben pedig 海女, ugyanis Japánban jobbára női foglalkozás, melyet igen régtől fogva űznek. Olyan régtől fogva, hogy már a Chén Shòu (陈寿 ) kínai történész , az i.sz. 280-300 körül firkantott Három királyság feljegyzéseiben (三国志) lévő 魏志倭人伝/ぎしわじんでん) munkában is említést tesz róluk, ami egyébiránt az egyik legkorábbi japánokra vonatkozó kínai feljegyzés; majd a 750 körül készült Manyoushuu (万葉集) című,  a japán költészet első antológiájában is szerepelnek.
A japán gyöngyhalásznők hagyományosan, és egészen az 1960-as évekig mindössze ágyékkötőben merültek alá a hideg tengervízben, bár mostanában is a szabad tüdős merülést részesítik előnyben, búvárfelszerelés vagy oxigénpalack használata nélkül. Régiótól függően különböző búváruszonyt, búvármaszkot, vagy derekat fedő fehér öltözéket hordhatnak. A pusztán turistaattrakcióként merülő halásznők pedig átlátszó neoprén ruhát. 

Speciális légzéstechnikával akár 2 percig is képesek visszatartani lélegzetüket, átlagban négy órás munkanapjuk során kagylót, tengeri algát, homárt, tengeri sünt gyűjtenek, a legjövedelmezőbbnek persze a gyöngy számít. Kokichi Mikimoto gyöngyvállalkozásának elindulásával Toba városának közelében, Mikimoto gyöngyfarmján alkalmazott amákat, amiből kisvártatva turistabiznisz lett. Egyébiránt az amák által viselt 'hagyományos' öltözék is Mikimoto nevéhez fűzhető, aki észrevette a gyöngyszigetére utazó külföldi turisták meghökkenését a mindössze ágyékkötőben alámerülő halásznők látványa kapcsán. 

A Mikimoto szigetén tevékenykedők amák a kagylók tengerfenékről való felszedése mellett az igen kényes beültetési folyamatot végezték az esetenként jéghideg vízben. A vízfelszínre való érkezés során kicsire nyitott szájjal, lassan kifújták a levegőt, ezt a fütyülésszerű hangot nevezték isobue-nek (磯笛). 

A hagyományos ama halászok csak ágyékkötőt, fundoshit (ふんどし ) viseltek a könnyű mozgékonyság érdekében, és tenugui (てぬぐい) vagy bandanna (バンダナ) kendővel fedték hajukat, a Mikimoto gyöngyhalászok teljes fehér öltözéket viseltek, és fahordókat használtak bójaként - illetve pihenés képen két merülés között - amihez a derekukra erősített kötéllel csatlakoztak.

A hagyomány Japán-szerte tovább él, a mezítelen megmártózás viszont már aligha. A Meiji-kortól kezdve búvárszemüveget viselnek az amák, 1964-től kezdve pedig neoprén búvárruhát. 
Azzal kapcsolatban, hogy miért főként nők halásznak gyöngyöt Japánban, az egyik magyarázat szerint a nők zsírrétege vastagabb a férfiaknál, amiért jobban el tudják viselni a hideg vízben való hosszas merüléseket. A másik ok pedig a szakma önsegítő, csoportos gyakorlatában rejlik, mely által a nők független életet folytathattak, miközben szoros közösségi köteléket ápoltak. Az amák többsége idős nő (volt 90 év fölötti is), akik a fiatalabbaknál jobban képesek visszatartani lélegzetüket.1956-ban még 17,611 ama halászt tartottak nyilván, 2010-re ez a szám 2,174-re csökkent. Többségük Toba vagy Shima városában, Mie prefektúrában dolgozik. 
Az új technikák alkalmazás válaszút elé állította az amákat is, mennyire támaszkodjanak a hagyományokra illetve mennyire alkalmazzák az új eszközöket és eljárásokat. Az új halászmódszerekkel kevesebb erőfeszítéssel nagyon haszonra lehet tenni bár, fennáll az ökoszisztémát felborító túlhalászás veszélye is: ennek következtében szabályokat fektettek le, úgymint méretkorlátozást a kagylókra (10 centinél kisebbet kötelesek visszadobni a tengerbe), de ennek ellenére is jelentősen csökkent állományuk, noha ebben a tengervíz hőmérsékletének változása is szerepet játszik. 
A tengerbe merülő gyöngyhalásznők nem csak Japánban ismertek, a koreai Jeju-sziget haenyo (해녀) halásznőinek tevékenysége 2007-től a kulturális világörökség részét is képzi egyúttal. Ezt Japán sem hagyhatta annyiban, és beszállt a versenybe saját gyöngyhalásznőinek népszerűsítésével, úgymint a tavaly kezdődött あまちゃん imádni való sorozattal, aminek sztorija szerint egy tōkyō-i deáklány a nyári szünetben a Tōhoku-régióba utazik nagymamájához, aki ama, és Aki magát is megfertőzi az ama-lét. Egyébiránt a sorozat előtt én se sokat tudtam a mesterségről, じぇじぇじぇ!



Kapcsolodó bejegyzések: 

Shimoda-beach -  trip az Izu-félszigetre 

Megjegyzések

  1. Nocsak, te is nézted az  あまちゃんt ? :) Én teljesen véletlenül szereztem róla tudomást (ebből is látszik, hogy milyen sokat tévézek), egy reggel bekapcsoltam a tévét, hogy hírek meg miegymás, erre egy furcsa nyelven beszélő lányt találtam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. じぇじぇじぇ、笑!Naná, aranyos kis sztori! Mondjuk még viszonylag az elején járok, nálatok már lepereghetett jó pár rész!

      Törlés
    2. Tényleg? Jesszus mi lett Akival? Visszament Tokyóba? Bele kell húznom! 笑

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

土用の丑の日

Július 20-ra esett a nyárközépi ökör napja (土用の丑の日) a kínai tradícionális holdnaptár szerint, 18 nappal az ősz kezdete előtt (mely a ugyanezen kínai képzetek szerint Augusztus 7 körül kezdődik).
Ez az ún. doyou no ushi-nap van tavasszal, ősszel és télen is, de általánosságban ha az ushi no hi-ről beszélnek az emberek, akkor a mostanit, azaz a nyárközépi ökör napját értik alatta.
Ilyenkor Japánban unagit, azaz angolnát esznek hagyományosan, azt mondják hogy már az Edo-kor óta. A legismertebb sztori szerint, egy korabeli angolna-árus tanácsot kért egy híres gondolkodótól, hogy mégis hogyan adhatna el több angolnát e forró nyári napok közepette, amikor az eladás a béka segge alatt volt, mivelhogy az nem számított éppen szezonális ételnek. 
A tudós gondolkodónak eszébe jutott egy régi japán népi hiedelem, miszerint azon ételek, melyek elnevezésében szerepel az “u” fonéma (udon tészta, umeboshi befőtt szilva, uri tök, etc) azok jó hatással vannak az egészségre, mi több nyáron is minden hő…

Shimoda

Az 1850-es években Japán még mindig izmoskodott hogy nem kér a külvilágból, aztán Matthew Perry s ama fekete hajóinak noszogatására megnyitották Shimoda kikötőjét. Majd Yokohamát is, és Shimodát pedig bezárták. Ennyi háttérsztori talán elég is lesz, mi több nem érdemes azon búslakodni, hogy mi történt Bakumatsu (幕末) korszak alatt, hiszen Shimoda a mai napig egy közkedvelt tengerparti nyaralóövezet. A salaryman számára a tōkyō-i nyár a 18 szintes buddhista pokol 19. szintje. Öltöny-nyakkendőben rohangálni a perzselő napon összeaszalódott emberszőlők szarkofágjában szégyenletesen szar.  A Yamanote vagonjaiban Guernica-üzemmódban transzportálódván vizet vizonáltam. Nagyon sok vizet, amiben úgy úszhatok, mint egy delfin.  Szóval efféle gondolatsorok közepette keveredtünk el végül Shimodába, ahol végre delfinné változhattam. Nem vittem sok cuccot, csak egy táskányi felszerelést, goprókat, sparkot, a D610-et, egy 50-est, és hát muszáj volt a 80-200-at is, hogy Kayokóról mindenféle tengerip…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…