Shunga - egy kiállítás margójára

A shunga (春画) - 'tavaszi kép' - effektíve masszív Edo-kori pornó. Egy mostani kiállítás Tōkyōban azonban a művészi oldalát próbálja megragadni a dolognak, az Eisei Bunko (永青文庫) múzeum ezzel nem kis feladatra vállalkozott. A kiállított művek ugyanis történelmi értékük mellett a mai napig képesek igencsak szemöldökhúzogatásra késztetni az embert, s hiába volt két évvel ezelőtt nagy sikere a British Museumban, Japánban tíz múzeum utasította vissza a felkérést, mielőtt az Eisei Bunko elvállalta volna a szervezést. Az esetlegesen obszcén impulzusok keltette fintorgás mérsékletére érdemes egy kicsit magára a műfajra vetni a pillantást. 
Érintőlegesen írtunk már a blogon a shungáról a kínai pornográfia rövid története kapcsán, ergo a tavaszi képek (a 春 tavasz írásjegye mind Kínában/Japánban korabeli eufemizmus a szexre) eredete igencsak régi időkre nyúlik vissza, viszont a műfaj csimborasszójának egyértelműen az Edo-kor (1603 -1868) tekinthető, az ukiyo-e (浮世絵) 'lebegő világ' tekintélyes hányadában fametszetekben manifesztálódott zsánerfesztészete előszeretettel örökítette meg a kortárs Edo dekadens világát - gásákat, kabuki színházat, szumót - és persze a szexet is. 

A shunga alkotások a korszak legnevesebb művészeinek kezéből is kerültek ki szép számmal, Kitagawa Utamaro  (喜多川歌麿, 1753 – 1806) vagy éppen  Katsushika Hokusai  (葛飾 北斎, 1760 - 1849) is olyan képeket gyártott, amiből napjaink pornóproducerei is bőven meríthetnének ihletet. Az ok pedig egyszerű: kivált a felsőbb társadalmi rétegek részéről nagy volt a kereslet az efféle művekre, egy-egy fametszet értékesítése pedig hónapokig el tudta tartani a művészt. 
Amit kapásból megfigyelhetünk egy-egy kép kapcsán, az igencsak felnagyított nemi szervek. A korabeli ukiyo-e művészek nem is a 'nagy' élvezeteket akarták ezzel elsősorban hangsúlyozni, a méretes farkak és vénuszbarlangok egyfajta 'második arcként' szolgáltak, és azokat az emberi vágyakat testesítették meg, amiket a hétköznapokban az 'arc' nem igazán képvisel - érdekes módon  ezen ábrázolásokon nagyjából egyforma nagyságúként - ergo egyazon fontosságúként - tüntették fel az emberi arcot/nemi szerveket, és eseteként (nem túl realisztikusan) közel festette őket egymáshoz az alkotó. 

Egy másik jellegzetessége a műveknek, hogy általában mindkét fél teljes öltözékben küldi az akciót. A Nyugattal ellentétben- ahol a mezítelen test egyszerre volt tabu és kacér - az Edo-kori férfiak és nők gyakran láthatták egymást meztelenül, példának okáért közös fürdőzések alkalmával. Vagyis a kortárs japánok számára érdekfeszítőbb volt ruházatban ábrázolt személyek aktusát bámulnia, mivel így a felek egyéniségére/társadalmi helyzetére is egyértelműbben tudtak következtetni. 

Joggal tehetnénk fel a kérdést, miért volt hát ilyen nagy kereslet a pornóra a kora-újkori Japánban? 

Egyik feltevés szerint részben a sógunátus politikai viszonyai miatt. A Tokugawa (徳川) shógunok a hatalom centralizálásának érdekében úgy tartották pórázon a daimyōkat (大名), vagyis a nagybirtokos előkelőket, hogy rezidencia fenntartására kötelezték őket a fővárosban, ergo Edóban, mi több minden második évet kötelesek voltak ott tartózkodni - jól védhető várkastélyaikból indított felkelések indítását elkerülendő -, a családjuk, és feleségeik viszont tulajdonképpen túszként folyamatosan a sógun városában kellett éljenek. (E sankin-kōtainak (参勤交代) nevezett rendszer nem volt idegen a világ más részein sem, gondoljunk csak XIV. Lajosra, aki ugyanezen okok miatt kötelezte a francia nemességet Versaillesba települni). S mivel feleségeik végig Edóban voltak, a daimyōk pedig ha tehették nem, nagy magányukban vevők voltak a shungára is. 
Ráadásul anatómiai pontatlanságuk ellenére - akárcsak Kínában - fiatal pároknak szolgált némi felvilágosításra, hogy mégis mit kéne az ágyban csinálni. S végül pedig, a szexuális aktusok a humor forrásai is voltak egyben - előfordult, hogy warai-e (笑い絵) 'nevetős képekként' hivatkoztak a shungára - ne feledjük az Edo-korszakban igencsak szabadon álltak az emberek a szexhez, ilyen jellegű viccek tárgyát is gond nélkül képezhették. 
Az Edo-korban tehát a Shunga korántsem számított tabunak, ellenben széles körben elfogadott, mind nők és férfiak által birtokolhatott tárgyak részét képezték. Mikor az első Nyugatiak megérkeztek Japánba, és szigetországi vendéglátóik rezidenciában jókora bránerek és muffok ábrázolását vették először szemügyre, bizonyára nem győzték vetni a kereszteket. A Meiji-korszak azonban minden jónak véget vetett - a levágott fejek kiállításától kezdve a  templomba való hulladobálásig - a felvilágosult japán kormány betiltotta a shungákat is, nem beszélve a férfi-női közös fürdőzésről, vagy a nyilvános meztelenségről. Az 1900-as évek eleji rendőri razziák shunga alkotások ezreit kobozták el és semmisítették meg. 
A híres Tako to ama
Ironikusan, újabban éppen szintén nyugati hatásoknak köszönhetően kezd megváltozni a japánok hozzáállása a shungához, számos XX. századi nyugati művészre hatást gyakorolt ezen sajátos műfaj, miközben Japánban tiltás alatt volt. Ma már bármelyik könyvesboltban kaphatunk shungával kapcsolatos műveket is. 
Toyokuni 1823-as hátborzongató (開中鏡) képe
Az elmúlt tíz évben számos nagyvárosban, Helsinkitől Barcelonáig akadt shunga-kiállítás, 2013-ban pedig ahogy említettük a British Museumban került sor nagyszabású kiállításra, melyen jelen tárlat alapját is képzi. Bár a tény, hogy az Eisei Bunko előtt tíz japán múzeum passzolta le a rendezés jogát, még mindig arra enged következtetni, hogy nem igazán sikerült ezen újkori gátlásokat maradéktalanul felszámolni. 
És milyen volt maga a kiállítás? Először is elképesztően zsúfolt. Majdnem egy órát álltunk sorba a bejutásért, és csigalassúságban haladhattunk végig az egész kiállításon, a végére pedig herótom lett az Edo-kori kufircolásból. A kiállítás fokozatosan halad a sima szexuális aktusok ábrázolásán keresztül a punci és farokfejű démonokig, amiért viszont igencsak szerettem volna megnézni a kiállítást, az Hokusai Tako to ama (蛸と海女) című alkotása - kivált hogy már blogoltam róla korábban - és most végre élőben is láthattam. A kiállítás December 23-ig látogatható (18+), 1500 jen az ellenérték, a képleírásokhoz használ a japán tudás lévén angol nincs. Szerintem nagyon érdekes kiállításról van szó, és polippornós táskát is vehetünk magunknak.

Szubjektív érdekességi faktor: 5/5

Megközelítés: Edogawabashi megálló a Yurakucho vonalon, onnan kb. tíz perc séta a Kanda-folyó mentén. Doufukai-kalauzért klikk ide

Kapcsolódó bejegyzések: 

Japán csáperotika - Hokusai kisiklásának kivesézése

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából - Jōkanji, a ribanctemető

A kínai pornográfia rövid története

Kurvák és költészet Kínában - gigaposzt az ókori kínai prostituáltak irodalmi szerepéről

Szexuális vámpirizmus az ősi Kínában - taoista praktikák

"Három hüvelyknyi aranylótusz" - lábelkötés Kínában

A szemérmet ölelő aranyselyem - miről (is) volt híres Yang Guifei?

Hentai Kamen - filmajánló

Yayoi Kusuma - pszichoszomatikus pillengések 

Megjegyzések

  1. Jó kiállítás lehetett!
    Naívan azt hittem, hogy ez az AV világában kiaknázatlan téma, de tévedtem: találtam olyan címeket, hogy 春画夫婦の秘かな愉しみ meg 春画夫婦の秘事 :)

    "Majdnem egy órát álltunk sorba a bejutásért"

    Bezzeg a 2009-es "A Selyemút írásai"c. kiállításon alig 1-2 ember lézengett :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg jó volt, de talán jobb esete felé menni, hátha akkor kevesebben vannak :)

      A Selyemút írásait is érdemes lett volna a 'Selyemút írásai + 触手強姦' címmel eladni 笑

      Törlés
    2. Vagy "A tangutok és a pornó", "Ujgur orgia" "Szogd szodómia" stb :)

      Törlés
    3. Én mennék mindháromra! 笑

      Törlés
  2. En a British Museumban lattam ketszer ezt a kiallitast. A masoldik alkalommal egy japan ismerosommel mentunk, az jobb volt, mert egy csomo magyarazatot adott akar a ruhakrol vagy par kapcsolatos haikurol is stb.
    Tomeg (sor) egyszer sem volt. Mondjuk a jegyert is a duplajat perkaltam majdnem a japan arnak. ^^"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, talán még így is szerencsésebb voltál :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

A kínai írásjegyek