Japán folklór vol. 9 - Ribancpók
A jorōgumo gyűjtőnév alatt noha számos, a Nephila rendben tartozó pókot ért a köznyelv, a japán entomológusok specifikusan a Nephila Clavata nevű pókra vonatkoztatva használják (ez esetben katakanával irják ジョロウグモ). Maga a kifejezés kapcsán tudni érdemes, hogy jorōgumo esetében az ún. jukujikun (熟字訓) olvasatról* van szó, mely során bizonyos összetételekben máshogy olvassák ki a kanjikat, mint ahogyan azt on'yomi avagy kun'yomi olvasatuk illetve hangalak sarkallná. Az eredetileg 絡新婦 kanjikkal leirt kifejezés - aminek szó szerinti forditása "körbefonó ifjú hitves" - jukujikun olvasatban 女郎蜘蛛, azaz ribancpók értelmet hordoz.
Minekutána a jorō (女郎) alatt Edo-kori prostituáltat, úgymint Yoshiwara leányait értjük. Ergo nem véletlenül ezúttal is az Edo-korba (1603-1867) kell visszarepülnünk azért, hogy megérthessük ezen furcsa elnevezés mibenlétét.
A jorōgumo alatt ugyanis nem pusztán holmi filológia furfangról van szó, hanem egy japán folklórban létező, alakváltó yōkairól (azaz általánosságban vett ártó szellemről, démonról), a valóságban is létező, illetve a fentebbi fotókon szereplő izeltábú képzete köré szövődött legenda miatt.
Szóval több sztori is kerengett az Edo-periódus során egy yōkairól, aki gyönyörű nő alakját képes ölteni, hogy otthonába csaljon fiatal férfiakat, miközben a valóságban egy óriási pókszörny. Az elcsábitott delikvens pedig, szerelmes bódulatában észre sem veszi hogy pókháló fonódott köré, s mire ráeszmél a szituációra, már késő: a pókszörny ebédjeként végzi.
Japánban ugyanis bizonyos pókokhoz természetfeletti képességeket társitottak, ilyen a maga a jorōgumo is. A Nephila a keresztespókfélék családjába tartozó nem, ami elsősorban a Föld melegebb tájain fordul elő - Ausztrália, Új-Zéland északi szigete, Polinézia, Afrika és ugye Ázsiában is, a Nephila Clavata alfaj pedig egészen Indiától Japánig megtalálható. Kivéve Hokkaidót. Általában 5 centisre nő meg, élénk, zöldessárgás szinű, és nem jó ha a fejedre esik. Jóllehet mérge emberre ártalmatlan.
Maga a kifejezés eredetét illetően azt találtam, hogy egyik korábbi bejegyzésemben tárgyalt Ming-kori kinai füveskönyv, a Běncǎo Gāngmù (本草綱目) megemliti a luòxīnfù (絡新婦) pókmarást, aminek kezelésére amúgy nagy indigócserje-léből(大藍汁), pézsmából (麝香), pararealgár áványi porból (雄黃) valamint egy pók házzáadásával készitett főzetet javasol - csakhogy tudjuk, hogy mit kell tenni efféle pókmarás esetében.
Viszont úgy tartják, hogy az itt leirt luòxīnfù pók az nem más, mint a Nephila Clavata. Egy később megjelent, Wakan Sansai Zue (和漢三才図会) nevezetű 1712-es enciklopédiában chōrōgumoként (ぢよろうぐも) hivatkoznak ugyanerre a pókfajtára, és egyes fejtegetések szerint ebből lett némi hangalakváltozással jorōgumo az Edo-kori japán köznyelvben a pókfajtát illető elnevezés.
Olyan fejtegetés is találtam, miszerint kezdetben a szintén jorōnak olvasott 上臈 kanjikat használták e pókfajta leirására úgymint 上臈蜘蛛. Ez a 上臈 viszont nemes / udvarhölgyet jelentett, ez esetben pedig, mégis hogyan degradálódhatott prostivá a dolog? Egy magyarázat szerint, kivált szeptembertől kezdve a bejegyzés tárgyát képző pók csodészép szinekben tündököl, ami bár valóban esztétikusnak tűnik, de a valóságban nem túl kedves izeltábú elnevezése esetében talán túlzottan is eufemisztikus kifejezésnek tűnhetett. Mi több, a pók potrohának csak a felső ábrázata szép, azonban potroh másik oldala fakó és jellegtelen, ergo nem is igazán az elegáns, de inkább afféle silány szépség megtesztesitője. Ergo a nemes nő helyett a kurva helytállóbb kifejezés egy nem tudományos forrás szerint. Őszintén szólva nem tudom ez mennyire kézzel fogható magyarázat, ha esetleg sikerül egy hitelesebb forrást találnom erről, akkor frissitem e bejegyzést.
Mindenesetre, a jorōgumo mint valódi pók, s mint yōkai egyaránt magányos életet él. A legenda szerint, miután a jorō-pók elérte a 400 esztendőt, mágikus képességekre tesz szert, és innentől kezdve bogarak helyett inkább embert eszik. Általában elhagyott helyeken szőnek sűrű, hatalmas hálókat, majd az arra tévedő mit sem sejtő férfiak előtt mint egy fiatal (huszonkét év körüli), szexi leány jelennek meg, aki otthonába invitálja őket. Egyes elebeszélések szerint a szépséges menyecske előkapja a bivát (琵琶) s pengetni kezdi, miközben a megigézett férfi észere sem veszi, hogy pókháló fonódott köré. E férfiaknak aztán többé se hire, se hamva.
Kinai nyelvű források elvileg nem kapcsolnak efféle természetfeletti képességeket a pókhoz, a jorōgumo, mint yōkai ábrázolásról többek között az 1677-ben megjelent Tonoigusa (宿直草), valamint az 1732-ben kiadott Taihei-Hyakumonogatari (太平百物語) kaidan (怪談), azaz kisértethistória-gyűjteményében olvashatunk. E sztorik visszatérő eleme, hogy a csábitó nőként megjelent pókszörny szamurájokat kér meg, hogy vegyék el feleségül, de olyan eset is előfordult, mikor kisdedét korjában cipelő nőként jelenik meg (a gyerkőc valójában a pókszörny petezsákja).
* a jukujikun amúgy számos teljesen hétköznapi szavakban is tetten érhető olvasat. Lásd példákként: 今朝 (ma reggel) nem a kun'yomi olvasatnak megfelően ima'asa, se nem konchō-nak olvasandó az on'yomi szerint, hanem mint kesa jukujikun olvasatban. Ugyanigy 明日 (holnap) sem akari(no)hi a kun'yomi olvasat alapján, és nem is meinichi, az on'yomit követve, ellenben ashita a jukujikin olvasat miatt. Jukujikunt egyaránt használnak eredeti japán szókincset gazdagitó kifejezések, úgymint Yamato (大和), avagy korabeli kölcsönszavak, például a portugálból vett tabako (煙草) - dohány, avagy a hollandból kölcsönzött bīru (麦酒), azaz sör esetében is.
Kapcsolódó bejegyzések:
Szexuális vámpirizmus az ősi Kínában - taoista turpisságok
Kurvák és költészet Kinában - ó, azok az ájtatás Tang-kori apácák!
Lábelkötés Kinában - aranylótusz, és ami mögötte van
Ribanctemető - szomorú sztorit őriz a japán főváros egyik temetője
Ribanctemető - szomorú sztorit őriz a japán főváros egyik temetője
Macskrónikák - szörnymacskák a japán folklórból
Japán folklór sorozat - minden eddigi japán folklóros poszt
Megjegyzések
Megjegyzés küldése