A birodalom vadonja: vadászat kultúrtörténete Kínában

A vadászat szerepe a kínai civilizációban hosszú, folyamatosan változó történettel rendelkezik, de talán sosem szólt pusztán zsákmányszerzésről.

Mielőtt a császárok rákaptak volna a porcelángyűjtésre és a költészetre, a kedvenc elfoglaltságuk a vadászat volt. Nem azért, mert nem volt jobb dolguk, hanem mert ez volt az a terep, ahol minden szem látta, ki az igazi főnök. Az udvari vadászat egyszerre volt élő reality show, hadgyakorlat és politikai kampány.

A korai idők óta a természetfeletti renddel, a hatalommal és az uralom legitimációjával fonódott össze - mondhatni tehát, a vadászat a császár és az arisztokrácia privilégiuma volt.

Ebben a posztban végigjárjuk a kínai vadászat történetét: az úri dzsemboriktól a nagyszabású császári hadgyakorlatokig, külön kitekintéssel a népi vadászatra és a kínai etnikumok vadászathoz kapcsolódó szokásaira.

A Zhou-kortól a Tang-korig: a hatalom szertartásos vadászatai

Már a Zhou-korban (i. e. 1046–256) a királyi és arisztokrata vadászatok elsősorban politikai és rituális funkciót töltöttek be, és a Zuo Zhuan (左传, Zuo kommentárja)-ban van egy ehhez kapcsolódó, érintőleges említése a vadászatnak:

「是會也，晉侯召王，以諸侯見，且使王狩，

仲尼曰，以臣召君，不可以訓，故書曰，天王狩于河陽，言非其地，也且明德也」

„Akkor tartották a gyűlést. Jin fejedelme meghívta a királyt, hogy a többi fejedelem előtt jelenjen meg, és küldte őt vadászni

Konfuciusz (Zhongni) így szólt: »Ha egy alattvaló hívja meg urát, az nem tanulságos. Ezért írja a krónika: ‘Az Ég Királya Heyangban vadászott’, ami arra utal, hogy ez nem az ő földje volt, de tiszteletet és erényt is mutat.«”

A vadászat itt tehát nem egy szabadidős tevékenységet jelent, hanem egy formális, politikai szertartást: a király elfogadja a szövetségi viszonyt és a fejedelmek előtti rangsort, ezzel mutatva a jó erkölcsöt.

Ugorva az időben, a Tang-korban (i. sz. 618–907) a császári vadászatok inkább reprezentációs, udvari jellegűvé váltak. A Tang császárok kedvelték a hegyi vadászatokat, amelyeket ünnepi, gyakran nagyszabású hadgyakorlatok kísértek. Li Bai így ír a "Nagy Vadászat Fú" (大獵賦) című művében:

朱旗赫以張，九天為之盡紫。

獵火燎而燒，千山為之俱赤。

A bíbor zászlók ragyogva feszülnek,

s a kilenc ég miattuk bíborba borul.

A vadásztüzek perzselve lángolnak,

s ezer hegy miattuk mind vörösen izzik.

Itt már érezhető az átmenet: a vadászat nemcsak rítus volt, hanem egy hadgyakorlat, a katonai képesség demonstrálása lett. Több ezer katona, lovas és harci szekér összehangolt mozgását igényelte.

Apropó, a késő Tang-dinasztia éppenséggel azért esett szét, mert a hatalmas regionális katonai kormányzók (節度使, jiedushi) túlságosan megerősödtek, saját hadseregeket tartottak fenn, és végül a császári udvar ellen fordultak. A Song-dinasztia (960–1279) alapítói ebből megtanulták a leckét, és ez az ilyen fajta reprezentatív vadászatokat is érintette.

A paranoia kora: A Song-dinasztia visszafogottsága

A Song alapítói szisztematikusan felszámolták a regionális katonai vezetők autonómiáját. Egy Tang-stílusú, több ezer katonát megmozgató császári vadászat pontosan olyan esemény volt, amely túlságosan nagy hatalmat és szervezési lehetőséget adott volna az ambíciózus hadvezérek kezébe. A Song udvar paranoid módon tartott minden olyan tevékenységtől, ami a katonai erő nem hivatalos demonstrációjának tűnhetett.

A Song-császárok hivatalos erdei vadászterületeket tartottak fenn, de a társadalmi kontroll és az adózás miatt az elit hatásköre szűkebb volt, és a népi vadászatok inkább a peremvidékeken, kisebb közösségekben maradtak fenn. Ráadásul a Song-korban megerősödött neokonfucianizmus hangsúlyozta a mértékletességet, a pazarlás kerülését és a néppel való törődést. A hatalmas hajtóvadászatok során gyakran letaposták a parasztok termőföldjeit, ami komoly elégedetlenséghez vezethetett. Az ekkoriban igazi aranykorukat élő konfuciánus hivatalnokok erősen kritizálták volna az ilyen, voltaképpen az uralkodó személyes szórakozását szolgáló, de a népnek kárt okozó tevékenységeket.

A mongol örökség: a vadászat mint hadigépezet

De aztán újfent jött egy fordulat, mégpedig a soron következő mongol hódítással, illetve a megalakuló Yuan-dinasztiával (1279–1368). A mongolok számára ugyanis a vadászat nem csupán egy arisztokrata sport volt, hanem a legfontosabb tevékenységek egyike: a nomád életforma szerves része, a túlélés és a társadalmi rang kulcsa volt. Tulajdonképpen egy állandó hadgyakorlat: egy nagyszabású mongol hajtóvadászat (nerge) felépítése, a csapatok koordinációja és fegyelme szinte megegyezett egy valódi katonai hadművelettel. A kánok pedig a vadászatokon keresztül előszeretettel demonstrálták erejüket és vezéri képességeiket.

A Ming balansz

Ezért amikor a kínaiak Zhu Yuanzhang (a későbbi Hung-wu császár) vezetésével elűzték a mongolokat és megalapították a Ming-dinasztiát (1368–1644), egy kettős örökséggel találták szemben magukat.

Egyrészt vissza akartak térni a tiszta han, konfuciánus hagyományokhoz (kvázi a Song-modellhez), másrészt nem hagyhatták figyelmen kívül azt a tényt, hogy őket magukat is a katonai erő juttatta hatalomra, és az északi határon továbbra is a mongolok jelentették a legnagyobb fenyegetést.

Ming-kori vadaszat

A katonai funkció ismét fontossá vált, különösen a dinasztia első felében, mivel a korai Ming császárok, különösen a dinasztiaalapító Hong-wu és a harcos császár, Yongle, felismerték a vadászat katonai jelentőségét. A vadászatot ismét a hadsereg kiképzésének és a katonai elit harckészségének fenntartására használták. Yongle aki a fővárost Beijingbe költöztette, hogy közelebb legyen a mongol határhoz, rendszeresen tartott nagyszabású vadászatokat, amelyek egyértelműen a katonai készenlétet szolgálták.

A császárok Peking környékén óriási, fallal körülvett parkokat hoztak létre kifejezetten vadászati célokra. A leghíresebb a Nanyuan, a Déli Park volt, egy több száz négyzetkilométeres terület, ahová egzotikus állatokat is telepítettek. Ezek a parkok egyszerre szolgáltak a hadsereg gyakorlóterepeként és a császári udvar szórakozóhelyeként.

Mindazonáltal a Song-korból örökölt konfuciánus bürokrácia folyamatosan igyekezett korlátozni és kritizálni ezt a gyakorlatot, létrehozva egy állandó feszültséget a harci erények és a civil kormányzás ideálja között. Ebből adódóan a dinasztia második felében, ahogy a császárok egyre inkább a Tiltott Város falai közé zárkóztak, a nagyszabású, katonai jellegű vadászatok egyre ritkábbá váltak. Inkább szimbolikus, rituális eseményekké szelídültek, vagy teljesen elmaradtak.

A harcos hagyományok újjáéledése a Qing-dinasztia alatt

Ahogy említettük, a késői Ming-dinasztia idejére a császárok egyre inkább a Tiltott Város falai közé zárkóztak, a nagyszabású, katonai jellegű vadászatok pedig szinte teljesen megszűntek. Nagy vonalakban, a konfuciánus bürokrácia civil erényeket hangsúlyozó ideológiája felülkerekedett a harci hagyományokon, ami a birodalom katonai felkészültségének lassú hanyatlásához vezetett. Ezzel párhuzamosan a Kínai Faltól északkeletre egy új, félelmetes erő emelkedett fel: a mandzsuk.

Nurhachi rettegett Nyolc Zászlós serege

Ez a félnomád, erdőlakó nép számára a vadászat nem csupán a túlélés, hanem a társadalom és a hadsereg alapja is volt. Az íjászat, a lovaglás és a fegyelmezett hajtóvadászat a mandzsu identitás és a katonai siker kulcsát jelentette. Amikor 1644-ben elfoglalták Beijinget és megalapították a Qing-dinasztiát*, tudatosan tették a vadászatot a birodalmi ideológia központi elemévé, hogy megőrizzék saját harcos identitásukat és elkerüljék a Ming-dinasztia végzetét okozó elpuhulást.

Qianlong császár vadászat közben

A Qing-kori állami vadászatok legismertebb színtere a Mulan Weichang (木兰围场), Chengde prefektúra északi részén volt, ami ma a Hebei tartománybeli Chengde város és a Belső-Mongólia Autonóm Terület határán található. Kangxi császár 1681-ben alapította, és egészen Jiaqing uralkodásáig, 1820-ig volt használatban. Mintegy 105 alkalommal rendeztek meg itt az őszi vadászatot. És miért őszit?

Mulan

Egyszerűen azért, mert bár a történeti emlékezet évszakoknak megfelelően (四時獵) emlékezett meg a vadászatokról, úgymint "tavaszi vadászatra járás" (春蒐), "nyári vadászatra járás (夏苗)", "őszi vadászatra járás (秋狝)" és "téli vadászatra járás (冬狩)", s mind közül az őszi volt a legfontosabb.

E négy évszak ebben a kontextusban a vadászati és katonai képzési ciklust írja le, ahol minden évszak más-más célt szolgált:

• tavasz (蒐田): válogatás, fiatal állatok kímélése
• nyár (仲夏): gyakorlat és kiválasztás, analógia a mezőgazdasággal (mint a földművelés ritmusa)
• ősz (仲秋): intenzív vadászat / harci gyakorlat
• tél (仲冬): teljes vadászat, minden elvihető, a katonai készültség ellenőrzése

A "Mulan" egyébiránt mandzsu szó, ami szarvas vadászatot jelent. A legnagyobb kiterjedése több mint 10 000 négyzetkilométer volt, kelet-nyugati irányban 125 km, észak-déli irányban 122 km hosszú.

A dinasztia hivatalos krónikái aprólékosan dokumentálták ezeket az évenként megrendezett őszi vadászatokat, amelyeken a Nyolc Zászló elit katonái ezrei vettek részt. Az őszi vadászat folyamata:

Az őszi vadászat négy lépésből állt: a körbezárás (布围), a megfigyelés (观围), a vadászat (行围) és a befejezés (罢围). A vadászat további lépésekre oszlott: vágtázó vadászat (驰猎), üldözés (追击), feltartóztatás (阻截), a vad leölése (聚歼), végül a miniszterek kértek a császártól, hogy fejezze be a körbezárást.

mandzsu harcos

Apropó, a szintén hosszú ideig regnáló Qing uralkodó, Yongzheng utálta a vadászatot és alatta szünetelt is a nagyszabású rituálé. De meghagyta utódainak, hogy bizony folytassák csak, mert nem szabad elfelejteniük a családi hagyományt és a szent tanításokat.

Daoguang uralkodásának 4. évében (1824), tavasszal, Daoguang császár rendeletben állította le a Mulan őszi vadászatot:

再今岁秋狝木兰。允宜遵循成宪。肄武绥藩。然不可不审度时事

"Idén ősszel a Mulan vadászatot meg kellene tartani, hogy kövessük a régi alkotmányt, »gyakoroljuk a hadi gyakorlatokat és nyugtassuk meg a vazallusokat«. De nem lehet nem figyelembe venni a jelenlegi helyzetet, ezért az idei őszi vadászat Chengdében leáll."

Mulan

Ezt követően azonban soha többé nem tartottak őszi vadászatot. 1860-ban, a második ópiumháború alatt, amikor a brit-francia szövetséges hadsereg elfoglalta Pekinget, Xianfeng császár északi Mulan vadászatra járás ürügyével menekült Chengdebe, a nyári rezidenciára. De az már egy másik történet.

nyári rezidencia 

De kicsit jobban visszakanyarodva e vadászatok jellegére, annyit mindenképp érdemes tudni róluk, hogy az előző hagyományoknak megfelelően, a császári vadászat egyszerre volt katonai gyakorlat és szakrális rítus: a császár a vad megölésével az Ég rendjét szimbolikusan helyreállította, és uralma alá hajtotta a természetet. A Nagy Qing Adminisztratív Kódex 《大清会典则例》 rögzíti, hogy a vadászatok során a császárnak személyesen kellett nyilat lőnie, s a zsákmányt az Égnek és az ősöknek ajánlani.

驾临围场，御弓矢，射中首兽。王公百官依次射猎

„Amikor a Szekér [a császár] megérkezik a vadászterületre, [Ő] felveszi íját és nyilait, és meglövi az első állatot. A hercegek, nemesek és minden hivatalnok ezután sorrendben folytatják a vadászatot.”

A Qianlong császár Valós Feljegyzései 《清高宗实录》-ben a következő szerepel:

获兽即择其尤以荐郊，祀天飨神，昭格有秩

„Az elejtett állatok közül kiválasztják a legkiválóbbat, hogy felajánlják a külvárosi [oltároknál], hogy áldozzanak az Égnek és megtiszteljék a szellemeket, fényesen és a rendnek megfelelően kifejezve tiszteletüket [az istenek felé].”

még minding Mulan

Ez a rituálé nem csak szimbolikus gesztus volt – a zsákmány-felajánlási szertartás (行围献俘礼) részeként a vadászat legszebb zsákmányát (általában szarvast) szertartásosan felajánlották, s mindez a következőképpen zajlott:

• kiválasztás: a nap vadászatának legszebb állatát kiválasztották.
• felajánlás: az állatot szertartásosan felnyársalták és a császári sátor előtt helyezték el.
• imádság: a császár személyesen mondott köszönetet az Égnek és a hegyek-folyók szellemeinek.
• felosztás: a megáldott húst szertartásosan felosztották a hercegek és tisztek között.

A Chengde Hivatalos Topográfiája《钦定热河志》 című műben (apropó, Jehol, a mai Chengde volt a Qing császárok nyári rezidenciája és a Mulan vadászterületek központja) is szó esik erről:

恭遇皇上巡幸木兰，凡亲射所得牲，必择色白者敬献。

„Amikor a Császár őrjáratra megy Mulanba, minden általa elejtett állat közül a fehér színűt kell kiválasztani tiszteletbeli felajánlásra.”

A Mulan vadászatok tehát nem csupán szórakozás, vagy reprezentációs események voltak, hanem az etnikai identitás fenntartásának eszközei is: a mandzsu uralkodó e rítus által maradt hű saját, félnomád vadász-hagyományaihoz, miközben a birodalom központját már konfuciánus állami keretek vezérelték.

A vadon elnémulása: Mulan Weichang bezárása

A XIX. század végére és a XX. század elejére a Qing-dinasztia súlyos pénzügyi és politikai válságba került. A Mulan vadászterület fenntartása óriási költséggel járt, miközben az országban földéhség volt. A modernizációt és a gazdasági bevételek növelését szorgalmazó hivatalnokok (köztük a befolyásos Yuan Shikai) nyomására a Qing udvar 1905-1906 körül meghozta a döntést, hogy a vadászterületet megnyitja a betelepülés és a mezőgazdasági művelés előtt (开围放垦). Ezzel a 200 éves császári vadászhagyomány hivatalosan is véget ért.

A császár vadászligetein túl - kitekintés egyéb kínai vadászhagyományokra: a Han kínai népi vadászat

Jóllehet idáig kizárólag a császári, vagyis az elit, uralkodó társadalmi osztály vadász emlékezetéről volt szó, de mi a helyzet a népi vadászattal? A han kínai parasztság is vadászott, de ennek jellege, célja és kulturális beágyazottsága teljesen más volt, mint az elit császári vadászatoké. Egyrészt azért tudunk róla sokkal kevesebbet, mert a történelmet az írástudó elit írta, amely a földművelést tartotta az állam alapjának, s a kínai civilizáció önmagáról alkotott képe a földművelésen és az írástudó bürokrácia értékein alapult, amelyben a vadászatnak csak másodlagos, gyakran lenézett szerep jutott.

kínai parasztok, XX. század első fele

Míg a császár a hatalmát demonstrálta, a han paraszt számára a vadászat alapvetően az élelem-kiegészítés volt. A paraszti étrend alapja a rizs (illetve egyéb gabonafajták) volt, a hús meg afféle ritka luxus. A vadászat (nyulak, fácánok, szarvasok elejtése) ugyanakkor fontos fehérjeforrást jelenthetett a család számára, különösen a szűkös téli hónapokban.

Ehhez kapcsolódóan legalább annyira fontos volt a vadkár csökkentése érdekében folytatott vadászat, mivelhogy a vaddisznók, szarvasok, majmok és madarak hatalmas károkat tudtak okozni a termésben. Mellesleg pedig, az állatok bőre, csontjai, agancsa ruházati és szerszám-alapanyagként szolgáltak, amelyeket felhasználtak vagy a helyi piacon eladtak egy kis mellékes jövedelemért.

A nép elsősorban a legegyszerűbb módszerekkel vadászott, úgymint csapdák, hurkok, vermek, ami nem igényelt drága fegyvereket, és a földművelés mellett is lehetett alkalmazni.

Bár a krónikák és a hivatalos történetírás mellőzi, a népi vadász alakja és hagyományai megjelennek más forrásokban, például a klasszikus regények, mint a Vízparti történet (水滸傳), tele vannak vadászokkal, csapdázókkal. Persze emellett egyes helytörténeti leírások, vagy birodalmi leltárak is néha megemlítik az adott vidék vadászati termékeit.

Vízparti történet egy korai kiadása

Például több hivatalos adótételi összeírásban is szerepelt a szarvasbőr, mint adóelem. Így szerepel ez a Ming-dinasztia korabeli A Nagy Ming-dinasztia Összegyűjtött Szabályzatai című államigazgatási kódexben 《大明會典》. A Dingzi raktárban (丁字庫) az alábbi leltár szerepelt:

丁字庫（。。。）山羊皮、綿羊皮、狐狸皮、鹿皮、麂皮、翎毛。

Kecske- és juhbőr, rókabőr, szarvas- és őzbőr, toll (nyílhoz).

A raktárakban lévő bőrök azt feltételezik, hogy a parasztok és a helyi vadászok ejtették el az állatokat. Azzal, hogy a Da Ming Huidian hivatalosan előírja a szarvasbőr beszolgáltatását adóként, a birodalmi kormányzat de facto engedélyezi, sőt, megköveteli a vadászatot.

Vadásznépek a birodalom peremén: az erdő népei

A történelem folyamán Kína sosem volt etnikailag egységes. A császári zászlók alatt több tucat, vadászattal és pásztorkodással foglalkozó nép élt. A Qing-dinasztia idején a mandzsuk, mongolok, oröcsenek, evenkik, daurok és xibék közösségek saját hiedelmeikben és szokásaikban is őrizték a vadászati kultuszt.

Orocsön (鄂伦春族)

Az orocsön nép a mai Heilongjiang erdeiben élt, illetve leszármazottjaik még a mai napig ott élnek. A Qing Shigao (清史稿) írja:

鄂伦春。。。以射猎为生。

„...az élúnchūn (orocsön) nép halászattal és vadászattal foglalkozik.”

Az orocsön nép hite a természetközpontú, animista sámánizmuson alapul. Totemállatokat is tiszteltek, mint például a medvét (熊, Niuniuku) és a tigrist (虎, Laomasi).

Orocsön Friends

Evenki (鄂温克族)

Az evenki vadászok és rénszarvaspásztorok Szibériában és Kína északi tartományaiban élnek. A nevük jelentése valami olyasmi hogy "az emberek, akik a nagy erdőkben élnek”. A Ming- és Qing-kori forrásokban Szolon néven említik őket. Ők Kína egyetlen rénszarvastartó nemzetisége.

Evenki család

Daur (达斡尔) és Xibe (锡伯族)

Két további etnikumot emelnék ki, az egyik a Daur nép, amely főként halászattal és csapdázással űzött, míg a Xibe katonai szolgálatot látott el a határvédelemben. A vadászat számukra a katonai fegyelem és a természetismeret gyakorlása volt – a birodalom vadászai és a császár katonái egyszerre.

A daurok az Amur-vidéken élve az elsők között kerültek szembe a terjeszkedő orosz kozákokkal. A Qing-dinasztia a daurokat ütközőzónaként és felderítő erőként használta az orosz határ mentén.

A xibék a mandzsukkal rokon, tunguz nyelvű nép. A leghíresebb történelmi tettük az, amikor Qianlong császár 1764-ben több ezer xibe katonát és családjaikat áttelepítette Mandzsúriából a birodalom legnyugatibb határvidékére, a mai Xinjiangba, hogy katonai helyőrségként szolgáljanak.

A vadon emlékezete

Ahogy említettük, a XIX. század második felére a Qing-birodalom hatalmi rendszere megrendült, a Mulan Weichang vadászterületet bezárták. A peremvidéki orocsön, evenki, daur, xibe népeket kényszerű letelepítésre ítélték, s a vadászat helyét az ipari fakitermelés és a prémkereskedelem vette át.

Mulan mulandósága

A Kangxi és Qianlong korának nagyszabású vadászatából turisztikai emlékhely lett, a Mulan Weichang ma Hebei tartomány egyik örökségvédelmi parkja. Az erdők azonban már nem azok a vadonok, ahol a császár az Ég rendjét kereste.

A Qing császár dárdája már nem sújt le a medvére, vagy itt a szomszédban a matagik puskája sem szól, de mindkettő ugyanarra a kérdésre keresi talán a választ: hogyan lehet az ember egyszerre ura és része a természetnek?

*Egy kis kitekintés végett, Japánban ugyanekkor, ha már a kortárs uralkodói réteget vesszük összehasonlítási alapul, a Tokugawa-sógunátus alatt (1603–1868), a vadászat sokkal szűkebb társadalmi keretek között maradt. A shógunok és daimjók takagari (鷹狩) - sólymos vadászatai - a szamuráj harci erények bemutatására szolgáltak.

A Tokugawa-vadászat tehát társadalmi státuszt erősített, míg a Qing-vadászat birodalmi rendet szimbolizált. A japán sólymos vadászat nem kapcsolódott közvetlenül a természet feletti legitimációhoz. A Qing császár viszont a vadonban a mennyei megbízatás (天命, tianming) megújítását gyakorolta, mivel az erényes kormányzáson kívül a rítusok, köztük a vadászat helyes elvégzése is fontosnak számított.

Kapcsolódó bejegyzések:

A matagi és a japán vadászkultúra - átfogó írásom a matagikról és a japán vadászkultúráról, medvekultuszról 

Sankabetsu medvetámadás - a legvéresebb állattámadás története Japánból

Horror-macska - nekomata krónikák a hegyekből

Kurvák és költészet Kínában - az ájtatos Tang-kori apácák 

Amikor a gonosz Miki egér megtámadta Japánt - háborús propaganda

Project Fantasia: a kitsune szerepe az amerikai pszichológia hadviselésben

Miért ne engedd vissza tigrist a hegyekbe? - kínai bölcselet

Emishi - egy kihalt, rejtélyes népcsoport a régi Japánban

Heikegani rákok - a halott Heike szamurájok lelke rákokban él tovább

A hegyi bálna - nem az aminek gondolod. De minek is gondolod egyáltalán?

Warabi - éhező parasztok elesége és császári hamika egyszerre

Pokolvölgye majmai - téli vértelen majomvadászat

Aokigahara: a halál erdeje