Doufukuai

Ismét egy nagyon érdekfeszítő kiállítás van most Tōkyōban, Kuniyoshi és Kunisada, az ukiyo-e utolsó nagy mágusainak műveiből a Bunkamura Museum of Art rendezésében, éppen a minap kezdődött. Az ukiyo-e számos korábbi bejegyzésben szerepelt már a blogon, jelentőségéről annyit, hogy Edo-korban (1603–1868) TV, internet és divatmagazinok hiányában e sajátos műfaj közvetítette a legújabb divatot, popkultúrát, szórakoztatást. A két mester pedig igencsak tevékenyen vette ki a részét ukiyo-e művek gyártásában, mi több az éra legnépszerűbb művészei közt tartották őket számon.  tele van a város a kiállítás plakátjaival Utagawa Kuniyoshi (歌川 国芳 1797 -1861) és   Utagawa Kunisada (歌川 国貞, 1786 -1865) művésznevű alkotók bár mindketten az Utagawa iskola alapítójának, Utagawa Toyokuni (歌川豐國, 1769 - 1825) tanítványai voltak, mégis meglehetősen eltérő stílusjegyekkel operáltak, éppen ezért kettejük munkásságán keresztül mutatja be a tárlat a kései ukiyo-e jellegzetes stílusjegyeit, mely műve

A shunga (春画) - ' tavaszi kép ' - effektíve masszív Edo-kori pornó. Egy mostani kiállítás Tōkyōban azonban a művészi oldalát próbálja megragadni a dolognak, az Eisei Bunko  (永青文庫) múzeum ezzel nem kis feladatra vállalkozott. A kiállított művek ugyanis történelmi értékük mellett a mai napig képesek igencsak szemöldökhúzogatásra késztetni az embert, s hiába volt két évvel ezelőtt nagy sikere a British Museumban , Japánban tíz múzeum utasította vissza a felkérést, mielőtt az Eisei Bunko elvállalta volna a szervezést. Az esetlegesen obszcén impulzusok keltette fintorgás mérsékletére érdemes egy kicsit magára a műfajra vetni a pillantást.  Érintőlegesen írtunk már a blogon a shungáról a kínai pornográfia rövid története kapcsán, ergo a tavaszi képek (a 春 tavasz írásjegye mind Kínában/Japánban korabeli eufemizmus a szexre) eredete igencsak régi időkre nyúlik vissza, viszont a műfaj csimborasszójának egyértelműen az Edo-kor (1603 -1868) tekinthető, az ukiyo-e (浮世絵) 'lebe

Az Edo-kori Japánban, feltehetőleg valamikor 1846 környékén, ismeretlen művész, vagy művészek által készített ábrázolásokra mint He-gassen (屁合戦), ergo " fing csataként " szoktak volt hivatkozni. A fingpanoráma tizenöt különböző ábrázolásán emberek finganak egymásra, macskákat finganak tova, finggal döntenek ki fákat, finggal zúznak pozdorjává épületeket, zsákba finganak, ergo káoszba szellentik a komplett univerzumot . A Waseda egyetem tulajdonában lévő tekercs magyarázatára több elgondolás is létezik. Egyes vélemények szerint a kortárs Japán politikai és társadalmi változásainak kifigurázása, miszerint az Edo-kor (1603-1868) során megnőtt a Japánban érkezett európaiak száma (végtelenül magas szám lehetett, tekintve hogy tavalyi demográfiai statisztikák szerint Japán 98%-ban japán) illetve az európai befolyás a szigetország felett; ezáltal az ábrázolások a külföldi térhódítás elleni válaszul , szimpla xenophób fogantatásban születtek.  A XVII. század közepétől ke

Ma ad hoc nézzünk meg egy kiállítást képen a programajánlókat látva  Yayoi Kusama  (草間 彌生) műveire esett a választás, pontosabban a Dream I Dreamed nevezetű nem mindennapi felhozatalra. Az 1929-ben született extravagánsan élénk frizurával és alkotóerővel megáldott művésznő az utóbbiakban is rendre a pszichiátrián köt kit folyamatos hallucinációi miatt, ugyanakkor ezek az álmok is nagymértékben befolyásolják munkáját elmondása szerint. E tényeket ismerve talán máris könnyebben emésztjük meg azt az irizáló, pszichedélikus hangulatpanorámát, ami valahol a művész lelkének festékbugyraiban kavarog, mi több gejzírszerűen kicsapódik és mindent kitöltve mindent kitölt. Legalábbis személy szerint egy rendkívül masszív impulzuskolosszust döntött rám a kiállítást, messze a legjobb, amin az utóbbiakban, de talán  Shanghai art  lubickolásaim alatt megtapasztalhattam. Fényképezőm lemerült, ezért csak telefonos képek következnek: Fél órát álltunk sorba ezért a fél percért (30 másodpercig lehe