Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban. 

1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba.

Tachiguizushi (立ち食い寿司) - álló étkezős sushizó

Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást.

És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcácska kanyargózik egymásba kancsal fények kokettálásában, piagőzben, az eltolható ajtós mini-krimók mélyéből felhörgő korhelyes karaoké melódiák kiséretében. 

És egyébiránt, ha már a környéken jártunk, jól emlékeztünk hogy valami csudajó sültcsirkét ettünk itt egy kis kifőzdében, amit történetesen sikerült is megtalálnunk, a neve pedig nem más mint Torifusa (鳥房) Ekkor még nem sejtettük, mire válalkozunk.

Szóval több mint három évvel ezelőtt egyszerűen csak találomra besétáltunk ide, addig most valami elcseszettül hosszú sor kanyargott a bejárat előtt. Beálltunk hát, valami csak lesz.

Nem, nem lett semmi több, mint egy óra után sem. Komolyan utáljára ennyit az elte tanulmányi osztályán vártam anno. Mostanában Tōkyōban is czudar cidri van, a héten minusz 4-5 fokok voltak, egy óra várakozás után  - gondultuk most már húzzunk a picsába - de aztán jobban meggondolva ennyi várakozás után már feladni is hülyeség lett volna, ergo nolens-volens jégcsappá fagyva álltunk a hideg eónok örökkévalóságában, messiásként vártunk a kis kifőzdéből kikeveredő egyénekre, hogy helyükre végre bemehessen valaki, s akkor hirtelen kiszólt Darth Maul, hogy kezdődik a show, csibéim.

Pár évvel ezelőtti megfigyelésem szerint a "különböző szögből hol bácsinak, hol néninek hol baziliszkusznak látszó bácsinénibaziliszkusz", az egyszerűség kedvéért maradjuk Gojira-néninek nyakon fogva berántott bennünket, és innentől nem volt megállás. 

Jött a Kirin-folyam, majd a forró szaké - atsukan (熱燗) egymás után, soha véget nem érően. Fogalmam sincs mennyit vártunk ezek után.  

鶏皮生姜煮 - főtt csikerbőr gyömbérrel

Ponzusashi (ぽんずさし) - voltaképpen fűszerezett, nyers csikerhús-sashimi mai vágott csirkéből

Mennyből a csirke, leszállt hozzátok éhenkórászok, hogy Tateishibe sietve menvén lássátok, lássátok.

S végül ahogyan az öngyilkos ork végigrohant a Helm-szurdokban a robbanóanyagot magasra tartva, a Gojira-nénik úgy hozták végre ki a hely specialitását, a sültcsirkét. Aztán nehogy azt képzeld, hogy csak úgy szépen, szentimentálisan meg lehet hamikázni AZ UNIVERZUM LEGJOBB SÜLTCSIRKÉJÉT, merthogy tényleg az! -  itt kezdődik csak igazán a  málenkij robot.

Vélhetőleg minden ember nagymamája spártai rabszolgahajcsárrá válik egy-egy vasárnapi ebéd alkalmával, s csattan a korbács ha nem csúszik még be az kis darab csikercomb,  oh itt a Torifusában egyből lesz plusz négy Gojira-nagymamád, akik deszkafalat kipusztitó üvöltésekkel adják tudtodra, ha nincsenek megelégedve teljesitményeddel, már ami a sültcsirkehús bepuszikálását illeti. 

Itt bizony senki sincs biztonságban, a legkomorabb pityókás kőtōkyō-i ojiisan is le lesz ordibálva, mondjuk ha már többet nyakalt a kelleténél és izgágáskodik. Ha belépsz a Torifusába, el kell fogadnod a sülticsirke-templom szabályait. Óriási ujjak százai, ezrei mutatnak rá minduntalan a még el-nem fogyasztott csirkerészletekre, te pedig csak aláveted magad, hisz belátod hogy a természetfeletti erők akarátával szemben küzdeni hasztalan, óh mily hasztalan.

Mindazonáltal sikerrel abszolváltuk a missziót. A sültcsirke valóságos apoteózisa volt ez apukám, karöltve némi időutazással a régi Tōkyōba talán, vagy a fene tudja,  de csodálatos élmények nehéz málhájával hagytuk el a helyet,  úgy éreztük magunkat, mint aki megette Piroskát, a nagymamát, a farkast de még a vadászt is, oh ide még vissza kell térnünk az egyszer biztos!

S mellesleg bár szerintem bármennyit megérne ez a hely, kettőnknek 3500 yen volt a számla, ami eléggé meglepődtünk hiszen 2 csirke, meg a fasztudja mennyi sör, szaké után nem kicsivel többre számitottunk. Ergo, ha sikerül elkeveredned a  Nonbe Yokochō környékére, semmiképp se mulaszd el a Tofifusát! 

Kapcsolódó bejegyzések:

Japán kocsmológia vol. 1 - Omoide Yokochō, Shinjuku izakaya-labirintusa

Japán kocsmológia vol. ２ - Nonbei Yokochō, a pityókások sikátora

Hōtō-tászta - első és egyetlen gasztrós bejegyzés a blogon

Shanghai Underground vol. 1- C's Bar 

Mivanmivanmivan – milyen beszólások előznek meg egy verekedést Kínában?

Verbális védekezési technikák a kínai krimókban – önvédelmi csapszék-szókészlet

Baijiu-centrikus elukubráció – kínai pálesz s passzió

Még több kínai kocsmológia