Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 4 - Suzugamori vesztőhelye

Ismét Tōkyō sötét múltjában barangolunk, s újfent egy Edó-kori vesztőhelyt vettünk célba. Bringára pattantam s egy óra tekerést követően elértem Suzugamorihoz (鈴ヶ森刑場), mely egy igen könnyen megközelíthető shikeijo (死刑所), azaz vesztőhely a mai Shinagawa-negyed területén belül, mely a régi Tōkaidō (東海道) út mentén helyezkedett el, mi utóbbi útvonal kötötte össze Edót Kyōtóval. És ez pedig nem véletlen, hiszen Kozukappara szintúgy közel volt Nikkō Kaidō (日光街道), Ōshū Kaidō (奥州街道), valamint a Mito Kaidō (水戸街道), más szóval a régi nagy Edóba vezető útvonalakhoz, ergo egy igen erős irányjelzőként szolgált a fővárosba érkezőknek: a shógun városába jöttél, s ahogy belépsz, az ő szabályai szerint élsz vagy halsz, vagyis az efféle létesítmények egyúttal gyöngéden indikálták a shógun hatalmát is. 

Üdvözöljük községünkben! 

A ma megtekinthető emlékmű éppen a kivégzőhely maradékain áll, hol számos buddhista szobor található a kárhozott lelkek emlékezetének. A közelben a Shuto 1-es autópálya zsivaja, valamint két utca öleli körbe, nem nehéz átsiklani felette, google maps nélkül nagy valószínűséggel magam is elhajtottam volna mellette - akárcsak történelmileg tekintve is, a kivégzőhelyek általában kies helyeken helyezkedtek el, hogy lehetőleg ne legyenek folyton a szem előtt.  Ettől eltekintve számos járókelő botorkált a könyéken, s némelyikük füstölőt is gyújtott az emlékművek előtt - egyet még én is. Korábban sokáig alacsonyabbak voltak az egykori kivégzőhely körüli ingatlanok - ma már nem valószínű - mivel a helyiek shinrei supottónak (心霊スポット), vagyis kísértet-járta helynek tartották a területet. A kivégzőhely mindenesetre ma egyike Shinagawa 100 történelmi látványosságának, a környéken pedig számos lakóépület, mi több iskola is van - bár az tény, hogy a legkevésbé sem tartozik Tōkyō bájosabbnak mondható részeihez. 

A Suzugamoriánál történő kivégzések a a mindenkori Danzaemon (弾左衛門) kezelésébe tartoztak. A Tokugawa kortól (i.sz. 1603 - 1868) kezdve a Danzaemon az eták (a hagyományos japán társadalmi hierarchia legalján elhelyezkedő, 'érintetetlen' kisebbség) vezetőjének örökletes címe, mely némi hatáskörrel is bírt a korabeli Edó külvárosi területein, a burakuban (部落). A Danzaemon volt a hentesek, hóhérok, sírásók főnöke, vagyis nagyjából mindazoké, akik valamilyen formában halállal kapcsolatos munkakört töltöttek be. 

Az 1651-1871 között működő Suzugamoriban a lehető legdurvább halálnemek is palettán voltak, úgymint a félbefűrészelés (鋸挽き), élve megfőzés (煮殺), elégetés (火刑) vagy éppen a keresztre feszítés (磔). Alkalmasint a közeli Tōkyō-öbölben pedig a vízbefojtás halálnemét (水磔) is alkalmazták. Korabeli feljegyzések szerint egy kisebb fogda is volt a területen, bár a vesztőhely elsődleges funkciója mindvégig a szóban forgó kivégzés maradt. Apropó, az alábbi linken elérhető a Tokugawa korszak büntetőügyeinek képeskönyve. 

Jobbra lent a kút, melyben a levágott fejeket mosták meg, mielőtt közszemlére - gokumon  (獄門) tették volna őket

A megmaradt, máglyának való gödör 

Itt végezték ki többek között Marubashi Chūya (丸橋 忠弥) ronint, aki megpróbálta megdönteni a Tokugawákat, vagy ide köthető Tenichi Bo esete (天一坊事件) is , egy magát Tokugawa fattyúnak  - rakuin (落胤) - tartó figura, aki önkéntesen daimyōnak (nagybirtokos előkelő) nevezte ki magát, mire a Tokugawák kivizsgálták az ügyet és leleplezését követően - szintén itt - kivégezték. Mi több, úgy feltételezik, hogy itt égették el élve Yaoya Oshichit, akinek a nevéhez fűzhető Edó felgyújtásának kísérlete (八百屋お七の火事), de arról majd egy következő blogban számolunk be bővebben.

A máglya általi  halálnem ( kakei, 火刑) cölöpjeinek gödre ma is eredeti formájában áll. A leírás szerint az ebbe a gödörbe ásott cölöphöz kötötték Oshichit is, de valójában aligha lehet tudni. Mivel Suzugamori a többi vesztőhelyhez képest távolabb helyezkedett el a várostól, a legtöbb máglyán elégetést itt végezték. 

Egy másik megmaradt cölöpgödröt a keresztre feszítések számára fenntartott cölöpöknek tartanak. Ezzel kapcsolatban annyit érdemes megjegyezni, hogy a japán keresztre feszítések (haritsuke,磔) némileg különböztek a római metódustól - ahol az elsődleges cél az alanyok szenvedéseinek meghosszabbítása volt, vagyis elsősorban végkimerülés/éhenhalás bizonyult a halál okának; addig Japánban a keresztre feszítetteket előbb lándzsával megszurkálták majd elvágták a torkukat a halál meggyorsítására. Majd három napig úgy hagyták a kivégzetteket.

Kora Meiji-kori ( cc. 1865–1868) keresztre feszítés

A kivégzőhely 220 éves fennállása alatt az itt kivégzettek számát 100-200.000-re becslik, 

Kapcsolódó olvasmány: 

Dani Botsman: Punishment and Power in the Making of Modern Japan. Princeton University Press, 2005. 

Megközelítés: Keikyū Main Line, Taichiagawa (立会川) megálló, onnan pár perc séta

Doufukuai kalauz: klikk ide 

Kapcsolódó bejegyzések: 

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol.1 - Masakado átka - a főt vesztett szellem átka a mai napig kísért

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara, az Edó kor másik nagy vesztőhelye

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 3 - Jōkanji, a ribanctemető

Ázsiai betyárok vol. 1 - Goemon, a zsivány kit akit élve megfőztek, valamint a Patkánykölyök 

Urbex - barangolás a múltban/romok között

Shanghai szellemtúra - kísértethistóriák a kínai metropoliszból