Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

Tōkyō vol.3

Szóval még júliusban Tokyoban jártam, amiről részletes dokumentációt terveztem írni, ez már kevéssé fog menni, már csak afféle montázs-szerű képek kavarognak bennem sushiról, szakéről, Shibuyáról, Roppongiról; továbbá égető vágyként hajt, hogy mielőbb visszamenjek. 

Mi mindent csináltam a 10 nap alatt? Nagyjából mindent, amit 10 nap alatt meg lehet csinálni. A legutóbb valahol a második napnál hagytam abba, a harmadik nap ha jól emlékszem elzúztam a Tsukiji-be (築地市場) kóser sushiért, meg is kaptam. Egyébiránt azt mondják, a Tsukiji-be hajnalba kell menni, mivel nemrégiben már a turistáknak is engedélyezték, hogy részt vegyenek az aukción. Szívesen részt vettem volna, de az elmúlt negyed évszázadban nem volt sok szerencsém a reggeli kelésekkel. A Tsukiji után elmentem Ginza (銀座) negyedébe megnézni, hogy mily cuccokat nem veszek meg vélhetőleg soha. Aztán a Meguro Parazita Múzeumba (目黒寄生虫館)vettem utam - nem akartam kapásból valami mainstream múzeummal kezdeni - a dög melegben lődörögve épphogy megtaláltam, kis pici létesítmény óriási parazitákkal, köztük egy tekintélyes 8.8 méteres bélféreggel, amit egy fasziból szedtek ki, ha ez nem lenne elég, 45.000 további élősködő mintájában gyönyörködhetünk, sőt parazitás ajándéktárgyakat is vehetünk szeretteinknek: lepd meg kedvesed egy orsógilisztával! A múzeumot egyébiránt dr. Kamegai Satoru alapította, aki a II. világháborút követő időszakban, nem éppen eszményi körülmények között élő pácienseiben igazi féreg-kincsesbányát talált.

De nem pusztán parazita-múzeumban voltam, persze lecsekkoltam a Tokyo nemzeti múzeumot (東京国立博物館), amit mindenképp érdemes, nagyon érdekes dolgokkal van megtömve, jellemzően kevéssé gaijin-kompatibilis, azaz érdekes, hogy az egyes tárgyaknál,, pl.: egy katanánál japánul részletes leírás található, míg angolul: Japanese sword, XV. century szintű útbaigazítás. Ami további érdekesség, hogy gond nélkül elfogadták kínai diákimat, Kínában pedig általában nem szokták: vagy azért, mert külföldi vagyok, vagy azért, mert 研究生, vagy azért mert nem és kész, kabbe. Azt amúgy tudjuk melyik a legszemetebb kínai város? Milyen múzeumban voltam még? Ó igen, az Edo múzeumban (江戸東京博物館), na ez egy nagyon tuti kis múzeum töribuziknak és töriheteroknak egyaránt! Mikor a Fujira mentem, a buszon egy idős おじいさん, vele dumálgattam, és valahogy szóba került Nezumi Kozō, és tőle tudtam meg, hogy a hagyomány szerint valahol Ryōgoku (両国) van a patkánykölyök sírja is, ezért egy nap elmentem körbeszimatolni arra, hát sok mindent ezzel kapcsolatban nem találtam, de az Edo múzeumot lecsekkoltam, és nagyon ajánlom. Itt van amúgy a sumo-stadion is. 

Apropó Fuji. Volt az, hogy szaktársam felajánlkozott, hogy elvisz, de mivel az eltervezett napon előre el nem tervezett másnapossággal küszködtem, amondó voltam, hogy momentán a tengerszinten is képes vagyok rókázni, nem kell ahhoz 3776 méterig másznom, így elhalasztottuk a dolgot. Kicsit be is rágott rám valószínűleg, mert többet nem találkoztunk, csak miután visszajöttem Shanghaiba. Azóta óriási cimborámmá kíván lenni, és nem győz elnézést kérni, hogy szart rám, míg kint voltam, én módfelett megértő vagyok, ezért nem emlegettem fel neki magyar kőmívesektől gyakorta hallható frázist (tudod mi az elnézés?). 

Valamelyik nap fogtam magam, és lefoglaltam egy buszt a Kanto Highway buszok oldalán, majd a következő nap asszem' Shinjukunál felpattantam a buszra, és útnak indultunk. Itt társult be mellém az említett öregúr, ki 70 éves volt, és 69 éves spanjával minden évben megmásszák a Fujit. Jól eldiskuráltunk, pedig a tájat szívesebben néztem volna, miképp valóban lehengerlő volt. Majd felértünk a hegyre, a bácsi ottfelejtette a telefonját az ülésen, utána rohantam és odaadtam neki, remélem ezzel némi girit (義理) is ráruháztam. A busz az 5. állomásra visz fel, cirka 2200 méterig, innen indul a mászás a csúcsig, ami személytől függően 4-6 órát vehet igényben. Én eleve nem készültem a mászással, nem hoztam semmilyen felszerelést - a Huangshan-ban egy életre megtanultam, hogy a hegy nem játék, azóta a Mátrába sem megyek oxigénpalack nélkül - viszont körülöttem mindenki hegymászószerkóban feszített, engem is elkapott a láz, aztán felnéztem a csúcsra, és inkább megelégedtem egy Fuji alakú piskótával, amit egy ottani szuvenírboltban lehetett kapni. A környéken csak elkalandoztam egy kicsit, egy kilátónál lőttem a képeket, mikor a következőt hallom: ezt figyeld, Laci! Körbenézek, eleresztek egy magyarok vagytok? kérdést az éterbe, mire négyen fordulnak vissza korláttól: persze! Egy kicsit beszéltünk, majd elindultam a Yoshida úton, leginkább a célból, hogy készíthessek egy fotót, hogy elindultam a Yoshida úton. Szandálkámban rohasztó hőségben kisvártatva 180 fokos fordulatot vettem, és igyekeztem azt a látszatot kelteni, hogy a csúcsról jöttem vissza, igazából kb. pont úgy néztem ki. A buszállomáshoz való több száz méteres bús baktatásom során hallom, hogy valaki a komoly, öreg Vejnemöjnenhez hasonlatosan szóval mondja, fölfeleli: トマスさん! Először azt hittem egy belső hang szólalt meg bennem, hogy ne menjek többet a Roppongiba, aztán még egyszer トマスさん、 トマスさん!Megállok, és látom a buszról ismert öreg bácsit a spanjával kalimpálni, bevallottam eddig jutottam, jót nevettek és törtettek felfelé, infatigábilis. Közben a felhők olyan közel voltak a fejemhez, hogy legszívesebben meghintettem volna őket vaníliás cukorral és bekanalaztam volna őket egytől-egyig. Végül visszamentem Shinjukuba, és majd Naganóba, mert oda költöztem át Asakusából tripem második felére, a Yodaya vendégházba, ami Tokyo legolcsóbb szállásaként hirdeti magát, holott Tokyo legszarabb szállásaként kellene, ám akkor bizonyára kevesebben mennének oda. A lakótársak rendkívül tudatlan élőlények voltak, nem vesztegettem rájuk időm, kivált, hogy rengeteg mindent meg kellett még néznem. 

Miket néztem még meg? Hmm, a császári palotát (皇居) - már amit meg lehetett belőle nézni (nem sokat), bicajjal egyszerűbb lett volna körbejárnom, gyalog viszontagságos a hőségben. Aztán, Shinjuku, a Tokyo Metropolitan Government (東京都庁舎) épületét, ahol ingyenes kilátó van, sokkal magasabb, mint ami a Tokyo Towerben, ja igen, még Asakusában a Tokyo Skytree-be is szerettem volna felmenni, de olyan sor kanyargott előttem, hogy csak 2020-ra kaptam időpontot, majd 7 év múlva újra próbálkozom. Shinjuku felhőkarcoló negyede igencsak impozáns, de ami a legszembetűnőbb különbség mondjuk Shanghaihoz képest, hogy Tokyo egyenletesen fejlett, bárhová is mentem, lepukkant részekbe nem ütköztem, persze, nyilván 10 nap alatt a látványosságokra fókuszálva nehezen is lehetett volna beléjük botlani, ha vannak egyáltalán. De itt Shanghaiban az van, hogy időnként a jövőre nyitunk kaput, időnként Mordorra. Shinjukuban járva a Kabukichō (歌舞伎町) szintén kevéssé mellőzhető, tettem ott is egy körutat, ám a robot-étterembe nem mentem be, elég vegyes dolgokat hallottam róla, annyira meg nem mozgatott meg a dolog.

Shibuya (渋谷), este: valami ilyesmi kép élt bennem az út előtt, hogy ez Tokyo. A világ legnagyobb kereszteződése nem mindennapi látvány: ahogy a két oldalt felsorakozik az embertömeg, Homérosz orgazmálna a lehetőségről, hogy vajmi futurisztikus enumerációt írjon, ahogy zöldre váltott a lámpa, legszívesebben egy csatakürtbe fújtam volna és karddal-vérttel a tömegbe rohantam volna. (Mindez bizonyára abból adódik, hogy egy picike magyar faluból származom - ahol kevesen élünk - és sok történelmi filmet nézek). Mindazáltal se kardom, se vértem nem volt, bántani se szerettem volna senkit, így ehelyett inkább sokat fényképeztem. Shibuya amúgy remekül reprezentálja valahol azt a 90-es évek árnyékát húzó tudományos-fantasztikus apoteózist, amiben a szigetország sok tekintetben megrekedt.

Az estéket amúgy általában Shogóval töltöttük valami menő étteremben, bárban, 2 alkalommal egy klubba is elkeveredtünk, hogy vissza hogy keveredtünk, nincs megmondója. Shogo egyik haverjának bárjában, miután megtudták, hogy magyar vagyok, előkerült egy 6 puttonyos tokaji, amiről a tulaj tökéletesen tudta, mi fán terem, legnagyobb meglepetésemre. Shogo nagyon kitett magáért, olyan helyekre vitt el, amiről magamtól egyrészt nem tudtam volna, másrészt ha tudtam volna sem mentem volna. Nagyon hálás voltam neki, sok tekintetben a példaképem, mégsem irigylem az életét, mert a 過労死 árnyéka állandóan nyomában lohol. 

Találkoztam még Juichivel, akit Nanjingból ismertem, és Ayakoval, újat már nagyon nem tudtak mutatni, mert addigra kábé minden fontos dolgot letudtam. Igen, voltam még Akihabarában (秋葉原), az örök otaku vadászmezőkön, vélhetőleg minden hardcore anime és manga fan ott szeretne kimúlni, betértem egy manga-kávézóba is, amit alapvetően nem nekem találtak ki, mert annyira nem szeretem a mangákat. Viszont, azon kevés anime közül, amit életemben láttam, a Berserk-manga változatát sikerült megszereznem, igazán örültem neki. Elnézem Ikebukoro (池袋) tájára is, ez is a szórakozás körül forog, felettébb sok pinku saron-nak tűnő objektummal, pachinkóval, etc. Ez a pachinko amúgy komoly parának látszik, Nagano-nál a szállásom mellett is volt egy, reggel 10-kor, a nyitás előtt egy órási sor kígyózott előtte minden nap...

Szentélyek. Yasukuni (靖国神社), ott volt Abe Sindzó is, igaz nem most, hanem pár évvel ezelőtt. A fő szentélynél a biztonsági őr meghagyta, hogy szemből nem fotózzam, csak oldalról, mert a kamik nem túl fotogének. Sengakuji (泉岳寺). Ezt a 47 ronin sztorija miatt kellett megnéznem. Akihabarában az otaku buzulás mellett egy templomot is megnézhetünk, a Yushima Seidō-t (湯島聖堂), ami attól különleges, hogy nem sintó, ellenben konfuciánus templom. Ropponginál a bárokon-klubokon túl érdemes az építészeti megoldásokra is figyelni, valamint a Mori toronyra, abban is van egy múzeum illetve kilátó. Ja, és itt is van egy kis szentély, aminek most nem jut eszembe a neve, de később utána nézek. 

Találkoztam Tamással, aki vélhetőleg Tokyo legolcsóbb kocsmáját mutatta meg Takadanobabánál (高田馬場), valami 300 yen egy whoppy menüért, ha jól emlékszem. Még egyszer összefutottam Damon-nal, aztán elköszöntem Shogóéktól, és visszatértem a Tokyo állomásra, mindez nem egyszerre történet, hanem külön-külön. Ibaraki, majd Shagnhai újra. Pudongon shanghai-i nyelvjárásban is köszöntettek minket, ez volt az egyetlen dolog, amit nagyon díjaztam. Visszatérve Shanghaiba, a lepkefogó hálót, amivel Tokyóban rohangáltam, kibasztam a kukába, mivel itt úgysem működik a szelektív hulladékgyűjtés. A japán fővárosban eltöltött tíz nap alatt hozzávetőlegesen 5000 すみません-t és vagy 6000 ありがとうございます-t sütöttem el, a maglevra viszont már A Pusztítóként, egyszemélyes bús-kegyetlen farkascsorda megtestesülésében szálltam fel.  Ha időközben eszembe jut valami, bővítem a bejegyzést, most egyelőre nagyjából ennyi, orbitális trip volt. 

Amint lehet, jövök vissza.

Megjegyzések

  1. Basszus, ha egy kicsit előbb megírod... A hónap elején voltam Tokióban, és majdnem kizárt, hogy még egyszer el tudnék menni, és most kell megtudnom ezt a tuti kis parazita múzeumot :( komolyan, sírok.
    A 2020-as Skytree-időpontra a helyedben nem bazíroznék, most, hogy megkapták az olimpiát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, hát, ha csak az maradt ki, talán nem akkora tragédia :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 8 - A 731-es alakulat nyomában

A Tōkyō sötét múltja sorozatban esett már szó különböző Edo-korividámságokról, évszázadokkal ezelőtti borzalmakkal azonban vélhetően nehezebb együttérezni, mint a közelmúlt kegyetlenségeivel. A sorozat ezen következő epizódjában a XX. századba tekintünk vissza, azon belül is a 731-es alakulat (731 部隊), illetve az azokhoz köthető emlékekhez. Mindenekelőtt ildomos belőlni a kontextust: második világháború, azon belül is második sino-japán háborúban (1937–1945) járunk. Kina észak-keleti területei - nevezetesen Mandzsúria - japán fennhatóság alatt. A tartomány fővárosa, Harbin (哈尔滨), s annak Pinfang kerülete (平房区) adott helyet a 731-es alakulat működésének, melyen keresztül a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba nyerhetünk némi betekintést. A Japán birodalmi hadsereg hivatalosan Járványmegelőzési és Víztisztító Osztályának (関東軍防疫給水部本部) nevezett alakulatát a Kenpentai (憲兵隊), a voltaképpeni titkosrendőrség irányitása alatt hozták létre, ám az hamarosan az Északkelet-Kinában és Oroszor…

Japán kocsmológia vol. 1. - Yokochō sikátorok - Omoide Yokocho

A kínai kocsmológia tudományos blogsorozat után belekezdünk a japán kocsmológiába is, mely szintúgy hasonló komolysággal fogja végigjárni a témát itt Tōkyōban. Ma Shinjukuban jártam, akadt a zsebemben egy gopro ezért gondoltam végigjárok az Omoide Yokochón (思い出横丁) "emlékek sikátora'. a sorozat nyitányaként. Mi is az a yokocho?  A yokocho effektíve sikátor, szűk kis utcácska, mely egy totális más Tōkyōba vezethet el bennünket, mint amit a széles sugárutak és felhőkarcolók dicsfényében megszokhattunk. Az Omoide Yokocho - vagy a Shinjuku állomás nyugati kijáratánál található, az évtizedek számos tűzesetét és szerencsétlenségeit számos épület átvészelte, s valódi romkocsma labirintust találhatunk itt, melyekben yakitoritól a motsu-nabén át a soba tésztásig számos falatot szerezhetünk a sör és szaké mellé.   A nevezetes szűkös utcácskákat "pisás sikátorként" (ションベン横丁) is szokták volt emlegetni, mivelhogy az 1999-es tűzvész előtt nemigen voltak mosdók a kis krimókban. A …

Az agymosás kínai művészete

Az imént olvastam Robert B. Cialdini: Influence - The Psychology of Persuasion cimű könyvében egy érdekes fejezetet, melyben a következetesség elvéről van szó, azaz hogy milyen erősen tartunk ki döntéseink illetve elmondottjaink mellett. Pszichológia kutatások alapján ha az ember állást foglal egy bizonyos dologgal kapcsolatban - akkor ezen elv alapján - nagy valószinűséggel akkor is kitart mellette, ha bebizonyosodik a tévedése. Mindezt többek között egy érdekes kinai példával igazolja a szerző. A koreai háborúban (1950-1953) számos amerikai katona találta magát kinai fogolytáborokban. Az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a kommunista kinai vezetés gyökeresen eltérő mód kezeli a foglyokat, mint Észak-Koreai szövetségese, mely utóbbi szigorú megtorlások és büntetések útján vélte hatalma biztositását, valamint a fogva tartottak betörését. A kinaiak egy egészen más, és sokkal hatékonyabb módszert válaszottak.
Tudatosan mellőzve a brutalitást, fizikai fenyitéseket egy szofiszti…