Doufukuai

A Spoon & Tamago oldalon találtam ezt a jópofa ukiyo-e képet, ami Harunobu Suzuki (鈴木春信), az Edo-korszak egyik ismert ukiyo-e mesterének 1767-es alkotása - mellesleg e mester nevéhez köthető az első nishiki-e művek készítése is. E bejegyzés témáját adó mű neve Niwatori to Danjo (鶏と男女) - A kakas és a (férfi-leány) pár szereplői elnevezéséhez méltóan a kakas és az ifjú pár, a szituáció viszont annál izgalmasabb: A pár ugyanis, vélhetőleg egy éjszakába nyúló nemináriumra illetőleg másnapi lustálkodásra készülvén, a kora reggeli kukorékolás előre megfontolt szabotálásra némi szakéval tintáztatja a szárnyast , hogy annak eszébe se jusson a hajnali ébresztés! Több mint 250 év távlatából is időtálló poén. Amúgy most egy újabb nagyszabású ukiyo-e kiállítás van Tōkyōban, el kéne nézni! Kapcsolódó bejegyzések: Shunga - egy kiállítás margójára  - Edo-kori pornhub  Kuniyoshi & Kunisada - az ukiyo-e fenegyerekei  - beszámoló  Shinbun nishiki-e - Edo-kori Bli

1875-ben érte Tōkyō lakosait a hír, hogy több száz kilométer távolságban, fenn a hegyekben Gitarō nevű magányos férfi brutális kegyetlenséggel meggyilkolta és kirabolta a nőt, aki elszállásolta egy éjszakára. A tettes az áldozat levágott fejét is magával vitte, amit hónapokkal később egy kutya szájában hozott vissza a faluba. Rövidesen a holttestet is megtalálták, gyékénybe csomagolva Gitarō lakásában. A tettest kézre kerítették és letartóztatták.  Fizetés nélkül távozó külföldi, a prostituálttal való affér után, 1875 Az ehhez hasonló erőszakos, szenzációhajhász, bulvár jellegű sztorik a korabeli japán tabloidok egyik sajátos műfaját képezték, ez volt az ún. shinbun nishiki-e (新聞錦絵), ami nem más mint fametszeteken prezentált, korabeli sajtóhírek. Tartalmat illetően hasonló jellegű bulvársajtó kiadványok, a ponyvairodalom persze mindenhol jelent volt, az 1870-es évek shinbun nishikije viszont mégis nagyon izgalmas lenyomatát képzi Japán ezen átmeni periódusáról. Szörnyűsé

Én szeretem a yōkaiokat és a japán folklórt . Nemrég láttam egy plakát ot egy Yokai in the Arts of Japan nevű kiállításról az Edo-Tokyo Museumban , ahol mellesleg 2013 óta nem jártam , ergo jelen alkalomból okvetlen újfent el kellett zarándokolnom és szemrevételeznem a szóban forgó kiállítást! A nagyszabású kiállítás komplex képet kísérel meg alkotni a japán mitológia természetfölötti lényeinek a kezdetekből az Edo-korig (1603-1867) ábrázolásáról, Japán legkülönbözőbb múzeumaiból Fukuokától Tōkyōig, valamint magángyűjtemények darabjaiból több mint 120 kortárs mű került terítékre, méghozzá a lehető legtutibbakból.  A yōkai a szellemektől a démonokig, szörnyekig tulajdonképpen bármilyen általában emberekre ártalmas lény lehet. A japán festészetben a XII. században, a késői Heian korban (794 -1185, 平安時代) jelentek meg először e yōkaiok archetípusai. Ezeknek egyik legismertebb gyűjteménye az  Extermination of Evil (辟邪絵 Hekija-e/A gonosz elűzése) nevű mű, mely számos

Ismét egy nagyon érdekfeszítő kiállítás van most Tōkyōban, Kuniyoshi és Kunisada, az ukiyo-e utolsó nagy mágusainak műveiből a Bunkamura Museum of Art rendezésében, éppen a minap kezdődött. Az ukiyo-e számos korábbi bejegyzésben szerepelt már a blogon, jelentőségéről annyit, hogy Edo-korban (1603–1868) TV, internet és divatmagazinok hiányában e sajátos műfaj közvetítette a legújabb divatot, popkultúrát, szórakoztatást. A két mester pedig igencsak tevékenyen vette ki a részét ukiyo-e művek gyártásában, mi több az éra legnépszerűbb művészei közt tartották őket számon.  tele van a város a kiállítás plakátjaival Utagawa Kuniyoshi (歌川 国芳 1797 -1861) és   Utagawa Kunisada (歌川 国貞, 1786 -1865) művésznevű alkotók bár mindketten az Utagawa iskola alapítójának, Utagawa Toyokuni (歌川豐國, 1769 - 1825) tanítványai voltak, mégis meglehetősen eltérő stílusjegyekkel operáltak, éppen ezért kettejük munkásságán keresztül mutatja be a tárlat a kései ukiyo-e jellegzetes stílusjegyeit, mely műve

A shunga (春画) - ' tavaszi kép ' - effektíve masszív Edo-kori pornó. Egy mostani kiállítás Tōkyōban azonban a művészi oldalát próbálja megragadni a dolognak, az Eisei Bunko  (永青文庫) múzeum ezzel nem kis feladatra vállalkozott. A kiállított művek ugyanis történelmi értékük mellett a mai napig képesek igencsak szemöldökhúzogatásra késztetni az embert, s hiába volt két évvel ezelőtt nagy sikere a British Museumban , Japánban tíz múzeum utasította vissza a felkérést, mielőtt az Eisei Bunko elvállalta volna a szervezést. Az esetlegesen obszcén impulzusok keltette fintorgás mérsékletére érdemes egy kicsit magára a műfajra vetni a pillantást.  Érintőlegesen írtunk már a blogon a shungáról a kínai pornográfia rövid története kapcsán, ergo a tavaszi képek (a 春 tavasz írásjegye mind Kínában/Japánban korabeli eufemizmus a szexre) eredete igencsak régi időkre nyúlik vissza, viszont a műfaj csimborasszójának egyértelműen az Edo-kor (1603 -1868) tekinthető, az ukiyo-e (浮世絵) 'lebe

たんたんたぬきの金玉は、 風もないのに、 ブラブラ " Tan-tan tanuki heréi,  szél sincs, mégis lengenek " Herezacskójával halászó tanuki Ha láttuk már a Ghibli  Pom Poko (平成狸合戦ぽんぽこ) című meséjét, feltűnhetett benne többek között a tanuki nyestkutya nemi szervének különös mód való használata is.  A tanuki  (狸), azaz nyestkutya ( Nyctereutes procyonodoides ) számos meghökkentő tulajdonsággal rendelkezik a japán folklórban, mégis talán multifunkciós, óriásira duzzadó mágikus heréikkel, azaz pontosabban herezacskóikkal [ inno 陰嚢] keltik csodálkozásra az embereket.  Folyóban halászó tanukik Elgondolások szerint a tanuki heréit akár 8 tatami (畳) [ ~ 13,2 m²] méretűre is képes elnyújtani, ám persze a tataminál sokkal rugalmasabb, s a korabeli ábrázolások alapján vitorlától kezdve halászhálóig, esernyőig változatos módon alkalmazták azt. Heréjükkel súlyzózó tanukik Érdekes módon éppen az ábrázolásokban teljesedett ki a tanuki-here koncepciója, semmint az orális hagyományb