Ugrás a fő tartalomra

Japán kocsmológia vol. 6 - Sapporói sörmúzeum

Sapporói kiruccanásom bizony nem pusztán a whiskyről szólt, hanem legalább annyira a sörről is, igyekezvén a képzelt Hokkaidói szesz-ekvilibrium betartására. A japán kocsmológia tudományos blogsorozat következő epizódjában a Sapporói sörmúzeumról, illetve magának a Sapporo sör történetéről lesz szó.
Régen, ha utaztam, minden múzeumot megnéztem egy városban. Szépművészeti, folklór, nemzeti történelmi, Tōkyōban még egy parazita múzeumot is. Isten báránya, könyörögj érettem. Mentségemre legyen szólva, hogy ma már viszont csak olyan múzeumba járok, ahol sörözni is lehet.
A Sapporo Bīru Kabushiki-gaisha (サッポロビール株式会社) egyébiránt Japán legelső saját sörmárkája 1876-os alapitásával, ami mindenekelőtt Seibei Nakagawa (中川清兵衛, 1846 - 1916) sörfőző mester nevéhez köthető. Ezzel a videóval hangolódj rá, miféle tökös dolog volt ez:
Mig Masataka whisky-ügyben járt a skótoknál, addig Nakagawa elsőként japánként a németeknél kötött ki végül, hogy ott a sörfőzés tudományát elsajátitsa. Nakagawa 16 éves korában egy német kereskedőháznál dolgozott, s miután megspórolt némi pénzt, pusztán kalandvágytól fűtve, 17 éves korában lelépett Japánból, ami akkoriban szigorúan tiltott dolognak számitott a  Tokugawák által kitalált, a szigetország fejét saját seggébe dugó izolációs nemzetpolitikája miatt.  
Lebukás esetén amúgy efféle kalandvágyó törekvéskért fővesztés járt a korabeli Japánban, Nakagawa azonban sikeresen kisurrant először nem is Németországba, de Angliába (jé van egy ilyen kifejezés hogy 渡英 = Angliába menni), az odáig rendben volt, csakhogy pénz és kapcsolatok nélküli külföldi kamaszgyerekként nem volt könnyű dolga, kubikolva bár, de egész hét évet lehúzott itt. Megelégelvén az angolokat, továbbált a németekhez, s egy Bremerhaven nevű észak-németországi kikötővárosban találta magát, ahol sikerült összetálkoznia az akkoriban egyébiránt éppen Berlinben tanulmányútját töltő honfitársával, Shuzo Aokival (青木周蔵). Aoki egy szamurájcsalád szülöttje volt, akit aztán kipicsáztak Németországba a nyugatiak jogát tanulmányozni, Aoki viszont nemcsak jogot, de haditechnológiáktól kezdve a papirpénzek nyomtatásán át a sörfőzés mesterségéig a fejlett Gaikoku minden hi-tech gyümölcsét megizlelte (később amúgy  a Meiji-kormány külügyminisztere lett belőle). 
Nakagawa sörfőzdés kollegáival
Aoki mintegy véletlenül találkozott Nakagawával, s mint külhoni japánnal gyorsan megbarátkozott vele, főleg annak köszönhetően, hogy Nakagawa szorgos legénynek tűnt, aki nemcsak angolul, de kisvártatva németül is megtanult. Micsoda tehetség (逸材), vélte Aoki, ilyen fickókra van nekünk szükségünk, hogy a sörfőzés tudományát elsajátithassuk, s közbenjárása végett Nakagawát beszervezték egy berlini sörgyárba, a Fürstenwaldéba. Nakagawának bár semmi köze nem volt a sörkészitéshez, két évig mégis keményen dolgozott - azaz hogy ebben az időben a "szabi" fogalma még nemigen létezett, az alvást leszámitva, bár az se nagyon - s közben végül is sörfőzést is sikerült neki kitanulnia. Mivel már közel egy évtizede távol volt otthonától, és húszas éveinek közepére rájött, hogy mi az élete értelme (ikigai, 生き甲斐), úgydönt visszamegy Japánba. 
Mint Herr Nakagawa, der braumeister, Mein Schatz!

Mindeközben 1869-ben a Meiji-kormány megvetett a lábát fent északon Hokkaidóban, létrehozva a Kaitakushit (開拓使), a nemzeti kormány feljesztési tanácsát, hogy fejlesszenek mindenfélét itt a nagy semmi közepén, melynek eredményeként számtalan új üzlet működése indult meg. Köztük majd a sörfőzés is. 1876-ban Nakagawa éppen visszatalált Japánba, ahol történetesen pont egy ilyen Németországban tapasztalatra szert tett sörfőző mestert próbáltak rekrutálni, ergo rá is bizták az újonnan alapitandó sörgyár épitésének felügyeletét, mint főmérnök. Segitőtársa pedig egy Hisanari Murahashi (村橋久成) nevű fószer lett, aki a gyár mendzserévé vált. Még folyó év szeptemberében elkészült a Kaitakushi sörgyár. 
Egy év múlva pedig ki is jött a gyárból az első Sappo láger sörszállitmány, az ötágú csillaggal a cimkén, ami a honlap szerint mint az Északi Csillag, az úttörők, azaz felfedezők szimbóluma volt (angolul Pioneers, ezért egy pillanatig valamiért átfutott az agyamon hogy ennek lehetett-e bármi köze szovjet úttörőmozgalomhoz, azaz a vöröscsillaghoz, de nemcsak az időbeli eltérés miatt sem, hisz utóbbi 1922-ben kezdődött, a japán leirás világossá tette a megoldást: szóval a Honshú szigetéről az akkor még javarészt ismeretlen és vad Ezo (蝦夷, Hokkaido korábbi elnevezése) irányába való navigációban az Északi Csillag "útmutató csillag" szolgált navigációs segédpontként, ez pedig egy utalás a felfedezők bártoságára és tettrekészségére, kiváncsiságára, hiszen a Kaitakushi sörgyár is hasonlóképp úttörő volt a Japánban még ismeretlen ital meghonositásában.
1886-ban a hokkaidói kormány hivatalos megalakitását követően a sörgyárat átkeresztelték Sappro Sörművekre (Sapporo Brewery Factory, 札幌麦酒醸造場), és eladták az Okura kereskedőháznak (大倉商会). Aztán következő év decemberében egy vállalkozókból álló csoport a japán kapitalizmus atyjának tartott Eiichi Shibusawával (渋沢栄一) illetve üzlettársával Soichiro Asanóval (浅野 総一郎) az élen megvették a gyárat az Okura kereskedőháztól, és magalapitották a Sapporo Sör Vállalatot (Sapporo Beer Company / Sapporo Bakushu Gaisha/ 札幌麦酒会社), ami természetesen a Japán söriparnak az egyik meghatározó mozgatórugójává vált. 
S közben Honshún sem söretlenkedtek a helyiek, 1887-ben, a mai Ebisu Garden Place területén Tōkyōban egy másik vállalkozói csoport megalakitotta a Japán Sörműveket (日本麦酒醸造会社), egyenesen Németországból fejvadászva a sörfőző mestereket, hogy aztán 1890-ben piacra nyomják saját portékájukat, a Yebisu sört (恵比寿ビール). Megkezdődött az ádáz harc a piacért a Sapporo sör és a Japán Sörművek között, amibe aztán beszállt egy újabb játékos Osakából (大阪麦酒), ami nem volt más mint a jelenlegi Asahi elődje. Ennek végül egy cégegyesülés lett a vége, 1906-ban a Sapporo, a Japán Sörművek és az Oszakai sörfőzde fúziójával megalakult a Nagy Japán Sörvállalat (Dai-Nippon Beer Company / 大日本麦酒株式会), aminek egészen a második világháborút követő időszakig sörmonopóliuma volt az országban. 
Majd 1949-ben a háború után bevezett új versenyjogok miatt a Dai-Nippon feloszlatták, lett belőle egye Nippon és egy Asahi sörfőzde, az előbbi Nippon sörfőzde tovább nyomatta a Sapporo sör készitését, és 1964-ben a cég nevét is átkeresztelték a maira, azaz e bejegyzés elején emlitett Sapporo Bīru Kabushiki-gaishára, azaz Sappro Sörművekre (Sapporo Breweries). A Sapporo Black Label sör gyártására pedig 1977-ben került sör, pardon, sor. Az eredeti sapporói sörgyár telephelyén pediglen 1987-ben megalakitották a bejegyzés cimét is adó Sapporo Beer Museumot (サッポロビール博物館), az alkoholisták Roxfortját. 
Kedves olvasó, ha idáig eljutottál, szivből gratulálok! Jussod az idő, hisz a fenti sorok s újonnan megszerzett lexikális tudásod birtokában ugyanis semmi értelme végigjárnod a múzeumot, mert effektive ugyanerről lesz szó, amit leirtam, ergo mehetsz egyből a sörcsapokhoz! 
A Star Hall csillagcsarnokában - ami a múzeum kóstolóterme - három fajta sör közül válogathatunk, a legjobb mind a hármat egyszerre megkóstolni, ami e sorok irásakor 600 yenőbe került.  A fenti illusztráción az eredeti Kaitakushi sörgyár receptje alapján készült Kaitakushi sört, a Black Labelt ,valamint a csak Hokkaidón kapható "Classicot" láthatjuk, amiket oda-vissza kóstoltam saját magamnak gyártott, válogatottnál válogatottabb nehézségű sörkombinatorikai feladványokban, mire a plafonon egyszer csak megjelent az Északi Csillag, csak nekem. 
Gondoltam ez elegendő volt ahhoz, hogy továbbálljak, s igy is tettem. Szerintem nagyon érdekes hely, de ha pusztán ilyen látens-töribuzi vagy, akkor nem biztos, hogy neked találták ki, én mindenesetre ajánlom. Sapporo Classic-ot viszont a múzeumon kivül bármelyik sapporói konbiniben is beszerezhetsz, a Kaitakushi sör pedig egyénfüggő, hogy kinek jön be (nekem például bejött). Kedvcsinálónak itt alább pedig a saját videómat tekintheted meg, amit a sörmúzeumban készitettem:

Japán sörök kapcsán pedig amúgy Winkler Róbertnek - akinek bár szeretem a műsorait, s e tesztjében a Sapporót is kipróbálta - ne higgyetek, inkább próbáljátok ki magatok, mert a puding próbája az evés, a söré pedig az ivás, nemdebár?

Megközelités: én a Naebo (駅舎) állomásig mentem a JR Hokkaido vonalon, de onnan is egy jó 15 perc séta, tulajdonképpen a JR Sapporo ekitől is elgyalogolhatunk (lesz vagy 25-30 perc), mivel sajnos pont nagyjából a két állomás között helyezkedik el a múzeum,  Naebóhoz kicsit közelebb van talán. Busz is van biztosan. 

Kapcsolódó bejegyzések:

Japán kocsmológia vol. 5 - Nikka whisky lepárló, másik kalandom Hokkaidóban 

Japán kocsmológia vol. 4. - Whisky-szószedet japánul

Japán kocsmológia vol. 3 - Sültcsirke apoteózis atsukanon suhanva

Japán kocsmológia vol. 2 - Nonbei Yokochō, a pityókások sikátora

Japán kocsmológia vol. 1 - Omoide Yokochō, Shinjuku izakaya-labirintusa

Kinai sörtipológia - igy évek távlatából kissé kezdetleges kocsmológiai iromány

Kinai szesz-szódet - borfajták kinaiul, etc.

Mivanmivanmivan – milyen beszólások előznek meg egy verekedést Kínában?

Verbális védekezési technikák a kínai krimókban – önvédelmi csapszék-szókészlet

Baijiu-centrikus elukubráció – kínai pálesz s passzió

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

土用の丑の日

Július 20-ra esett a nyárközépi ökör napja (土用の丑の日) a kínai tradícionális holdnaptár szerint, 18 nappal az ősz kezdete előtt (mely a ugyanezen kínai képzetek szerint Augusztus 7 körül kezdődik).
Ez az ún. doyou no ushi-nap van tavasszal, ősszel és télen is, de általánosságban ha az ushi no hi-ről beszélnek az emberek, akkor a mostanit, azaz a nyárközépi ökör napját értik alatta.
Ilyenkor Japánban unagit, azaz angolnát esznek hagyományosan, azt mondják hogy már az Edo-kor óta. A legismertebb sztori szerint, egy korabeli angolna-árus tanácsot kért egy híres gondolkodótól, hogy mégis hogyan adhatna el több angolnát e forró nyári napok közepette, amikor az eladás a béka segge alatt volt, mivelhogy az nem számított éppen szezonális ételnek. 
A tudós gondolkodónak eszébe jutott egy régi japán népi hiedelem, miszerint azon ételek, melyek elnevezésében szerepel az “u” fonéma (udon tészta, umeboshi befőtt szilva, uri tök, etc) azok jó hatással vannak az egészségre, mi több nyáron is minden hő…

Shimoda

Az 1850-es években Japán még mindig izmoskodott hogy nem kér a külvilágból, aztán Matthew Perry s ama fekete hajóinak noszogatására megnyitották Shimoda kikötőjét. Majd Yokohamát is, és Shimodát pedig bezárták. Ennyi háttérsztori talán elég is lesz, mi több nem érdemes azon búslakodni, hogy mi történt Bakumatsu (幕末) korszak alatt, hiszen Shimoda a mai napig egy közkedvelt tengerparti nyaralóövezet. A salaryman számára a tōkyō-i nyár a 18 szintes buddhista pokol 19. szintje. Öltöny-nyakkendőben rohangálni a perzselő napon összeaszalódott emberszőlők szarkofágjában szégyenletesen szar.  A Yamanote vagonjaiban Guernica-üzemmódban transzportálódván vizet vizonáltam. Nagyon sok vizet, amiben úgy úszhatok, mint egy delfin.  Szóval efféle gondolatsorok közepette keveredtünk el végül Shimodába, ahol végre delfinné változhattam. Nem vittem sok cuccot, csak egy táskányi felszerelést, goprókat, sparkot, a D610-et, egy 50-est, és hát muszáj volt a 80-200-at is, hogy Kayokóról mindenféle tengerip…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…