Kínai kísértethistóriák

Kína történelme folytán, csaknem minden dinasztiának volt egy valamire vehető legendáriuma, kísértethistória gyűjteménye, ezekből veszünk górcsó alá pár érdekesebbet:

Shānhǎi Jīng (山海经) avagy a "Hegyek és tengerek kánonja" műről már számos korábbi bejegyzés kapcsán szót ejtettünk - lásd itt, itt és itt - az alkotás maga nem más, mint egy Qin-dinasztia előtt Kína mítikus földrajzi feljegyzése, egy afféle mitologikus elemekkel átszőtt bestiárium. A szerzőjének pontos kiléte, illetve keletkezésének ideje ismeretlen, bár kutatók szerint vélhetően több szerző együttes munkáinak gyűjteménye lehet a Hadakozó fejedelemségek korától (i.e. 475-221) kezdve a Han-dinasztia kezdetéig (ie. 206- i.sz. 220) bezárólag. A mintegy 31,000 irásjegyből álló munka a legendás állatok, növények, gyógynövények részletes leírását, valamint földrajzi megfigyeléseket tartalmaz, a régi kínai mitológiájának egyik fontos forrása. 

Számos, manapság is jól ismert legenda szerepel benne, úgymint Kuāfù (夸父), az óriás története aki az égitest elfogásának reményében Keletről Nyugatra követte a Napot, közben a nagy forróság következtében kiitta a Sárga-folyót és a Wei-folyót, de ez sem volt elég szomjának csillapítására és végül kiszáradásban elhalálozott. Kuāfù gigászi fa buzogányából egy barackfa-erdő lett (邓林).

A mű egy másik híres története Jīngwèiről szól (精卫). Jīngwèi eredetileg a misztikus Yándì (炎帝) a "lángok császárának" leánya volt, ki játszadozás közben egyszercsak belefulladt a Keleti-tengerbe (东海), majd madárrá való metamofózisát követően elhatározta, hogy feltölti az óceánt kavicsokkal és gallyakkal. 

A Hegyek és Tengerek kánonjából kiemelendő legendák közé tartozik még Xíngtiān (刑天舞干戚 Xíngtiān Wǔ Gànqi) a fejetlen óriás, "az Ég által megbüntett" sztorija, aki kikezdett az isteni Sárga Császárral a totális hatalom birtoklása végett, Huángdì viszont nyomban lefejezte. Mint a Gyalog galopp lovagja, Xíngtiān fej nélkül se adta fel a harcot, fogta kardját-pajzsát, és köldökét szájaként, mellbimbóit szemeként újraértelmezve folytatja a harcot. Nem meglepően alakja később a hajthatlanság, a végsőkig való elszántság szimbólumává lett számos irodalmi műben. Nǚwā kultúrhérosz is említést kapott a műben, aki emberiség megteremtője, legfontosabb tette pedig az Ég kifoltozása (女娲补天 Nǚ wā Bǔ Tiān), amivel egyébiránt megmentette a világot a pusztulástól. 

A Sōushénjì (搜神记) istenek/felsőbbrendű keresése szintén egy ismert kísértethistória-gyűjtemény, melynek alkotájának az i.sz. 4. században élt Gān Bǎót (干宝) tartják. A műben 464 rövid történet szerepel, melyik közül számos mai is ismert legendák egyike. Ilyen például annak a nőnek a története, akit anyósának öngyilkosságát követően a napamasszony elleni gyilkosság vádjával halálra ítéltek. Halálát követően azonban a vére nem lefelé, hanem felfele folyt és ezzel lelepleződött az igazságtalan ítélet tette. Ez a történet lett a későbbi Yuan-kori mestermű, Guān Hànqīng (关汉卿, 1241–1320) által irt Dòu Éyuān, a "Dòu É-val szembeni eget s földet megrengető igazságtalanság" ( Gǎn Tiān Dòng Dì Dòu’ é Yuān 感天动地窦娥冤) az alapja is. Egy másik a kínai hagyományban ismert sztori ami a Sōushénjìben is fennmaradt, az nem más mint Dǒng Yǒng (董永) és a Hét Tündér egyikének szerelemi története (Tiānxiān Pèi, 天仙配). Ez a Dǒng történetesen a Jáde-császár hét leánya közül csajozott be (pontosan a hetedik leánnyal jött össze), amit a Jáde-papi nem nézett jó szemmel, de azért azt megengedte nekik, évente egyszer, a hetedik holdónap hetik napján - ugyebár ez a kínai olvasatban a Qixi avagy japánul a Tanabata (七夕), szóval vélhetően ez a sztori összemosódott a klasszikus Szövőlány és Pásztorfiú legendájával. 

Ugorva az időben, a Tang-dinasztia (唐朝) korában rengeteg új kísértethistória keletkezett, úgymint az "Egy dongyangi este különös története" (Dōngyáng Yè Guài Lù, 东阳夜怪录), egy chuanqi (传奇) novella / próza, ami a Lǐ Fǎng (李昉) által szerkesztett fikciós történelmi mű, a Taiping-korszak történetében (Tàipíng Guǎngjì, 太平广记) került lejegyzésre. A különös sztori arról szólt, hogy egy utazó egy este megszállt egy templomban, és áttrécselte az éjszakát az ottani emberekkel, viszont mire hajnalodott, mindenki eltűnt körülötte. Körülnézett, a vélhetőleg lidércnyomás alá került utazó végül arra eszmélt, hogy beszélgetőtársai állattá változtak, például az egyik szamárrá míg a másik egy tevévé. 

Szintén egy ismert chuanqi a Lǐ Gōngzuǒ (李公佐) által irt "Nanke Kormányzójának esete" (Nánkē Tàishǒu Zhuàn, 南柯太守传), ami úgy indul mint egy Tang-kori másnaposok: egy nagyravágyó hivatalnok, név szerint Chúnyú Fén (淳于棼) miután nem középiskolás fokon lerészegedik és álomba szenderül, álmában egy ismeretlen királyságban találja magát, ahol feleségül veszi a király lányát, kinevezik Nanke tartomány kormányzójának, ergo bejött neki az élet, nem is kicsit. Csakhogy még aznap napnyugta előtt felébred a fantazmagóriából, s arra eszmél, hogy a királyság, ahol álmában mintegy húsz évet eltöltött, az tulajdonképpen egy hangyaboly a kertjében lévő lepényfa tövében. Ezt a sztori aztán egy idiómában őrződött tovább, ami ma is ismert, mégpedig a Nánkē yīmèng (南柯一梦), "Nanke álma", ami a meg nem valósult, be nem teljesedett álmodozásra utal (pl.: 别说了,过去得意的日子,今天看来不过是南柯一梦 "ne is mondd, a korábbi önelégedettségemet tekintve, ma már csak egy Nanke álmának bizonyult"). 

A Qing-dinasztiában (1616-1911) sem állt le a hasonló történetek gyártása. Kiemelhető ezek közül talán a "Liáozhāi különös története" (Liáozhāi Zhì Yì, 聊斋志异) Pú Sōnglíng (蒲松龄) tollából. Pú Sōnglíng Shāndōng (山东) tartomány egy kisvárosában született a Ming-dinasztia uralkodásának vége környékén, 1640-ben és 1715-ig élt, már a mandzsu dinasztia uralma idején, hetvenhat éves koráig. Több könyvre való értekezést és verset is írt, de nevét az említett munka tetti igazán híressé: a Liáozhāi különös története több mint négyszáz kísértethistóriát foglal magába, ahol amíg a kísértetek és szellemek többnyire bátor és becsületes entitások, addig az emberek gyávák és kapzsik. E természetfölötti képességekkel rendelkező állatok, mitológia karakterek (kísértetek, halhatatlanok, démonok, rókák, etc.) mindennapi emberek életében való felbukkanásával a kutatók szerint Pu ábrázolásmódjában elsősorban egy görbe tükröt szeretett volna tartani saját korának társalma elé, kinagyítva számos problémát úgymint a hivatali korrupciót, vagy társadalmi ellentéteket, illetve azt, hogy az közemberek mennyire tehetetlenek a szociális igazságtalansággal szemben. Pú Sōnglíng műveiből egyébként számos magyar fordítás is létezik (Pu Szung-ling: Furcsa históriák Tőkei Ferenctől, Tokaji Zsolt fordította Pu Szung-ling: A templom démona – Száznyolc elbeszélés Liao-csaj furcsa históriáiból vagy a Pu Szung-ling: A Csevej-lak hihetetlen történetei szintén Tokaji fordításában).

Ugyancsak a Qing-dinasztia korából származik a kevésbé ismert He Dian (何典), "Minő kánon?", amely a pokolban játszódik, és egy Élő Szellem (活鬼) nevű kísértet történetét meséli el. A könyv wu dialektusban (吴语) íródott, humoros és kissé vulgáris stílusban - Pú Sōnglínghez hasonlóan e mű szerzője, a shanghaii Zhāng Nánzhuāng (张南庄) is szatirikus formában (清代讽刺小说) ábrázolta a kor valóságát.

Kapcsolódó bejegyzések:

Kurvák és költészet Kínában

Ba Jin: Az örök élet tornya

Shanghai szellemtúra

Yokai in the Arts of Japan 

Szellemünnep és a kínai túlvilági képzetek 

Obon és a japán túlvilági képzetek

Japán folklór sorozat : A patkánykölyöktől kezdve a bakun át a ribancpókig 

Óind eposzok