Doufukuai

Azt már számos korábbi bejegyzésben tárgyaltuk, hogy a japán Trónok harca , azaz a hadakozó fejedelemségek véráztatta évszázadait követően, végül az ország három leghatalmasabb hadurának - beleértve a szofisztikált állat Nobunagát - is mintegy ötven évébe került az egymást gyilkoló, független államok laza szövetségéből egy egységes országot létrehozni. ninja-támadás ábrázolás, ukiyo-e Érthető tehát, hogy amint a XVII. század elején a Tokugawa-klán került ki győztesen az egyesült Japánért vívott harcból, minden erejükkel törekedtek arra, hogy megakadályozzák az ország újbóli szétesését. S többek között ezt a célt szem előtt tartva hoztak létre egy különleges kormányzati kémcsoportot, amely végül - ha nem is szándékosan - de igencsak segített kialakítani a ninjákról alkotott modern elképzeléseinket. S mégis ki volt ezen máig titokzatos csoportosulás? A kertőrök. A "kertőrök" eredete Az egyik stratégia, amellyel a Tokugawa-shōgunátus hatalmon maradt, az volt, hogy a hűbéruraka...

Ha pusztító betegségek után kutat az ember a történelemben , nagyjából arra a megállapításra juthat, hogy azok mindig a társadalom legszegényebb, marginális csoportosulásait sújtották leginkább. Az előkelő, vagyonos társadalmi csoportok ugyanis egyrészt sokkal magasabb minőségű élelemhez, illetve az adott korszak legfejletettebb orvosaihoz juthattak hozzá. A XVIII. század végén Japánban azonban egy olyan nyavalya jelent meg, amely kezdetben kizárólag az akkori társadalom csúcsát képző, fővárosi elit tagjait támadta meg. Még a császár és annak családja sem volt immunis a titokzatos kórral szemben.  Ennek kapcsán történhetett az 1877-ben, hogy a Meiji császárnak  tehetetlenül kellett végignéznie nagynénje, Kazu hercegnő lassú halálát. A halál oka a rettegett kakke (脚気) betegség, mely fokozatosan, könyörtelenül leépítette a beteg szervezet: kezdődött beduzzadó lábakkal, majd a belassult beszéddel. Fokozódott a részleges bénulással, görcsrohamokkal, heveny hányással. Végül a hal...

A japán kereszténység történetének első részében láthattuk, hogy a keresztény hitűeknek bár a Sengoku-jidai, vagyis a hadakozó fejedelemségek kaotikus korszakában sem volt egyszerű dolga, helyzetük nem sokat javult a Tokugawa shōgunátussal beköszöntő békében sem, sőt, még inkább elnehezült vallásuk gyakorlása. Ahogy az előző bejegyzésben említettük, a keresztényekkel szemben felhozott elsődleges vád hogy ők mindenekelőtt a pápához mutattak hűséget, semmint a shōgun irányában, egy közel százötven évig tartó véráztatta, hektikus és árulásokban igencsak bővelkedő időszak után ezt viszont az országot egyesítő Tokugawák nem voltak képesek tolerálni. Kakure kirishitan - a Bujdosó keresztények Ebből adódóan megkezdődött a "rendszerellenes" keresztények szisztematikus üldözése, 1614-ben pedig Tokugawa Ieyasu rendeletben tiltotta ki a keresztény missziókat Japánból, akik pedig mégis maradtak, azoknak bujdosniuk kellett, így kapták a " rejtett, bujdosó keresztények " ( kakur...

Az Edo-kori (1603 – 1868) Japánban úgy működött a rendszer, hogy ha történetesen nem tartoztál a szamurájok , papok, földművesek, kézművesek vagy éppen a kereskedők közé (ez az ún. mibunsei 身分制 társadalmi csoportosítás), akkor emberszámba sem nagyon vettek. És ez szó szerint értendő, hiszen ezen elfogadott társadalmi kasztokon kívül eső embertömeget egyenesen hinin-nek (非人), azaz " nem embernek " nevezték. A kor értékítéletében "nem-embernek" számítottak többek között a csavargók , koldusok, börtönőrök , szórakoztatók , prostituáltak , valamint a szellemi és testi fogyatékossággal rendelkezők is. A testi fogyatékossággal rendelkezők között viszont akadt egy kivételt képző csoport, mégpedig a vak “bankárok” társulata . Dáridós kezdetek A látássérültek különleges státusznak örvendtek a japán történelem során, ezt már többek között a XIV. századi Heike Monogatari (平家物語), az egyik legismertebb középkori háborús krónika is megemlíti. Ahogy korábbi bejegyzésekben már ...

Ami nálunk az iszik, mint a gödény (mi utóbbinak görög eredetű neve a pelikán) a sokat ivó emberre használt kifejezés, addig ezt a japán nyelvben az iszik mint a bálna - geiin (鯨飲) képéhez társítják, innen származik a Részeg Bálna (nihonsú) Lepárló ( Suigei Shuzo 酔鯨酒造) elnevezése is. Ráadásul maga a részeg bálna - suigei (酔鯨) - elgondolás kitalálójának személye is ismert, mégpedig az Edo-korban élt nagybirtokos daimyō, Yamauchi Toyoshige (山内 豊信, 1827–1872), aka Yamauchi Yōdō (山内 容堂), aki a mai Shikoku régióban elterülő Tosa-han (土佐藩, afféle kiskirályság a Tokugawa sógunátus alatt) feje volt. Ennek a Yamauchi Yōdōnak az írói álneve volt Geikai Suikou (鯨海酔侯), ami valami olyasmit jelent hogy a " bálnák óceánjának részeges urasága " azaz a bálnák [által lakott] tengeri [birtokok] részeges urasága: ahogy a neve is sugallja, nem vetette meg az italt, és számos szakéval kapcsolatos vers szerzője is volt egyben. Két megye csehójában iszok (二州酒樓に飮す) című műve talán a leg...