Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Túrák Tōkyō körül vol. 4 - 大山

Könyvnyomtatás Kínában - Gutenberg előtt


Egy néhai bölcsészbuliról emlékszem a Gutenberg Halottra, akinek nevével azonosítjuk az előző posztban, Luther és a reformáció során láthatóan kardinális jelentőségű nyomdatechnikai eljárások feltalálását és alkalmazását. Mármint Johann Gutenberggel persze, aki tényleg halott, viszont még meg sem született, mikor Kínában, őt megelőzőleg közel fél évezreddel már a szövegek ipari sokszorosításán törték a fejüket, nem is eredménytelenül.
Azt eddig is tudtuk, hogy a papír megalkotásával Kína közvetett módon taszigálta előre az európai tipográfiát, annak materiális fundamentumának megteremtésével. Kínában, társadalmi sajátosságaiból adódóan művelt emberek országában, a tanulásnak -melyet az élet forrásaként tisztelnek - gigantikus irodalma van. A legrégebbi írásos emlékek az ún. jóslócsontokhoz - 甲骨文 jiăgŭwén - kapcsolhatók, melyek felfedezése egy érdekes sztorit takarnak: egy bizonyos Wang Yirong tudós mandarin még a múltszázad fordulóján járt Pekingben, és egy patikában járva azokra a megkövesedett csontokra vetette figyelő pillantását, melyeket - vele egyetemben - a derék kínai parasztok a legkülönfélébb betegségek ellen véltek elsőrendű medicinának: sárkánycsontoknak tudták őket. Kissé rázoomolva a "sárkánycsontokra" különös karcolatok ötlöttek neki szembe, s miként maga is műgyűjtő volt, és jól ismerte a régi feliratokat, rögtön feltűnt neki, hogy ősi feliratokat tart kezében. Később, tüzetesebben megvizsgálva rájött, hogy nemhogy ősi, de a legősibb kínai írás emlékeket tartja kezében, melyeket a kínaiak évszázadok óta összeőröltek, és gyógyításra használták. Olyan régi korokból származtak ugyanis, hogy az emberek elfelejtették, mik azok. Ezeken, a többnyire teknősbéka, vagy marhalapocka csontokon egy-egy rövid kérdést tettek fel, majd tűzön izzítva a csonton keletkező repedésekből megállapították, hogy érdemes-e a császárnak a szomszédos állam ellen hadat indítania, jó termés várható-e, etc. (Az újabb időkben pedig, hogy melyik kocsmába érdemes menni.) És általában a választ, illetve a jóslat eredményét is rávésték, miszerint igen, jó, hogy a császár meghódította ezt az államot, (vagy hogy a császár pórul járt), jó termés volt, miegymás. Összesen kb. 2500 karaktert tudtak megkülönböztetni, ezeket tekintik a ma létező - legteljesebb szótárak szerint - hozzávetőlegesen 49.000. írásjegy alapjának. És ezen ősi írásos emlékek alapján feltételezik, hogy a könyv Kínában már a Shang-dinasztia idején (i.e. 1765-1123) létezhetett.
Meglehetősen gyakoriak a jóslócsontok karakterei között a mai könyvet, vékony füzetet jelölő, számlálószóként is funkcionáló 冊 (egyszerűsítve ) írásjegyhez hasonló karcolatok. A vízszintesen egy széles hurok által által keresztezett négy függőleges vonalból álló írásjegy a könyvet valóban legősibb formájában ábrázolja: a fa- vagy bambuszlapok, amelyekre lakkba mártott, hegyes pálcikákkal függőlegesen írtak, és amelyeket bőrszíjak, vagy selyemzsinórok kötöttek össze, és tartottak a megfelelő sorrendben. (Ezért probléma, ha egy ásatás során, az elporladt bőrszíjak miatt egy halom bambuszlapot találnak, akkor lehet legózni, mi követ mit...)
Ezek a lapokból álló könyvek több évszázadon keresztül voltak használatban, már Confucius is ilyeneket használt az Yiqing (Változások Könyve) értelmezéséhez. Közép-Ázsia sivatagjából úgy ötven évvel ezelőtt kerültek elő a legrégibb kínai könyvek: ezek fából, vagy bambuszból készült lapok, szótárak, kalendáriumok, orvosi receptgyűjtemények, és a selyemút felügyeletével megbízott kínai helyőrségek ügyes-bajos mindennapi életével kapcsolatos hivatalos dokumentumok. Javarészt i.sz. 98 és 137 közötti évszámok szerepelnek rajtuk, és az innen származó forrásokon bizonyos fejlődés érhető tetten: az írást tintával és ecsettel rótták rájuk. El lehet képzelni - kivált, ha falapokról volt szó - mily terjedelmes volt egy ilyen könyv, és a bőrszíjak mily kevesek voltak összetartásukhoz, ezért is váltottak fel lassacskán a rugalmasabb selyemmel az elszakadozó bőrszíjakat. A kb. 30 cm szélesre szőtt anyagot a két végén többé-kevésbé dekorált fapálcára tekerték fel, mely az egészet tartotta.
A selyem azonban nem a legolcsóbb cuccok közé tartozott, így azt is váltani kellett, előbb piheselymet, majd egyre közönségesebb anyagokat, úgymint régi vászonrongyot, kendert, eperfa kérgét, de még halászhálót is alkalmaztak, mígnem sikerült olyan pépet kreálniuk, melyre a szárítás után írni lehetett. Kínában nagy tradíciója volt, hogy ha a Császári Udvarban bevált valami, akkor a pórnépnek is, mint jótéteményt juttatták el. S mivel Kínában minden dolog feltalálásához egy-egy személyt, adott esetben kultúrhéroszt kapcsolnak, nem volt ez másképp a papírral sem, mely a Császári Műhelyek igazgatójának, Cai Lun eunuch nevéhez kapcsolható i.sz. 105-ben.
A selymet tehát felváltotta a papír ( kivéve a fényűző kéziratok kapcsán). A kis méretű íveket (25X45 cm) egymás mellé ragasztották, melyek így egy szalagot alkottak, és egy hosszú pálcika segedelmével fel-le tekergették azt. Ha valamit elő akartak keresni, akkor igen körülményes volt az egészet kigöngyölíteni, ezért hamar felmerült az óhaj, hogy a szöveg bármely részéhez azonmód hozzáférhessenek anélkül, hogy százhúszezer folyókilométernyi papírt szétborítsanak.
Éspedig a kegyes szándék, hogy az indiai szent könyveket majmolják (vékony és hosszú pálmalevelek, melyeket cérna fog össze), és annak szükségessége, hogy a külön nyomtatott oldalakból álló könyvet hozzanak létre, csakhamar átalakította a könyv külső megjelenését. A Dunhuang barlangban előkerült V-X. század közöttre datálható kéziratok közt akad olyan, mely erős papírból készült lapokra íródott, s melyeket átlyukasztva zsinórral fűztek össze. Néha ezeket a lapokat az élüknél összeragasztották, létrehozván ily mód a hosszúkás, harmonikaszerűen kinyíló könyv archetípusát, amiket a kínaiak "örvénykönyveknek" hívnak, érzékeltetve ezzel a gyors mozgást, ahogy a lapok az olvasó szíve óhaja szerint gyorsan peregnek. Ez a könyvformátum akkora siker lett, hogy egy arab szerző, Mohammad Ibn Ishaq 989-ben nem bírta szó nélkül hagyni: "a kínaiak vallásukkal és tudományaikkal foglalkozó könyveiket papírlapokra írják, amelyek olyan formában nyílnak ki, mint a paraván." Ez az indiai-kínai kombinációjú könyvforma szolgált a buddhista és taoista szövegek lejegyzésére, metszet-, és festménygyűjteményekhez, vagy éppen kalligráfiai minták felületének.
Viszont a papír önmagában igen sérülékeny volt, ezért minden a lapot a közepén kettéhajtottak, és az összes lapot e hajtás mentén összeragasztották, ugyanakkor szabadon lebeghettek, akárha szárnyak lennének, innen ered a "pillangókönyv" elnevezés. Ez a könyv tökéletes "adathordozónak" bizonyult a kéziratok számára, ám egy szöveg nyomtatása keféléssel a domborúan metszett és befestékezett fatáblára az ívnek csupán egyik oldalán volt megoldható. Ezért, hogy az üresen maradt hátoldalt elrejtsék, a lapokat kettéhajtották és összevarrták, de nem a hajtásnál, hanem a szélüknél. A rendkívül vékony kínai, koreai, és japán papírok alkalmasak voltak ilyetén fűzésre, amelyen mindmáig semmit sem változtattak. A könyveket vízszintesen fektették a polcokra, s mivelhogy minden könyvecske gerincén olvasható volt a benne lévő szövegekre utaló indikáció, az olvasó elé tárult a mű felépítésének részletes tartalomjegyzéke.
A kínaiak találékony emberek lévén igen korán elkezdték kutatni a szövegek sokszorosításának praktikus és tescogazdaságos útját. Időszámításunk kezdetén figyelemre méltó tudásra tettek szert a metszés művészetében, akár a nagy márványsztélék esetében, melyekre homorúan vésték a klasszikus szövegeket, akár a talizmánpecsétekről, melyeket buddhista és taoista szerzetesek használtak mágikus formulák, vagy szentképek sokszorosításához.
A könyvnyomtatáshoz a domborítva és fordítottan kivésett pecsét technikájának kifejlődése és elterjedése vezetett. Már időszámításunk környékén több ilyen pecsét létezett, és a szerzetesek már ekkor teleírták őket különböző formulákkal. Hamarosan imádságok kísérik Buddhát és bódhiszattvákat ábrázoló, nagyméretű képek, melyek többek között a hívek hálószobáinak falát voltak hivatottak díszíteni. Aztán persze az írnokok egyre merészebbekké válnak, és megszaporodnak a vállalkozások, melyekben az imákat röpiratok, azokat pedig rövid, vallásos művek, majd népszerű szövegek: kalendáriumok, szótárak követnek.
A mozgatható karakterekkel végzett nyomtatás első kísérletit az alkimista kovácsmesternek, Pi Chengnek tulajdonítják (1041-1048), akinek agyag és folyékony ragasztó felhasználásával sikerült olyan karaktereket létrehoznia, melyek tűzben megkeményedtek. A szedés egy papírhamuból, viaszból és enyvből készült keverékkel bevont vaslemezen történt, és vaskeretek biztosították, hogy a helyén maradjon. A szedést kissé felmelegítették, majd hagyták kihűlni, ezáltal a karakterek tökéletesen tapadtak, a nyomtatást követően pedig újabb melegítéssel visszanyerték őket. Mozgatható karakterkészletet a módfelett kemény jujubafa metszésével és ólom vagy réz öntésével is megkíséreltek létrehozni, de ez ritkaságszámba ment. (Par example a XVIII. századi, 10.000 fejezetből álló Gǔjīn Túshū Jíchéng 古今圖書集成 nyomtatásánál, melyhez a rézkaraktereket nem öntötték, hanem metszették. A karakterek 214 csoportjába történő osztályozásának új módszere a mandzsu eredetű Kangxi császár nevéhez, pontosabban rendeletéhez fűzhető, az általa készíttetett szótár felcsillantotta a reményt, hogy a több tízezer karakter praktikus osztályozásával könnyebb lesz őket megtalálni, illetőleg a használatot követően visszahelyezni. A betűk öntésének és a munkaerő eltartásának költségei ellenben akkora összegekre rúgtak, hogy kizárólag a császár engedhetett meg magának ilyesmit. Ezeket az irdatlan méretű hivatali kiadványokat a tisztviselők és a művelt rétegek mintegy munkaeszközként kapták, így előállítási áruk nemigen számított. A rendkívül folyékony kínai tinta sem volt igazán alkalmas a fémmel történő nyomtatáshoz. Ráadásul egy esztétikai és szentimentális vezérelv: egy könyv lapjait végigolvasva a kínaiak szeretik viszontlátni egy szép kalligráfia reszketését és ennek vagy annak a kalligráfusnak a szöveggel finom harmóniában álló, csodálatra méltó stílusát. Éspedig a fametszet szépen visszatükrözi ezt, ezért néhol napjainkig hűek hozzá. A szétszedhető karaktereket csak a XX. században alkalmazták ismét, népszerű kiadványokra és újságokra korlátozva.
Marco Polo, ki bandukolása során mindenre oly kíváncsi, s rácsodálkozó volt, elámult a Kínában forgalomban lévő bankjegyek láttán, azt viszont már nem veszi észre, hogy metszett táblákról nyomtatták őket... Ergo ezen, az emberiség fejlődése szempontjából óriási jelentőségű technológiának lehetőségei szemlátomást számos utazó figyelmét elkerülték, de legalábbis egyikük sem tartotta méltónak őket arra, hogy beszámoljon róluk.



Irodalom:
Lucien Febvre - Henri-Jean Martin: A könyv születése. A nyomtatott könyv és története a XV-XVIII. században. Bp., 2005. 77-82.p.
Polonyi Péter: Kína története. Bp., 1994. 18-21.p.

Megjegyzések

  1. Jó kis összefoglalás volt!
    Érdekes, hogy Japánban sem tudta kiszorítani a mozgatható betűs nyomtatás a fanyomatokat, még a 19. század végén is nyomtattak így újságot.
    Augusztus elején fogok is írni egy rövidke bejegyzést.

    Még egy megjegyzés: a Touen-Houang az a Dun Huang 敦煌 lenne? Kissé szokatlan nekem ez a franciás átírás :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi a megjegyzést, látod ezen át is siklottam! Igen, minden bizonnyal Dunhuangról van szó, javítom is!

    Csekkolni fogom a japán verziót is! ;)

    VálaszTörlés
  3. Köszi ! Rövidke bejegyzés lesz, de lesz fénykép a nyomódúcról is :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

Japán folklór vol. 7 - Baku, az álomfaló

A soron következő japán folklór epizód különös entitása, melyet megvizsgálunk nem más mint a baku (獏 / 貘), mely természetfölötti lény elsődleges tevékenysége az álmok, pontosabban a lidércálmok felfalása. A legenda szerint mikor az istenségek úgy nagyjából végeztek az állatok teremtésével, kimaradt némi massza, amiből összegyúrták a bakut, ami, nos, külsején is visszatükröződik. A korabeli ábrázolások alapján - igaz, erősen stilizáltan - bár némiképp emlékeztet a tapírra, a mai japán nyelvben pediglen baku kanjija (獏, kínaiban ) egyszerre vonatkozik az álomevő entitásra, illetve a tapír (Tapiridae) állatani elnevezése is. (És ezzel nincs egyedül, hisz gondoljunk csak a kirinre (麒麟), mely a mai japánban egyszerre jelent zsiráfot, valamint vonatkozik a kínai kiméra-szerű csodás patás állatra is, mely a közkedvelt sörünk címerén is szerepel.) Na de visszatérve a bakura, melynek alakja is a kínai folklórban gyökerezik, egyes nézetek szerint első említése a A hegyek és tengerek könyvében

ギャル文字

Nagy érdeklődéssel szoktam követni a különböző kínai online neológusok alapvetően cukiságban fogant nyelvtorzításait, vagy nyelvújításait, ahogy tetszik. Persze nem pusztán a kínaiban működik a dolog, nem is kell messzire menni, a japán gyaru közösség is megalkotta a maga sajátos online nyelvezetét (gyaru-moji, ギャル文字, vagy viccesebb elnevezésben 下手文字 - "béna írásjegyek) , mely a Taiwanból eredeztethető marslakónyelv példáját követi: a fiatal városi lánykák a 2000-es évek elejétől kezdődően, majd valahol 2005-ben a népszerűsége tetőfokán egyes kana karakterek helyett azokhoz hasonló, de nem egyező írásjegyeket/különböző egyéb karaktereket/más ábécékből kölcsönzött betűket, etc. használtak előszeretettel gondolataik esetlegesen hosszú műkörömmel való levéséséhez; így kerülhet a megszokott hiragana/katakana karakterek helyére man'yōgana, kínaiírásjegyek, cirill betűk, stb. Pár példa: 

禾ム→ 私
ネ申 → 神
木木 → 林
才(よчoぅ → おはよう / ぉレ£∋ぅ⊇〃±〃レヽма£→ おはようございます→ jó reggelt
尓o ヶ 毛 ω → ポケモン →…

サムライ言葉

"Szamuráj-go" (サムライ語), régies kifejezésformák a japánban, a tofugu blogról, némileg kiegészítve azt. 
ありがとう → かたじけない [忝い / 辱い] → köszönöm. Az írásjegyek megszégyenülést, sérelmet jelentenek, ezzel a terminussal korábban azt fejezték ki, hogy a rendkívüli előny miatt, amit kaptunk, szégyelljük magunkat, és meg vagyunk sértve, mivelhogy nem vagyunk méltóak a kapott jó cselekedetre (s elismerjük szégyenünket (恥  [はじ]) az on - 恩 (おん) kapása miatt. Ergo egy feudális harctéren a szamuráj, akit sértetlenül engedtek el a hatóságok, azt is mondhatta: かたじけない, ami kb. azt jelentette, hogy: "megszégyenültem, hogy elfogadom ezt az ont; nem helyénvaló, hogy ilyen megalázkodó helyzetbe kerüljek; sajnálom; alázatosan köszönöm". 
~でござる 「ある」「いる」 「です」の尊敬語 → aru, iru, desu tiszteleti formában/archaizáló formában 
mellékneveknél a しい végződés しゅう-ra változik régies formában, s csak a ございます forma követheti: 
楽しゅうございます → vidám 美しゅうございます → szép, gyönyörű 寂しゅうございます → magányos  悲しゅうございます → sz…

七夕节- 牛郎织女

Qī​xī​jié (七夕节), a "hetek éjjele" Kína (valamint Japán [Tanabata 七夕], Korea, Vietnam) legromantikusabb napja, mondhatni a "kelet-ázsiai Valentin nap"[olykor pusztán kínai Valentin napként nevezik, de mivel más kultúrákban is éppúgy fontos, kár lenne kisajátítani] a kínai kalendárium hetedik holdhónapjának hetedik napjára esik(mely idén augusztus 6-a), mikor az Altair és a Vega csillag a legmagasabban van az égen, melyhez egy több variánsban ismert szerelmi történet köthető:

történt, hogy a fiatal marhapásztor - Niú Láng (牛郎) szemet vetett a gyönyörűséges szövőlányra -Zhī Nǚ-re (织女), az Ég úrnőjének hetedik leányára, aki kiszökött a szúette Égből a Földre kikapcsolódás képen, és botor módon rögvest meg is házasodott Niú Láng-gal az Égi úrnő tudta, s beleegyezése nélkül. Hatalmas boldogságban, és meghitt harmóniában éltek, két gyerkőc is született, ám Xī Wáng Mŭ (西王母) ("Nyugati anyakirályné") rájött, hogy a tündérleány (és halhatatlan) Zhī Nǚ a halandó Niú…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…