Az Edo-kori vak bankárok története
Dáridós kezdetek
A látássérültek különleges státusznak örvendtek a japán történelem során, ezt már többek között a XIV. századi Heike Monogatari (平家物語), az egyik legismertebb középkori háborús krónika is megemlíti. Ahogy korábbi bejegyzésekben már érintőlegesen beszámoltunk róla, a krónika a Taira és Minamoto-szamuráj dinasztiák közötti háborút (源平合戦) meséli el, és eredetileg egy szájhagyomány útján terjedő történet volt, aminek eredetéről bár keveset tudni, kutatások szerint vélhetően valamikor a XIII. században foglalhatták először írásos változatba, majd ezen költői prózát vándor énekesek, többnyire úgynevezett Biwa hōshik (琵琶法師) "lantos papok" adták elő.
Ezen "lantos papok", akik a biwa (琵琶) húros, pengetős hangszeren játszva meséltek buddhista tanításokról, történelemről, legendákról, és eredetileg a kifejezés vak szerzeteseket értettek. Azon vak vándor énekeseket pedig, akik Heike Monogatarit mesélték el, Heike Zatōnak (平家座頭) nevezték, ráadásul egyenesen a uralkodó által biztosított privilégiumot élvezték a történet nyilvános előadására, mint a Tōdōza (当道座, apropó Zatōichi megvan?) azaz a vak férfiak rendjének tagjaiként.
A XIV. században alapított rend nem pusztán vak előadókat, de számos olyan tevékenység űzőit magukba foglalt, amit mintegy hagyományosan vak férfiak végeztek, így például masszőröket vagy akupunktúristákat is.
当道座 - this is the way
A Tōdōzát úgy is lehetne fordítani, mint "a mi utunk/ törvényünk rendje", jóllehet nyugati forrásokban elsődlegesen pusztán mint a vakok rendjeként hivaznak rájuk. Egyébiránt ez elsősorban Kelet-Japán vak férfi rendje volt, az ország nyugati részén létezett egy Mōsōza (盲僧座) nevezetű rend is, míg a Gozeza (瞽女座) kifejezetten vak nők számára fenntartott rend volt.
Az Edo-korszakra pediglen egy érdekes új "szolgáltatással" bővült a Tōdōza repertoárja, mégpedig elkezdtek kölcsönöket biztosítani szamurájok illetve gazdag kereskedők számára.
Pajtik a magasban
A tény, hogy a Tōdōza efféle pénzügyi tevékenységet folytathatott, már önmagában figyelemre méltó: tehát adott a kora újkori Japán, ahol még továbbra is afféle feudális, erősen hierarchikus társadalmi tagozódás volt érvényben, de már kezdtek megjelenni a kapitalizmust idéző praktikák, és a hitelezés egyre inkább nagy üzletté vált, mindazonáltal csak egy szűk kereskedő réteg számára, a hininek, a "nem emberek" természetesen nem vehettek részt benne. A vakokat viszont fogyatékosságuk ellenére sem kezelték hininnek, holott például egyéb testi fogyatékossággal rendelkezőket, vagy hasonló tevékenységet végző utcai előadókat, énekeseket igen. Mégis mi volt ennek az oka?
Nos, leginkább az, hogy a Heike Zatō vak vándor énekesek már kezdettől fogva erősen kötődtek a császári udvarhoz, illetve az annak közelében mozgó nagyhatalmú családokhoz. Eredetileg a Minamoto klán protezsálta őket, a Heike Monogatari krónika egyik főszereplő szamuráj klánja, aztán későbbi években a szintén az arisztokrata Koga klán (久我家) vette párfogásába a Tōdōzát. Ezt pediglen készségesen ki is használták: bár de facto a Tokugawa shógunok uralták Japánt a bábként működő császár személyétől függetlenül, a Tōdōza arra épített, hogy a shogunoknál magasabb rendű személy, azaz a maga a császár számára tartoznak engedelmességgel, ezért volt lehetséges az, hogy kívül eshettek a kor társadalmi szegregációja által előírt normáktól.
A kor viszonyait tekintve, alapvetően természetesen az Edo-korszak hivatalnokainak jogköréhez tartozott az igazságszolgáltatás, kivált pénzügyi viták esetében, úgymint kifizetetlen tartozások során. Viszont el lehet képzelni a szituációt, hogy Edo igazságszolgáltatása, a korszak egyik legnagyobb városában (világszinten is) teljesen leterhelten működött, és a hivatalnokok időről időre lepasszolták a kevésbé kardinális eseteket, úgymond peren kívüli megegyezésre a vitás felek között. Ez pedig a gyakorlatban nagy vonalakban úgy működött, hogy ha par exemple egy nagy hatalmú szamuráj voltál, akiknek tetemes adósága volt egy alacsonyabb hierarchiai szinten lévő kereskedővel szemben, akkor nem is kellett visszafizetned az adóságot, ergo a végrehajtás mechanizmusai effektíve nem léteztek. Ezt a gyakorlatot szüntette meg a vakok rendje.
 |
| Ki a fasza gyerek, Tokugawa te tudod? Te vagy a fasza gyerek, vak bankár én tudom |
A Tōdōza elől - akár a Trónok harca Vasbankja esetében - nem volt menekvés. Egy igen egyszerű praktikát alkalmazva, a kölcsönt nem visszafizető szamurájok rezidenciájához vonultak, és nyilvános megszégyenítéssel a világ tudtára adták, hogy ez a szamuráj nem ad a becsületére. A kor erkölcsi normáiban persze semmi sem volt fontosabb az egyén becsületének megőrzésénél, vagyis a megszégyenítő taktika egészen brilliáns módon működött, lévén a szamurájok és magasabb társadalmi osztályban lévő egyének a Tōdōza végett többet nem tudtak kibújni törlesztési kötelezettségeik alól. Ezzel persze nem túl sok barátot szerzett magának a vak rend, de pénzt annál inkább: különleges státuszokból kifolyólag adómentesek voltak a császár irányába, és az idők során egyre gyakoribb gyakorlattá vált, hogy a kölcsönt adók - afféle biztosítás végett - a Tōdōzán keresztül adtak kölcsönbe pénzt, a Tōdōza pedig tranzakciós költségeket számolt fel mindezért cserében.
A vak bankárok vak gyűlölete
A vak rend elképesztő gazdagságra tett szert, egy voltaképpeni céh lett belőle, kvázi Edo Vakbank Zrt, azonban éppen saját sikerük áldozatává váltak. Az Edo-korszak során ugyanis, többek között a korszak nagy éhínségei vagy éppen katasztrofális földrengéseit követően rendre feltámadtak a társadalmi egyenlőtlenségek, a vagyon igazságos újraosztását követő mozgalmak. Egy ilyen "leszámolás" áldozata lett a vak rend is, akiket azzal vádoltak meg, hogy elűzik az adósságát fizetni képtelen szamurájok a városból, és ezzel tönkre teszik a becsületüket (nyilván az elégedetlenkedő avagy megszégyenített szamurájok közbenjárása végett került sor e megtorlásra), sőt olyan "orvosi" szövegeket és röpiratok kezdtek megjelenni Edóban, hogy a vakság tulajdonképpen az erkölcstelen viselkedés okozta büntetés, értelem szerűen a vak rend lejáratása végett.
A XVIII. századra végül a Tōdōza rend teljesen széthullott: számos tagját bebörtönözték, másokat pénzbírságra ítéltek de olyan is volt akik száműztek vagy éppen kivégeztek, majd Meiji-restauráció során (1868-tól kezdődően) hivatalosan is feloszlatták a rendet.
Érdekesség képen, a Tōdōza bár rég nincs már, mintegy az örökségüket viszi talán tovább a Zenshin shikai (全鍼師会), egy nemzeti egyesület vak akupunktúristáknak. Japán ma mintegy 90,000 hivatásos engedéllyel rendelkező akupunktúrát alkalmazó gyógyítójának kb. 30%-a ugyanis látássérült, így némi analógia érződik a korábbi évszázadok gyakorlatával.
Kapcsolódó bejegyzések:
Shinbun nishiki-e - a korszak bulvárja
Szamuráj-szellem rákok legendája - mi is az a Heikegani?
Warabi - éhező parasztok elesége és császári hamika egyszerre
Hattori Hanzō és a japán Trónok Harca
Ázsiai betyárok - Patkánykölyök és Goemon legendája
Denma-chō börtöne - Edo Hilton
Kozukappara vesztőhelye
Suzugamori vesztőhelye
Jōkanji, a ribanctemető
Kunoyoshi & Kunisada - az ukiyo-e punk zsenijei
Shunga - egy kiállítás margójára
A mandzsu frizkó története
Warabi - éhező parasztok elesége és császári hamika egyszerre
Ázsiai betyárok - Patkánykölyök és Goemon legendája
Denma-chō börtöne - Edo Hilton
Kozukappara vesztőhelye
Suzugamori vesztőhelye
Jōkanji, a ribanctemető
Kunoyoshi & Kunisada - az ukiyo-e punk zsenijei
Shunga - egy kiállítás margójára
A mandzsu frizkó története
Megjegyzések
Megjegyzés küldése