Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Túrák Tōkyō körül vol. 6 - 弘法山

Shunga - egy kiállítás margójára

A shunga (春画) - 'tavaszi kép' - effektíve masszív Edo-kori pornó. Egy mostani kiállítás Tōkyōban azonban a művészi oldalát próbálja megragadni a dolognak, az Eisei Bunko (永青文庫) múzeum ezzel nem kis feladatra vállalkozott. A kiállított művek ugyanis történelmi értékük mellett a mai napig képesek igencsak szemöldökhúzogatásra késztetni az embert, s hiába volt két évvel ezelőtt nagy sikere a British Museumban, Japánban tíz múzeum utasította vissza a felkérést, mielőtt az Eisei Bunko elvállalta volna a szervezést. Az esetlegesen obszcén impulzusok keltette fintorgás mérsékletére érdemes egy kicsit magára a műfajra vetni a pillantást. 
Érintőlegesen írtunk már a blogon a shungáról a kínai pornográfia rövid története kapcsán, ergo a tavaszi képek (a 春 tavasz írásjegye mind Kínában/Japánban korabeli eufemizmus a szexre) eredete igencsak régi időkre nyúlik vissza, viszont a műfaj csimborasszójának egyértelműen az Edo-kor (1603 -1868) tekinthető, az ukiyo-e (浮世絵) 'lebegő világ' tekintélyes hányadában fametszetekben manifesztálódott zsánerfesztészete előszeretettel örökítette meg a kortárs Edo dekadens világát - gásákat, kabuki színházat, szumót - és persze a szexet is. 

A shunga alkotások a korszak legnevesebb művészeinek kezéből is kerültek ki szép számmal, Kitagawa Utamaro  (喜多川歌麿, 1753 – 1806) vagy éppen  Katsushika Hokusai  (葛飾 北斎, 1760 - 1849) is olyan képeket gyártott, amiből napjaink pornóproducerei is bőven meríthetnének ihletet. Az ok pedig egyszerű: kivált a felsőbb társadalmi rétegek részéről nagy volt a kereslet az efféle művekre, egy-egy fametszet értékesítése pedig hónapokig el tudta tartani a művészt. 
Amit kapásból megfigyelhetünk egy-egy kép kapcsán, az igencsak felnagyított nemi szervek. A korabeli ukiyo-e művészek nem is a 'nagy' élvezeteket akarták ezzel elsősorban hangsúlyozni, a méretes farkak és vénuszbarlangok egyfajta 'második arcként' szolgáltak, és azokat az emberi vágyakat testesítették meg, amiket a hétköznapokban az 'arc' nem igazán képvisel - érdekes módon  ezen ábrázolásokon nagyjából egyforma nagyságúként - ergo egyazon fontosságúként - tüntették fel az emberi arcot/nemi szerveket, és eseteként (nem túl realisztikusan) közel festette őket egymáshoz az alkotó. 

Egy másik jellegzetessége a műveknek, hogy általában mindkét fél teljes öltözékben küldi az akciót. A Nyugattal ellentétben- ahol a mezítelen test egyszerre volt tabu és kacér - az Edo-kori férfiak és nők gyakran láthatták egymást meztelenül, példának okáért közös fürdőzések alkalmával. Vagyis a kortárs japánok számára érdekfeszítőbb volt ruházatban ábrázolt személyek aktusát bámulnia, mivel így a felek egyéniségére/társadalmi helyzetére is egyértelműbben tudtak következtetni. 

Joggal tehetnénk fel a kérdést, miért volt hát ilyen nagy kereslet a pornóra a kora-újkori Japánban? 

Egyik feltevés szerint részben a sógunátus politikai viszonyai miatt. A Tokugawa (徳川) shógunok a hatalom centralizálásának érdekében úgy tartották pórázon a daimyōkat (大名), vagyis a nagybirtokos előkelőket, hogy rezidencia fenntartására kötelezték őket a fővárosban, ergo Edóban, mi több minden második évet kötelesek voltak ott tartózkodni - jól védhető várkastélyaikból indított felkelések indítását elkerülendő -, a családjuk, és feleségeik viszont tulajdonképpen túszként folyamatosan a sógun városában kellett éljenek. (E sankin-kōtainak (参勤交代) nevezett rendszer nem volt idegen a világ más részein sem, gondoljunk csak XIV. Lajosra, aki ugyanezen okok miatt kötelezte a francia nemességet Versaillesba települni). S mivel feleségeik végig Edóban voltak, a daimyōk pedig ha tehették nem, nagy magányukban vevők voltak a shungára is. 
Ráadásul anatómiai pontatlanságuk ellenére - akárcsak Kínában - fiatal pároknak szolgált némi felvilágosításra, hogy mégis mit kéne az ágyban csinálni. S végül pedig, a szexuális aktusok a humor forrásai is voltak egyben - előfordult, hogy warai-e (笑い絵) 'nevetős képekként' hivatkoztak a shungára - ne feledjük az Edo-korszakban igencsak szabadon álltak az emberek a szexhez, ilyen jellegű viccek tárgyát is gond nélkül képezhették. 
Az Edo-korban tehát a Shunga korántsem számított tabunak, ellenben széles körben elfogadott, mind nők és férfiak által birtokolhatott tárgyak részét képezték. Mikor az első Nyugatiak megérkeztek Japánba, és szigetországi vendéglátóik rezidenciában jókora bránerek és muffok ábrázolását vették először szemügyre, bizonyára nem győzték vetni a kereszteket. A Meiji-korszak azonban minden jónak véget vetett - a levágott fejek kiállításától kezdve a  templomba való hulladobálásig - a felvilágosult japán kormány betiltotta a shungákat is, nem beszélve a férfi-női közös fürdőzésről, vagy a nyilvános meztelenségről. Az 1900-as évek eleji rendőri razziák shunga alkotások ezreit kobozták el és semmisítették meg. 
A híres Tako to ama
Ironikusan, újabban éppen szintén nyugati hatásoknak köszönhetően kezd megváltozni a japánok hozzáállása a shungához, számos XX. századi nyugati művészre hatást gyakorolt ezen sajátos műfaj, miközben Japánban tiltás alatt volt. Ma már bármelyik könyvesboltban kaphatunk shungával kapcsolatos műveket is. 
Toyokuni 1823-as hátborzongató (開中鏡) képe
Az elmúlt tíz évben számos nagyvárosban, Helsinkitől Barcelonáig akadt shunga-kiállítás, 2013-ban pedig ahogy említettük a British Museumban került sor nagyszabású kiállításra, melyen jelen tárlat alapját is képzi. Bár a tény, hogy az Eisei Bunko előtt tíz japán múzeum passzolta le a rendezés jogát, még mindig arra enged következtetni, hogy nem igazán sikerült ezen újkori gátlásokat maradéktalanul felszámolni. 
És milyen volt maga a kiállítás? Először is elképesztően zsúfolt. Majdnem egy órát álltunk sorba a bejutásért, és csigalassúságban haladhattunk végig az egész kiállításon, a végére pedig herótom lett az Edo-kori kufircolásból. A kiállítás fokozatosan halad a sima szexuális aktusok ábrázolásán keresztül a punci és farokfejű démonokig, amiért viszont igencsak szerettem volna megnézni a kiállítást, az Hokusai Tako to ama (蛸と海女) című alkotása - kivált hogy már blogoltam róla korábban - és most végre élőben is láthattam. A kiállítás December 23-ig látogatható (18+), 1500 jen az ellenérték, a képleírásokhoz használ a japán tudás lévén angol nincs. Szerintem nagyon érdekes kiállításról van szó, és polippornós táskát is vehetünk magunknak.

Szubjektív érdekességi faktor: 5/5

Megközelítés: Edogawabashi megálló a Yurakucho vonalon, onnan kb. tíz perc séta a Kanda-folyó mentén. Doufukai-kalauzért klikk ide

Kapcsolódó bejegyzések: 

Japán csáperotika - Hokusai kisiklásának kivesézése

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából - Jōkanji, a ribanctemető

A kínai pornográfia rövid története

Kurvák és költészet Kínában - gigaposzt az ókori kínai prostituáltak irodalmi szerepéről

Szexuális vámpirizmus az ősi Kínában - taoista praktikák

"Három hüvelyknyi aranylótusz" - lábelkötés Kínában

A szemérmet ölelő aranyselyem - miről (is) volt híres Yang Guifei?

Hentai Kamen - filmajánló

Yayoi Kusuma - pszichoszomatikus pillengések 

Megjegyzések

  1. Jó kiállítás lehetett!
    Naívan azt hittem, hogy ez az AV világában kiaknázatlan téma, de tévedtem: találtam olyan címeket, hogy 春画夫婦の秘かな愉しみ meg 春画夫婦の秘事 :)

    "Majdnem egy órát álltunk sorba a bejutásért"

    Bezzeg a 2009-es "A Selyemút írásai"c. kiállításon alig 1-2 ember lézengett :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg jó volt, de talán jobb esete felé menni, hátha akkor kevesebben vannak :)

      A Selyemút írásait is érdemes lett volna a 'Selyemút írásai + 触手強姦' címmel eladni 笑

      Törlés
    2. Vagy "A tangutok és a pornó", "Ujgur orgia" "Szogd szodómia" stb :)

      Törlés
    3. Én mennék mindháromra! 笑

      Törlés
  2. En a British Museumban lattam ketszer ezt a kiallitast. A masoldik alkalommal egy japan ismerosommel mentunk, az jobb volt, mert egy csomo magyarazatot adott akar a ruhakrol vagy par kapcsolatos haikurol is stb.
    Tomeg (sor) egyszer sem volt. Mondjuk a jegyert is a duplajat perkaltam majdnem a japan arnak. ^^"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, talán még így is szerencsésebb voltál :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

土用の丑の日

Július 20-ra esett a nyárközépi ökör napja (土用の丑の日) a kínai tradícionális holdnaptár szerint, 18 nappal az ősz kezdete előtt (mely a ugyanezen kínai képzetek szerint Augusztus 7 körül kezdődik).
Ez az ún. doyou no ushi-nap van tavasszal, ősszel és télen is, de általánosságban ha az ushi no hi-ről beszélnek az emberek, akkor a mostanit, azaz a nyárközépi ökör napját értik alatta.
Ilyenkor Japánban unagit, azaz angolnát esznek hagyományosan, azt mondják hogy már az Edo-kor óta. A legismertebb sztori szerint, egy korabeli angolna-árus tanácsot kért egy híres gondolkodótól, hogy mégis hogyan adhatna el több angolnát e forró nyári napok közepette, amikor az eladás a béka segge alatt volt, mivelhogy az nem számított éppen szezonális ételnek. 
A tudós gondolkodónak eszébe jutott egy régi japán népi hiedelem, miszerint azon ételek, melyek elnevezésében szerepel az “u” fonéma (udon tészta, umeboshi befőtt szilva, uri tök, etc) azok jó hatással vannak az egészségre, mi több nyáron is minden hő…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…

Shimoda

Az 1850-es években Japán még mindig izmoskodott hogy nem kér a külvilágból, aztán Matthew Perry s ama fekete hajóinak noszogatására megnyitották Shimoda kikötőjét. Majd Yokohamát is, és Shimodát pedig bezárták. Ennyi háttérsztori talán elég is lesz, mi több nem érdemes azon búslakodni, hogy mi történt Bakumatsu (幕末) korszak alatt, hiszen Shimoda a mai napig egy közkedvelt tengerparti nyaralóövezet. A salaryman számára a tōkyō-i nyár a 18 szintes buddhista pokol 19. szintje. Öltöny-nyakkendőben rohangálni a perzselő napon összeaszalódott emberszőlők szarkofágjában szégyenletesen szar.  A Yamanote vagonjaiban Guernica-üzemmódban transzportálódván vizet vizonáltam. Nagyon sok vizet, amiben úgy úszhatok, mint egy delfin.  Szóval efféle gondolatsorok közepette keveredtünk el végül Shimodába, ahol végre delfinné változhattam. Nem vittem sok cuccot, csak egy táskányi felszerelést, goprókat, sparkot, a D610-et, egy 50-est, és hát muszáj volt a 80-200-at is, hogy Kayokóról mindenféle tengerip…