Yoshiwara leányai
Pontosabban Yoshiwara vöröslámpás negyedének divatja címmel van most egy kiállítás a Harajukunál lévő Ōta Memorial Museum of Artban, mely múzeum kifejezetten az ukiyo-e zsánerfestészetben utazik.
A kiállításon egyébiránt tilos fotózni, ami a magamfajta fotózást kedvelők polgárpukkasztó faszsága. A Yoshiwara lányok szomorú sorsáról már irtunk korábban, e kiállitás keretében viszont főleg a mindennapjaikba kaptunk némi betekintést. Yoshiwarát (吉原)1618-ban alapították valahol Nihonbashi környékén (Régi-Yoshiwara - Moto-Yoshiwara, 元吉原) , ám 1656-körül átköltözött a mai Asakusa területére, ez lett az Új-Yoshiwara (Shin-Yoshiwara, 新吉原).
Az Edō-kor legmenőbb szórakozónegyedében szigorú hierarchia uralkodott az örömlányok - yūjo (遊女) - között, s mely hierarchia élén az oiran-ok (花魁), a legmagasabb rangú kurtizánok álltak. Egészen a mai napig a kor divatdiktároraiként ábrázolt oiranok alakja gyakorta ihlet meg manga és filmek főhősnő karaktereit, jóllehet e konzumhölgyek a szórakoztatás művészetében igen jártas, edukált perszónák voltak. Sőt, maga Yoshiwara negyed is afféle kulturális szalonként is működött egyben, amit szamurájok valamint a kor társadalmi elitje is gyakorta látogatott.
A másik oldalon viszont, Yoshiwarában a gyönyör és a gyötrelem szoros szimbiózisban élt, a kugai (苦界) "gyötrelmes világ" nem pusztán egy buddhista terminus de az Edō-kori prostitúció szinonimája is.
生まれては苦界、死しては浄閑寺 - "gyötrelmes világba születtem, halálom Jōkanjiban lelem - áll Yoshiwara lányainak tömegsírjánál található emlékművön. E kiállítás keretében egy kicsit mindkettővel megismerkedhetünk.
Ay oiranokkal kapcsolatos elsőrangú elvárás volt, hogy minél gyönyörűbbek és kívánatosabbak legyenek a kuncsaftok számára. Ennek érdekében - ahogy az az ukiyo-e képeken is fennmaradt - a kor rendelkezésre álló divatelemeinek megfelelően válogatták ruhatárukat illetve kiegészitőjüket: virágdíszítésű hajtűktől kezdve a szezonnak megfelelő kimonóig, illetve az utóbbihoz dukáló obi övig. Mondhatni, maguk az oiranok szabták a kor tredjeit, jóllehet hétköznapi nők számára korántsem volt követendő példa így öltözködni, de így van ez talán jelen korunk catwalkon sétáló modellekinek extravagáns divatjával is.
A kiállitott tekercsékep között fellelhető többek között Hishikawa Moronobu (菱川 師宣 1618 – 1694), Utagawa Kunisada (歌川 国貞, 1786 -1865), Kitagawa Utamaro (喜多川 歌麿, 1753 – 1806), Katsukawa Shunshō (勝川 春章 1726 – 1793) vagy éppen Utagawa Hiroshige (歌川 広重 1797 – 1858) korabeli művészek mesterművei is.
A kiállításon bemutatott műveken keresztül az oiranok emberi oldalát is megismerhetjük, olyan bemutatott, életszerű jelenetek által, ahogy izgatottan levelet olvasnak, babusgatják a kuncsaftokat, féltékenykednek egymásra, vagy éppen csak lazítanak a műszakok között.
Pár jegyzetem a kiállításról:
- bijin-ga (美人画), azaz "jónő képek" az elnevezése a jó nőket ábrázoló Edō-kori festményeknek, aminek nagy része ugyebár hires kurtizánokat örökitett meg, afféle korabeli Playboy-ként gyakorta vagyonos földesurak - Daimyōk - rendelték a mesterektől, mi több gyűjtötték is őket.
- 1793-tól kezdve tilossá vált az ukiyo-e képeken ábrázolt oiranok valódi nevének feltüntetése, ezáltal esetenként képrejtvényeken - hanji-e (判じ絵) - keresztül közölték a nevüket
- Yoshiwara saiken (吉原細見): egy tulajdonképpeni útmutató Yoshiwarához. A biannuális korabeli kiadványban (a holdnaptár szerinti tavasz és ősz idején) fel volt tüntetve Yoshiwara bordélyházainak neve, cime, illetve a bordélyház lányainak neve, rangja, ára, valamint gazdájuk neve is. E kis füzeteket olvasva a látogatók előre tájékozódhattak a negyed kinálatáról:
- a korabeli Edō legforgalmasabb útvonalai, közlekedési csomópontok mentén, úgymint Shinagawa (品川), Senju (千住), Naito Shinjuku (内藤新宿) valamint Itabashi (板橋) környékén lévő ún. sukuba (宿場) postaállomások /pihenőhelyek jöttek létre (az emlitett városrészek képezték a négy nagy Edō-kori postaállomást - 江戸四宿). A tartományi nagyvárosokból Edóba igyekvő megfáradt utazók ezeken a posta állomásokon megpihenhettek, teázhattak, és hát kurvázhattak is. Mi több teljesen legálisan működtek itt a bordélyházak a Meiji-kormány jóváhagyásával, s ezen engedélyük egészen 1958-ig kitartott.
- meshimori onna (飯盛女) - "felszolgáló leány" volt az elnevezése azon leányoknak, akik ezeknél a postaállomásoknál lévő fogadókban (hatago, 旅籠) szolgáltak, nemcsak élelmet, de testüket is.
- Yokohamában a kikötőnél is akadtak bordélyházak szép számmal, kivált a Miyazaki-chō (宮崎町) vörös lámpás negyedében 1859-től, amik az újdonsült államközi kereskedelmi egyezmények jegyében koncessziós területeket kapott külföldi lakosság kiszolgálására lettek létrehozva.
Számos érdekes kiállított kép szerepel, noha a tárlat, s maga a múzeum nem túl nagy. Mindenesetre ha érdekel az ukiyo-e avagy a korabeli Edō bordélyházainak illetve konzumhölgyeinek története, idén December 20-ig Tōkyōban vagy és tudsz japánul, ezt a kiállítást neked találták ki! Az angolos leírás meglehetősen szegényes, anélkül eleve nehezen értelmezhetőek az egyes alkotások, hogy angol-nyelvű tárlatvezetés van-e, azt nem tudom.
A kiállitás honlapja: Fashion in the Yoshiwara Pleasure Quarter
Kapcsolódó bejegyzések:
Shunga - egy kiállítás margójára
Kanamara fallosz-fesztivál - broki matsuri
Yokai-kiállitás
Japán csáperotika - Hokusai kisiklásának kivesézése
Japán folklór sorozat - blogsorozat főként yōkaiokról
Edō -kor - minden Edō -korral kapcsolatos bejegyzés a blogon
Fing-tekercsek az Edō -kori Japánból
Yayoi Kusuma - pszichoszomatikus pillengések
Megjegyzések
Megjegyzés küldése