Doufukuai

Miki egér Japánban rajongásig szeretett rajzfilmfigura, ha már a Disneyland irányába tartó vonatra szállsz, nem győzöd az egérfüles, felhergelt diáklány-sereget számolni, akik a fővárosi vidámparkba tartanak éppen. Mindazonáltal történt némi paradigma váltás, mielőtt  ezen elevenszülő rágcsáló alakját keblére ölelte volna e nemzet: kezdetben Miki egér ugyanis a gonosz, amerikai , imperialista agresszor megtestesítőjeként szerepelt. Legalábbis ebben a szerepben tetszeleg a Komatsuzawa Hajime (小松沢 甫) által rendezett Omochabako series dai san wa: Ehon senkya-hyakusansanja-rokunen (オモチャ箱シリーズ第3話 絵本1936年, azaz a Játékos doboz 3. sorozat, Képeskönyv 1936) című 1934-es japán propaganda rajzfilmben. A rajzfilm egyébiránt a Youtubeon is megtalálható, ergo itt a linken alább meg is tekintheted:    A sztori arról szól, hogy az aranyos kis élőlények békében élnek egy szigeten, egészen addig amíg a denevérek hátán lovagló Miki egér légideszant el nem kezdi szisztematikusan szőnyegbombázni őket

A japán folklór sorozat jelen epizódjában egy újabb mitológia entitással fogunk megismerkedni, ami nem más mint az amabie (アマビエ). A korábbi bejegyzésekből tudhatjuk, hogy a japán hegyek , folyók , tengerek hemzsegtek a legkülönbözőbb regionális yōkaiokban (妖怪), a tengerpartok kapcsán korábban már volt szó például a szerte Japánban "megfigyelt" félelmetes  umibōzuról , az amabie alakja viszont mindekelőtt az 1800-as évek Higo tartományához (肥後国), vagyis a mai Kumamotóhoz kapcsolódik.  Egyesek úgy tartják hogy az amabie az tulajdonképpen azon a más említésekben amabikóként (アマビコ, 海彦, 尼彦, 天日子, 天彦, あま彦) (amahiko), amahiko-nyūdóként (尼彦入道), vagy éppen arieként (アリエ) szereplő lényekkel, ezekről úgy általánosságban azt kell tudni, hogy nem az Ariel-fajta kis hableány féle, félig ember-félig hal képében, ellenben különböző leírásokban egy háromlábú, hosszú hajú, hol majom, hol madárszerű , törzs nélküli lábasfejű formájában öltöttek testet. Ami talán érdekesebb viszont, hogy

A jorōgumo gyűjtőnév alatt noha számos, a Nephila rendben tartozó pókot ért a köznyelv, a japán entomológusok specifikusan a Nephila Clavata nevű pókra vonatkoztatva használják (ez esetben katakanával irják ジョロウグモ).  Maga a kifejezés kapcsán tudni érdemes, hogy jorōgumo esetében az ún. jukujikun (熟字訓) olvasatról* van szó, mely során bizonyos összetételekben máshogy olvassák ki a kanjikat, mint ahogyan azt on'yomi avagy kun'yomi olvasatuk illetve hangalak sarkallná. Az eredetileg 絡新婦 kanjikkal leirt kifejezés - aminek szó szerinti forditása " körbefonó ifjú hitves " - jukujikun olvasatban 女郎蜘蛛 , azaz ribancpók  értelmet hordoz.  Minekutána a jorō (女郎) alatt Edo-kori prostituáltat, úgymint Yoshiwara leányait  értjük. Ergo nem véletlenül ezúttal is az Edo-korba (1603-1867) kell visszarepülnünk azért, hogy megérthessük ezen furcsa elnevezés mibenlétét.  A jorōgumo alatt ugyanis nem pusztán holmi filológia furfangról van szó, hanem egy japán folklórban lét

A japán folklór sorozat soron következő bejegyzésében egy rövid áttekintést nyújtunk a madarak elsősorban a shintó illetőleg a japán kultúrában betöltött szerepéről.  A madárszerű lények első irott feljegyzését illetően a következő sztori a talán legismertebb: kezdődött minden azzal, hogy úgy tűnt, soha nem ér véget a sötétség melyben a világ reményvesztettül esedezett a hajnal fényeiért, miképpen a Nap, illetőleg az Univerzum istennője, Amaterasu (天照) egyszerűen nem volt hajlandó előjönni nyughelyéről.  A többi isteni entitás - kami - belátta, hogy tenni kell valamit, hiszen a napfény nélküli élet nem tűnt optimálisnak. Valahogy ki kellett csalni Amaterasut, hogy ismét fénnyel töltse be a mindenséget. A terv a következő volt: egy tükröt tartani Amaterasu barlangjának bejárata elé (hogy elkapják a visszatükröződését), miközben kakasok ( ondori , 雄鳥) keltettek zsivajt, hogy felkeltsék az istennő figyelmét. A trükk beválni látszott - a kakasok kukorékolására, valamint a barla

Július végétől kezdve kezdődik Japánban az Obon (お盆) ünneplése, mely a voltaképpeni japán halottak napja , pontosabban ünnepségsorozata, mely során a az emberek meglátogatják s rendbe rakják elhunyt családtagjaik sirját ( ohakamairi , 御墓参り) avagy tiszteletüket róják le eltávozott hozzátartozóiknak. Itt Tōkyōban az ünnepléssorozat főként Augusztus hónapjára esik. Gaki zoushi (餓鬼草紙) - gaki tekercsek a Heian-korból Ezzel egyidejűleg az obon ideje egy félhivatalos nyáriszünet is, a legtöbb japán cégnél ilyenkor szabadságra mennek, sokan használják fel ezt az időt arra, hogy hazalátogassanak. Az obon hagyományának története igencsak hosszú és szerteágazó gyökerekre vezethető vissza. A korabeli Edo-korban használatos holdnaptár eredetileg júlis 15-re tette az ünnep napját  (kinai példa nyomán, amiről a kinai szellemünnep és túlvilági képzetek  bejegyzésben irtunk már korábban) a modern naptár pedig augusztus 15-re updatelte. (Egyébiránt ugyanerre a napra esik Hirohito császár

Nagy Tengu (大天狗) Minden év késő Januárjában / Február elején kerül megrendezésre Tokyo Shimokitazawa városrészében a Tengu-fesztivál (しもきた天狗まつり), mely a japán mitológia harcias hegyi entitása, a tengu tisztelében zajlik. A tengu alakja a japán folklórban őrző-védő szerepet tölt be, s köztudott hogy jobb nem packázni velük.  Tengu mester (天狗様) - a hosszú orr a tengu egyik legfőbb ismérve Az évenkéti shimokitazawai tengu-buli a Shinryuji (真龍寺) templom közelében szokott volt megrendezésre kerülni, a környező szűk utcácskák a legkevésbé sem alkalmasak a végighömpölygő tömeg egyenletes eloszlására, ergo mint minden jó japán matsuri esetében, készüljünk egy mérsékelt fokú internálótábort idéző hangulatra. Ő a varjú-tengu (烏天狗) A tengu-matsuri voltaképpen a Setsubun (節分 " évszak választó ") - afféle előtavaszi ünnep (melynek ünneplése minden év Február 3-ra esik) - celebrálása, mely a sprirituális megtisztitásról, az elmúlt esztendő rossz dolgaitól va

Én szeretem a yōkaiokat és a japán folklórt . Nemrég láttam egy plakát ot egy Yokai in the Arts of Japan nevű kiállításról az Edo-Tokyo Museumban , ahol mellesleg 2013 óta nem jártam , ergo jelen alkalomból okvetlen újfent el kellett zarándokolnom és szemrevételeznem a szóban forgó kiállítást! A nagyszabású kiállítás komplex képet kísérel meg alkotni a japán mitológia természetfölötti lényeinek a kezdetekből az Edo-korig (1603-1867) ábrázolásáról, Japán legkülönbözőbb múzeumaiból Fukuokától Tōkyōig, valamint magángyűjtemények darabjaiból több mint 120 kortárs mű került terítékre, méghozzá a lehető legtutibbakból.  A yōkai a szellemektől a démonokig, szörnyekig tulajdonképpen bármilyen általában emberekre ártalmas lény lehet. A japán festészetben a XII. században, a késői Heian korban (794 -1185, 平安時代) jelentek meg először e yōkaiok archetípusai. Ezeknek egyik legismertebb gyűjteménye az  Extermination of Evil (辟邪絵 Hekija-e/A gonosz elűzése) nevű mű, mely számos